Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.

Szakemberek szerint, ha nem teszünk minimális erőfeszítéseket, nem avatkozunk be, a Covid-19 pandémiáját viharos sebességgel a pszichés követi. Már most vannak előjelei, egyértelműen megnőtt az erőszak, mind a családokon belül, mind az utcákon, közlekedésben, de többen fordították ezeket az indulatokat önmaguk ellen. Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke szerint most az oltópontokhoz hasonló segítőhelyekre lenne szükség, hogy megelőzzük a „lelki katasztrófát”. A járvány megannyi szereplőt számos módon visel meg lelkileg, ami hadipszichiátriai helyzethez vezethet, bár erre fel lehet készülni. Rezidensek, pszichológusok és szakorvosok együttes munkája – de akár jól képzett önkéntesek is – sokat tehetnek azért, hogy a járvány mentális hatása is megoldódjon.

Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy olyan forrásokat ismertetek és kommentálok, amelyek valamilyen módon érzékenyen reflektáltak a nagyvárosi idegességre mint újonnan megjelent és elterjedt betegségre. Az alábbiakban olyan orvosi regiszterű szövegeket mutatok be, melyek jelentős mértékben járultak hozzá a betegség képének kialakulásához és egyáltalán ahhoz a folyamathoz, hogy ezt a jelenséget betegségként kezdték számon tartani.

Az európai modern egyetemek három fő eszméje, a pénzügyi függetlenség, az önkormányzatiság és a curriculum szabadsága. Az utóbbi 20-30 évben komoly kritika érte az intézményeket, hogy nem elég gyorsak és nem kellően szolgálják a gazdaságot, elégítik ki a munkaerőpiaci igényeket. Hogy hatékonyabban kellene szolgálniuk az innovációt és az ipari, technológiai fejlődést. A piac és a politika olvasatában a legfőbb szempont ugyanis, hogy a befektetett pénz, tőke minél gyorsabban megtérüljön. Ez a világon mindenütt a szó szoros értelmében egyfajta „szabadságharc” a két domináns erővel szemben. Hiszen az egyetem egy dolgot biztosan nem engedhet el, az pedig az autonómia.