LAM 2006;16(3):259.

MAGYAR TUDOMÁNY A VILÁGBAN

A hepatitis C-vírus RNS-titerének vizsgálata májtranszplantáció után

Nemes Balázs és munkatársaiközleményének kivonata

dr. Nemes Balázs, dr. Sárváry Enikő, dr. Kóbori László, dr. Gerlei Zsuzsanna, dr. Patonai Attila, dr. Perner Ferenc, dr. Weszelits Viola, dr. Járay Jenő
Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika
1087 Budapest, Baross u. 23. E-mail: nemes@trans.sote.hu


A teljes közlemény: Serum hepatitis C virus-ribonucleotide acid monitoring after liver transplantation.The Hungarian experience. Digestive and Liver Disease 2005;37:68-9.


 

Az eddigi tapasztalatok szerint általánosan ismert    tény, hogy a hepatitis C vírus (HCV-) fertőzés   talaján kialakult májcirrhosis miatti májátültetést követően kiújul a hepatitis. A közlemény szerzői azt vizsgálták, hogy egy speciális vírusnukleinsav-vizsgálattal (polimeráz láncreakció – PCR), a betegek szérumában a májátültetés után mért vírustiter nagyságától (azaz a keringő vírus mennyiségétől) függően, hogyan zajlott le a transzplantációt követő időszak; van-e prognosztikai jelentősége ennek a vizsgálatnak a hepatitis C kiújulása szempontjából, és a klinikai kórlefolyást tekintve; egyúttal a vírus genotípusát is meghatározták. Feltételezték, hogy a korai víruskiújulás magasabb vírustiterrel függ össze.

1998–2003 között 38 ilyen beteget vizsgáltak. Ha a hepatitis a májtranszplantációt követően egy éven belül újult ki, korai, ha a betegség egy évvel később lépett fel, késői víruskiújulást definiáltak. Mind korai, mind késői víruskiújulás esetén a műtét után a szérumban mért legmagasabb vírustitert vették alapul, hogy megállapítsanak egy határértéket (cut off point). (Ez 8,78-szor 106 copy/ml-nek bizonyult.) A betegeket ez után két csoportra osztották aszerint, hogy a szérumban mért vírustiter e határérték feletti vagy alatti volt. A két csoport klinikai adatait az alábbiak szerint vetették össze:

A betegeken először egytényezős varianciaanalízissel megvizsgálták, hogy mely variánsok különböztek szignifikánsan a két csoport között. Statisztikai szempontból figyelembe vették a kórelőzményt, a műtét típusát, az ellátás során alkalmazott szupportív kezelési eljárásokat, a különféle szövődmények jelentkezését, azok ellátási módját, a transzplantátum rejekcióját, a kiújult hepatitis májbiopsziás képét. Ez után a beültetett graft túlélésére nézve szignifikáns és egyúttal a csoportok között is különbségeket mutató tényezőket összevontan, többtényezős regressziós varianciaanalízissel értékelték.

Megállapították, hogy az első csoportban gyakoribb volt az akut rejekciós epizód, többször fordult elő szepszis, súlyosabb volt a fellépő hepatitis biopsziás lelete, és ezek a jelenségek hamarabb léptek fel a csoport tagjainál. A második csoportban kedvezőbbnek bizonyult a betegek egyéves kumulatív túlélése (90%) az első csoportbeliekénél (65%). A legfontosabb a Cox regressziós analízis útján kapott azon adat volt, hogy a szepszis jelentkezése és az első hat hónapban mért magas vírustiter szignifikáns és fordított összefüggést mutatott a beültetett májgraft túlélésével.


A magyar betegek között egyértelmű-nek találtáka műtét utána szérumban mért HCV-titer és a hepatitis szövettani és klinikai kiújulása közötti összefüggést.

Bár eredményeik egészében véve összhangban álltak a külföldi tapasztalatokkal, a magyar betegek között egyértelműbbnek találták a műtét után, a szérumban mért HCV-titer és a hepatitis szövettani és klinikai kiújulása közötti összefüggést. Magyarázatul szolgálhat erre a vizsgált magyar populáció sajátosságaként megemlített azon tény, hogy a vírustörzsek genotípusa egységesen 1b jellegű volt, ez egy agresszívebb törzs. Ez terápiás következményekkel járhat: idejekorán elkezdett antivirális kezelés, szteroidmentes immunszuppresszió.