Hírvilág

Pocokrostélyossal táplálkoztak újkőkorszaki európai emberek

2016. OKTÓBER 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

A skóciai Orkney-szigeteken talált csontokból szakértők arra következtetnek, hogy az emberek pockokat főztek vagy sütöttek táplálékul, vagy a járványok megakadályozására. Ez az eddigi első bizonyíték arra, hogy a neolitikumi európai ember valamilyen módon hasznosította a rágcsálókat. A kistermetű állatokat bizonyítottan fogyasztották a történelem későbbi időszakaiban, a mogyorós pele például ínyencségnek számított a római korban. Az orkneyi pocok, melynek nyomaira csak a szigetcsoporton bukkantak, a feltételezések szerint az európai mezei pocok egyik alfaja. Az elszenesedett csontok arra utalnak, hogy az állatokat megsütötték, valószínűleg azért, hogy megegyék. A maradványokat más ételekből származó hulladék közt találták, a szakértők szerint a tűz fölött sütötték meg őket, vagy esetleg edényben főzték meg. Jerry Herman, a Skót Nemzeti Múzeum emlősökkel foglalkozó részlegének kutatója elmondta, az Orkney-szigeteken végzett ásatások során az emberi lakóhelyek közelében nagy mennyiségben találtak rágcsálóktól származó maradványokat. "A maradványok az itteni lakosok hulladékába kerültek nagy mennyiségben, és hosszú időszakon, több száz éven át" - mondta a szakértő. A pockok viszonylag aprók, "falatnyiak" voltak, de "tökéletes proteinforrást jelentettek" - tette hozzá Herman. A maradványokat az 1970-es években fedezték fel a Skara Brae nevet viselő területen. A kutatók mintegy hatvanezer rágcsálócsontot és -fogat vizsgáltak át, hogy tanulmányozzák eredetüket. Eredményeiket a Royal Society Open Science című tudományos folyóiratban mutatták be. Forrás: MTI MTI 2016. október 20., csütörtök 15:30

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ökológia

Big Pharma és Big Ag

BRYS Zoltán

A gyógyszergyárak gyakorlatát számos magas színvonalú kritika érte az elmúlt évtizedben, ezzel szemben a Big Ag viszonylag kevesebb figyelmet kapott orvostudományi folyóiratokban. Számos betegséggel összefüggésbe állítható a táplálkozás. Jelentőségénél fogva hasonlóan kiemelt szakmai figyelmet érdemelne.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

COVID-19

Táplálkozási ajánlások a CoVID-19 miatti karantén idején

A karanténhoz társuló stressz alvászavarokat is okozhat, ami tovább fokozhatja a stresszt és ezáltal a táplálékbevitelt, ami egy ördögi kör kialakulásához vezethet. Fontos, hogy vacsorára olyan ételeket fogyasszunk, amelyek szerotonint vagy melatonint tartalmaznak vagy elősegítik ezeknek a szintézisét.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

A táplálkozás filogenetikai szemlélete