Egészségpolitika

Szöveg nagyítása:

-
+

A magyar társadalom részét alkotó közel százezer egészségügyi ellátást végző, magasan képzett szakdolgozó megélhetése egyre aggasztóbb. Napi megélhetésükért küzdenek, ennek ellenére a betegágyak mellé állnak. Lelkiismeretesen, hivatástudattal felelősségteljesen végzik munkájukat. A hazai egészségügy már nem tekinthető biztos jövőt, megélhetést, kiszámíthatóságot nyújtó ágazatnak. Vajon miért nem becsüljük meg jobban azokat a szakembereket, akik a betegek millióinak segítenek a gyógyulásban? Ahogy a magyar lakosság, úgy a szakdolgozók átlagéletkora is folyamatosan nő, ami jelenleg közelíti az 50 évet, ugyanakkor utánpótlásuk kritikus. Az országban minimálisra csökkentek az iskolarendszerű képzést nyújtó helyek, a tanulók száma rohamosan csökken. Hiányoznak azok a támogatási rendszerek, mellyel a pálya vonzását, s később a pályán való tartást erősíteni lehetne. Az egészségügyi szakdolgozók számára kidolgozott életpálya modell nélkül már rövid távon sem garantálható a biztonságos betegellátás! Hiányoljuk a hatékony intézkedéseket a pályán lévők megtartására, így évek óta nincs koncepció a fizetési előremenetel financiális hátterének biztosítására. Ennek eredménye, hogy a szakdolgozók körében – a munkabérek tekintetében – egyre nő a leszakadás más ágazatokhoz képest. Az egészségügyi szakdolgozók közel négyötöde él a garantált bérminimum összegéből. A közalkalmazotti bértábla már nem veszi figyelembe az iskolai végzettséget és a pályán eltöltött időt. A fizetésen felül adható juttatások több év óta eltűntek a rendszerből. A finanszírozási rendszer átalakítása, és azon belül a megfelelő színvonalú szakdolgozói bérezés kialakítása nélkül nem lehet az ágazatban lévő problémákat megoldani! Úgy érezzük és felméréseink is azt bizonyítják, hogy napjainkra az egészségügyi szakdolgozók a középosztály helyett már a leszakadó réteghez tartoznak. Nem érezzük a hatékony intézkedéseket a pályán lévők fizikai és szellemi kiégésének csökkentésére, a munkaterhek enyhítésére. Évek óta nincs szervezett segítségnyújtás az egészségügyi szakdolgozók kiégésének megelőzésére, valamint hiányoznak azok a szabályzók, melyekkel egyértelművé lehetne tenni a szakdolgozói munkaterhelés mértékét. Elfogadhatatlan, hogy egy ápoló, asszisztens egy adott osztályon egy műszakban 40-60 beteget lásson el egyedül, vagy másodmagával, számos esetben nem megfelelő szakképzettséggel! Az egészségügyi szakmai minimumfeltételek között nem teljes körűen kerültek meghatározásra az ápolást segítő eszközök, melyekkel az ápolói terheket csökkenteni lehetne. Tarthatatlan, hogy a már rendelkezésre álló az ellátó személyzet terheit csökkentő, egészségét megőrző, biztonságát szavatoló eszközök szinte elérhetetlen vágyálomnak tűnnek hazánkban! Ki fogja Magyarország betegeit ápolni, ellátni? VAN MEGOLDÁS! A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) mielőbbi megoldást sürget az ágazat egyes szintjeihez igazodó emberi erőforrás stratégia kialakításában, melyhez továbbra is készséggel nyújt javaslatai révén támogatást! Ennek az akciótervnek része kell, hogy legyen a jelenlegi szabályzó környezet áttekintése, valamint a rendeletek szakmai alapon nyugvó azonnali módosítása! Az ágazat személyi és tárgyi feltételeit meghatározó minimumfeltételeket azonnali hatállyal új alapokra kell helyezni, különös tekintettel az egészségügyi dolgozók, ezen belül is a szakdolgozók létszámának – a betegek számához, az ellátottak súlyossági fokához, az intézmény szakmai progressziójához igazodó – kialakítására! A jelenlegi rendszerben lehetetlen a minimumfeltételek teljesítése pénzügyi fedezet hiányában, ezért a szolgáltatások költségeivel értékarányos finanszírozási rendszerre van szükség. A létszámfeltételek újragondolása nem vetíthet előre további létszámleépítéseket és intézmények bezárását. Elodázhatatlan az egyes munkaterületen dolgozók szakmai kompetencia körének tisztázása, s jogszabályban rögzített konkrét meghatározása! Kérjük, sőt követeljük munkánk ellátásához szükséges feltételek maradéktalan biztosítását, hogy a szakma szabályai szerint láthassuk el hivatásunkat! Kérjük a jelenleg érvényben lévő Kjt. szerinti bértábla azonnali felülvizsgálatát és korrigálását! Kérjük, sőt követeljük, hogy jövedelmünkből tisztességesen el tudjuk tartani a családunkat! Kormányzati garanciát várunk, hogy a felsorolt legsürgetőbb problémák törvényi szinten kerüljenek még ebben az évben megoldásra! Mi, egészségügyi szakdolgozók a professzionális betegellátás egyik legfontosabb alappillérei vagyunk, s kívánunk maradni, NÉLKÜLÜNK NEM FOG MENNI! Budapest, 2012. március 3. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Nagygyűlésének résztvevői

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Újraválasztották a régi elnököt

Utolsó négy éves ciklusát kezdheti meg a MESZK elnökeként Balogh Zoltán

Hírvilág

Zombor vállalta a postás szerepét

Helyettes államtitkári képviseletet kaphatnak a szakdolgozók

Hírvilág

Jól teljesítenek a kamarák

Az ágazati hivatásrendek segítségével tették rendbe az egészségügyet

Hírvilág

Jövőre is visszamenőleges béremelés

A járóbeteg-ellátás 2013-ra tervezett állami átvétele elmarad.

Hírvilág

A béremelés sem csökkenti a migrációs kedvet

Az elvándorlás mértéke továbbra is riasztóan magas a szakmai szervezetek szerint.