Hírvilág

Egy szegény országban a fizikusoknak egyszerűen igazolható új ötletek kellenek

2016. FEBRUÁR 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy szegény ország esetén a legjobb, ha a fizikusoknak egyszerűen igazolható új ötleteik vannak, a finom munka elvégzése maradhat a gazdagabb országok kutatóira - mondta el a Gutmann Fórum szerdai ülésén Kroó Norbert fizikus, aki januárban elsőként vehette át Texasi A&M Egyetem által a tavaly elhunyt Charles Hard Townes emlékére alapított előadói díjat. A tudományos életművéért és közéleti munkásságáért odaítélt elismerést Kroó Norbert csodálatos megtiszteltetésnek nevezte, kiemelve, hogy ritka az olyan amerikai alapítású díj, amelyet elsőként egy külföldi nyer el. Hozzátette: a texasi egyetem nagyszabású kvantumelektronikai konferenciáján átnyújtott elismerés nem csupán a saját kutatásainak, hanem az egész magyar tudománynak is szól. A budapesti Gutmann Fórumon elhangzott Fényes új világ című előadásában az akadémikus a plazmonika, a felületi plazmonok - a fém felületén lévő vezetési elektronoknak a lézerfény segítségével gerjesztett hullámszerű mozgása - területén végzett kutatásait ismertette. Felidézte, hogy 1969 óta foglalkozik a fény, a lézer és az anyag kölcsönhatásának vizsgálatával, amelynek eredményeként kutatótársaival sikerült létrehozniuk a világ első plazmonlézerét is, mindezt 1981-ben publikálták. Mint Kroó Norbert fogalmazott, a felületi plazmonok egyfajta "új típusú fényt" alkotnak, amely a "rendes" fénytől eltérő tulajdonságai miatt hasznos lehet például a jövő kvantum számítógépeinek tervezésekor is. A fizikus e téren végzett vizsgálódásainak újabb eredményei közül kiemelte: a plazmonok viselkedése alapján elsőként sikerült bizonyítani, hogy a kvantummechanika nem csupán a mikrovilágban hat, hanem nagyobb méretben - az összesűrűsödő plazmonokban akár ezerszeresére nőhet a tér - is működhet. A plazmonikai kutatások legutóbbi nagy áttöréseként említette Kroó Norbert, hogy előre nem látott módon szupravezetést tapasztalt a plazmonok gerjesztésénél. Korábban a szupravezetés jelenségét - amely során egyes anyagok nagyon alacsony, általában mínusz 200 Celsius-fok alatti hőmérsékleten elvesztik az elektromos ellenállást és kizárják magukból a mágneses mezőt - sosem sikerült szobahőmérsékleten előidézni. "A fizika szépsége, hogy ott fedezel fel dolgokat, ahol a legkevésbé várod" - fogalmazott az akadémikus, aki saját bevallása szerint egyáltalán nem számított a szupravezetés jelenségére. Hozzáfűzte: jó jel, hogy sok kutató szeretne beszállni a kutatásba, több csapattal folytatnak megbeszéléseket az ügyben. Kroó Norbert saját példáját említve hangsúlyozta, hogy a magyar fizikusok kitörésének lehetséges módja, ha egyszerűen és olcsón igazolható új ötleteket vetnek fel, a drágább felszereléseket feltételező finomabb vizsgálatokat pedig meghagyják a gazdagabb országok tudósai számára. Megjegyezte, hogy tapasztalatai szerint a drága műszerek le is szűkíthetik használóik gondolkodását, akik gyakran csak a megvásárolt berendezés által kutatható problémákat veszik sorra. Emellett fontosnak nevezte azt is, hogy a tudósok tanuljanak egymástól, ismerjék elődeik cikkeit, kutatásait. Az Akadémiai Díjjal és Prima Primissima díjjal is kitüntetett akadémikus hozzáfűzte: a kémikusi, fizikusi pálya talán nem a legnépszerűbb napjainkban Magyarországon, de az igazán tehetségesek ma is megtalálják a helyüket a szakmában. Forrás: MTI MTI 2016. február 3., szerda 13:23

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Gondolat

Az érzelmek szerepe a tudományos kutatásban - videointerjú Mérő Lászlóval

BME-TMIT szemináriumi előadása után Mérő Lászlót az érzelmek tudományos kutatásban betöltött szerepéről kérdeztük. Az emberi hangulatok és érzelmek a tudományos kutatások összetett folyamataira is hatással vannak.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

PharmaPraxis

Húsz éve Magyarország stratégiai partnere a Servier Hungária

Kitartás - elkötelezettség, emberi kötődés a magyar kutatók iránt, folyamatos megújuló befektetés: ezek a gondolatok jellemezték a Servier elmúlt 20 évét hazánkban

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.