Egészségpolitika

Eljött már az ideje annak, hogy a háziorvosok e-mailben is nyújtsanak szolgáltatásokat?

2014. DECEMBER 31.

Szöveg nagyítása:

-
+

A brit kormány megalapozottnak látja az e-mail kapcsolattartásnak és e-konzultációknak alkalmazását a háziorvosok pácienseik között, mert ez a módszer megkönnyítheti a betegek hozzáférését az alapellátáshoz. Éppen ezért kísérletileg bevezették az email szolgáltatásokat Angliában, 20 háziorvosi praxisban. Az orvosok felhatalmazást kaptak e-mail kommunikáció közvetítésével lebonyolítani az ismételt gyógyszerfelírást, a rendelőben létrejövő orvos-beteg találkozások időpontjának lefoglalását, és kikötötték, hogy a betegek számára lehetővé kell tenni, hogy elektronikusan kommunikáljanak sajátos egyéni problémáikról az egészségügyi és szociális ellátást végző team-ekkel. Ugyanakkor az e-mail szélesebb körű használata nem kötelező, és az alapellátásban dolgozó orvosok meglehetősen lassan tették magukévá ezt a fajta technológiát a betegekkel való kiterjesztett tematikájú kommunikációban. „Jó okkal!” - állítja, Emma Richards, klinikai tudományos munkatárs a londoni Imperial College Primary Care and Public Health osztályán. „Az új médium iránti fokozott lelkesedése ellenére a kormány nem bocsájtott ki útmutatást az orvosok és betegek email kommunikációjának szabályozására, optimalizálására, s a lehetséges veszélyek elkerülésére.” – mondta. "Az a látomás, hogy a betegek e-mailben korlátlan mennyiségű kéréssel és kérdéssel állhatnak elő, rettegést váltott ki sok háziorvosból, nem csak az elolvasásra és megválaszolásra szükséges idő mennyisége miatt, hanem a klinikai biztonság veszélybe kerülése miatt is." A telefonos konzultációkkal kapcsolatos bizonyítékok azt mutatják, hogy nem helyettesítik a személyes találkozásokat, ráadásul növelik azok számát - állítja. És ellentétben a telefonhívásokkal, ahol az orvos metakommunikatív csatornán is döntő fontosságú benyomásokat szerezhet a páciens egészségi állapotáról, és a kontextus által is determinált kérdéseket tehet fel, ez a fajta információcsere nem lehetséges egy e-mail váltás során – fejtette ki. Az e-mailre adott válasz elkerülhetetlenül késedelmes megválaszolása katasztrofálisnak bizonyulhat például egy szuicid hajlamú beteg, vagy éppen egy mellkasi fájdalomban szenvedő esetén. És aggódik amiatt, hogy az e-mail hozzáférés potenciálisan szélesítheti az egészségügyi egyenlőtlenségeket, ott, ahol az legkevésbé volna ajánlatos: éppenséggel a leginkább rászorulók esetében, mint amilyenek például az idősek, akik számára lehetséges, hogy jelentős problémát okozhat használni az új lehetőséget, mivel esetükben hiányzik a know-how, vagy a megfelelő technikai eszközök. Ezzel szemben Elinor Gunning, klinikai oktatási munkatárs a Department of Primary Care és Népegészségügyi UCL Medical School-ban véleménye szerint az e-mail szolgáltatások jól működhetnek, ha megfelelően megtervezettek és jól menedzselik őket. Egy e-mail indító és jelző rendszer biztonságos szerveren, a páciens beleegyezése, valamint annak biztosítása, hogy a betegek és az orvosok megértsék az e-mail korlátjait, és azt, hogy milyen típusú kommunikációs tartalmak a legalkalmasabbak erre a médiumra, elengedhetetlen, mondja. "A betegek számára tudatosítani kell, hogy az e-maileket nem feltétlenül olvassák el azonnal. Az e-mail használat feltételei és szabályai átfogóan ismertetendőek, amikor egyfajta szerződéssel a felek ebbe beleegyeznek, és a legfontosabb sajátosságok – lábjegyzetben, vagy másként - megismételhetőek minden egyes e-mail válasz esetében" - írja. Sok az e- mail szolgáltatásokkal kapcsán felvetett aggály felmerült egykor a telefon és fax útján lebonyolított orvos-beteg kommunikációval kapcsolatban is, melyek mára már elismert, bevált módszerek, részei az általános gyakorlatnak - mondja. Gunning egyetért azzal, hogy nem mindenki fogja elérni vagy könnyen használni az e-mailt, de ez idővel válhat akár általános gyakorlattá is. „Minél több hozzáférési módot használunk a lehetségesek közül, annál jobb lesz az egészségügyi ellátás” – fűzi hozzá. "Bár még több kutatásra, odafigyelésre, és hivatalos iránymutatásokra van szükség, elegendő színvonalú és elegendően átfogó stratégiák léteznek már az e-mail szolgáltatások biztonságos használatához " - írja. Inkább az a lényeg, hogy az e-mail használata hamarosan elkerülhetetlenné fog válni, mondja. Ha az orvosok nem fogadják be ezt a kommunikációs médiumot ma, lehet, hogy "kihagynak egy fontos lehetőséget, a betegek és a klinikusok kárára." Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://www.ehealthnews.eu/

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Korai pszichózis – mit tegyen a nem-pszichiáter orvos?

Sami és munkatársainak a British Medical Journalben megjelent két áttekintő közleménye a 2007 és 2017 közötti tíz év során megjelent tanulmányokat összegezve arról számol be, hogy a háziorvosok, illetve az egészségügyi ellátórendszer egyéb területein dolgozó nem pszichiáter szakorvosok (így a sürgősségi osztályokon dolgozók és a társbetegségek kezelői, továbbá a gyermekorvosok) hogyan ismerhetik fel a korai pszichózis jeleit, és hogyan segíthetik a beteget

Hírvilág

Koncepció készül: mi történik az alapellátásban?

Szuperbruttó a 130 ezer forintos fix díj

Hírvilág

A praxisközösségeké a jövő

Nőtt a betöltetlen háziorvosi és védőnői körzetek száma

Egészségpolitika

Lehetetlen elvárások előtt a háziorvosok?

Alapjaiban kell átrendezni a háziorvosi ellátást, hogy a praxisok eleget tudjanak tenni előírt feladataiknak. Tűzoltás helyett a feladatuk: a tájékoztatás, a figyelmeztetés, a beutalás lenne, csakhogy a feltételeket nem kapják meg hozzá. Szakemberek sora dolgozott, dolgozik a helyzet rendezésén, érintettek egy csoportja most több megoldási javaslatról kezdett egyeztetéseket a tárcával.

Egészségpolitika

Háziorvosok az oltások kereszttüzében

Felhívást intézett a lakossághoz az oltásokról Dr. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Sopron Megyei elnöke, aki szerint a lakosság félrevezetése komoly nehézséget okoz a mindennapi munkájukban. Rajtuk kérik számon, miközben nincs ráhatásuk sem arra, hogy legyen elegendő oltóanyag, sem annak elosztására. Dr. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének (HaOSZ) elnöke viszont azt mondja: igaz, hogy az oltóanyag mennyisége egyelőre korlátozott, viszont egyértelműek a szakmai ajánlások és az már a háziorvosra van bízva, hogyan állítja föl az oltási sorrendet az adott listán belül.