"Az időnek a valóságban nincs tagozódása, az új hó, új esztendő kezdete nem jár mennydörgéssel vagy trombitaharsogással, és még az új évszázad beköszöntésekor is csak mi, emberek lövöldözünk és kongatjuk a harangokat." (Thomas Mann: Varázshegy) Hans Castorp takarókba és enyhe lázba burkolózva a humanizmus esélyeit latolgatja a Varázshegy című remekműben. A mű betegségregény, gyógyulás- és beavatástörténet. A főhős hét év „felfüggesztettet kap” a munkálkodással, karrierrel és szorgoskodással töltendő élet alól Ám eközben egyfajta időtlen lebegésben mindaz megtörténik vele, ami egy érett, integrált személyiség kialakulásához kell, melyhez még a játékosság és istenhit is hozzájárul. Mélyértelmű és mélyenszántó benyomások érik, Hans Castorpot a svájci szanatórium időtlenségében olyan tanítók, személyek, szerelmek, szellemi áramlatok sodorják magukkal mintegy álomvilágban, melyek egy egész életre elegendő gondolkodni- és elemeznivalót töltenek kissé álmatag személyébe és nem véletlenül. E műben enciklopédikus teljességgel életre kelnek a háború előtti Európa ideológiai áramlatai, melyekkel a polgári értelmiségei találkozhattak – az ember, Thomas Mann szerint, nemcsak egyéni életét éli, hanem tudatosan, vagy öntudatlanul kora és kortársai életét is, s a főhős lelkéért szinte mindegyikőjük harcra kél. Testéért megszállott orvosok, lelkéért különc filozófusok küzdenek, és a műben az emberi magatartásformák teljessége bontakozik ki különböző lenyűgöző figurák révén. Mennyire más betegnek lenni! Felmentést kapni a „valóság” alól, a valódi élet alól! Betegség vagy egészség? Idő vagy időtlenség? A polgári rend és teremtés eszménye, avagy az élvezetek, a passzivitás és filozofikus szemlélődés – Thomas Mann orvos módjára vizsgálódik, elemez és diagnosztizál…; főhősét, aki ebben a lenyűgöző beavatás-regényben a sorsfordító megbetegedés történetét átéli, így jellemzi: "Egyszerű anyagból van, de a varázshegy lázas zártságában növekedni kezd, alkalmassá válik morális, szellemi és érzéki kalandokra, s ezek olyanok, hogy abban a világban, amelyet itt ironikusan mindig síkföldinek neveznek, nem is álmodhatott volna róluk" Nagy Zsuzsa eLitMed.hu