Hírvilág

Az antibiotikumok nem gyógyítják a vírus okozta betegségeket

2015. NOVEMBER 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az antibiotikumok felelős használatára hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az európai antibiotikum nap alkalmából, hiszen az ellenálló baktériumok terjedése az egyik legnagyobb közegészségügyi fenyegetés a világban. A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint olyan szuperbaktériumok fenyegetik az emberek egészségét, amelyekre nincs vagy alig akad gyógyszer. Ezek a baktériumok ellenállnak az antibiotikumoknak és ellehetetleníthetnek olyan fontos orvosi beavatkozásokat, mint például a rákos betegek kezelése vagy a szervátültetések. Sőt könnyen előfordulhat, hogy néhány év múlva egy egyszerű tüdőgyulladásra sem lesz megfelelő gyógyszer. Az úgynevezett antibiotikum-rezisztencia ellen a lakosság is sokat tehet, azzal, hogy felelősségteljesen alkalmazza az antibiotikumokat, pontosan betartva az orvos utasítását - tette hozzá az ÁNTSZ. November 18-a az európai antibiotikum nap, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a globális közegészségügyi fenyegetést jelentő antibiotikum-rezisztenciára, a helytelen és szükségtelen antibiotikum-használat veszélyeire, az egyének és az egészségügyi intézmények megelőzésben játszott szerepére és felelősségére. Idén először az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy teljes hetet szentel a témának, kampánnyal igyekeznek erősíteni az antibiotikum-rezisztencia elleni világméretű összefogást. Egy friss európai uniós jelentés szerint 2010 és 2014 között az EU tagállamainak többségében érzékelhetően nőtt az antibiotikum-felhasználás mind a lakosság körében, mind az egészségügyi intézményekben. Ez komoly problémát jelent, mivel az ellenálló baktériumok terjedésének fő oka a túlzott és helytelen antibiotikum-használat. Kiemelték, hogy az antibiotikumok nem gyógyítják a vírus okozta betegségeket, így a náthát és az influenzát sem. Csak akkor szedjünk antibiotikumot, ha azt orvos írta fel, mindig fejezzük be a teljes kúrát, akkor is, ha már jobban érezzük magunkat, és soha ne tegyük félre vagy adjuk oda másnak a számunkra felírt antibiotikumokat - írta az ÁNTSZ. MTI 2015. november 18., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.