Hírvilág

Éger maradt, a felügyelő bizottság ment

2014. FEBRUÁR 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Minősített többséggel erősítette meg elnöki tisztségében dr. Éger Istvánt, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét az országos küldöttközgyűlés (OKGY) február 15-i ülésén. Az országos felügyelőbizottság (OFB) jelentésére nem voltak kíváncsiak, ellenben annak a mintegy negyven-ötven orvosnak is el kellett hagynia a termet az ülés ideje alatt, akik azért érkeztek a küldöttgyűlésre, hogy végre tisztán lássanak az elnökség és az OFB hónapok óta zajló csatájában. Fél tízre várták a küldötteket a budapesti Dürer Rendezvényházba szombaton, ám többségük csak tíz órára ért a gyűlés helyszínére. Valaki mérgelődött is, hogy a budapesti küldöttek is megtisztelhetnék a pontos érkezéssel azokat, akik fél négy óta úton vannak az ország túlsó feléből, hogy ne késsenek. Regisztrációt követően elektronikus szavazógépet kaptak a küldöttek, amelyből végül kétszáztízet osztottak ki, százhuszonhét küldött nem érkezett meg. Bár az OFB február 8-i kiáltványában sajtónyilvános OKGY-t követelt, a MOK elnöksége az Alapszabályra hivatkozva jelezte, ez nem lehetséges. Így aztán a terembe igyekvők kamarai tagságát az ajtóban ellenőrizték, ekkor még valamennyi MOK tag bejuthatott a terembe. A betegeink azt kérdezgetik a rendelőben, hogy mi történik a Kamarában – panaszolta az egyik orvos várakozás közben, megjegyezve, a teljes orvostársadalmat lejáratja a nagy nyilvánosság előtt szellőztetett belső ügy. Másikuk arról beszélt, mit kell itt vacakolni adatvédelmi aggályokkal, autóbalesetben elhunyt kollégája családja azért nem jutott koldusbotra, mert fizetett a MOK biztosítás. „A nevünk, pecsétszámunk amúgy is nyilvános, minden adatunk fent van az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) honlapján” – folytatta a doktor. A szintén napirenden lévő tagdíjemelés kérdése úgy tűnt, nem sokakat izgat. Lemond és feljelent az OFB Féltem a Magyar Orvosi Kamarát! A küldöttek legitimációja erős, a demokrácia „vadhajtásait” méltósággal viselve a közgyűlésnek kell megvédenie a Kamara egységét és tekintélyét – állt Éger február 14-én kelt, négy oldalas, a küldöttekhez írt levelében, amelyben az elnök azt is leszögezte, az OFB keveri a vádiratot az ítélettel. Levelét azzal zárta, ha a küldöttek többsége nem támogatja tisztségében, a kamarai érdekeket szem előtt tartva, csendesen távozik posztjáról. A közgyűlés azonban nem volt csendes. Bár többen jelezték, etikailag megkérdőjelezhető, hogy személyét érintő ügyrend esetén Éger vezesse az ülést, az elnök nem adta át a stafétát, igaz, az Alapszabály tavaly novemberi módosításának értelmében ezt meg is tehette – számolt be a történtekről egy kamarai tag. Közben a teremből éles szóváltás hangjai szűrődtek ki. Az FB elnöke, dr. Bánki Magdolna – az elnök és az elnökség visszahívására tett napirendi javaslatuknak megfelelően – szerette volna ismertetni a gyűlés valamennyi résztvevőjével teljes jelentésüket. Az elnök megakadályozta, hogy bizottságunk tagjai megszólaljanak, nem engedte azt sem, hogy kivetítsük a kamara törvényességi felügyeletét ellátó miniszter levelét, a kamara munkatársai nem voltak hajlandóak kiosztani a bizottság beszámolóját – összegezte később az eseményeket lapunknak Bánki doktornő. Ilyen előzmények után a közgyűlésen az OFB bejelentette, lemondanak tisztségükről, február 1-i határozatuk alapján pedig, amelyben lezárták a tavaly kezdett vizsgálatukat, a MOK gazdálkodásában észlelt súlyos szabálytalanságok miatt büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettes ellen a hatóságoknál. Elutasították az OKGY tagok dr. Papp Magor budapesti küldött javaslatát is, amely arra vonatkozott, hogy a teljes megtisztulás érdekében az OKGY oszlassa fel önmagát, s májusban, a parlamenti választások után legyen teljes tisztújítás a köztestületben, a kamarai képviseleti demokrácia jegyében. Kitiltott tagok Egy órával az ülés kezdete után tömött sorokban igyekeztek kifelé a teremből a küldöttek, köztük az a negyven-ötven kamarai tag, akik azért érkeztek az ülésre, hogy végre tisztán lássanak, s megtudják, miként válaszol a Kamara elnöke az OFB vádjaira – hiszen az elmúlt hetekben Éger nem reagált a sajtóban megjelenő gyanúsításokra. Mire költötték az élet- egészség- és balesetbiztosítás jutalékát? Miért az elnöknek jutott a 2012-ben kiosztott jutalmak több mint fele, az összeg 19 százalékát Gyenes Géza hivatalvezető kaphatta meg, s mindössze harminc százalékát osztották szét a dolgozóknak? Akadályozta-e, és ha igen miért az elnökség az OFB munkáját? – többek között erre lettek volna kíváncsiak az „egyszerű” MOK tagok, akik azonban – mivel a küldöttek 71 százaléka a zárt ülés mellett szavazott – nem mehetett vissza a terembe. Azért utaztam ide Tatabányáról, hogy végre megtudjam, hogy pontosan mi történik a Kamarában – mondta tanácstalanul egy háziorvos, aki reménykedve abban, hogy még kiderülhet valami, nem csatlakozott ahhoz a 25-30 MOK taghoz, akik a kitiltás után csalódottan hazaindultak. A terembe az OFB tagjai sem mehettek vissza. Az újraregisztrálási procedúrát követően, immár zárt körben, az OKGY tagok hetven százaléka megerősítette tisztségében Éger Istvánt, és a teljes elnökséget. Döntöttek az Alapszabály módosításáról is, így 2014. február közepétől a kamarai tagdíj 2300 forint lesz havonta. Azonban a tavaly, az OFB és a felügyeleti szerv által is kifogásolt módon megemelt tagdíjak visszamenőleges legalizálására tett javaslatot elutasították. Éger: én maradtam az elnök Örömmel várom a hatóságokat, és állunk minden vizsgálat elé – mondta a közgyűlést követő sajtótájékoztatóját Éger István, aki az oda-vissza sárdobálásból ki akart maradni, ezért hallgatott eddig. Hozzátette, az OFB tényeken nem alapuló, idejekorán megszellőztetett jelentése a teljes orvoskart rossz színben tüntette fel, és nagyon sokat ártott a Kamarának. Minősített többséggel erősített meg tisztemben az OKGY – jelentette be Éger, hozzátéve, a küldöttek nem az elnökség, hanem az OFB visszahívását követelték felháborodva. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) állásfoglalására utalva elmondta, a biztosító társasághoz tagjaiknak csak olyan adatai kerültek, amelyek az EEKH honlapján is elérhetőek, azóta kizárólag az aktuális taglétszámot közlik velük. Az Alapszabály rendelkezik arról, hogy zárt ülés esetén kizárólag az OKGY tagjai lehetnek a teremben – felelte lapunk azon kérdésére az elnök, miért kellett kitiltani az ülésről azokat a MOK tagokat, akik éppen a tisztánlátás érdekében szerették volna személyesen hallani az OFB felvetéseire érkező válaszait? Éger hozzátette azt is, csupán „néhány tíz” kamarai tagról volt szó. Hogy miként juttatják vissza tagjaiknak a tavalyi évben jogszerűtlenül beszedett tagdíjtöbbletet, arról a későbbiekben születik döntés – mondta Éger, hiszen az OKGY 2014 januárjáig a korábbi, 1700 forintos tagdíjat hagyta jóvá. Alapszabálysértő volt az OFB tevékenysége, mert kifogásaikat a rendelkezések értelmében az érintettel is ismertetniük kellett volna, ám ez nem történt meg, ráadásul novemberi beszámolójukat követően már semmiféle vizsgálatot nem folytattak. Bánki: Éger hazudik Bizonyítani tudjuk, hogy bizottságunk folyamatosan tájékoztatta az elnököt és az elnökséget a munkáról – mondta Bánki Magdolna az elnök megszólalását követő, rögtönzött sajtótájékoztatóján, kategorikusan kijelentve: Éger nem mond igazat. Az elnökség betonfalat épít a MOK és a tagság, a MOK és a küldöttek közé, az OFB azért mondott le tisztségéről, mert megtagadták tőle az OKGY tájékoztatását. Elmondta azt is, a személye ellen a MOK elnöksége által kezdeményezett etikai vizsgálat indokaként – amelynek tárgyalása február 25-én, Gyulán lesz – azt jelölték meg, hogy a nyilvánossághoz fordult. Ami történt, az a polgári etika megtiprása volt – vette át a szót az elnöktől Major László, az OFB alelnöke. Szerinte mind a kamarai törvénnyel, mind a MOK Alapszabályával összeegyeztethetetlen a MOK elnökségének tevékenykedése, ám azt is hangsúlyozta, belső kamarai problémával állnak szemben, amelyből nem szabad politikai kérdést csinálni. Több mint tíz oldalas büntetőfeljelentésükben foglaltak részleteiről a nyomozás érdekében egyelőre nem kívánnak nyilatkozni, ám annyit azért Major doktor hozzátett: annak alapját az OFB novemberi beszámolója adja. Az OFB lemondása miatt az elnökség harminc napon belül rendkívüli küldöttgyűlést hív össze, ahol meg kell választaniuk az új felügyelőbizottságot. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2014-02-17

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Főnix, avagy MOK 5.0

KAPÓCS Gábor

Nekünk kell eldöntenünk, hogy akarunk-e egy tudatos, korszerű elveket valló, nemcsak a szakma érdekeit, hanem a betegeink és klienseink szempontjait, az egész társadalom jóllétét is figyelembe venni akaró és képviselni hivatott MOK tagjai maradni. Azért, hogy a jövőbeni generációkra egy jobb, boldogabb, igazságosabb, élhetőbb és egészségesebb világot hagyjunk annál, mint amiben most élünk.

Hírvilág

Újraválasztották a régi elnököt

Utolsó négy éves ciklusát kezdheti meg a MESZK elnökeként Balogh Zoltán

Hírvilág

Jól teljesítenek a kamarák

Az ágazati hivatásrendek segítségével tették rendbe az egészségügyet

Hírvilág

A béremelés sem csökkenti a migrációs kedvet

Az elvándorlás mértéke továbbra is riasztóan magas a szakmai szervezetek szerint.

Őrségváltás a Magyar Orvosi Kamara élén