Szeptember végén megjelent az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) ötödik jelentés tervezete (AR5) Földünk klimatikus viszonyainak változásáról. A jelentés tervezet – melyet a világ minden részéről több mint 200 kutató állított össze, az éghajlati rendszer működésével, az éghajlatváltozás hatásaival és az azokra való felkészüléssel, az alkalmazkodás lehetőségeivel, valamint az éghajlati rendszerre gyakorolt emberi hatások mérséklésének lehetőségeivel foglalkoznak. A főbb megállapítások a következők: - az éghajlati rendszerünk melegedése egyértelmű az elmúlt évtizedekben - a grönlandi és antarktiszi jégtakaró és a gleccserek mérete jelentősen csökkent, - 1901-2010 között az óceánok és tengerek átlagos szintje növekedett - a légkör széndioxid, metán és dinitrogén-oxid koncentrációja jelentősen nőtt - az óceánok hőmérséklete emelkedett és savasodása jelentősen nőtt a széndioxid elnyelés következtében - A melegedés következtében a szélsőséges időjárási körülmények (aszály, trópusi ciklonok aktivitása, árvizek, zivatarok) intenzitása, gyakorisága, időtartama megnőtt. Különösen igaz ez a Föld északi féltekéjére. Az emberi tevékenység hatása a fenti folyamatokra nagy bizonyossággal (90-100%) megállapítható. A jelentéstervezet széleskörű kutatási eredményekkel és vizsgálatokkal támasztja alá a következtetéseket. A jelentéstervezet vizsgálta, hogy a fenti folyamatok várhatóan fennállnak-e a XXI- század elején és végén. Egyértelműen megállapították, hogy a kedvezőtlen hatások bekövetkezésének valószínűsége az évszázad során 99-100 %. Minél több adattal rendelkezünk a modern társadalom működéséről, annál nagyobb valószínűséggel állítja a bizottság az emberi tevékenység klímaváltozásra gyakorolt hatását. 2001-es harmadik jelentésben 66%-ra, 2007-es negyedik jelentésben 90%-ra értékelték az emberi hatás esélyét, a mostani már 90-100% közötti valószínűséget állapít meg. A jövő pedig mindezek alapján determinált. Ma már egyre kevesebben állítják ennek az ellenkezőjét. Kérdés, hogy képesek vagyunk-e a hosszú távú gondolkodásra. Nem 10-20-30 évre gondolok, hanem 100-200-500 éves időtartamokra. Tevékenységünk ugyanis ilyen mértékben hat ki környezetünkre és utódainkra. Az egyéni életcélokat általában egy-két emberöltőre fogalmazunk meg. Terveink általában a saját életünkre terjednek, legfeljebb gyerekeink, unokáink sorsa határozza meg döntéseinket. És ez az időtartam is fokozatosan rövidül. A mai szülőképes korosztály már nem biztos, hogy megéri a nagyszülői kort. Társadalmi berendezkedésünk is a rövid távú gondolkodásra ösztönöz. A fejlett társadalmak – elsősorban a fosszilis erőforrások felhasználása okán - a jólét olyan fokára jutottak melyre előtte egyetlen emberi közösség sem juthatott a Földön. Nem csoda, ha ebből a jólétből egyre többen részesülni akarnak. Különösen a fejlődő országok (Kína, India Brazília stb.) lakosai érzik igazságtalannak a helyzetüket, miközben a világ ipari termelésének egyre nagyobb hányadát előállítják, a fogyasztásuk messze elmarad a fejlett világban élő társadalmakhoz képest. Van esély a közös józan döntésre? Figyelembe fogjuk venni a közeljövőben döntéseinknél a körülöttünk élő természet, illetve a következő generációk hosszú távú érdekeit? Nem sok cselekedetünk utal rá. Igaz, ma már kevés tudós állítja az IPCC jelentés ellenkezőjét, egyre többet beszélünk a várható negatív változásokról, sokszor kénytelenek vagyunk elszenvedni is a természeti csapásokat, a szélsőséges időjárás okozta természeti katasztrófákat. Egyelőre a tartós hőhullámok ellen még légkondicionáló berendezés vásárlásával igyekszünk védekezni. Gátakat építünk az áradások ellen, ásványvizet iszunk a fertőző csapvíz helyett. És folytatható a sor. Alkalmazkodni igyekszünk a változásokhoz. Vajon tudnak-e alkalmazkodni dédunokáink? Lesz-e elegendő energiájuk a klímaberendezések működtetéséhez, a tiszta víz felszínre hozásához, elég magasak lesznek-e a megépített gátak? Tudunk-e, képesek vagyunk-e empátiával, felelősséggel cselekedni meg nem ismert utódainkkal szemben? Úgy vélem, ez a XXI. század igazi nagy kérdése! Az IPCC jelentést készítő tudósok segítenek a helyzet megértésében és felhívják a figyelmet az ökológiai veszélyekre. Amit tehettek, ők megtették. Hartay Mihály dr.