|
TARTALOM
Ne sajnáljuk az inzulint az intenzív gyermekosztályon! A súlyosan beteg, intenzív terápiára szoruló gyermekek esetében az erélyes, alacsony vércukorszintet célként kitűző inzulinkezelés csökkentette a halálozást és az intenzív osztályon töltött időt – állapították meg a Lancet internetes kiadásában közölt tanulmány szerzői. A vizsgálatba 700 gyermeket és csecsemőt vontak be, akiket egyik belgiumi kórház intenzív terápiás osztályára utaltak. Az alanyok vércukorszintjét véletlen besorolás alapján vagy az általánosan bevett <12 mmol/l-es célértékre állították be, vagy pedig az életkornak megfelelő normoglykaemiás célértékre, amely a csecsemők és kisgyermekek esetében 2,8–4,4 mmol/l, 3 éves kor felett pedig 3,9–5,6 mmol/l (intenzív inzulinterápiás csoport). Az erélyes inzulinkezelésben részesült gyermekeket rövidebb ideig kellett az intenzív osztályon ápolni, őket átlagosan 5,5 nap után lehetett áthelyezni más osztályra, míg a hagyományos vércukorszint-beállításban részesülő gyermekeket csak 6,2 nap után. A szigorúbban beállított gyermekek csoportjában a halálozás is jóval alacsonyabbnak bizonyult, mint a hagyományosan kezelt csoportban (3%, illetve 6%). Az erélyes inzulinkezelés nem meglepő következménye, hogy ebben a csoportban a gyermekek 25%-ában észleltek súlyos hypoglykaemiát (vércukorszint <2,2 mmol/l), míg a hagyományosan kezelt csoportnak csak az 1%-ában. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy „intenzív osztályon kezelt betegek esetében rövid távon a hyperglykaemia megelőzésének haszna nagyobbnak tűnik, mint a biokémiai hypoglykaemia kockázata.” Hozzáteszik, hogy a hosszú távú eredményeket még tanulmányozni kell. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Lancet 27 January 2009 (előzetes elektronikus közlés) Kulcsszavak intenzív osztályon kezelt gyermekek, vércukorszint beállítása, inzulin, hyperglykaemia, hypoglykaemia |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A széndioxid-szint szerepe a halálközeli élményben Szlovén kutatók szerint a halálközeli élmény előfordulása a vér széndioxid-szintjének emelkedéséhez köthető. A kutatás segíthet megérteni, hogy a halálközeli élményt átélt betegek ébredési rendszere miért változik meg jelentős mértékben.
Tovább
Elhunyt Prof. Dr. Kiss János Pályafutása alatt számtalan olyan magas szakmai elismeréssel jutalmazták, mint a Korányi emlékérem díj, Hetényi-emlékelőadás díj, Man of the Year cím, Balassa-emlékérem és emlékelőadás díj, Simor Pál Alapítvány Pro Optimo Merito in Gastroenterologia.
Tovább
Sikerült rávenni az őssejteket a csont és a porc újjáépítésére A világon elsőként sikerült rávenni az őssejteket a csont és a porc újjáépítésére egy élő nyúl hiányzó lábízületében. A kísérlet azzal a reménnyel kecsegtet, hogy egy szép napon lehetővé válik az emberi csípő vagy térd pótlása olyan ízülettel, amelyet természetes módon a testen belül hoztak létre a beteg saját őssejtjeinek felhasználásával.
Tovább
Legyen szava a betegszervezeteknek - interjú Koltai Tündével A Nemzeti Egészségügyi Tanács civil alelnökét a betegszervezetek jelenlegi szerepéről, a szakmai kollégiumokkal történő együttmükődés lehetőségeiről kérdeztük. Koltai Tünde szerint szerencsés lenne ha a szakmai kollégiumok tanácskozási joggal meginvitálnák a betegszervezeteket bizonyos kérdések megtárgyalásánál.
Tovább
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |








