hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


LSD alkalmazása alkoholizmusban


LSD alkalmazása alkoholizmusban

| |
 

A szerzők mindegyike a trondheimi (Norvégia) Tudományegyetem Orvoskara Idegtudományi Részlegének kutatója, valamint a bostoni Harvard Medical School pszichiátriai osztályának munkatársa.

Tanulmányuk célja az alkoholizmus kezelésében alkalmazott LSD hatékonyságának áttekintése. A hatvanas évektől nagyszámú vizsgálat született e tárgyban, nem mindegyik volt azonban kellőképpen kontrollált, ezért a szer terápiás értékét nem lehetett objektíven fölmérni.

Vizsgálati módszerükben a PubMed és a PsycINFO adatbázisát 1943-2010 között kulcsszavakkal szűrték, a találatokat ezt követően két független szakember a címek és absztraktok alapján áttekintette és kiválogatta a megfelelő releváns szakirodalmi hivatkozások megléte szerint. Majd kiválogatták a vizsgálatokat tartalmazó tanulmányokat és a meta-analízis eljárás protokollja szerint megállapították a mintába kerülő és kizárandó tanulmányokat.

Így megmaradtak azon tanulmányok, melyek randomizált kontroll-elrendezésben egyszeri, különböző dózisú LSD-t alkalmaztak alkoholisták kezelésére; kizárták az elemzésből a skizofréniával, illetve egyéb pszichózissal társult alkoholos kórképeket (mivel egyébiránt az LSD kezelés kontraindikációját képezi a pszichózis megléte).

A szűrés alapján 6 megfelelő tanulmány került elemzésre. Ezekben mindösszesen 536 felnőtt személy szerepelt. A résztvevők önkéntesek, főként férfiak voltak, elsődlegesen „alkoholizmussal” kerültek alkoholprobléma-fókuszú kezelésbe. (Megjegyzendő, hogy 1952-ben, amikor a DSM-I verziója volt érvényben, az alkoholizmust úgy határozták meg, mint „kifejezett alkoholaddikciót egyéb azonosítható betegség nélkül a háttérben”.) A vizsgálati csoport tagjai 210-800 mikrogram (3 mcg/kg) egyszeri, orális LSD-adagot kaptak (a kontrollcsoport tagjai egyáltalán nem vagy csak alacsony dózisú, 25-50 mikrog LSD-t, illetve 60 mg d-amphetamint, vagy 60 mg ephedrin szulfátot kaptak, illetve egy vizsgálatban nem volt semmilyen szerhasználat.)

A vizsgálati ülések előtt minden eljárásban szerepelt a betegek felkészítése, ez némely elrendezésben minimális, más esetekben kiterjedtebb felkészítést jelentett, általában nem közölték előre az LSD lehetséges hatásait. A vizsgálati ülés alatt némely elrendezésben pusztán a kezelők megnyugtató jelenléte és megfigyelése vette körül a betegeket, más elrendezésekben interjúzás, pszichoterápia, illetve aktív kísérés zajlott az LSD-ülések alatt. Csupán egy tanulmányban számoltak be arról, hogy részletes fókuszált alkalmakon dolgozták föl az LSD-ülés tapasztalatait, a többi tanulmányban mindössze rövid megbeszélés – vagy az sem – követte a vizsgálati ülést.

Minden vizsgálatban világosan definiált, standardizált – bár különböző – módszerekkel (pl. Ivási Történet Kérdőív, Alkoholfogyasztási Skála, Alkoholfogyasztási Interjú stb.) regisztrálták a későbbi alkoholhasználatra vonatkozó kimeneti mutatókat.

Az eredményeket tekintve, a kontrollcsoporthoz képest az egyetlen LSD-dózis alkalmazásával kombinált kezelések a káros alkoholhasználat szignifikáns javulását jelezték rövid és középtávú követés (3-6 hónap) esetén. Ez a különbség nem volt szignifikáns hosszú távú követés (12 hónap) esetén.

Három tanulmányban az alkoholabsztinencia alakulását vizsgálták, itt rövid távú követésnél szignifikáns javulást mutattak az LSD-s csoportok. Ez a javulás nem volt szignifikáns középtávú követésnél. Az eredmények egybevágnak klinikai tapasztalatok sokaságával és egyéb nem véletlen besorolásos mintán végzett kutatásokkal.

Megjegyzendő, hogy a közül a három tanulmány közül, melyben munkavégzésre vonatkozó adatokat is vizsgáltak, kettő jelzett szignifikáns javulást az LSD-s csoport tagjai között.

Kérdés, hogy az eredmények fényében ez a megközelítés vajon miért nem nyer értékének megfelelő helyet a terápiás repertoárban. A lehetséges okok között említik a szerzők, hogy a véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatok eredményei egyenként nem annyira erőteljesek, hogy ezekből messzemenő következtetésre lehetett volna jutni; az idézett kutatások szerzőinek célkitűzése nem volt realisztikus, ezért nem értékelték kellőképpen a rövid- és középtávú javulást; a korai nem véletlen besorolásos klinikai vizsgálatok rögzítése nem kellően pontos és metodológiai problémákkal terhelt, ezért arra a téves benyomásra adhattak okot, hogy jól tervezett vizsgálatok nem is léteztek; végül, az LSD-t körülvevő összetett társadalmi és politikai vonatkozások nem tettek lehetővé rendszeres és támogatott klinikai kutatásokat.

Egyetlen LSD dózis hatékonysága összevethető a naltrexon, acamprosat vagy disulfiram (Antaethyl) – az alkoholfüggőség relapszusának megelőzésére rendelt szerek – hatékonyságával. Az LSD-tapasztalati oldaláról az idézett kutatók megjegyzik: a betegek általános igénye volt, hogy jelentős belátást nyerjenek a problémáikba, ezzel a tapasztalattal az újjászületés lehetőségét elnyerve az ivás feladásához vezető elhatározáshoz jussanak. LSD-tapasztalatuk alapján önelfogadóbbá váltak, nagyobb nyitottsággal, érzékenységgel és optimista hozzáállással fordultak a jövőbeli problémák felé.

Meglehetősen szokatlan, hogy egy terápiás szer egyetlen dózisa hónapokon át tartó pozitív hatású legyen – az inspiratív hatás természetesen csökken hosszú távon, a régi stresszekkel szembekerülve. Több kutató fölvetése szerint az LSD ismételt dózisa – pl. heti, vagy havi alkalmazásban – hosszabban elnyúlóan befolyásolhatja a káros alkoholhasználatot, mint az egyszeri alkalmazás.

A szerzők további irányokat körvonalaznak az LSD-re adott egyéni reakciók, az LSD dózisainak és az alkoholista beteg visszaesése bizonyítékon alapuló megelőzésének kutatása terén, valamint az LSD alternatíváját jelentő rövid hatóidejű pszichedelikumok [meszkalin, pszilocibin,dimetil-triptamin (DMT)] értékelése területén.

Szemlézte: Tremkó Mariann

Eredeti közlemény: Lysergic acid diethylamid /LSD/ for alcoholism: meta-analysis of randomized controlled trials. Journal of Psychopharmacology, 8 March 2012

eLitMed.hu


Kulcsszavak

pszichedelikum, alkoholizmus, LSD, metaanalízis

Kapcsolódó anyagok

Az önsegítő csoportok szerepe az alkoholizmus kezelésében

Az ayahuasca terápiás lehetőségei és veszélyei

Egészséges önkéntesek pszilocibinre adott reakciójának előrejelzése

Pszilocibin-kiváltotta élmények hatása

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

In memoriam Dr. Hegedűs Katalin

Hatalmas veszteség érte a magyar neurológus és neuropathologus társadalmat. Életének 72. évében meghalt Dr. Hegedűs Katalin Professzornő, a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikájának nyugalmazott egyetemi tanára, a hazai neurológia és neuropathologia kimagasló szaktekintélye.

Tovább


Az orvosi kender

"Az endokannabinoid rendszer befolyásolása terápiás hatású lehet szinte valamennyi emberi betegségben" írta Pacher Pál és Kúnos György egy nemrég megjelent áttekintő közleményében. Egy civil szervezet 2016 júniusában megrendezte az első magyar gyógyászati kannabisz konferenciát.

Tovább


A γ-interferon idegi összeköttetésben és szociális viselkedésben betöltött meglepő szerepe

Rágcsálók agyából nyert transzkriptomok és T-sejtek citokinre adott válaszából származó sejtes transzkriptomok közti összefüggések arra engednek következtetni, hogy szoros kapcsolat van a szociális viselkedés és a γ-intereron (IFN-γ) által kiváltott válasz közt.

Tovább


Próbavizsgálat az ayahuasca terápiás használhatóságáról depresszióban

Napjainkban a depresszió alternatív kezelésének kutatása okán az ayahuasca a figyelem fókuszába került. Ezt a pszichedelikus italt évszázadokon keresztül dél-amerikai sámánok használták gyógyító ceremóniáikhoz. Brazil kutatók az elmúlt hónapban publikálták az első klinikai tesztek eredményeit a dél-amerikai ayahuasca főzet lehetséges terápiás hasznáról.

Tovább


LSD alkalmazása alkoholizmusban