Idén február végén a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kampányt indított a kórházi fertőzések ellen. Magánembereket szólított fel arra, hogy írják le, őket, vagy közvetlen hozzátartozóikat melyik kórházban, mikor és milyen fertőzés érte és annak milyen következményei lettek.

A jogvédők tették ezt annak hatására, vagy azzal párhuzamosan, hogy az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű csoport kiállt a nyilvánosság elé az egész társadalmat megszólítani szándékozó mondandójával. Nyílt levelükben arra hívták fel mindenki figyelmét, hogy Magyarországon, közelebbről a magyar kórházakban nagyon sok beteg hal, vagy nyomorodik meg egy életre valamilyen ott elszenvedett nosocomialis infekció miatt.

A TASZ becslése szerint az emiatt bekövetkezett halálesetek száma több lehet, mint az ugyanabban az évben közlekedési balesetben elhaltaké. A levél a továbbiakban kitér arra, hogy a kórházi fertőzések problematikája korántsem magyar sajátosság, a világ minden fekvőbeteg intézményében felüti a fejét, ám nem mindegy, hogy miért és milyen mértékben.

Az ellene való küzdelemben „azok az országok járnak sikerrel, amelyek nem seprik a szőnyeg alá a problémákat”- írják, vagyis folyamatosan beszélnek róla, az eseteket a lehető legpontosabban jelentik és nyilvántartják, majd keresik az okok elhárításához a megoldásokat. Ellentétben a magyar egészségüggyel, ahol a TASZ szerint „nagy hagyománya van” a kórházi fertőzéses esetek lehetőség szerinti elhallgatásának. Sok magyar kórház menedzsmentje szerint a nosocomialis infekció valamilyen szégyellni, lehetőleg eltitkolni való tényezőnek tartja, amiről jobb inkább nem beszélni, nemhogy annak létét nyilvánosan elismerni.


Elévülő szakmai protokollok

1990-óta a magyar egészségügyben – noha erre időközben a szigorú jelentési kötelezettséget előíró jogszabály is megszületett – a kórházi fertőzések területén, az ügy súlyához mérten minden bizonnyal kevesebb történt, sőt, az utóbbi években talán még romlás is bekövetkezett, habár utóbbira leginkább csak a nyilvánosságra került esetekből következtethetünk, tekintettel arra, hogy évek óta nincsenek nyilvános adatok a kórházi fertőzések számáról.

Ezt a tendenciát támogatja több olyan, normálisan működő rendszerben elképzelhetetlen hiányosság, mint a szakmai protokollok folyamatos felülvizsgálata és megújítása, a kórházi osztályok működtetéséhez szükséges minimumfeltételek meghatározása és szigorú betartatása, illetve állandó kontrollja, a kórházak adatszolgáltatási kötelezettségének folyamatos szakmai ellenőrzése, az információk összesítése és közzététele. Ehhez társul az állandóvá vált forráshiány, ami arra ösztönzi a menedzsmentet, hogy mindennel kórosan takarékoskodjon. Nyilvánvaló, ha egy vezetőnek döntenie kell, hogy műtéti eszközöket, gyógyszereket vásárol, vagy fertőtlenítőszereket, az előbbiek mellett dönt. Egy régebbi egészségügyi tárgyú jogszabály azt is előírja, hogy minden kórház köteles főállású higiénikus foglalkoztatni. Mára ez is esetlegessé vált egyrészt a szakemberhiány, másrészt az állam által elvárt esztelen spórlás miatt. Nem egy olyan kórház volt, ahol a „humánerő racionalizálás” címszó alatt végrehajtott leépítések idején elsőként a higiénikusoknak, a pszichológusnak, a gyógytornásznak és egyéb, a gyógyítás szempontjából fontos szakmáknak mondtak fel. Ezzel persze azt is sikerült elérni, hogy ma már alig van kórház, ahol van, aki szóvá tenné a sterilizáló minőségét, az ágyneműcsere módját és gyakoriságát, ellenőrizné a dolgozók kézmosási gyakorlatát, a gumikesztyűk állapotát. A helyiségek takarítását már akkor sem sok eredménnyel kontrollálhatja, ha van rá megfelelő képzettségű szakember, mert azt külső (gyakran éppen valamelyik helyi potentát érdekeltségébe tartozó) takarítócég végzi, amelynek dolgozóit a saját főnökük irányítja és (elvben) ellenőrzi a munkájukat. Tevékenységük eredménye számtalan kórház mellékhelyiségében, kórtermeiben felmérhető.


Rozsdás sodrony, porladó szivacsmatrac

A kórházi fertőzések melegágya maga a kórterem és annak berendezése, különös tekintettel az ágyakra. Egy átlagos fővárosi kórházi osztályon magukért beszélnek az ágyak: Kádár-kori kopott vaságy, süppedő, régen tönkrement sodronnyal, rajta szintén elöregedett szivacs matrac, vele egykorú paplannal és párnával. Nagy kérdés, ezeket mikor fertőtlenítik? Német kórházak egy részében szabály írja elő, hogy bizonyos időközönként (1-2 évenként) kötelező tisztasági festést végezni minden kórteremben és újakra cserélni az összes ágyat, ágyneműt ás azok minden tartozékát.

A tiltakozó orvosok nyílt levelükben a következők azonnali végrehajtását követelték:
„1. Bocsásson azonnali, rendkívüli segítséget (pénzügyi forrást fertőtlenítő szerekre, gyógyszerekre és egészségügyi szakszemélyzetet) a kórházi osztályok bakteriális fertőzésének megállításához!
2. Osztályokra lebontva készüljön nyilvános értékelés a WHO szempontjai szerint. Ez alapján készüljön azonnali higiénés cselekvési terv.
3. A Kormány biztosítsa az ÁNTSZ függetlenségét, ne tagolja a minisztériumi bürokrácia alá!
4. Hozzák teljes nyilvánosságra a fertőzéssel kapcsolatos adatokat. A szakmai szervezetek részletes, teljes körű tájékoztatása mellett a nem szakértő társadalmat is érthetően informálják!
5. Teljes transzparenciát! Az ÁNTSZ tegyen eleget törvényben meghatározott kötelezettségének és hozza nyilvánosságra, hogy mely egészségügyi intézmények teljesítik az érvényben lévő minimumfeltételeket!”
Ennek eddig egyetlen „eredménye” tapasztalható: április elsejével az ÁNTSZ-nél „beolvadásos különválást” foganatosított (akár a többi, az egészségügyi ellátás alapjait jelentő intézménynél) a kormány, ami feltehetően egyenlő ezek szétverésével. Darabjaira tördelése és tehetetlenné tétele előtt az ÁNTSZ azért még válaszolt a jogvédőknek és a kórházi fertőzéseket, illetve azok számának, milyenségének közzétételét firtató orvosoknak. A TASZ szerint a nekik érkezett válaszban ez állt: „A kórházi fertőzések megszüntetése nem az egész társadalom érdekét szolgáló ügy, hanem egyének problémája”. Egyébként is, az adatok mindenki számára rendelkezésre állnak, a hozzájuk érkező egyedi panaszokat pedig eddig is mindig kivizsgálták, vagyis az elégedetlenkedők olyan dolgokat követelnek, amelyek megvalósultak.


Minimum minden negyedik beteg fertőződik

A statisztikák azt mutatják (az akkor még létező ÁNTSZ és az OEK által, akkor még nyilvánosságra hozott kórházi fertőzéses adatokból, hogy 2014-ben például az intenzív osztályokon 10 napnál tovább bennfekvő betegeknek több mint az egynegyedük (26 százalék) multirezisztens kórokozóval fertőződött meg.


A leggyakoribb fertőzések közé tartozik például a clostridium difficile, amibe az kórházi önbevallások szerint az utóbbi hét évben 165 beteg bele is halt. A boncoltaknál külön igénylés nélkül nem végeznek CD-re laborvizsgálatot, mert drága. Így ki sem derülhet, hogy a bakteriális fertőzés volt a halál valódi oka. Általános kórházi gyakorlat, hogy a beteg halálának közvetlen okaként a szívmegállás, vagy a keringés összeomlása szerepel, ezzel feleslegessé válik minden további vizsgálódás.

eLitMed.hu
2017.05
Lóránth Ida