LAM 2007;17(2):174-5.

OLVASÓNAPLÓ

Az érem oldalai

 

Túlélni sorsfordító időket egyéni helytállás, teljesítmény eredménye, véletlen szerencse ajándéka vagy a kettő vegyüléke egyaránt lehet. Az idők múltával azonban a túlélőre a lelki terhek mellé óhatatlanul is súlyos felelősség hárul: a tanúságtételé. Ha a képzettsége, az adottságai képessé teszik rá, leróhatja ezt, alkotó módon. Vagy feltárulkozhat, az utókornak elemző feldolgozásra kínálhatja saját személyes sorsát, megélt tapasztalatait. Két kötetre való tanúságtétel látott napvilágot 2006-ban a holokauszt „orvostudományáról”.

A mű a következő: Alfred Pasternak: Inhuman research. Medical experiments in german concentration camps (Budapest: Akadémiai Kiadó, 2006).

A könyv Magyar Tudományos Akadémián tartott sajtóbemutatóján elhangzottak szerint, az amerikai kiadók nem kapkodtak az amerikai-magyar szerző tavaly elkészült kézirata után, kiadását csak bizonytalan, távoli határidőkre vállalták volna. A recenzens érteni véli tartózkodásukat. Számukra ez a mű mindössze egy újabb lett volna az utóbbi néhány évtizedben megjelent, hasonló tárgyú holokauszt-monográfiák sorában. Nem úgy hazánkban, ahol – bár a téma iránt érdeklődő hozzájuthat a szükséges irodalomhoz – sem a tudományos, sem a laikus közgondolkodásnak nem részei az idevágó ismeretek. Ne firtassuk most, hogy miért alakult ez így! Mindenesetre áttörést jelenthet, hogy a hiányosságot felismerve és a művel megismerkedve a Magyar Tudományos Akadémia elnöke felkarolta az ügyet. Ennek köszönhető, hogy Robert J. Liftonnak az Alexandra Kiadónál néhány éve megjelent Náci orvosok című műve után megszülethetett ez az újabb, hazai kiadású és az ígéret szerint hamarosan magyar fordításban is hozzáférhető, valóban átfogó jellegű munka a tudománytörténet talán legnagyobb botrányáról.


Átfogó jellegű munka a tudománytörténet talán legnagyobb botrányáról.

Ha azt mondtuk korábban, hogy kiadói szempontból a monográfia „egy a sok közül”, az olvasó számára korántsem ez a helyzet. A koncentrációs táborok foglyain, a tudomány nevében, végzett embertelen kísérletek dokumentarista, eseménytörténeti-történészi, jogi, tudományfilozófiai és -etikai vagy művészi megközelítései mellett alig van példa az orvosszakmai, tudománykritikai feldolgozásra, amit Paszternák professzor tűzött ki céljául.

A bevezető fejezet mértéktartóan rövidre fogva a genetikának, az eugenikának, a darwini „struggle for life”-nak a társadalmi viszonyokra történt átültetésének a fajhigiéné elméletébe, majd, a náci eszmevilággal és politikával összefonódva, annak a véres gyakorlatába torkolló történetét beszéli el. A munka lényegi részét a következő fejezet, a kísérleteknek, az egyes programok szerint csoportosított bemutatása alkotja. A rövid, néhány bekezdésnél ritkán terjedelmesebb szakmai ismertetés után a dokumentumokból bontakoznak ki események. A kiagyalók „tudományosan” indokolt programtervezetei, a szakmai elöljárókkal, a hivatalossággal folytatott levélváltások, a megfigyelések jegyzőkönyvei, a betegkartonok, összefoglaló jelentések, a nürnbergi törvényszék tárgyalási jegyzőkönyveiből a vádlottak, a tanúk, a szakértők vallomásai: a maguk szenvtelen tárgyilagosságával a legbravúrosabban megírt horrornál hátborzongatóbb képet vetítenek elénk. A dokumentumokból az is világosan kirajzolódik, hogy a bűnös kísérleteket miképpen tette lehetővé a mögöttük álló gyilkos rendszer, amely szinte kitermelte azt a hippokratészi elveket felrúgó orvosi közeget és mentalitást, amelynek a koncentrációs táborokban tevékenykedő fehér köpenyesek az elenyésző hányadát jelentették csupán.

Illusztráció: Fodor Tímea

A lehűtési kísérleteket, a magas és alacsony légnyomás élettani hatásainak vizsgálatait a légierő megrendelésére végezték. Szintén főleg hadi-egészségügyi célokat szolgáltak a neves gyógyszergyárak támogatását, aktív közreműködését sem nélkülöző, a tengervíz fogyaszthatóságával, a tífuszvakcinációval, szepszissel, gázgangrénával, hepatitisszel, a trópusi fertőzésekkel kapcsolatos kísérletek. A fajhigiénés – mintegy közegészségügyi – eljárások további tökéletesítését célozták a tömeges sterilizáció leggazdaságosabb, célravezető módszereit kutató vizsgálatok. A kiszolgáltatott foglyok szinte korlátlan nyersanyagforrást jelentettek a különféle tesztszérumok előállítására. Ugyancsak e felfogás szellemében kaptak önjelölt kutatók tág teret egyéni, sokszor szadisztikus ambícióik kiélésére. Az egyes témákat taglaló alfejezetek végén a bevezető ismertetéshez hasonló terjedelemben rövid kommentár is szerepel, magának a kísérletnek, a kapott eredményeknek a tényleges tudományos értékelhetőségéről. A szerző kimutatja – s ezt szánja könyve legfőbb tanulságának –, hogy az emberellenes eszközökkel, sokszor tudománytalan alapokon végzett, minden etikai megfontolást mellőző kísérletekből nem származhattak megbízható, az utókor számára fenntartásoktól mentesen hasznosítható adatok, eredmények. A tárgyalt témák vonatkozásában ez a megállapítás többnyire meg is állja a helyét. Ám korántsem ilyen egyértelmű a náci korszak más, ugyancsak etikátlan forrásokra támaszkodó orvostudományi eredményeinek esetében. Az ellentmondásokat jól tükrözik a harmadik, tudományetikai fejezet szöveggyűjtemény formájában feldolgozott szemelvényei. A hivatkozásokkal, az adatok felhasználásával kapcsolatos – filozófusok, bioetikusok, gyakorló orvos kutatók, vallási vezetők által megfogalmazott – vélemények a kategorikus tiltástól a jövő generációk javára szolgáló tapasztalatoknak, a kegyeletnek is helyet adó kommentárral ellátott megengedő, korlátozott felhasználásán át a pusztán tudományos relevancia megítélése szerinti szabad, skrupulusoktól mentes hivatkozásokig terjed. A szerző, hangsúlyozottan személyes állásfoglalásában az előzőekből következően az első változat mellett teszi le a voksát. Ugyanakkor a probléma sokrétűségének illusztrálására szánt három „esetbemutatás”, tudniillik a foszgéngáz toxicitási és a hypothermiakísérletek, a Pernkopf-féle tájanatómiai atlasz története, pontosabban az utóéletük, önmagukban is bizonyítják, hogy a kérlelhetetlen ragaszkodást az etikai feddhetetlenséghez felülírhatja a valóság. Más forrásokból ugyanis tudható, hogy a kísérleti dokumentációknak nem elhanyagolható részét megsemmisítették, vagy továbbra is lappang. A kutatógárda személyi folytonossága viszont kellő biztosítékot nyújtott arra, hogy a náci összeomlás után a tudományos tevékenységükben és a közleményeikben (hol bizonyíthatóan, hol csak vélelmezhetően) felhasználják az etikátlan úton és eszközökkel szerzett ismereteiket.

A záró fejezet a bűnös gyakorlat leleplezésének és elítélésének legmaradandóbb, máig is ható következményét a nürnbergi orvosperek nyomán született és az embereken végzett kísérleteket szabályozó Nürnbergi Kódexet, annak előtörténetét és az azóta készült kiegészítéseit ismerteti.

A terjedelmes függelék ugyancsak tanulságos, lebilincselő olvasmány: mintegy 150, a könyvben szereplő náci orvos részletes élet- és karriertörténete.

A bőséges irodalomjegyzék felsorolja szinte valamennyi, a témával kapcsolatos, alapműnek számító könyvet, közleményt, amely kiegészülve a lábjegyzetekkel, illetve a szövegben szereplő hivatkozásokkal, a témával kapcsolatos irodalomnak szinte a teljes vertikumát felöleli. A műnek forrásmunkaként történő felhasználását némileg nehézkessé teszi a név- és (egy esetleges) tárgymutató hiánya, amit egy következő kiadásban érdemes lenne pótolni.

Egy másik mű, Kirády Attila: Emberkísérletek a náci haláltáborokban (Pécs: Alexandra Kiadó, 2004) című könyv borítóján szereplő bombasztikus – „Rémtettek, megdöbbentő vallomások” – alcím bizonyára marketingcélzattal került oda, hiszen tartalmát illetően nem bulvártermékről, hanem nagy felkészültséggel és kegyeletteljes mértéktartással megírt, mélységes humanizmusról és együttérzésről tanúskodó, irodalmi igényű riportkönyvről van szó.

Természetesen szükség van a laikus olvasó számára érthető, a gyilkos orvosi tevékenységet röviden ismertető fejezetre, amely a hitleri diktatúra orvosi visszaélései mellett röviden kitér a japánok hasonló, újabban napvilágra került mandzsúriai tevékenységére, sőt, említést tesz egynémely magyarországi, fajbiológiai jellegű kutatási kezdeményezésről is.

Ilyen előtanulmányok után következnek a szikár tömörséggel megírt, a riportalany személyiségét is híven ábrázoló beszélgetések. Ezeket, a haláltáborok orvosi kísérleteit túlélő tucatnyi magyar áldozat személyes elbeszélését, élettörténetét, a kellő helyekre beillesztett jegyzőkönyv, perirat, levéltári dokumentum, korabeli újságcikkek, levelezések, a szemtanúk vallomásainak részletei és jól megválasztott fotodokumentáció teszik kerek egésszé. Az átélt tortúrák és az egész életükre kiható legkülönfélébb következmények elbeszéléséből kitűnik ugyan a kísérletek embertelen és tudománytalan mivolta is, ám ezúttal nem ennek a leleplezése volt a fő cél.


A gyilkos kísérletek elszenvedőinek sorsa volt e mű témája.

Szemben az előzőekben ismertetett könyvvel, az újságírás legnemesebb hagyományait követő szerző nem elsősorban a tudomány embereit szólítja meg. Mintegy alulnézetből, a gyilkos kísérletek elszenvedőinek sorsa volt ezúttal a téma. Olyan embereké, akik ma is közöttünk-velünk élnek (vagy éltek a legutóbbi időkig). Akiknek életútja tanúbizonyság arról, hogy a történelem valamiképpen mindannyiunk személyes ügye, s a bűnei sem háríthatók a távoli múltra, még csak nem is korlátozhatók az eseményláncolat egy-egy kiemelt szakaszára (mint esetünkben a német megszállás, a deportálások), vagy néhány – elődök, társak, követők nélkül álló – kirívó személyiségre.

Az önmagukért beszélő, megrendítő emberi tragédiák sorozatának a végéről sem maradhatott el a sommázat: a nürnbergi orvosper kimenetelének rövid ismertetése és a főbűnösök felsorolása.

dr. Gábor Zsuzsa


Levelezési cím: dr. Gábor Zsuzsa, Szent János Kórház, Patológiai Osztály, 1125 Budapest, Diósárok u. 1.