LAM 2006;16(2):182-3.

ORVOSETIKA

Orvosi kutatás, emberi jogok

 

Orvosi kutatás, emberi jogok, 60 évvel a II. világháború után – ezzel a címmel rendezte meg nemzetközi konferenciáját a Haifai Egyetem Jogi Fakultása az Egészség-Jog-Etika Nemzetközi Központja és az UNESCO Bioetikai Bizottsága.

A szervezők hármas feladatot tűztek ki maguk elé. A megemlékezés és a történelmi események (a fasiszta Németországban elkövetett orvosi visszaélések) felidézése után azok utóéletét, pontosabban az eltelt hatvan év orvostudományi kutatásainak megítélésére és szabályozására vonatkozó tanulságaikat, hatásukat vizsgálták. Végül, részben az előzmények tükrében, napjaink etikai kihívásai: a genetikával, a születésszabályozás korszerű módszereivel, az őssejtkutatással, a transzplantációval, az eutanáziával kapcsolatos, sokat vitatott és megnyugtató szabályozásra váró kérdések kerültek napirendre.

Távol maradtak (a szponzorálásban sem jeleskedtek) az orvosi kongresszusokról egyébként elmaradhatatlan gyógyszergyárak, műszergyártó cégek, s ez nemcsak a fényűzés, de a zsibvásári jelleg hiányában is megmutatkozott. A függetlenség, az „egymás között vagyunk" bensőséges érzése érvényesülhetett tehát. Még inkább közösséggé kovácsolta a valamennyi kontinenst képviselő néhány száz embert a rendezvény ötletgazdája, a vendéglátó tanszék vezetője, az UNESCO orvosi-jogi bizottságának elnöke: a fáradhatatlan, mindenütt jelen lévő és mindenre figyelő Amnon Carmi professzor.

Számos előadó a konvencióknak fittyet hányva bemutatkozással, rövid pályarajzzal vezette be mondanivalóját, s a motivációk, személyes élmények megismerése különös vallomásos hangsúlyokkal ruházta fel az elhangzottakat, mintegy beavatás jelleget adva nekik. Valódi multidiszciplináris találkozó zajlott: gyakorló orvos, egészségpolitikus, pszichológus, tudománytörténész, szociológus, filozófus, orvostörténész, jogász, az ápolói és szociális szervezetek képviselje volt jelen a rendezvényen.

Az első rész előadás-sorozatának bevezetéséül Carmi professzor felidézte a sokszor hangoztatott kérdést: „Hol volt az Isten, hogy mindez megtörténhetett?" Õ arra kérdezne rá: „Hol volt az ember?" A bűnös náci orvos, pontosabban a náci orvoslás gyökereit, a politikai antiszemitizmus, majd a faji politika gyakorlatába torkolló szociáldarwinizmus és az eugenetika történetét két referátum tárgyalta. Harmadikként annak demonstrálása következett, hogyan vált politikai kategóriává a hitleri birodalomban a közegészség- és járványügy, amely módszertanának elfajzásaként tömeggyilkosságokhoz vezetett.


„Hol volt az Isten, hogy mindez megtörténhetett?”

Az individuális viselkedés- és magatartásformákra megdöbbentő példákkal szolgált egy magas egyetemi pozícióban lévő, vezető SS-orvos auschwitzi naplójának pszichológiai és etikai elemzése, majd mintegy ennek ellenpontjaként szolgált a lengyelországi gettókban, a halál árnyékában, a fogoly orvosok által végzett áldozatos gyógyító és értékes, sokoldalú tudományos, orvostovábbképző, egészségügyi ismeretterjesztő munkának az ismertetése. Külön fejezetet alkotott a készséggel vagy kényszerből kollaboráló orvosok problematikája. Megszólalt, és személyes sorsának alakulásán keresztül az áldozat szempontjait, a lehetséges túlélési és élményfeldolgozási stratégiát is felvázolta Mengele ikergyermek-kísérleteinek szenvedő alanyai közül a kevés túlélő egyike.


A lehetséges túlélési és élményfeldolgozási stratégiát is felvázolta Mengele ikergyermek-kísérleteinek egyik túlélője.

Egy japán kutató a T4 program (az életre alkalmatlannak ítélt: gyógyíthatatlan vagy örökletes betegségben szenvedők, testileg és mentálisan retardáltak tömeges elpusztítása) eseménytörténetéből a gyilkosságokban segédkező ápolószemélyzet tevékenységét és felelősségét vizsgálta. Témaválasztása azért volt ellentmondásos, mert hazájában, amelynek II. világháborús története a mandzsúriai fogolytáborokban a hírhedt náci orvosi bűnökkel vetekedő visszaélésekkel terhes, a bűnökkel és a tanulságokkal való szembenézés várat magára, „bevallani a múltat" mindmáig tabunak számít.


„Bevallani a múltat” mindmáig tabunak számít.

Videodemonstráció formájában láthattuk egy vándorkiállítás anyagát, amely az eugenika „világtörténetét" mutatta be. A széles néptömegekhez szóló propagandaanyagok és a különféle tudományos és hivatalos dokumentumok jól szemléltették, hogy a humán fajbiológia eszmevilága nem korlátozódott a náci államra, Németországra vagy Európára. Virágzása már a XX. század első éveiben megindult, és bizonyos elemei jóval a II. világháború után is fellelhetők. S hogy a múlt ma is eleven, arról a náci orvosi kísérletek, visszaélések során született tudományos eredmények felhasználásával kapcsolatos etikai dilemmák tanúskodnak.

A rendszert szolgáló jelentős tudósok munkásságának értékelése ugyancsak éles vitát váltott ki. A nürnbergi orvosperek tanulságai nyomán született etikai kódex előzményei és utóélete azt mutatják, hogy a politika vagy a gazdaság nyomásával szemben a nemzetközi egyezmények – még kellő biztosítékokkal körülbástyázva is – elégtelenek lehetnek A modern intervenciós kardiológia etikai dilemmáit egy 80-as években kezdett levélváltás kapcsán ismerhettük meg. A tájékozott beleegyezés elvének és gyakorlatának USA-béli négy évtizedes története is számos ellentmondást hagyott megválaszolatlanul, amelyet nevezetesebb perek, botrányok felidézése tett szemléletessé. A hippokratészi elvek érvénye a gyógyításban kétségbevonhatatlan, a kutatás szabályozására azonban nem alkalmas. Különösen szembetűnő ez napjainkban, amikor a napi gyógyító gyakorlatban – részben a közvélemény nyomására – félelmetes gyorsasággal hasznosulnak az alapkutatások eredményei.

Az egyik előadó egyenesen minden idők legszélesebb körű humán kísérletének és etikailag megkérdőjelezhetőnek nevezte a reprodukciós medicina mai gyakorlatát. De nehezen értékelhetők – vagy a fogalmak újradefiniálására sarkallnak – a klasszikus gyógyítás-kutatás dichotómiájának szemszögéből a szervátültetés, a biobank, az őssejtek terápiás felhasználása is. Sem az előadók, köztük a magyar színeket a programban egyetlenként képviselő, a Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézetéből érkezett fiatal kolléga, Kakuk Péter, sem a velük vitázók nem találtak megnyugtató választ az eugenika és a modern prediktív genetika rokonságát és a közeljövő geneticizált társadalmának fenyegetéseit feszegető kérdésekre.

A katasztrófamedicina etikai kérdéseit épphogy érintette, ezeket inkább szervezési oldalról közelítette meg egy Argentínából érkezett előadó. Több előadás is foglalkozott vele, s a viták során is nemegyszer arra a következtetésre jutottak, hogy az intézményes szabályozás mellett az etika oktatásának, a helyes etikai szemlélet formálásának jóval nagyobb szerepet kell juttatni, mindenekelőtt az orvosképzésben.

Spanyol orvostanhallgatók között végzett felmérés demonstrálta, hogy a megfelelő történelmi ismeretek hiánya emberellenes, alkalmasint az orvosi gyakorlaton is bélyeget hagyó eszmék iránt teszi fogékonnyá a fiatal nemzedéket. S ha ettől eltekintenénk is – és ebben talán az egész konferencia tanulsága is összefoglalható –, a sajátos orvosetikai dilemmák, a történeti példák ismerete és kritikus feldolgozása nélkül, pusztán a jogszabályok nem segítik az eligazodást a gyógyítást szem elől tévesztő bonyolult gazdasági, egzisztenciális érdekek dzsungelében.

dr. Gábor Zsuzsa


Levelezési cím: dr. Gábor Zsuzsa, Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza, Patológiai Osztály, 1125 Budapest, Diósárok u. 1.