Egészségpolitika

Lokálpatrióta demonstráció a kórházért

2012. MÁRCIUS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az ágazat tele van taposóaknákkal, ugyanakkor a kormány nem kíván részt venni a problémák rendezésében – hangzott el azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyet a Magyar Szocialista Párt egészségügyi szakpolitikusa, Havas Szófia, valamint Trippon Norbert tartottak. A párt budapesti szervezetének ügyvezető alelnöke lokálpatrióta demonstráció szervezését jelentette be, amelyen a Fővárosi Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet várható bezárása ellen tiltakoznának. A baleseti sebészeten 130, míg a neurológián 40 aktív ágyat kíván megszüntetni az egészségügyi kormányzat a Károlyi Kórházban. Mint azt Trippon Norbert elmondta, ez előrevetíti a traumatológiai és a neurológiai osztály bezárását május 1-től, holott ez az intézmény felel a budapesti, és a hozzá kapcsolódó agglomerációs régió mintegy 450 ezer polgárának baleseti ellátásáért. A traumatológia évente 3-3200 baleseti sérültet látott el, míg az ambulancián 6 ezer beteget kezeltek. Az osztályok és a kórház védelmében a szakszervezet petíciót kezdeményezett, hogy jobb belátásra bírják a kórház vezetését, az MSZP szervezésében pedig lokálpatrióta demonstrációra készülnek, mert „minden állampolgár érdeke, hogy megmaradjon az ellátás a Károlyi Kórházban”. A Károlyi Kórház példája is mutatja, hogy az egészségügyi rendszer szétverése tovább folytatódik, a gyógyszerkasszát újra megsarcolják, bizonytalanságban tartják az intézmények vezetőit, a kórházak feladatai tisztázatlanok, adósságuk folyamatosan nő, ahogyan az ágazati dolgozók elvándorlása is – sorolta Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés Egészségpolitikai és Szociális Bizottságának alelnöke. Szerinte a kormánynak víziója sincs az egészségügyi ellátás jövőbeni működéséről, ugyanakkor nem kíván részt venni a „taposóaknák” felszámolásában. A Fidesz egészségpolitikája életveszélyessé válik, hiszen úgy csökkentenék az ellátást az országban, hogy senki nem tudja, kit, hol fognak ellátni májustól. A szakpolitikus szerint az elmúlt évben 300 milliárdot vontak ki az ágazatból, s továbbra is az ingatlanszerzés és a központosított közbeszerzéseket megkaparintása a cél. – Valószínűleg lehet csökkenteni az aktív ágyak számát, ám az országos intézetek és egyetemi klinikák országos ellátási kötelezettségét is figyelembe véve nehéz megítélni, mennyi kórházi ágyra van szükség a fővárosban – mondta kérdésünkre válaszolva Havas Szófia, aki szerint a korábbi régiós besorolásban Budapest és Pest Megye intézményei – az országos intézetekkel és egyetemi klinikákkal együtt – 3 millió lakost gyógyítottak. Az új egészségügyi ellátási területeket is figyelembe véve ez a betegszám várhatóan nőni fog. Ám emlékeztetett arra is, néhány évvel ezelőtt éppen az ellenzékben lévő Fidesz szervezte a legnagyobb ellenállást az ágyszámcsökkentési tervek miatt, most pedig kormányon csupán néhány sebészeti és kardiológiai ágyat hagy az említett Károlyi Kórházban. Az elvett aktív ágyakat egyébként nem kapja meg az Állami Egészségügyi Központ sem a várhatóan megnövekedő többletfeladatinak ellátásához. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-03-20

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Ónodi: A szakmával szemben nem tudok csatát nyerni

Nem sokat tisztult a kép a Világgazdaság szerdai egészségügyi konferenciáján, már ami a fővárosi szuperkórház, vagy az egészségügyi kancelláriarendszer bevezetését illeti.

Hírvilág

Elindult az átszervezés

Így alakul át tavasztól az egészségügy struktúrája

Hírvilág

Béremelés és átalakítás kérdőjelekkel

Egyeztették a stratégiát, csak néhányan nem tudtak róla

Hírvilág

Ónodi bejelentkezik a kormánynál béremelésért

Új hangot ütött meg az államtitkár: partnereket keres a reformhoz

Egészségpolitika

Lezárult az egyeztetés, Zombor kézhez kapta az ajánlásokat

Ha meghallanák a szakma hangját, elhalasztanák a struktúra átalakítását