Hírvilág

Szócska már darálná a felmondóleveleket

2012. MÁRCIUS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nyáron, január elsejéig visszamenőleg kapja meg az a 86 ezer orvos és egészségügyi szakdolgozó azt a béremelést, amelynek alapját a népegészségügyi termékadó, valamint a strukturális átalakításokból eredő megtakarítások képezik. A 30 milliárd 550 millió forint mintegy felét a népegészségügyi termékadóból, a fennmaradó összeget pedig a rendszeren belüli átcsoportosításokból fedezik. Mindezt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár jelentette be a Miniszterelnökség és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) közös sajtótájékoztatóján kedden délután. Bár az alapellátásban és a mentésben tevékenykedők most nem számíthatnak béremelésre, azonban a Szócska Miklós felajánlotta, személyesen segít megsemmisíteni a Magyar Rezidens Szövetség szervezésében gyűjtött, március végén élesedő felmondóleveleket, hiszen azok szerinte immár okafogyottá váltak. A kormány hivatalba lépésekor vállalta, hogy a rosszul működő nagy rendszereket átalakítja, hosszú távon fenntartható struktúrákat épít ki az államadósság csökkentése mellett és annak érdekében – foglalta össze Giró-Szász András kormányszóvivő a kormány döntéséről szólva. Hangsúlyozta, eladósodott kórházakat, ellehetetlenült állapotokat vettek át a kormányváltáskor, legfontosabb célkitűzésük egy tiszta, életszerű, a betegek és a dolgozók számára egyaránt kiszámítható rendszer létrehozása. A struktúra átalakításából eredő megtakarítások most lehetővé teszik, hogy 2002. után ismét jut forrás a béremelésre. A fizetések emelése az egészségügy sorsfordító kérdése, olyan adósság törlesztését kezdtük meg decemberben és folytatjuk most, amelyet már nem lehetett tovább halogatni – olvasta fel a sajtótájékoztatón Réthelyi Miklós a Nefmi vezetője. Jelenleg is módszeres rendszerépítés folyik, ugyanakkor egy kiszámítható életpálya alakul az ágazatban, jól szervezett továbbképzési háttérrel, ez utóbbit uniós forrásokra alapozva. A miniszter elmondta: az első körös béremelésből 16.520, a járó- és az kórházi ellátásban dolgozó orvos, 67.978 szakdolgozó, valamint 1380, az ágazatban dolgozó pszichológus, gyógyszerész fizikus, biológus részesülhet. A legkritikusabb, a migráció vonzásának leginkább kitett területekre jut most pénz, ezek körét az érdekképviseletekkel közösen határozták meg, igaz, voltak olyan szervezetek is, amelyek kielégíthetetlen, nem reális követeléseket fogalmaztak meg a bértárgyalások során. Bányakatasztrófa mentési munkálatait végezzük most el, s bár ez az első kör volt, senkit nem hagyunk lent – fogalmazott Szócska Miklós, aki azt hangsúlyozta, az innovatív, nemzetközi példaként szolgáló népegészségügyi termékadónak, valamint a központosított közbeszerzéseknek és a hatékonysági átalakításoknak köszönhetően valósulhat meg az első mentőfázis. Ennek bázisán 65.823 forintos havi béremelésre számíthat az első körben az állami- és közalkalmazott orvosok 80 százaléka, mindazok, akik kevesebb, mint bruttó 350 ezer forintot vittek eddig haza, ügyeleti díjaktól mentesen. E fölött sávosan, 10 ezer forintonként 5 ezer forinttal csökken a fizetésemelés mértéke. A szakdolgozóknál életbe lép a szakdolgozói bértábla, amely differenciálttá teszi a béreket, így a jövőben a pályán eltöltött időt és a szakképzettséget is figyelembe veszik majd. Közel 22 ezren kaphatnak nyáron január 1-ig visszamenőleg havi több mint 20 ezer forintot jelentő emelést, de legalább15 ezer forinttal többre számíthat a szakdolgozók közel fele. A rezidenseknél bizonyára jó fogadtatásra talál majd a javaslat, bár tudjuk, hogy ettől nem lesz rózsaszín a világ – fogalmazta meg reményeit a szakállamtitkár, aki aktív részvételét is felajánlotta saját iratmegsemmisítőjével a rezidensek kezdeményezésében gyűjtött felmondólevelek ledarálására. A béremelés kifizetését azonban csak a jogszabályi módosítások után lehet megkezdeni, amely csak nyárra valósulhat meg. Az államtitkár szerint a béremelés első lépésének forrásait a gyógyító-megelőző kassza idei költségvetése tartalmazza. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének 2012. I. havi teljesítéséről szóló jelentés szerint egyébként a bevételek egyelőre elmaradnak a várttól. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-03-20

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Zombor vállalta a postás szerepét

Helyettes államtitkári képviseletet kaphatnak a szakdolgozók

Hírvilág

Egyértelműek a válságjelek

Sinkó Eszter: „Nem lehet megúszni egy átfogó egészségügyi kormányprogram elkészítését”

Egészségpolitika

Évtizedek óta böjtöl az egészségügy

Dénes Tamás: „Mindegy mekkora béremelést ad a kormány, az élet fogja eldönteni, hogy elegendő-e”

Hírvilág

Béremelés és átalakítás kérdőjelekkel

Egyeztették a stratégiát, csak néhányan nem tudtak róla

Hírvilág

Nőtt a külföldre készülő fiatal orvosok száma

Csak stagnálásról beszélhetünk a migrációban, javulásról nem