Nem tudnak részt venni a szűréseken, lebeszélik őket a gyermekvállalásról, nem dönthetnek arról, szedjenek-e és ha igen, milyen fogamzásgátló tablettát, még sterilizálásukról is mások döntenek. Mindez a Mozgáskorlátozottak Országos Egyesületeinek (MEOSZ) csütörtöki sajtóbeszélgetésén derült ki, ahol arról a mintegy háromszázezer magyar nőről beszéltek, akik fogyatékosságuk miatt súlyos joghátrányokat szenvednek, az őket ért diszkrimináció orvoslására pedig nincsenek sem törvények, sem kormányzati programok. Márciusban tette közzé az ENSZ azt a záróészrevételeket tartalmazó dokumentumot, amelyben a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény (CEDAW) magyarországi végrehajtásának eredményeit foglalta össze. A CEDAW Bizottság a kormányzat és a civilek képviselőivel folytatott párbeszéd, illetve az általuk megírt jelentések alapján ellenőrizte, érvényesülnek-e hazánkban az ajánlások. A fogyatékossággal élő nők helyzetéről a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT), a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány közösen készített jelentést. Ebből kiderült, a fogyatékos nők többszörösen kerülnek hátrányos helyzetbe: egyrészt nemük, másrészt fogyatékosságuk miatt. Bár Magyarország 1982 óta részese az egyezménynek, a fogyatékos nők diszkriminációjának felszámolására azonban sem jogszabályi eszközök sem közpolitikai programok nem születtek. Negyven éve nem voltam semmiféle szűrővizsgálaton – mondta Nász Margit, a MEOSZ elnökségi tagja, aki még egy egyszerű tüdőszűrésen sem tudott részt venni soha. Ezért egyébként még betegjogi képviselőhöz is fordult, aki azonban néhány nap intézkedés után azzal a válasszal érkezett vissza hozzá, hogy kerekesszéke miatt nem lehet megröntgenezni. De a mozgássérült asszonyt már vérvételről is elutasították, állapotára hivatkozva. A diagnosztikai gépek testi deformitás esetén alkalmatlanok a vizsgálatokra, az orvosokat a képzés során nem készítik fel a fogyatékos nők nőgyógyászati, szülészeti ellátására, a kórházakban sok esetben nem adottak a lehetőségek arra, hogy sérült nőket fogadjanak – fejtegette Földesi Erzsébet, a FESZT tagja, a MEOSZ alelnöke. Ehhez Nász Margit tette hozzá, hogy hiába szorgalmazzák évek óta az egészségügyi kormányzatnál úgynevezett tranzitvárók kialakítását az intézményekben, ahol a sérült, vagy nagyon idős emberek várakozhatnának a vizsgálatokra, azt nem sikerült elérni. Erre hazánkban egyébként egyedül a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézetben van példa. Sajnos még az egészségügy sem nyitott arra, hogy a fogyatékos emberek sajátosságaival megismerkedjen – vélekedtek az érintettek. Mintha nem is léteznének Nincsenek statisztikák, kutatások, felmérések, amelyek a fogyatékos nők helyzetét, jogaik érvényesülését vizsgálnák, így csak civil jelentések adataira támaszkodhatnak – sorolta tovább a MEOSZ alelnöke, aki az átfogó vizsgálatok hiánya miatt „láthatatlannak” nevezte a fogyatékos nőket a társadalomban. Becsléseik szerint mintegy hatszázezer fogyatékos él Magyarországon, ötvenegy százalékuk nő. Huszonnyolcezer sérült nő áll gondnokság alatt, huszonegyezer pedig állandó bentlakásos intézményben, utóbbiak 99 százaléka kizáró, vagy részleges gondnokság alatt. Nem csak a gondnokok, de az orvosok is lebeszélik a fogyatékos asszonyokat a gyermekvállalásról, a családalapításról. Egyedül a Magyar Vakok Intézetében indult gyermekvállalást segítő program, más fogyatékosok esetében nem jutnak szervezett segítséghez a nők. De a szülészetek sincsenek felkészülve a speciális kismamák fogadására, mint a beszélgetésen elhangzott, legjobb példa erre a Semmelweis Egyetem nőgyógyászati klinikája, amely az ország vezető szülészeti és nőgyógyászati intézményeként sem akadálymentesítésben, sem felszereltségében nem alkalmas várandós fogyatékosok ellátására. A gondnokoltaknak a jogi szabályok tiltják a gyermekvállalást, a házasságot, a válást, de még azt is, hogy az esetleg megszülető gyermekük nevéről dönthessenek. Választási lehetőségük sincs „Belenyúl a fogyatékos nők testébe a rendszer” – állította Verdes Tamás a TASZ képviseletében, aki egy 2011-12-ben, bentlakásos szociális intézményekben elvégzett felmérésük eredményeit ismertette. Hangsúlyozta, a beszélgetések négyszemközt zajlottak, így a válaszadók védett helyzetben számolhattak be a mindennapjaikról. A bentlakásos otthonokban fogamzásgátló szedésére kötelezik a nőket, választási lehetőségük abban sincs, hogy milyen módszerrel védekezzenek, ugyanakkor a férfi fogamzásgátlók alkalmazásáról semmiféle tapasztalat nincs ezekben az intézetekben. Ha a tablettát szedő nők mégis megfogannak, nincs lehetőségük kihordani gyermeküket, nem dönthetnek arról, megtartják-e a magzatot, erről minden esetben az intézet munkatársa, vagy a gondnokuk határoz, illetve gyakran rábeszéli őket az abortuszra, és a művi meddővé tételre. Húsz hazai kórházból mindössze egy adott értékelhető választ a TASZ-nak arra a tavaly kiküldött kérdőívére, amelyben arra voltak kíváncsiak, az adott szolgáltatónál az elmúlt tíz évben hány művi meddővé tétel történt. A Fejér Megyei Szent György Kórházban 11 ilyen beavatkozást végeztek, kilenc esetben az érintett nő gondnokság alatt állt, s valamennyi megoperált asszony bentlakásos szociális otthonból érkezett. A problémák többségét az a gondnoksági rendszer és gyakorlat okozza, amely által a fogyatékosokat mindennemű önrendelkezési jogtól megfosztják. A magyar gondnoksági rendszer elavult, feladata nem a jogvédelem, hanem a jogfosztottság fenntartása. Hazánk 2007-ben ratifikálta az ENSZ fogyatékosügyi rendeletét, ennek ellenére a gondnokság törvényi szabályozásának avíttságát tavaly jelezte a kormánynak a Szervezet illetékes bizottsága. Kisebb változtatásokkal, de lényegében az új Polgári Törvénykönyv is megtartotta a régi szabályozást, bár több szervezet, így a TASZ is jelezte a kormánynak a reformok szükségességét. A fogyatékosoknak is tanulniuk kell A fogyatékos nők jogainak érvényesülését a MEOSZ is igyekezett vizsgálni, ám sok esetben még a kérdések feltevését is megakadályozták az intézetekben – számolt be Nász Margit. Az azonban így is kiderült, a sérült emberektől, ha „rosszul viselkednek” büntetésből elveszik a kerekesszéket, személyes holmijaikat úgy helyezik el, hogy ne érjék el azokat. Sok esetben nem állnak melléjük a beteg- és ellátottjogi képviselők sem. Igaz, Földesi Erzsébet ehhez hozzátette azt is, már volt szervezett konzultáció betegjogi képviselőkkel annak érdekében, hogy jobban megismerjék a fogyatékos nők problémáit. Bár külföldön is színes a paletta, az Unió több államában is vannak orvosolandó hiányosságok, Verdes Tamás úgy vélte, az angolszáz és a skandináv államokban találni jó példákat. Ahol kisebbek a bentlakásos intézmények, kevesebb a visszaélés is, támogatott szülővé válási és lakhatási programok futnak, és nem korlátozzák a sérült emberek jogait, hanem szakemberek segítik őket a döntések meghozatalában. A Nemzeti Fejlesztési Programban nincsenek a fogyatékos nőkre szabott pályázatok, nincsenek speciális cselekvési tervek. Hiába csatlakozott az ország az ENSZ egyezményhez, ha ennek ellenére nem irányul kormányzati szándék a fogyatékos nők helyzetének javítására – foglalta össze Földesi Erzsébet, hangsúlyozva azt is, a fogyatékossággal élőknek is szüksége lenne olyan képzésekre, felvilágosító programokra, amelyek segítik őket abban, hogy tisztában legyenek az őket megillető jogokkal. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2013-04-05