Ha gyógyítani akarunk, akkor hallgassunk a megérzéseinkre is! „Vidéki orvosként ilyen díjat kapni, óriási elismerés. Igaz: nekem a legfőbb kitüntetés a beteg, a hozzátartozó mosolya”— vallja az Év Onkológusának választott dr. Bánhegyi Róbert János, a Békés Megyei Központi Kórház Onkológiai Centrumának osztályvezető-helyettes főorvosa, aki két fontos dolgot tart mindig szem előtt: a beteget, a daganatos betegséget mindig holisztikusan kell megközelíteni és tudni kell örülni az apró sikereknek is. A fiatal orvos csaknem háromezer szavazattal lett a legelismertebb doktor, ami rekord a díj történetében. Pedig, ahogy ő mondja: vidékről mindig sokkal nehezebb az érvényesülés. "A doktor úr teljes megértéssel segített a mellrák elleni küzdelemben, az orvosi szakkifejezések megértésében, a kemoterápia mellékhatásainak elviselésében, a környezetemben élők közönyének elviselésében és a kezelőorvosaim hideg, rideg magatartásának megtűrésében. Ha a nehéz pillanatokban nem lett volna mellettem, orvos kollégái szerint "védőangyalomként", rég abbahagytam volna a kezeléseket és talán most a halálomon lennék. Mint minden jó orvosnál, sokan voltak a váróban, így beszélgettünk a betegekkel. Mindegyik csupa elismerő szavakat mondott, mesélt el róla, kiemelve emberközpontúságát, az őszinte segíteni akarását, annak alkalmazását, amit éveken át tanult. Mint minden más orvos, ő is időhiánnyal küzd, de megtalálja annak a módját, hogy a betegekkel néhány perc erejéig őszintén beszélgessen. Szerintem a rákból fel lehet gyógyulni, de ahhoz kell egy jó orvos, aki érző lényként tekint a páciensre, egy szófogadó beteg, aki bízik az orvosában és egy jó környezet, ami segít felépülni" —egyike azon történeteknek, amit betegek, hozzátartozók küldtek a Dr. Dollinger Gyula “Az év onkológusa – az én orvosom” pályázatra. Egyike annak az ezernyi történetnek, amelyek mindegyike dr. Bánhegyi Róbert Jánosról íródott. Idén őt, a Békés Megyei Központi Kórház Onkológiai Centrumának osztályvezető-helyettes főorvosát választották hazánkban az év onkológusának. Nemcsak rekordszámú jelölése, de amiatt is rendkívülinek érzi az elismerést, mert, ahogy mondja: az ország dél-keleti régiójában ilyenre még nem volt példa. Igaz, a szavazás a betegek, hozzátartozók körében zajlott, ennek ellenére számára, gyógyító orvosként az igazi elismerés nem mérhető díjakban, az a mindennapokban kapott mosoly, kézszorítás, vagy a meghatott pillanatok jelentik. Az a betegek szemében születik. Az ott látott hála. Gyerekkora óta hisz ugyanis abban: a legnagyobb ajándék az, ha segíteni tudunk. „Gyerekkorom óta bennem volt a segítőkészség, szüleim valahogy ezt a mintát adták, pontosan tudtam, hogy olyan hivatásom lesz, ahol ez a legfontosabb. Ehhez hozzájárult egy olyan betegség is, amelynek gyógyszeres ellátása maradandó szövődményt okozott, hallássérült vagyok, így a másik oldalról is pontosan átérzem, milyen kiszolgáltatottnak lenni. Mivel szerettem volna minél globálisabban megérteni az emberi létet gyakran megkeserítő betegségeket, ezért a belgyógyászat lett az elsődleges szakterületem. Azután viszont kis túlzással az onkológia választott ki engem magának. 2004-ben adódott egy lehetőség, hogy belgyógyászati osztályon eltöltött közel négy év után váltsak, és úgy specializálódjak, hogy továbbra is a teljes emberi testtel és lélekkel foglalkozhassak. Az onkológia ilyen hivatás. Hiba valakit csak egy daganatos betegnek látni”—mondja a Dollinger Gyula díjjal kitüntetett szakember. „Itt különösen fontos a holisztikus szemlélet, az egész testet és lelket kell gyógyítanunk, amiben nekem sokat segít, hogy van két másik szakvizsgám, haematológus és belgyógyász is vagyok. Nagyon nagy hibának, sőt kifejezetten szakmai hibának tartom, mondjuk egy rákbeteget kizárólag onkológiai betegnek tekinteni. Fontos minden panaszát kezelni, vagyis nem mehet ki a kórházból magas vérnyomással, rendezetlen vércukorszinttel, vagy esetleg súlyos lelki problémákkal. Mindig tiszteltem az életet, így szinte törvényszerű volt, hogy ezt a hivatást válasszam. Viszont itt különösen kell az alázat, illetve annak elfogadása, hogy nem tudunk mindig segíteni. Fontos, hogy az apró sikereknek is örülni tudjunk, ez itt, az onkológiában különösen érvényes, hiszen általában az is nagy eredmény, ha tünetmentességet, vagy tartós javulást érünk el. Ráadásul néha nagyon kevés jelből, tünetből kell megállapítani, hogy milyen betegség állhat a háttérben. Ez egyszerre szép és nehéz része az orvosi hivatásnak. Onkológusként a legnehezebb viszont talán az, hogy a rákbetegség folyamatos pszichés nyomás alatt tartja az érintetteket, így lékekben is nagyon oda kell tennünk magunkat, hogy kellő erőt önthessünk a betegekbe és a családjukba a betegség elleni, általában élethosszig tartó harchoz. Rengeteget kell beszélgetni és mindenkit a saját habitusának megfelelően kell tájékoztatni. Az onkológiában különösen igaz, hogy a betegeket a családi környezetükben kell látni és családtagjaikkal, szeretteikkel együtt kell a gyógyulást, vagy csak az állapotjavulást célozva vezetni” — vallja Bánhegyi Róbert, aki szerint az orvosoknak óriási a felelőssége abban, hogy erőt adjanak. A gyógyuláshoz ugyanakkor a betegeknek is hinniük kell valamiben, Istenben, saját magukban, a családjukban, a jövőben, a felépülésükben. Enélkül nem működik az orvoslás többi része sem, nincs gyógyulás. A negatív hírek után hitre van szükség, hogy végig tudják csinálják a kezeléseket. Bánhegyi Róbert helyettes centrumvezetőként elsősorban a gyógyítással, a betegekkel akar foglalkozni, de az elmúlt években több kutatásban és is tudományos munkában is részt vett. „Távol az országos és egyetemi centrumoktól sokkal nehezebb bekapcsolódnunk a tudományos életbe. Egyrészt itt is nagyon nagy a betegforgalom, másrészt szakmailag nem szelektálhatunk, mivel innen már nincs hová továbbküldeni a betegeket, így a gyógyító munkán kívül időnk sem igen van másra, másrészt a tudományos szakmai rendezvények jelentős része a fővárosban és a klinikákon van. Pedig itt is megvan az intellektuális, szellemi, tudományos potenciál, de nagyon nehéz kitörni. Én még 2009-ben elkezdtem egy kutatást a rák és a cukorbetegség kapcsolatáról, kicsiben, majd nagyobb betegszámban is igazolódtak a feltételezéseim, de ez aztán mégis ennyiben maradt. Ma már evidencia, amit én akkor bizonyítani igyekeztem, de az eredményeim aztán az asztalfiókban maradtak. Most is egy újabb kutatás támogatására várok, de hát elfogadtam, hogy itt nem megy minden olyan gyorsan. Ahogy ebben is, a mindennapi munkámban is úgy érzem szerencsés adottságaim vannak. A kitartás, a szívósság, a munkabíró képesség, a szorgalom és a maximalizmusra való törekvés. És persze mindenekelőtt az empátia, látni: a beteg test és lélek. Ő a legfontosabb. Hogy életesélyt adjunk, erőt az érintettnek és a hozzátartozóknak is ehhez a harchoz, amit vívnak”—folytatja az onkológus, aki viszont még valamit biztosan megtanult: minden orvosnak hallgatni kell a megérzéseire és a tanítómesterek tanácsaira. „Volt, hogy hallgattam a páciens családjára, így más döntést hoztam, mint amit én szakmailag a legjobbnak gondoltam. Hiba volt. Ennek nem az a tanulsága, nem azt jelenti természetesen, hogy ne tekinteném partnernek a betegemet, vagy a szeretteit, az viszont igen: bizonyos helyzetekben csak magamban hihetek, csak magamra kell hallgatnom. A szakmai tudásomban, felkészültségemben és a megérzésemben. És ezt is üzenem minden kollégának és persze a harcát vívó betegnek is: higgyünk magunkban, vagy ha tetszik egy bármilyen felettes erőben, mert az egészséges hit az gyógyít”—ad életre szóló tanácsot Bánhegyi doktor, aki szerető családi háttérrel ma már négy gyermek édesapjaként egy fontos dolgot még hozzátesz: tudjuk, hogy a szakmai, társadalmi struktúrákban mindenki pótolható, csak egy területen nem: a családjában. Kun J. Viktória eLitMed.hu 2018. december 01. Szakmai önéletrajz -- Bánhegyi Róbert János dr. 2000. Általános orvos (DE ÁOK, Debrecen) 2016. Egészségügyi menedzsment specialista (BCE KGK, Budapest) 2017-től PhD doktori képzés (PTE ETK, Pécs) Szakvizsgák, egyéb minősítő vizsgák: 2006. Belgyógyászat szakvizsga (SZTE ÁOK, Szeged) 2008. Haematológia szakvizsga (SOTE ÁOK, Budapest) 2010. Klinikai onkológia szakvizsga (SZTE ÁOK, Szeged) 2011. Háziorvosi licence vizsga (SZTE ÁOK, Szeged) 2014. Palliatív orvosi licence vizsga (SOTE ÁOK, Budapest) 2000-től a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának, illetve jogelődjének orvosa, 2004 óta a Megyei Onkológiai Centrumban dolgozik, 2012 óta a centrumvezető-helyettes, 2013-tól kórházi főorvos 2012-től a NEAK (OEP) haematológiai és onkológiai szakértője, 2015 óta a Gál Ferenc Főiskola (korábban SZIE) gyulai Egészségtudományi Karának óraadó oktatója. Díjak, elismerések: 2010 - Kórházi főigazgató főorvosi dicséret 2010 - Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) Kutatási díja (Mikro-RNS-ek vizsgálata a 2-es típusú cukorbetegség és a rosszindulatú emlődaganat összefüggésének vonatkozásában) 2018 - Dollinger díj - Az Év onkológusa