A jelenleg használt antidepresszívumok kifejlesztését két hipotézisre alapozták: egyrészt arra, hogy a depresszió egyik fő oka a stressz, másrészt arra, hogy a depressziós tüneteket az agyi neurotranszmitterek egyensúlyának felborulása váltja ki. A magyar származású Eva Redei laborjában végzett kutatás, amelyről az idegtudósok legnagyobb éves konferenciáján (Neuroscience 2009, Chicago) számoltak be, mindkét hipotézis érvényességét megkérdőjelezi. A kutatónő szerint már önmagában az is elgondolkodtató, hogy húsz éve nem merült fel új szempont az antidepresszívumok kifejlesztésével kapcsolatban. Redei kutatócsoportjának legfontosabb eredménye, hogy állatkísérletes modelljükben szinte semmilyen átfedést nem találtak a stresszválasszal, illetve a depresszióval kapcsolatos gének működése között. Modellként olyan, több évtizedes munkával kitenyésztett patkányokat használtak, amelyekben hasonló viselkedési és élettani zavarok figyelhetők meg, mint a depressziós betegekben. A depressziós patkányokban microarray technikával megvizsgálták azoknak az agyi régióknak - a hippocampusnak és az amygdalának - a génexpressziós mintázatát (vagyis hogy mely gének kifejeződése nő vagy csökken konzisztensen a "normális" patkányokéhoz képest), amelyeket általában a depresszióval hoznak összefüggésbe. Ugyanezt a technikát olyan - nem depressziós - patkányokban is alkalmazták, amelyeket két héten át stresszhatásoknak tettek ki. A két kísérlet eredményeit összehasonlítva azt találták, hogy a depresszió, illetve a krónikus stressz hatására megváltozott expressziójú gének (a depresszió esetében 1275, a stressz esetében 254 gén) között elhanyagolható az átfedés (összesen 5 gén volt közös). Ez arra utal, hogy a krónikus stressz más molekuláris változásokat idéz elő, mint a depresszió, ami egyben azt is jelenti, hogy a stresszválasz és a depresszió között nincs ok-okozati kapcsolat. A legtöbb állatmodell, amelyet az antidepresszívumok preklinikai tesztelésére használnak, azon a hipotézisen alapul, hogy a stressz depressziót okoz. Az állatokat különböző stresszhatásoknak teszik ki, és megfigyelik a viselkedésüket az antidepresszívum-jelölttel való kezelés mellett, illetve anélkül. Ha a gyógyszer kedvező hatással van az állatok viselkedésére, ígéretes antidepresszívum-jelöltnek minősül. "Csakhogy ezekben a kísérletekben nem a depressziót, hanem a stresszt kezelik. Ez az egyik fő oka annak, hogy a jelenleg használt antidepresszívumok nem eléggé hatékonyak" - magyarázta Redei. Véleménye szerint a gyógyszerkutatásokban azokra a génekre kellene koncentrálni, amelyek expressziója eltér a depressziós patkányokban a normálisakhoz képest. A kutatónő tévesnek ítéli azt a - széles körben elfogadott - nézetet is, mely szerint a depresszió bizonyos agyi neurotranszmitterek (a szerotonin, a noradrenalin és a dopamin) alacsony szintje miatt alakul ki. A depressziós patkányokban ugyanis nem találtak jelentős különbséget az említett neurotranszmittereket kódoló gének aktivitásában a kontroll állatokhoz képest. Az eredmények alapján Redei úgy véli, hogy a depresszióhoz vezető zavarok a szabályozás magasabb szintjén kezdődnek, és az ingerületátvivőket befolyásoló gyógyszerek "az okozatra és nem az okra koncentrálnak". A jellegzetesen emberi betegségek állatokon való modellezésének természetesen megvannak a maga korlátai, amelyeket Redei eredményeinek értelmezésekor éppúgy figyelembe kell venni, mint az általa kritizált antidepresszívumok kifejlesztésekor. A kutató azonban felhívta a figyelmet, hogy a vizsgált agyterületek (a hippocampus és az amygdala) evolúciósan meglehetősen konzervatívak, és figyelemreméltó hasonlóságot mutatnak emberi és patkányagyban. Szemlézte: eLitMed.hu, dr Víg Julianna Forrás: Medical News Today