TARTALOM

 VISSZA

 


Patikakeringő


Patikakeringő

| |
 

Az egész ágazatnak jót tenne, ha a kormány legalább három évre előre kiszámítható keretrendszert állítana fel a gyógyszerpiac szereplői számára – mondta Boncz Imre, a Pécsi Tudományegyetem Egészségbiztosítási Intézetének igazgatója az IME egészségügyi szaklap és Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság VI. országos konferenciáján, Budapesten.

A tudományos tanácskozáson az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) gyógyszerforgalmi adatbázisára támaszkodva készített elemzést mutatott be a PTE docense, amelyben azt vizsgálták, hogyan változott a patikák ellátási köre és átlagos forgalma 2006-2010 között, különösen fókuszálva a gyógyszergazdaságossági törvény 2007-től érzékelhető hatásaira.

A patikák száma a csökkenő tb-támogatás mellett növekedett, így forgalmuk kevesebb lett. Azonban megyei lebontásban vizsgálva az adatokat az is kiderült, a korábbi országos átlagtól sem felfelé, sem lefelé nem történt elmozdulás az egy gyógyszertárra jutó lakosságszámban mért különbségben. Tehát éppen ott nem javult a gyógyszerellátás, ahol arra szükség lett volna. Boncz Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy az ismételten megkurtított gyógyszerkassza mellett továbbra sem várható fellendülés a hozzáférés kiegyenlítésében, s várhatóan több patika is csődbe juthat.

Hazánkban 2006-ban egy közforgalmú gyógyszertárra 4900 lakos jutott, négy évvel később már csak 3800. A legnagyobb lakossági kört 2006-ban Vas, Pest és Nógrád megyékben látták el, s ez négy évvel később sem változott. A legkevesebb lakosra jutó gyógyszertárak tekintetében sem történt változás, ahogyan 2006-ban, úgy 2010-ben is Bács-Kiskun és Békés megye esetében sem.

Jelentős eltérés volt megfigyelhető mind a tb-támogatáson, mind pedig a fogyasztói áron számolt átlagos, éves patikai forgalomban a települések lakosságszáma szerint. Az országos átlagtól messze elmaradt a gyógyszertári forgalom ott, ahol 4999 főnél kevesebben laknak, ugyanakkor 5000 fő fölött már lényegesen meghaladja azt. Azokban a nagyvárosokban, ahol több mint 100 ezren laknak, hatszorosa volt a forgalom a kistelepülésekéhez képest 2006-ban. Ez utóbbiak helyzetén egyelőre nem sikerült javítani. Bár kevesebb patikát alapítottak a kistelepüléseken, így ezek a gyógyszertárak megőrizték vásárlókat, ám a gyógyszerpiacot érintő kormányzati intézkedések őket még érzékenyebben érintették, a kompenzációs árlista pedig ezek tényleges veszteségét sem tudta pótolni.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2012-06-25


Kulcsszavak

gyógyszergazdaságosság, gyógyszertári forgalom

Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Kötelező EESZT adatszolgáltatás 2020.június 1-jétől

A nem közfinanszírozott egészségügyi ellátóknak 2020. január 1-jéig kellett csatlakozniuk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér-hez (EESZT), hogy 2020. június 1-jétől eleget tudjanak tenni az adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Tovább


Alvás éve Magyarországon - a Magyar Tudományos Akadémián

A World Association of Sleep Medicine/World Sleep Society magyarországi szervezete, a Magyar Alvás Szövetség meghirdeti az Alvás évét. Hivatalos bejelentésére 2020. március 12-én kerül sor a Magyar Tudományos Akadémián, a World Sleep Day/Alvás Világnapja konferenciáján.

Tovább


Richter Témapályázat 2020 – Pályázati felhívás

A Richter Gedeon Nyrt. kétfordulós pályázati felhívást tesz közzé, már megkezdett és korai eredményeket is felmutatni képes tudományos kutatási tevékenységek támogatására. A pályázat első körben nyílt jellegű, míg a második fordulóban meghívásos és pénzdíjazott.

Tovább


Elhunyt Bartha Jenő dr.

Dr. Bartha Jenő nyugalmazott egyetemi docens (SE Élettani Intézet) 2020.január 6.-án, életének 84. évében elhunyt.

Tovább


Patikakeringő