Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Három nappal tovább, november 3-ig látogatható a pécsi Leonardo-kiállítás. A Janus Pannonius Múzeumban április 15-én nyílt Leonardo, a reneszánsz zseni című tárlat eredetileg szeptember végén zárt volna be, de a szervezők a nagy érdeklődésre való tekintettel egy hónapos, majd újabb, háromnapos hosszabbításról állapodtak meg az olasz partnercéggel. A tárlat bontása november 4-én kezdődik, így az érdeklődők további néhány napot kaptak, hogy betekinthessenek Leonardo zseniális világába - írta a múzeum közleményében. Kitértek arra, hogy a kiállítás november 1-jén zárva tart, november 2-án és 3-án, 10 és 18 óra között várja utolsó látogatóit, akik Leonardo-jegyükkel megtekinthetik az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend páratlan kulturális, művelődés- és művészettörténeti értékeit bemutató Pálosaink, a fehér barátok című tárlatot is. A Leonardo da Vinci mérnöki és tudományos tevékenységéről szóló átfogó tárlat a polihisztor mintegy hatvan méret- és korhű találmányát mutatja be a Papnövelde utcai Modern Magyar Képtárban, valamint a Káptalan utcai Martyn Múzeumban, és ebben a formájában Európában először Pécsen látható. A kiállítás jelentősen növelte a Janus Pannonius Múzeumhoz tartozó kiállítóhelyek forgalmát - jegyezték meg. Rámutattak: amíg a gyűjteményekre tavaly 85 ezren voltak kíváncsiak, a látogatók száma idén már meghaladta a 120 ezret, ami komoly eredmény egy vidéki intézménynek. Forrás: MTI 2014. október 28., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A látás története – Egy film a személyes vizuális tapasztalatokról

CZIGLÉNYI Boglárka

Mark Cousins skót filmrendezőnek aznapra az volt a terve, hogy korán felkel, és bejárja, lefilmezi a körülötte lévő vizuális világot. Aztán mégis ágyban maradt, és a sötét szobában gondolta végig mindazokat a képeket, amelyek fontosak voltak számára az élete során. A saját látásának történetét próbálta rekonstruálni, egy nappal azelőtt, hogy szembetegsége miatt meg kellett operálni. A beavatkozásra készülve és az esetleges megvakulástól is félve Mark Cousins azzal foglalkozott, ami filmrendezőként a legfontosabb számára: a látás fejlődésével és örömével. Erről szól szubjektív és érzékeny dokumentumfilmje.

PharmaPraxis

A gyógyszerészi gondozás a magas vérnyomás kezelésében

A szemlézett vizsgálatban a gyógyszerészi kezelés hosszútávon is hatékonynak bizonyult a vérnyomás és az összkoleszterinszint kontroll alatt tartásában. A gyógyszerészi kezelés előtti időszakban például a páciensek 54,4%-ának volt kielégítő a szisztolés vérnyomása, a kezelés utáni időszakban pedig a 93.0%-ának.

Gondolat

A gyógyítás esztétikájáról Nagy Edina előadása alapján

Az ELTE Esztétika Tanszéke 2021-ben online előadás-sorozatot szervezett „Bevezetés az esztétikába” címmel. Az érdeklődő közönség változatos szemszögekből ismerkedhetett az esztétikai tudományának alapkérdéseivel és kurrens kutatási területeivel: szép-e a szép, mit keres egy konzervdoboz a múzeumban, mi az improvizáció vagy éppen a provokáció szerepe a művészetben stb. Nagy Edina adjunktus, aki többek között a kritikus és szociálisan elkötelezett művészeti gyakorlatokra koncentrál a kutatásaiban, „Orvoslás és művészet találkozása a boncasztalon” címmel tartott előadást. A rendelkezésére álló egy órában nemcsak az orvoslástörténet és a művészettörténet kapcsolódási pontjait vázolta fel, hanem a kritikai értelmezés lehetőségeit is. Emellett ma alkotó művészeket, kortárs műalkotásokat is ismertetett két 2021-es kiállítás kapcsán.

Hírvilág

Vesalius, az első modern anatómus

KRAMER Imre

Közel fél évezrede, 1514 szilveszterén látta meg a napvilágot a modern anatómia legjelentőségteljesebb alakja, a flamand Andreas van Wesel, latinosan írva Vesalius.

PharmaPraxis

Magisztrális gyógyszerkészítés 3D nyomtatással: a személyre szabott gyógyászat megvalósításának egy ígéretes módja

A Therapeutic Innovation & Regulatory Science című szaklap tanulmánya a 3D-s gyógyszernyomtatás általános bemutatásán kívül annak a kérdésnek járt utána, hogy hogyan implementálható a technológia a közforgalmú gyógyszerellátásba.