TARTALOM

 VISSZA

 


Szívbarát séták Veresegyházon



| |
 

Négy év alatt több tucat ember életét menthették meg az „Út az Egészséghez” elnevezésű program eddigi túraösvényei, amelyeknek legújabb állomását Veresegyházon adták át.

A veresegyházival együtt immár öt helyen állnak speciális túraösvények a gyógyulásra, egészségük megőrzésére vágyók rendelkezésére, akik közül sokan az életüket köszönhetik a négy évvel ezelőtt elindult kezdeményezésnek. A túraösvényeken rendszeresen tartott gyorsszűrések révén a magukat egészségesnek gondoló túrázók 3 százalékáról derült ki, hogy mielőbbi szakorvosi vizsgálatra szorulnak valamilyen komolyabb kardiovaszkuláris megbetegedés miatt. A szív- és érrendszeri betegségek csak az Európai Unióban 1,9 millió ember halálát okozzák évente, ahogyan – a cukorbetegséggel, a kóros elhízással és ezek következményeivel kiegészülve – Magyarországon is ezek felelősek a halálozások több mint feléért.


Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója -- Fotó: Lethenyei László /Veresegyházi Önkormányzat

A túraösvények természetesen másra is alkalmasak: a súlyfelesleggel rendelkezőknél lényegesen több esetben jött felszínre olyan enyhébb, műtét nélkül kezelhető probléma a túrázók között, mint például a magas koleszterinszint vagy a magas vérnyomás, köszönhetően a Budapesti Szent Ferenc Kórház megelőzésre és kórházon kívüli rehabilitációra fókuszáló „Út az Egészséghez” programjának.

Ennek négy évvel ezelőtti Hárs-hegyi rajtja után egy esztendővel az újpesti Farkaserdőben adtak át túraösvényeket, majd a Miskolc melletti Csanyikvölgy, a Sanofi gyáregységének szomszédsága, aztán a Normafa következett, most pedig Veresegyházon is felfestették az szívalakú túrajelzéseket a legújabb útvonalakra, amelyeken már az átadás napján is sokan sétáltak végig.

„A programnak a rehabilitáció mellett a megelőzésben is elvitathatatlan a jelentősége” – fogalmazott az ünnepélyes átadón Dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, példaértékűnek nevezve a klasszikus gyógyszeres kezeléstől elrugaszkodó, formabontó kezdeményezést. Pásztor Béla, a város polgármestere szerint a túraösvények révén többet tehetnek egészségük megőrzéséért a helyi lakosok is, akik ezúttal nem csak erdőben, hanem tavak körül sétálhatnak: a rövidebb, 40 perces útvonal az Ivacsi- és az Öreg-tavat érinti, a közepes nehézségűn pedig a Fenyveserdőt és a Pamut-tavat lehet bő egy óra alatt körbejárni.

A Sanofi az első perctől szakmai partnerként vesz részt a túraösvény hálózat létrehozásában, Szörényi Beáta, a cég vezérigazgatója az egészség értékére hívta fel a figyelmet: „Az egészség az emberi élet egyik legfontosabb értéke, megőrzése, illetve visszaszerzése közös feladat; az orvos, a megfelelő terápia és a beteg egyformán szükséges hozzá. Az „Út az Egészséghez program” innovatív és holisztikus szemléletével az embert és az egészséget helyezi a középpontba, ami tökéletes összhangban áll a Sanofi értékeivel. Büszke vagyok a Szent Ferenc Kórházzal közösen elért eredményekre, és nagyon örülök, hogy ma Veresegyház lakossága előtt is megnyithatjuk az utat az egészséges életmód felé.”

Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, az Út az Egészséghez program ötletgazdája kitért arra is, hogy a séták a szűrésben is komoly segítséget jelentenek: az elmúlt években több tucat beteget sikerült kiszűrni a túraútvonalak túralapjai révén. Ezen kívül hasznosak azoknak az orvosoknak is, akik kifejezetten állapotfelmérési céllal küldenek pácienseket a sétára – hamarosan már Vácra, Komáromba, Balatonfüredre és a Kékestetőre is.

elitMed.hu
2019.07.11

Kulcsszavak

szív- és érrendszeri betegség, prevenció, Veresegyház, Szent Ferenc kórház

Kapcsolódó anyagok

A hypertonia kezelése stroke-prevencióban és az akut ellátás során az új Európai Hypertonia (ESH, 2018) és Kardiológus (ESC, 2018) Társaság, valamint a Magyar Hypertonia Társaság (MHT, 2018) ajánlása alapj

Rivaroxaban aszpirinnel vagy a nélkül a cardiovascularis betegségek szekunder prevenciójában: a COMPASS tanulmány klinikai alkalmazása

Hány cardiovascularis eseményt előzhetünk meg a prevenciós elvek szerint vezetett lipidcsökkentő kezeléssel?

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Kincses Gyula: Pezsgő kamarai életet szeretnénk

A Magyar Orvosi Kamara (MOK), és azon keresztül az egészségügy megújítását tűzték ki célul az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport résztvevőiből az ez év elején szerveződött Újratervezés tagjai, amelynek jelöltjei nyertek november utolsó napján a hivatásrend tisztújító küldöttgyűlésén. A kamara elnökévé Kincses Gyulát választották 202 szavazattal 120 ellenében.

Tovább


Taroltak a digitális megoldások az idei Nekem Szól! Egészségértés pályázaton

2019-ben negyedik alkalommal adta át ünnepélyes keretek között az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete a Nekem Szól! Egészségértés Díjakat. A verseny résztvevőit Dr. Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár, a pályázat fővédnöke köszöntötte. A fődíjat idén az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány digitális egészségügyi naptárának ítélte a zsűri, amely a női egészséggel kapcsolatban nyújt támogatást, így hatékonyan segít a családtervezésben, valamint a nőgyógyászati betegségek korai felismerésében.

Tovább


2020. január 1-ig minden magánorvosnak és -fogorvosnak is csatlakoznia kell az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez

Hamarosan tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) használó intézmények köre: 2020. január 1-ig minden magánorvosnak és -fogorvosnak csatlakoznia kell és legkésőbb 2020. június 1-tõl hiánytalanul adatot kell szolgáltatnia az EESZT-be.

Tovább


X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019 Végre megértettük?

A X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az idén a rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés áll. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogukat a jövőhöz. Ráébredtünk: nincs tovább!

Tovább