LAM 2005;15(11):864-867.

SZELLEM ÉS KULTÚRA

Egy angyal emléke

Alban Berg élete

 

„A zsúfolásig megtelt teremben, a sokaság közepén, ült egy húszéves fiatalember, aki úgy festett, mint egy angyal. A világ csak évtizedekkel később tudta meg, milyen életre szóló hatással volt rá a darab, az előadás… A fiatalembert Alban Bergnek hívták.” E sorokat egy fiatal bécsi színésznő, Mathilde (Tilly) Newes írta le emlékirataiban, Frank Wedekind Pandora szelencéje című darabjának 1905-ös bécsi bemutatójára emlékezve. A húszéves Berg (valóban átszellemülten finom jelenség) pályájának legelején járt ekkor – olyannyira az elején, hogy csak az előző évben vált Arnold Schoenberg magántanítványává a zeneelmélet és zeneszerzés terén. (Nyilvános zenei tanulmányokat egyáltalán nem folytatott.) Az élmény valóban átívelt egész pályáján: a Pandora szelencéje, illetve előzménye, A Föld szelleme – Wedekind két Lulu-darabja – nyomán komponálta legnagyobb mesterművét, a Lulut, amelynek hangszerelését már nem tudta teljesen elvégezni, de amely lényegét tekintve befejezett mű.

Alban Berg (1905)

Alban Berg (1905)

Ám másként is rímel Berg életének utolsó éve erre a három évtizeddel korábbi visszaemlékezésre. A Lulu hangszerelése bizonyára teljes volna, ha 1935 elején nem kap felkérést Louis Krasner amerikai hegedűművésztől hegedűverseny komponálására. A felkérést – már csak szorító anyagi okokból is – elfogadva, a zeneszerző felfüggesztette a Lulu „utómunkálatait”, és – eleinte a rá jellemző vontatott tempóban – hozzáfogott a hegedűversenyhez. Áprilisban azonban a koncert megírása egy tragikus esemény nyomán egy csapásra belső ügyévé vált: gyermekbénulásban meghalt Manon Gropius, a baráti köréhez tartozó Alma Mahler-Gropius tizennyolc éves leánya, s Berg elhatározta, hogy a művet az ő emlékének szenteli. Augusztus első felében el is készült a hegedűversennyel, talán mindmáig legnépszerűbb művével, amelynek ajánlása így szól: „Egy angyal emlékének”.

Az Arnold Schoenbergből és két zseniális tanítványából: Anton Webernből és Alban Bergből álló „új bécsi iskola” egyetlen, életében sikereket arató tagja Berg volt; már a kortársak megkockáztatták azt a szójátékot, hogy a hallgató számára jóval nehezebben megközelíthető Schoenberggel szemben ő az igazi „Schön”-Berg. Nevezték őt az új bécsi iskola „romantikus” tagjának is. E helyen nincs mód a három bécsi mester stílusának összehasonlító jellemzésére. Annyit azonban mondhatunk talán, hogy míg egyfelől Berg komponálásmódja semmiképp sem kevésbé „szigorú”, mint Schoenbergé, nem kevésbé polifon szemléletű, nem kevésbé konstruktivista (legfeljebb más, rendkívül egyéni módon az), mint mestere, másfelől zenéje oly szuggesztív, emocionálisan olyannyira telített, effektusokban, színekben, dallamokban annyira gazdag, hogy sokszor atonális tételei is elementáris hatással vannak a közönségre. További megkülönböztető vonása nagyszerű drámai érzéke, ami – olyan remekművek ellenére, mint a Hegedűverseny vagy a vonósnégyesre komponált Lírai szvit – elsődlegesen operaszerzővé, talán a 20. század legnagyobbjává avatja őt.

Berg vagyonos családból származott, finom és arisztokratikus jelenség volt, a társasági életben otthon érezte magát, szerette a polgári jólétet, nyaralót és gépkocsit tartott, 22 évesen megismert feleségével haláláig mintaszerűen élt. Hogyan lehetséges, hogy baráti köréhez tartozott az excentrikus költő, Peter Altenberg, vagy a kora valóságát úgyszólván mindenestül elvető és nevetségessé tevő Karl Kraus, hogy a százszor betiltott Büchnerért, Schnitzlerért, Wedekindért lelkesedett, hogy mindkét operája a társadalom végső lezüllésének és elembertelenedésének, az emberben rejlő kegyetlen és vadállati ösztönöknek megdöbbentő erejű enciklopédiája? A kérdés talán túlságosan sarkított – annyi azonban bizonyos, hogy Berg élete a nagyon is szabályos felszín alatt bővelkedett diszharmonikus elemekben.

Alban Berg jómódú kereskedőcsaládban született 1885-ben, Bécs belvárosában. Édesapja kiegyensúlyozott, komoly, keményen dolgozó férfi volt, akit 1900-ban krónikus szívbetegsége idő előtt sírba vitt. Édesanyja kultúrával, zenével telített légkört teremtett Alban és három testvére számára. Egy évvel fiatalabb húga, Smaragda korán kitűnt közülük szellemességével, intelligenciájával és kiváló zongorázásával. Maga Berg eleinte jó tanuló volt, de a felsőbb osztályokban – főként a természettudományos tárgyakkal – nehézségei támadtak, sőt, bukdácsolni kezdett, és nyilvánvalóvá vált: mindabban, ami mélyebben érdekli (a művészet minden ága és a filozófia), kitartó és kielégíthetetlen, ami azonban nem érinti meg, azzal csak végszükség esetén foglalkozik. Végül az is megkönnyebbülést váltott ki, hogy 19 évesen sikerrel letette az érettségit – bár ekkor már elsősorban nem az iskola, hanem magánál jóval idősebb barátja, afféle pótapja, Hermann Watznauer vezetését követve olvasott, s fedezte fel Bécs kulturális sokszínűségét.

Ugyanebben az évben autodidaktaként komponált dalaival jelentkezett Schoenberg magánórákat kínáló újsághirdetésére, s az idősebb zeneszerző, tehetségét felismerve, felajánlotta, hogy – mint annak idején Mozart Hummelt – ingyen tanítja. (A családfő halálával Bergék anyagi helyzete jóval kedvezőtlenebbé vált, mert a családi cég idegen kézbe került.)

Szinte szükségszerű, hogy Berg a dalok terén kezdte első zeneszerzői próbálkozásait: Carl (Charly) bátyja ugyanis kitűnő énekes volt, akit rendszerint Smaragda kísért zongorán – de Smaragda maga is énekelt, s ilyenkor Alban ült a zongorához. Schoenberg kései visszaemlékezései szerint Berg nemcsak igen tehetséges, de mintaszerű szorgalmú és perfekcionista tanítványnak bizonyult, aki 1908-ra, ami tananyagként elsajátítható, mindent megtanult a zeneszerzésről. Tanulmányait Op. 1-ként mérföldkővé tett Zongoraszonátájával megkoronázva, ettől az évtől megszűnt Schoenberg formális tanítványa lenni, de kapcsolatuk a következő 25 évben nagyon szoros maradt.

1907-ben és 1908-ban azonban más emlékezetes események is történtek. 1907 nagypéntekén megismerkedett későbbi feleségével, a nála csupán néhány hónappal fiatalabb, sugárzó szépségű, énekesnőnek készülő Helene Nahowskival. Berg, aki az életre szóló, nagy, romantikus találkozást úgyszólván előre belekomponálta az életébe, azonnal lángra lobbant; Helene eleinte tartózkodóbb volt, de aztán egyre inkább feloldódott az őt fehéren izzó szerelmes levelekkel ostromló zeneszerző irányában. Nagyobb baj volt, hogy a lány apja hallani sem akart a számára gyanús körökhöz tartozó kérőről, így éveken át csak lopva találkozhattak, és levelezés útján tarthattak kapcsolatot.

1908-ban Berget sorozásra hívták be, s rendkívüli soványsága miatt alkalmatlannak nyilvánították. Ez alkalommal ki sem derült, hogy súlyosabb egészségi problémája is van, amely éppen abban az évben jelentkezett ismét. Először 1900. július 23-án, az Ossiachi-tónál fekvő családi nyaralóban volt súlyos asztmatikus rohama, s ez 1908-ban ugyanott, ugyancsak július 23-án, még ijesztőbb formában megismétlődött. Szerencsére csónakon egy – a helyi gyerekek által kézenfekvő okokból csak „Professor Sliwowitz”-ként emlegetett – orvos is érkezett a tó túlsó partjáról az aznapi teadélutánra, aki megvizsgálta, és úgy találta, hogy a roham allergiás eredetű. A rosszullét elmúltával Berg kihasználta az alkalmat, és az őt foglalkoztató lélektani problémákról is faggatni kezdte orvosát, akit Sigmund Freudnak hívtak.

Berget érthető módon erősen foglalkoztatta krónikus betegsége, és a számmisztikához való, zenéjében is kimutatható, erős vonzódása már az 1900-as roham után arra a meggyőződésre vezette, hogy a 23-as szám meghatározó, végzetes szerepet játszik életében. Ezt a nyolc évvel későbbi eset csak megerősíthette.

1911-ben Berg végül házasságot kötött Helenével, s hamarosan új otthonba költöztek, amelyet egész életükben megtartottak. Időközben Smaragda is férjhez ment, ám házassága már a következő évben tönkrement, s a válás után nyíltan leszbikus életmódot kezdett folytatni. Ez a prűd konzervatív körök szemében az egész családra árnyékot vetett – egészen Smaragda öngyilkosságáig, az apa korai halálát követő első családi tragédiáig. Berg másik állandó tehertételét a Schoenberg erősen diktatórikus hajlamából, állandó sértődöttségéből és féltékenységéből eredő szemrehányási és parancsolgatási rohamok jelentették. A helyzetet az tette különösen bonyolulttá, hogy a rendkívül nehéz természetű, hiú és egocentrikus Schoenbergnek a tanítványai viszonozhatatlanul sokat jelentettek, a maga módján nagyon is ragaszkodott hozzájuk, szerette és sokszor segítette őket; s hogy (minden súlyos emberi hibájával együtt) Schoenberg egyszerűen pótolhatatlan volt számukra.

1914-ben Berg megnézte Büchner évtizedekig bemutatatlan Woyzeckjének bécsi premierjét, s azonnal elhatározta, hogy megzenésíti. Berg első remekműve, a Wozzeck azonban csak 1922 tavaszára készült el teljesen, hiszen nagyszabású vállalkozását keresztezte az első világháború.

A zeneszerzőt eleinte (Webernhez hasonlóan) magával ragadta a háborús lelkesedés, sőt, meg volt győződve arról, hogy megújító, tisztító hatással lesz a társadalomra. Bár a háború kitörésekor ismét alkalmatlannak találták, 1915-ben, amikor az emberhiány érezhetővé vált, katonai szolgálatra alkalmasnak minősítették, és augusztusban behívták. A körülmények gyorsan rosszabbodtak, és novemberben egészsége összeomlott. Asthma bronchialéját hivatalosan is diagnosztizálták, megállapítva a tüdőcsúcsok elhalását is. Ezzel együtt továbbra is alkalmasnak nyilvánították, bár gárdaszolgálatra Bécsbe helyezték. Helyzetét egyre elviselhetetlenebbnek érezte, de – ismétlődő, halálfélelemmel járó éjszakai asztmarohamai ellenére – csak a háború befejeztével, 1918 novemberében szerelték le. Egy 1919-es levelében már „szenvedélyes antimilitaristának” vallotta magát.

Soványsága és – ha Freud diagnózisa helyes volt, akkor allergikus eredetű – asztmája mellett egészen halálának évéig nem tudunk Berg súlyosabb megbetegedéséről, bár a visszaemlékezések szerint kisebb bajaival, talán kissé hipochonder módon, gyakran keresett fel orvosokat.

Az 1922-ben befejezett Wozzeck zenéjéből alkotott koncertszvit 1924-ben nagy sikerrel került a közönség elé, majd 1925 decemberében maga az opera is színre került az Unter den Lindenen, Berlinben. Az előadás jelentős sikert aratott, s az operát hamarosan Prágában, Leningrádban és a németországi Oldenburgban is előadták, 1930-ban pedig az Egyesült Államokban is megkezdte hódító útját. Bár nacionalista és ókonzervatív részekről több országban is támadások kereszttüzébe került, neve a közönség számára és mértékadó szakmai körökben is egyre jobban csengett. Az opera szaporodó előadásaiból befolyó jogdíjak pedig egy időre az anyagi gondoktól is megszabadították. Közben 1927-ben Lírai szvit című, vonósnégyesre komponált kompozícióját, a század kamarazenéjének egyik alapdarabját is bemutatták, s ez a mű is hozzájárult nemzetközi elismeréséhez.

Az 1925-ös év, a Wozzeck bemutatásának éve más szempontból is fordulópontot jelentett Berg életében. Ekkor ismerkedett meg Hanna Fuchs-Robettinnel, Alma Mahler-Werfel Prágában élő sógornőjével, egy ottani gyáriparos feleségével, két kisgyermek édesanyjával. Berg beleszeretett a gyönyörű és művelt fiatalasszonyba, és két gyermekét is azonnal szívébe zárta. Minderről tanúskodik a Lírai szvit partitúrája, amelynek titkos ajánlása Hannának szólt, s amely nemcsak Hanna nevének kezdőbetűit, hanem a két gyermek zenei névjegyét is magában rejti. Mindezt maga magyarázza el a mű kispartitúra-kiadásának egy példányába beírt jegyzetek formájában – ezt a példányt Hannának ajándékozta, s csak három évtizeddel ezelőtt vált ismertté, a szeretett asszonyhoz írt szerelmes levelekkel együtt. Úgy látszik, Berg „programozott” és talán kissé „túljátszott”, romantikus szerelme felesége iránt addig tartott, amíg egy spontán, nem programozott és igazi szerelem utol nem érte. Ez a kapcsolat is Berg haláláig tartott, ami a mélységét bizonyítja, hiszen gondosan konspirált kapcsolatról (és gondosan konspirált levelezésről) volt szó, amelyben a feleket több száz kilométer választotta el egymástól. A konspiráció olyan tökéletes volt, hogy a 70-es évekig a nyilvánosság semmiről sem tudott. Ha Helene sejtette is, titkát magával vitte a sírba.

  Arcok Berg életéből  
Manon Gropius    Hanna Fuchs-Robettin   Anton Webern
Manon Gropius Hanna Fuchs-Robettin Anton Webern
 
Arnold Schoenberg Karl Kraus Helene Berg
Arnold Schoenberg Karl Kraus Helene Berg
 

Berg kevesebb, mint egy évtizedig élvezhette zavartalanul sikereit. A nemzetiszocialista hatalomátvétel után operáját, amelyet 1932-ben még 17 német városban játszottak, leparancsolták az operaházak műsoráról. Ez azután Olaszországban is éreztette hatását. Bergék anyagi helyzete (állás vagy más rendszeres jövedelem híján) ismét bizonytalanná vált. Még megvásárolt egy olcsón megszerezhető házat (Waldhaus) a Wörthi tónál, de tartalékai aggasztóan apadtak, annál is inkább, mert teljesen lekötötte a Lulu komponálása. 1935 augusztusában, kevéssel a Hegedűverseny befejezése után is itt tartózkodott, újra hozzálátva a Lulu hangszereléséhez – fáradtan, rosszkedvűen, asztmásan. Egyik nap érzékeny dudort észlelt hátul, a derekán. Ezt rovarcsípésnek, illetve az arra való allergiás reakciónak tulajdonította. Különböző tapaszokat alkalmazott a furunkulushoz hasonló elváltozásra, és aszpirint szedett. Azután folytatta a munkát, jóllehet a dudor egyre fájdalmasabb lett. Olyannyira, hogy nem is érezte magát alkalmasnak arra, hogy szeptemberben Prágába menjen, pedig ott hallhatta volna a már elkészült Lulu-szimfóniát, és természetesen Hannával is találkozhatott volna. Az, ami valószínűleg Staphylococcus-fertőzés lehetett, egyre jobban aggasztotta – de nyomasztották a financiális gondok is, és talán ezekre való tekintettel nem fordult orvoshoz. Pedig októberben újabb különös tünet jelentkezett: mindkét lábfején hólyagok jelentek meg. A máskor inkább hipochondriára hajló Berg ezúttal megelégedett azzal a magyarázattal, hogy lábát a cipője törte fel sétái során.

November 12-én feleségével együtt visszatért Bécsbe. Tünetei nem enyhültek, sőt, fájdalmai növekedtek. Mikor december elején megjelent a Lulu-szimfónia küszöbön álló előadásának próbáin, a kívülállók sápadtnak, betegnek látták. A bőségesen fogyasztott aszpirin mellett az önkezelés kiegészült azzal, hogy Helenével együtt a hólyagokat körömollóval felszúrták.

Ám orvoshoz csak akkor fordultak, amikor Berg fájdalmai elviselhetetlenné váltak, és december 17-én kórházba kellett szállítani. Itt megoperálták és vérátömlesztést kapott, de láza nem csökkent, és állapota tovább rosszabbodott: december 23-án delirálni kezdett, de előbb még érthetően azt mondta: „Ma 23-a van, ez a döntő nap”. 24-én halt meg. Nagyjából egy órával élte túl a döntő napot.

Malina János


Levelezési cím: Malina János, 2094 Nagykovácsi, Tinódi u. 18.