Hírvilág

Kannabiszfogyasztás és fájdalomcsillapítás

2015. MÁRCIUS 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

Öt és fél milliárd ember, vagyis az emberiség háromnegyede csak korlátozottan jut hozzá fájdalomcsillapítókhoz - közölte az ENSZ e témában illetékes hivatala kedden közzétett éves jelentésében. Az égető drogproblémák közül a szerzők a kannabiszfogyasztás legalizálását és új kábítószerfajták megjelenését emelték ki. Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervezetének (INCB) 2014. évi jelentése szerint a világon felhasznált morfium 92 százalékát a világ lakosságának 17 százaléka használja, azon belül is elsősorban az Egyesült Államokban, Kanadában, Nyugat-Európában, Ausztráliában és Új-Zélandon élők. A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a kábítószerkérdés átfogó kezelése érdekében a kormányoknak elsősorban a kereslet csökkentését kell szem előtt tartaniuk, valamint megfelelő forrásokat kell biztosítaniuk a megelőzésre és a rehabilitációra. A testület szorgalmazta egyúttal a kábítószerrel kapcsolatos szabálysértésekért kiszabott halálbüntetések eltörlését. A jelentés szerint folyamatos veszélyt jelent az úgynevezett új pszichoaktív anyagok (NPS) terjedése. Ezek száma 11 százalékkal növekedett, 2014-ben 388, míg az előző évben 348 egyedileg azonosított anyagot regisztráltak. Az ENSZ-szervezet kiemelte, hogy világszinten 66 százalékkal nőtt a metilfenidát fogyasztása. Ezt a szert a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) küzdők kezelésében alkalmazzák. A megnövekedett felhasználás elsősorban annak tudható be, hogy jelentősen emelkedett a betegséggel diagnosztizáltak száma. Az Egyesült Államokban a 4 és 17 éves kor közötti fiatalok 11 százalékánál diagnosztizálták a betegséget, Németországban pedig 42 százalékkal emelkedett a 19 éves kor alatti fiatalok körében 2006 és 2011 között. Az INCB jelentése kitért arra is, hogy a kannabiszfogyasztásról Uruguayban és egyes amerikai államokban hozott rendelkezések összeegyeztethetetlenek az 1961-es Egységes Kábítószeregyezmény 4. cikkével, amely megköveteli, hogy az országok a kábítószerek használatát kizárólag orvosi és tudományos célra korlátozzák. Uruguay az első olyan állam, amely legalizálta a kannabisz és származékainak termesztését (rekreációs célra), és az amerikai Colorado, Washington, Oregon és Alaszka szövetségi államok is döntöttek már a kannabisztermékek élvezeti cikként történő használatáról. Az ENSZ-szervezet szerint Európában az új pszichoaktív anyagok terjedése a legnagyobb kihívás. A jelentés megemlíti továbbá, hogy a heroinfogások száma a balkáni útvonalon ugyan megnövekedett, de ezt a kábítószert továbbra is Hollandiában és kisebb mértékben Belgiumban osztják szét újra a nyugat-európai illegális piacokra. A bécsi székhelyű szervezet arra figyelmeztetett, hogy vészhelyzet, természeti katasztrófák és fegyveres konfliktusok sújtotta területeken a gyógyszerekhez való mielőbbi hozzáférés miatt továbbra is egyszerűsített ellenőrzést kell alkalmazni. MTI 2015. március 3., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Két munkacsatornás endoszkópos műtétek a gerincsebészetben

A minimálisan invazív endoszkópos gerincműtéteket gerinccsatorna-szűkület és gerincsérv, csigolyaelcsúszás kezelésére használják. Czigléczki Gábor idegsebésszel a technika továbbfejlesztett változatáról, a két éve Magyarországon is elérhető két munkacsatornás technológiáról beszélgettünk.

Hírvilág

Megnyitotta kapuit a Janssen Akadémia

A Janssen ismét mérföldkőhöz érkezett: a Janssen Akadémia megnyitásával olyan egyedülálló kezdeményezést indít el, melynek keretein belül elősegíti a magyar orvosok, ápolók, egészségügyi szakemberek orvosi-egészségügyi tudásának elmélyítését.

Gondolat

Lépések a kompetencia rendezéséhez

Tűzoltásszerű az a megoldás, hogy az egészségügyi szakdolgozók az orvos írásos felhatalmazása birtokában köthetnek be infúziót és adhatnak be intravénás injekciót a betegeknek.

Hírvilág

A stressz is okozhat ízületi fájdalmat

A nyak fájdalma foglalkozástól és kortól függetlenül sokkal gyakoribb nőknél, mint férfiaknál. Ennek oka lehet, hogy a nők sokkal stresszesebben élik meg a mindennapokat.

Hírvilág

Tájékoztató az SE Neurológiai és Pszichiátriai Klinikák és Doktori Iskoláik közös, 2021 őszén megrendezésre kerülő „A fájdalom tudománya II.” című kurzusáról

Képzésünk célja elsősorban az, hogy a képzésben részt vevő orvosok, pszichológusok, mentálhigiénés és egyéb segítő szakmákban dolgozó szakemberek átfogó képet kapjanak egyrészt a fájdalom komplex jelenségéről: élettani, pszichológiai, etikai, gazdasági hatásáról, másrészt a gyógyító tevékenység egyik legalapvetőbb feladatáról, a fájdalomcsillapításról. A fájdalmat ne csupán a kóros változások egyik legfontosabb fizikális jeleként ismerjék fel az orvosok és fent említett szakemberek, hanem a magatartás-szabályozás zavarának egyik első figyelmeztető jeleként figyeljenek fel a fájdalomérzet fokozódására, valamint az események negatív érzelmi minősítésének magatartás-orvoslási jelentőségére is.