LAM 2006;16(6):594-7.

ORVOSLÁSI JOG

Személyiségvédelem az orvosi kutatásban

Alexin Zoltán

 

Az ezredforduló éveiben jelentős orvosi etikai alapművek láttak napvilágot, amelyek alapvető változásokat hoztak abban a kérdésben, hogy milyen módon kell az orvosi kutatásokban résztvevők személyiségi jogait védeni. Ezek az alapművek leginkább az Európai Parlament és az Európa Tanács által elfogadott 95/46/EC adatvédelmi direktívához és az emberen végzett orvosi kutatások etikai feltételeit szabályozó, az Orvosok Világszövetsége által létrehozott Helsinki Nyilatkozathoz kapcsolódnak. A magyar jogi helyzet a következő: a 2005. évi XIX. törvény kinyilvánította, hogy a Magyarországon érvényes, a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályok teljes egészében megfelelnek az Európai Unió 95/46/EC adatvédelmi direktívájának, az egészségügyminiszter EüM 2002/23. (V. 9.) számú rendelete pedig előírja, hogy a kutatási engedélyt kérelmezőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy a tervezett kutatás teljes mértékben megfelel a Helsinki Nyilatkozat etikai elveinek. Dolgozatunk megkísérli röviden bemutatni azt, hogy ennek milyen következményei vannak az orvosi kutatásokra nézve.

 

Követelményrendszerek

Az orvosi kutatásokban a személyes egészségügyi adatok felhasználását két, egymástól független követelményrendszer határozza meg. Az egyik a személyes adatok védelméről szóló jogszabályok rendszere, a másik az orvosi kutatások végzésének etikai szabályai. A kettő nem szükségszerűen van egymással szinkronban. Azonban az Orvosok Világszövetsége a 2000. évi edinburghi 52. általános közgyűlésén1 elfogadott egy rendkívül fontos változtatást a Helsinki Nyilatkozathoz, amellyel biztosította, hogy a személyes adatok kezelésére vonatkozó EU-direktíva (1) és az etikai szabályozás többé már ne térjen el egymástól.

Most a változtatás lényegét foglaljuk össze: az adatvédelmi és etikai szabályozásból adódó követelményeket. „Use and Disclosure of Health Data” címmel az angol parlamenti adatvédelmi biztos, Elizabeth France asszony készített egy ajánlást 2001-2002-ben (2), amelyhez megszerezte az angol orvosi kamara, a GMC (General Medical Council)2, az Orvosi Kutatásetikai Tanács, az MRC (Medical Research Council)3, valamint a Brit Orvosszövetség, a BMA (British Medical Association)4 támogatását. A következő évben az angol adatvédelmi biztos adatvédelmi elvárásait tartalmazó útmutató – amely az EU adatkezelési direktíva (1) megállapításain alapul – megjelent a „Manual for Research Ethics Committees” című kézikönyv (3) egyik fejezeteként, és általánosan elfogadott alapmű lett a nyugat-európai országokban. A következő fejezet e mű alapján tekinti át a legfontosabb adatkezelési szabályokat. Az ismertetésre kerülő adatkezelési szabályok teljes összhangban állnak a kutatásetika kérdéseit szabályozó Helsinki Nyilatkozat alapelveivel – ez egy további fejezetben kerül bemutatásra.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az egészségügyi adatok kezelése alapvetően eltér más, törvényben kötelezően előírt adatkezeléstől, mivel az egészségügyi adataik tekintetében az állampolgárokat megilleti az önrendelkezési jog. Ennek messzemenő hatása van az adatok felvételére, tárolására és felhasználására nézve. Az alapvető különbség, mondjuk a bűnügyi nyilvántartás és az egészségügyi adatkezelés között az, hogy míg az előbbi esetben az adatok felvételét, kezelését, tárolását és felhasználását egy törvény kötelezően előírja, addig az utóbbi, az egészségügyi adatok esetében a törvény egyedül az adatok kötelező megőrzését5 írja elő, azonban a páciens korlátlanul rendelkezik6 – néhány, törvényben felsorolt kivételektől eltekintve – a felhasználás és továbbítás tekintetében.

Azt is szükséges megjegyezni, hogy az adatvédelmi törvény hatálya alá csak a személyes adatok tartoznak. Az olyan adatok, amelyek biztosan nem kapcsolhatók egy adott személyhez, már korlátlanul terjeszthetők, védelem nélkül tárolhatók, nyilvánosságra hozhatók. Az, hogy egy adat személyes-e, egy igen szigorú feltétel eldöntésével lehet meghatározni. Ez a kritérium pedig az, hogy a rendelkezésre álló adatok, az ehhez még megszerezhető, illetve a jövőben valószínűleg megszerezhető adatok együttes felhasználásával, azok összekapcsolásával sem lehet az adott személyt azonosítani. Különböző vélemények alapján egy adat már akkor is személyesnek tekintendő, ha nem egy, hanem néhány (10–100) lehetséges személyhez kapcsolható. A valódi összekapcsolhatatlanság egy elfogadott kritériuma jelenleg az, hogy az adatok alapján kiválasztható személyek száma több, legalább 500–1000 (4). Ez azonnal választ ad arra a kérdésre, hogy ha egy adat megszerzéséhez meg kell nyitni a páciens kartonját (elektronikus betegrekordját), akkor az az adat majdnem biztosan személyes adat.

Az egészségügyi adatok a személyes adatok speciális csoportjához tartoznak, ezeket hívják különleges személyes adatoknak, amelyeket különös gondoskodás és szigorú védelem illet meg. A törvény szerint egészségügyi adatokat alapvetően csak egészségügyi intézményben lehet kezelni, egészségügyi adatokat pedig csak szakmájából kifolyólag szigorú titoktartásra kötelezett egészségügyi dolgozó ismerhet meg. Az egészségre vonatkozó adatok a magántitok, a magánszféra részei, és így az Alkotmány 59. §-ában is rögzített védelemben részesülnek. Az egyéni önrendelkezésnek a személyes egészségügyi adatokkal való rendelkezésre is ki kell terjednie. Az adatok felhasználása nem képzelhető el a páciensek tudta és beleegyezése nélkül7. A magánélet sérthetetlenségének igénye idősebb William Pitt angol parlamenti képviselő 1763-ban tartott beszédére (5) vezethető vissza, akitől a következő idézet származik: „A legszegényebb ember is keményen dacolhat házában a király minden erejével. Lehet az gyenge, a tető rozoga, a szél keresztülfújhat rajta, a vihar tépheti, az eső beeshet, de Anglia királya oda nem léphet be. Semmilyen erővel nem merészelheti átlépni e kis romhalmaz küszöbét.”8

Személyhez nem köthető adatok általában az előfordulási számok (prevalenciaadatok), illetve az előfordulási adatok csoportosítása néhány szempont alapján. Mondjuk, egy gyógyszer hány esetben váltott ki A, és hány esetben váltott ki B mellékhatást. Hatásosan lehet érvelni amellett, hogy egy adat biztosan nem köthető személyhez, ha az adatokat nagyszámú előfordulás feldolgozásával nyerték. Például, harmincezer vérvétel adatai alapján a vércsoportok eloszlását vizsgálják. Ekkor egy adott vércsoportadatot nem lehet sem egyetlen, de még 100 lehetséges személyhez sem kötni, hanem csak mondjuk hétezerhez. Ha ezek a feltételek nem állnak fenn, akkor az adatok személyes adatok és az adatvédelmi törvény alapján kell eljárni.

 

Az orvosi kutatások adatvédelmi feltételei

A 2003. évi XLVIII. törvény szerint, ha egy adatkezelést törvény rendel el, akkor annak a törvénynek szabályoznia kell az adatok felvételének lehetséges céljait, az adatokhoz történő hozzáférést, a tárolás idejét. Az egészségügyi adatok esetében ez a törvény az 1997. évi XLVII. az egészségügyi adatok kezeléséről szóló törvény (Eüaktv.). A törvényben nem szabályozott általános esetekben pedig az adatvédelmi törvény, a többször módosított 1992. évi LXIII. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény (Avtv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az egészségügyi adatkezelési törvény rendelkezik arról, hogy milyen célokra lehet egészségügyi adatokat felvenni, az egészségügyi adatok felvételekor hogyan kell eljárni, az adatokat hogyan lehet továbbítani, hogyan lehet összekapcsolni, kik ismerhetik meg az adatokat, és meddig kell azokat megőrizni. Ez a törvény, valamint az Avtv. szabályozza a páciensek jogait és jogaik érvényesítésének módját. Az Eüaktv. szerint gyógykezelés, az egészségi állapot nyomon követése, kutatás stb. céljából lehet személyes egészségügyi adatokat felvenni, így teljesül az Avtv. azon elvárása, hogy személyes adatokat csak törvényben előre felsorolt célból lehet felvenni. Az Avtv. 6. §-a előírja, hogy az adattárolás céljait még az adatfelvétel előtt a pácienssel megismertessék. Miért van erre szükség?

Az orvosi kutatásokban a pácienseknek nem kötelező részt venniük. Ha nem kívánnak benne részt venni, gyakorolhatják a kimaradás jogát (opt-out), amely az Avtv. 16/A § (2) bekezdésében szerepel. Ez azt jelenti, hogy amikor közlik a pácienssel, hogy adatait esetleg kutatásra is igénybe kívánják venni, akkor közölheti, hogy hozzájárul-e ehhez vagy tiltakozik ez ellen. Természetesen a kívánságát figyelembe kell venni. A kimaradás jogáról és az azzal kapcsolatos problémákról értekezett Wilson (6) egy, a BMJ-ben ismertetésre került kutatás (7) személyiségvédelmi intézkedéseivel kapcsolatosan. Az Avtv. 3. § (2) bekezdése szerint, különleges személyes adat akkor kezelhető, ha azt egy törvény kötelezően elrendeli, vagy az érintett ehhez írásban hozzájárul. Tehát a kutatásba történő bevonás feltétele nem csak az, hogy az érintettet tájékoztassák, hanem az is, hogy a beleegyezését írásban adja meg. Más országok adatvédelmi törvényei nem ennyire szigorúak, azonban ott a jogkövető magatartás is elterjedtebb, ezért a magyar törvény esetleges módosításáig a jelenlegi szabályozás szerint kell eljárni. Amennyiben a kutatási célokról nem adnak felvilágosítást, és így a páciens nem egyezik bele, akkor a kutatási célú felhasználás a Btk. 177/A § (1) bekezdése szerinti bűncselekmény.

A fenti általános kutatási célú felhasználás egy nem meghatározott ideig érvényes, korlátlan engedély, amely az Avtv. szerint a belső adatvédelmi felelősnél tett nyilatkozattal bármikor visszavonható. Azt, hogy a kutatáshoz történő adatgyűjtésnek hogyan kell lefolynia, az Eüaktv. 21. §-a szabályozza. E paragrafus alapján a kutatáshoz igényelt adatokat az intézetvezetőtől vagy a belső adatvédelmi felelőstől írásban kell kérni. Az írásbeli kérelemben meg kell adni az adatkérés célját, az igénylő adatait, az adatok fajtáit. Az intézetvezető vagy az adatvédelmi felelős dönt arról, hogy az adatok kiadhatók-e, és ha igen, akkor ez hogyan történjen. Ha a betegkartonok adataiból kigyűjtött információ nem személyes adat, akkor a korábban adott általános beleegyezés az adatok kiadásához elegendő. Mivel az adatok nem határoznak meg egy konkrét személyt, így a személyiségi jogok nem sérülnek. Természetesen a kutatók az eredeti betegkartonok adatait nem ismerhetik meg, az adatok kiválogatását a kutatók költségére, az adott intézmény adatvédelmi szabályzatában szabályozott módon, erre feljogosított adatkezelő (intézményvezető, kezelőorvos vagy belső adatvédelmi felelős) gyűjtheti ki. Speciális eset az, amikor a kezelőorvos egyben az adatokat igénylő kutató. Az Európa Tanács és a Miniszterek Tanácsa R 97 (5) számú ajánlása 12.3. cikkelye kimondja9, hogy a kezelőorvosoknak joguk kell legyen ahhoz, hogy az általuk kezelt páciensek adatait kutatásra felhasználják, ha azok nem kívántak élni a kimaradás jogával. A kezelőorvos jogosult adatkezelő, aki az eredeti kartonokból kigyűjthet kutatási adatokat, csak olyanokat azonban, amelyek nem minősülnek személyes adatnak. A kutatási felhasználásnak továbbra is az Eüaktv. 21. §-ban szabályozott módon kell történnie, az intézetvezetőnek kell ehhez az engedélyt megadni.

Ha a kutatók által igényelt, gyűjtött egészségügyi adatok személyes adatok, akkor azok csak úgy adhatók ki a kutatóknak, még a saját kezelőorvosnak is, ha ehhez az érintett írásban hozzájárult. Ebben az esetben speciális, az adott alkalomra szóló, az adott felhasználásra vonatkozó írásbeli engedély szükséges, amelyet ehhez mért, adekvát tájékoztatásnak is meg kell előznie. Az engedély utólag is beszerezhető, mivel ebből a célból a páciens lakcíme, telefonszáma kiadható a kutatóknak (ha ezt korábban nem tiltotta meg, azaz nem kívánt élni a kimaradás jogával). Adott esetben ez egy járható út. Ha a kutatáshoz valóban szükségesek a személyes adatok, akkor azok felhasználására a pácienstől lehet és kell is engedélyt kérni. Ugyanez az eljárás található France (2) adatkezelési útmutatójában, és ez összhangban áll az EGE (European Group on Ethics in Science and New Technologies Group) etikai ajánlásaival (8) is. Az Avtv. 3. § (2) bekezdése szerint különleges adat akkor kezelhető, ha ehhez az érintett írásban hozzájárul. Ez történik ebben az esetben. Az adatkezelés egyéb törvényes feltételei fennállnak, a felvilágosítás után adott önkéntes beleegyezés (informed consent) alapján az adatok kezelhetők.

 

Az orvosi kutatások etikai feltételei

Ha az adatvédelmi törvényt elfelejtenénk, és csupán a jelenleg érvényes etikai szabályok alapján járnánk el, akkor is ugyanezt a kívánatos eljárást kapjuk. Tehát az adatvédelmi törvény nem enyhébb és nem szigorúbb, mint az orvosi szakma alapvető etikai szabályai. Akármelyik szerint is járnak el a kutatók, ugyanazt kell tenniük.

Az Orvosok Világszövetsége 1948-ban fogadta el az úgynevezett Genfi Nyilatkozatot10, majd 1949-ben az Orvosok Világszövetségének Nemzetközi Etikai Kódexét11, amelynek egyes elemei a ma diplomázó orvosok esküjében szerepelnek. Ez helyettesíti ma az ókorból származó Hippokratészi esküt. A Nemzetközi Etikai Kódex szövegében szerepel, hogy az orvos a páciens által elmondott titkot még a halál után is megőrzi, senkinek sem adja tovább12. Ez a kívánalom megjelenik a magyar orvosi esküben is, az Eüaktv. 8. §-ában pedig mint kötelező törvényi előírás. Ebből az következik, hogy az orvos, ha esküjéhez hű kíván maradni, akkor a páciens gyógykezelése céljából az adatokat egy másik orvosnak csak a páciens kérésére (esetleg vélelmezett kérésére) adhat át. Orvosi kutatási célból pedig csak kifejezett felhatalmazás birtokában. Ezt a rendkívül súlyos erkölcsi kötelességet egy intézmény sem hághatja át úgy, hogy az intézményvezető vagy a kezelőorvos, és főleg a páciens tudta nélkül a számítógépbe rögzített adatokat a kutatók egyszerűen megszerzik.

A II. világháború után ugyancsak az Orvosok Világszövetsége13 dolgozta ki az emberen végzett orvosi kutatások végzésének minimális etikai kívánalmait, amelyek Nürnbergi Kódex14 néven váltak közismertté. Ez volt a jogalapja a náci kísérletező orvosok elítélésének. Erről a tényről az Orvosok Világszövetségének orvosi etikai kézikönyve számol be (9). Az orvosi kutatás legfontosabb kinyilvánított etikai alapelve az önkéntesség volt. Orvosi kutatás csak önkéntes beleegyezéssel végezhető. Ha ennek az analógját keressük az adatvédelmi törvényben, akkor az önkéntességnek a kimaradás joga felel meg. Vagyis bárki, aki egy gyógyintézetet felkeres, ahol a gyógyítás mellett orvosi kutatást is folytatnak, élhet a kutatásból történő kimaradás jogával (ami miatt semmilyen hátrány nem érheti stb.). A Nürnbergi Kódex szolgált alapul a Helsinki Nyilatkozathoz, amelyet azonban csak hosszas előkészítő munka után végül 1964-ben, Helsinkiben fogadtak el.

A Helsinki Nyilatkozatot azóta már többször módosították. Azonban hosszú évek óta változatlan etikai alapelv egy etikai kontroll beépítése, egy engedélyező, jóváhagyó intézményé, a kutatásetikai bizottságé. Minden orvosi kutatást egy etikai bizottságnak kell elbírálni, jóváhagyni. Az etikai bizottság fontos alapkérdéseket vizsgál, például azt, hogy egyáltalán szükséges-e a kutatást emberen végezni, alkalmas-e a választott kutatási módszer, protokoll a kívánt cél elérésére, valóban várhatók-e azok az eredmények, amelyeket a javaslattevők állítanak, nem sérül-e a páciensek valamilyen érdeke, nem jár-e aránytalan egészségi kockázattal a végzett kutatás stb. Ha a kutatás valamilyen szempontból kétséges, akkor az engedélyt nem adják meg.

Ezen szigorú feltételek kinyilvánítása után már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy vajon mi az orvosi kutatás definíciója. Adatvédelmi szempontból természetesen az a kérdés érdekes, hogy vajon a betegkartonok feldolgozása kutatás-e. Az nyilvánvaló, hogy pusztán az adatkezelés a páciens egészségét nem veszélyezteti, nem jár invazív beavatkozással. Mindazonáltal súlyos etikai problémát vet fel, nevezetesen azt, hogy akkor meg lehet-e a fentebb felsorolt szigorú előfeltételeket kerülni azzal, hogy mindazokat a vizsgálatokat és interjúkat a kutatók a gyógykezelés során elvégzik, amelyek a kutatáshoz szükségesek, azonban ehhez a szükséges engedélyeket nem szerzik be sem az etikai bizottságtól, sem a pácienstől. A folyamatot gyógykezelésnek állítják be, sok esetben nem is alaptalanul, hiszen közben megtörténik a gyógykezelés is. Ezt felismerve az Orvosok Világszövetsége 2000-ben Edinburghban egy olyan változtatást fogadott el, amely a Helsinki Nyilatkozatot megfelelően módosította. A módosítás lényege, és ezt mindjárt a nyilatkozat első pontjában kinyilvánítják, hogy az azonosítható személyek egészségügyi adatainak feldolgozása is orvosi kutatás15. Ez volt az az erkölcsi zárókő, amely szükséges volt ahhoz, hogy teljessé váljon az etikai rendszer, és megvalósuljon az adatvédelmi szabályokkal való teljes kompatibilitás. Ennek következtében ugyanis a továbbiakban nem lehet megkerülni adatbázis-feldolgozás esetén sem az etikai bizottsági engedély megszerzését. Az etikai bizottság engedélyéhez csak akkor juthatnak hozzá a kutatók, ha biztosítják a résztvevők önkéntességét, az írásos beleegyezés lehetőségét, az előzetes felvilágosítást.

Arra is van mód, hogy a kutatást az etikai bizottság, illetve az adatvédelmi felelősök úgy engedélyezzék, hogy ne kelljen minden egyes pácienstől külön-külön írásbeli engedélyt beszerezni. Erre az adatvédelmi törvény akkor nyújt lehetőséget, ha az engedély beszerzése túlságosan nagy erőfeszítéssel járna, mert például sok pácienst kellene értesíteni. Ilyen esetekben országos napilapokban, televízióban kell a kötelező, előzetes felvilágosítást megtenni, és felajánlani a kimaradás jogát. Az eredeti betegkartonokról csak nem személyes adatok gyűjthetők, és csak olyan páciensek adatai dolgozhatók fel, akik nem kívántak élni a kimaradás jogával.

Az is lehetséges, hogy egyes betegségek országos adatbázisába, ha azt egy törvény kötelezően elrendeli, a páciens beleegyezése nélkül lehessen adatokat továbbítani kutatási célból. Ha egy megbetegedés a társadalom tagjaira veszélyt jelent (például fertőző betegség), akkor a páciensnek fel kell fednie személyazonosító adatait, erre törvény kötelezi. Az így a betegellátó tudomására jutott adatokat lehet az országos adatbázisba továbbítani. Ha a személyazonosság felfedése nem kötelező, akkor az adattovábbítás is csak akkor lehetséges, ha a páciens ehhez önként hozzájárult. Nyilvánvalóan az országos adatbázisban tárolt adatokon végrehajtandó kutatáshoz is szükség van etikai bizottsági engedélyre.

 

Változások

Összefoglaltuk tehát, hogy az aktuális nemzetközi és magyar adatvédelmi és kutatásetikai szabályozás hogyan kapcsolódik egymáshoz. A változások az ezredfordulóhoz kötődnek, azonban a gyökerek a korábbi évekre nyúlnak vissza. Az orvosi kutatásetikának fel kellett venni az egyéni önrendelkezésen és az informált beleegyezésen alapuló adatkezelés által „odavetett kesztyűt”, amelyet néhány év késéssel nem is habozott felvenni. A Helsinki Nyilatkozat, megegyezően az adatvédelmi elvekkel, kinyilvánította, hogy a magántitok a személyiség része, a „Nil nocere!” (Ne árts!) elv pedig vonatkozik a személyiség integritásának védelmére is.

Ha a magyar kutatótársadalom nem akar a nemzetközi tudományos élet perifériájára szorulni, akkor el kell kezdenie alkalmazni ezeket az elveket. Még akkor is, ha a jogi szabályozás jelentős lemaradásban van. Mindazonáltal fontos változás, hogy a 2002. évi 23. számú EüM rendelet (10) szerint minden benyújtott kutatási engedélykérelem esetén a kutatásvezetőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kutatás megfelel a Helsinki Nyilatkozatban megkövetelt feltételeknek. Erről csak akkor tud a vezető nyilatkozni, ha ismeri annak utolsó aktuális tartalmát.

Az orvos-beteg kapcsolatban centrális szerepe van a bizalomnak és a tisztességességnek. A páciens révén megnyilvánuló bizalmat az orvosnak leginkább a teljes nyíltsággal lehet viszonoznia. A páciensek csak akkor lesznek hajlandóak felajánlani kutatási célokra az adataikat, ha a felvilágosítás és az adatkezelés egyaránt tisztességes. Az adatkezelés általános elveinek, a páciensek magántitkait védő intézkedéseknek teljesen átláthatóknak és közérthetőknek kell lenniük (11). A Helsinki Nyilatkozat 16. pontja pedig rendelkezik arról, hogy alapvetően emberi jogi okokból az engedélyezett kutatási terveket, nyilvánosságra kell hozni.

 

Irodalom

  1. Directive 95/46/EC of the European Parliament and of the Council of 24 October 1995 on the protection of individuals with regard to the processing of personal data and on the free movement of such data, http://www.datenschutz-berlin.de/gesetze/ europa/den.htm (Letöltés időpontja: 2006. február 2.)
  2. France E. Use and Disclosure of Health Data, 2002. http://www.informationcommissioner.gov.uk/cms/DocumentUploads/use and disclosure of health data.pdf (Letöltés időpontja: 2006. február 2.)
  3. Eckstein S. Manual for research ethics committees, King’s College. 2003. p. 391-412.
  4. Guidelines on confidentiality for population-based cancer registration. International Association of Cancer Registries (IACR). Lyon: 2004. Internal report p. 12. http://www.iacr.com.fr/confidentiality 2004.pdf (letöltés időpontja: 2006. február 2.)
  5. Kosseim, P. Health information privacy. 4th Annual Health Information Privacy Conference, Jan 27. Toronto, Kanada, 2005. http://www.privcom.gc.ca/speech/2005/sp-d_050117_e.asp (Letöltés időpontja: 2006. február 2.)
  6. Wilson P. Legal issues of data anonymisation in research. BMJ 2004;(328):1300-1301. http://bmj.bmjjournals.com/cgi/content/full/328/7451/1300 (Letöltés időpontja: 2006. február 2.)
  7. Donnan PT, Wei L, Steinke DT, et al. Presence of bacteriuria caused by trimethoprim resistant bacteria in patients prescribed antibiotics: multilevel model with practice and individual patient data. BMJ 2004;328:1297-300.
  8. Wagner I. Ethical issues of healthcare in the information society. The European Group on Ethics in Science and New Technologies (EGE) Group Initiative, 1999. http://europa. eu.int/comm/european_group_ethics/docs/avis13_en.pdf (letöltés időpontja: 2006. február 2.)
  9. World Medical Association. Medical Ethics Manual 2005. p. 100-101.
  10. Medve L, Mandl J, Vizi E. Sz, Temesi A. A biomedicinális kutatások etikai szabályozása Magyarországon. Orvosi Hetilap 2003; 144(2):73-6.
  11. Lowrance WW. Privacy and the secondary use of data in health research. 2002. Nuffield Trust p. 66-7. http://www.nuffieldtrust.org.uk/ecomm/files/ 161202learning.pdf (Letöltés időpontja: 2006. február 2.)

 

Jegyzetek

  1. 52nd General Assembly of the World Medical Association (WMA) in Edinburgh Scotland, October, 2000.
  2. http://www.gmc-uk.org/
  3. http://www.mrc.ac.uk/
  4. http://www.bma.org.uk/
  5. A WMA 2002. évi Washingtoni Nyilatkozata már tartalmazza azt, hogy a páciensnek joga van az egészségügyi adatainak törléséről rendelkezni. Ez előbb-utóbb Magyarországon is megjelenhet a törvényekben.
  6. 1997. évi CLIV. törvény az egészségről, 24. § (2).
  7. Az Alkotmánybíróság 15/1991. számú határozata az információs önrendelkezésről.
  8. “The poorest man may in his cottage bid defiance to all the forces of the crown. It may be frail, its roof may shake, the wind may blow through it, the storm may enter, the rain may enter, but the King of England cannot enter! All his force dares not cross the threshold of the ruined tenement!”
  9. http://www1.umn.edu/humanrts/instree/ coerecr97-5.html
  10. Declaration of Geneva, adopted by the 2nd General Assembly of the World Medical Association, Geneva, Switzerland, September 1948. http://www.wma.net/e/policy/ c8.htm
  11. World Medical Association International Code of Medical Ethics, Adopted by the 3rd General Assembly of the World Medical Association, London, England, October 1949. http://www.wma.net/e/policy/c8.htm
  12. A physician shall respect the rights of patients, of colleagues, and of other health professionals and shall safeguard patient confidences. A physician shall preserve absolute confidentiality on all he knows about his patient even after the patient has died.
  13. World Medical Association (WMA), http://www.wma.net
  14. United States Holocaust Memorial Museum, Online Exhibition „The Doctors Trial”: http://www.ushmm.org/research/doctors/ codeptx.htm
  15. Medical research involving human subjects includes research on identifiable human material or identifiable data.


Levelezési cím: dr. Alexin Zoltán, Szegedi Tudományegyetem, Szoftverfejlesztés Tanszék, H-6720 Szeged, Árpád tér 2.
E-mail: alexin@inf.u-szeged.hu