LAM 2005;15(2):150.

LAM-INTERJÚ

Megőrzendő a harmónia

Beszélgetés dr. Banai Jánossal a Harmónia Orvosklubról

„Ne múljon el egyetlen napod, hogy nem olvastál néhány sort Seneca, Tolsztoj, Cervantes, Arisztotelész, a Szentírás, Rilke vagy Marcus Aurelius könyveiből. Mindennap hallgass néhány ütem zenét, ha másképp nem lehet, szólaltasd meg zenedobozodon Bach, Beethoven, Gluck vagy Mozart valamely tételét... Gazdag vagy, akármilyen nyomorult is vagy. Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember.”

Márai Sándor

 

– Mikor és hogyan született meg a Harmónia Orvosklub gondolata?

– 2003-ban egy kongresszus zárónapjára szerveztünk egy műsoros estet, ami annyira sikeres volt, hogy a kollégáim kérték, ismételjük meg. A feleségem segítségével, aki az Operaházban dolgozik, létrehoztuk a következőt. Kerestünk helyet, támogatót, s a klub azóta működik.

– Mi az alapgondolata?

– Hétköznapjainkat körülveszi a borzalom és a médiából ömlő szenny, s nincs elég időnk, erőnk ebből kilépni, nem jutunk el oda, hogy olvassunk vagy zenét hallgassunk. Régebben egy háziorvosoknak szóló lapot szerkesztettem, amelyben szerepelt egy írás az orvosról mint pszichoterapeutáról. Ebben szerepelt az is, hogy az orvosok nem foglalkoznak magukkal, testi-lelki kondíciójukkal, holott személyiségük ereje, annak karbantartása a gyógyítás szempontjából is elengedhetetlen lenne. A kiégésszindróma ismert minden orvosi szakmában. Egy kiégett, fáradt, meghasonlott orvos nyilván nem tud jól gyógyítani, a harmonikus személyiségű viszont igen. Ezért lett harmónia a klub neve. Azt az állapotot szeretnénk előidézni és védeni, amelyben a mai áldatlan körülmények között mégis megőrizhető valamiféle harmónia.

– Van arra remény, hogy ilyen viszonyok közepette egy működő, „biztonságos” rend, azaz a harmónia létrejöjjön?

– Mindenkinek tudatosan keresnie kell azt, hogy milyen keretek között valósítja meg, mert az bizonyos, hogy küzdeni kell, létre kell hozni a harmóniát. Amikor a betegekkel találkozom, látom, hogy milyen sokat ér, ha emberi hangon szólok hozzájuk és meghallgatom őket. A gyógyításnak a lelki mozzanat – tudatosan vagy a nélkül – az egyik lényege. Az emberek azért is fordulnak el a klasszikus orvoslástól, mert a természetgyógyász vagy egy „mágus” inkább meghallgatja őket, több időt szán rájuk, az orvos nem ér rá vagy fáradt ehhez. Túlterheltek vagyunk, kevés az idő, tudatosan törekedni kell rá, hogy a szakember meg tudja őrizni személyiségének a harmóniáját.

– A kulturáltság, humán műveltség mi módon tudja kivenni a részét a gyógyításban? Mennyire kell a napi munkához?

– Az oktatás nagyon fontos. Célunk, hogy minél több fiatal orvos jöjjön el a klubba. A mi korosztályunk másféle nevelésben részesült, más volt az oktatás és a műveltség iránya. Mi még a klasszikus kultúrát szeretjük. Remélem, hogy sokan rákapnak az ízére.

– Az orvosképzésben nincsenek jelen a kultúrtörténeti, a művészettörténeti elemek, a gyógyítás „művészettörténeti”, mitologikus emlékei?

– Annak idején Magyar Imre polihisztor professzor – kiváló orvos és rendkívül kulturált ember – jelentős hangsúlyt fektetett az általános műveltségre. Ilyen jellegű tesztet is íratott az évfolyamunkkal, és roppant elégedetlen volt velünk. A kultúra, a művészet szükséges a gyógyításhoz is, ahhoz, hogy az empátia, a kommunikatív készség kifejlődjön az emberben. Az irodalom, a zenehallgatás mindehhez segítséget nyújt. Ma a kikapcsolódás szinte a tudatos elbutításhoz, vagy éppenséggel az agresszióhoz kapcsolódik.

– Mivel volna elégedett?

– Ha öt év múlva még működne a klub és néhány fiatal kolléga „rákapna” ennek a fajta művelődésnek az élvezetére.

– A gyógyítás részévé váljon a kultúra...

– Többek között emiatt is át kellene gondolni az oktatási reformot. Hallottam, hogy a lexikális tudás és a klasszikus műveltség bizonyos ismeretei fölöslegessé váltak. Ez lehetetlen helyzet. Természetesen a világ megváltozott, de nem hiszem, hogy egy internetes hozzáférés a személyes kapcsolatot pótolni tudná. A technika, míg arra használjuk, amire való, például a szakirodalom begyűjtésére, rengeteg könnyebbséget ad. Az ember lényege azonban a verbális kommunikáció, s ez az orvos-beteg kapcsolatban nélkülözhetetlen, csakúgy, mint az érintés. Az ember egységes egész, test és lélek. S eszerint kell viszonyulni hozzá. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk. Most valószínűleg a mélyponton vagyunk, vagy közelítünk afelé... A gyerekekhez való viszonyunkon múlik minden. Ha őket megtartjuk a művészetek iránt fogékonynak, még talán nincs veszve minden.

Gyimesi Andrea