LAM 2005;15(2):168.

EGY TÖRTÉNETE MINDENKINEK VAN!

A beszámoló elmarad

 

Ezzel a történettel egy évtizedekkel ezelőtti, hazánkban elsőként, kurarizációval és mesterséges lélegeztetéssel kezelt tetanuszesetnek kívánok emléket állítani.

Pár nappal korábbi appendectomia műtéte után került respirációs intenzív osztályunkra egy műtéti tetanuszeset. A feladat annak eldöntése volt, hogy alkalmazzuk-e a kurarizációt és az azt követő mesterséges lélegeztetéssel végzett kezelést. A döntés nem volt könnyű, mert a lehetséges teendőkre csak irodalmi adatok álltak rendelkezésünkre. A beteg egy fiatal orvosnő volt. Ismerős kollégákon kívül a beteget korábban operáló egyetemi sebészeti klinika orvosgárdája is figyelte a történteket. A betegnek miniszteriális kapcsolatai is voltak, ők is állandóan érdeklődtek. A Szent László Kórház nagy öregjeit is érdekelték a fejlemények, azon az alapon, hogy – mint mondták – még nem fordult elő, hogy műtéti tetanuszból a beteg meggyógyult volna. A döntést kikényszeríti a pár óra múlva bekövetkező, hihetetlen drámai formában manifesztálódó generalizált tetanuszos görcsroham. Ennek korai megjelenése a lehető legrosszabb prognózisra utalt. Tracheostomiás kanült helyeztünk be, majd megkezdtük a kuraré háromóránkénti adagolását és a mesterséges gépi lélegeztetést. A beteg minden izma „bénult”, nyelni sem tudott, kicsorgó nyálát is úgy kellett leszívni. A kuraréhatás csökkenését a hasizomban jelentkező enyhe rángások jelezték. Egyedül a szemmozgató izmok funkciója maradt meg. Ezzel kommunikáltunk a beteggel. A szemgolyó felfelé-lefelé, jobbra-balra mozgatásával, igen-nem párbeszéddel értekeztünk a beteggel. Ez heteken keresztül folytatódott. Hat hét elteltével észleltük, hogy a hasizomrán-gások megjelenésének időpontja egyre jobban kitolódik, majd 24 óra alatt a kurarizáció feleslegessé is válik. Elkövetkezik a nagy pillanat, amikor a beteg, ágya szélén üldögélve, fogadja a nagyvizitet. Orvos betegről lévén szó, valami nagyon érdekes élménybeszámolót várunk. „És most, kedves, mesélje el, mire és hogyan emlékszik!” A válasz megdöbbentő: nem emlékszik semmire. A szemkontaktus pedig jelezte, hogy mindenről tudomása volt. A szervezet fantasztikus reakciója, hogy amnéziával oldotta fel az emberfeletti stresszélményeket.

dr. Boda Domokos