LAM 2004;14(8-9):638-9.

ORVOSETIKA

A hálapénznek meg kell szűnnie!

 

Húsz éve, amióta orvoslással foglalkozom, beleértve egyetemi tanulmányaimat is, várom, hogy végre eltűnjön Magyarországról a hálapénzrendszer, az egészségügyünkben uralkodó szégyenletes, betegnek és orvosnak (értsd mindig az ápolókat is!) egyaránt megalázó, korrupt, feudalista balkániságunk szimbóluma. Fájó szívvel figyelem a szakmai (orvosi, szociológiai, politikai) berkekben, médiában és szűkebb környezetemben folyó meddő vitákat, a probléma rendszeres alulértékelését, a világos, értelmes problémafelvetési és -megoldási kísérletek agyonhallgatását, az aktuálisan hatalmon lévő gazdaságpolitika és a hálapénzből meggazdagodó szűk orvosi réteg törekvéseit a helyzet konzerválására, integrálására az aktuális álreformtervekbe. Csalódottságom csak tovább fokozódott hiába várva az áhított változásra a rendszerváltozás óta eltelt tíz évben. Hiába várva, hogy mi, magyar orvosok végre kimondjuk, hogy nem gyógyítunk így tovább! Tisztességes, a nemzetközi szakmai színvonalat elérő munkánkért tisztességes jövedelmet várunk, kérünk a társadalomtól, államtól cserébe, és a korrupciótól (hálapénz) és számtalan, szinte már áttekinthetetlen vadhajtástól, irracionalitástól átszőtt munkakörülmények helyett a betegek és az ország érdekeit szolgáló egészségügyet akarunk!

Hiába várom, hogy a parlamentben a nagy elődökhöz méltóan minden ülés előtt legalább egy honatya (-anya) ajkáról felhangozzék, hogy „Karthágónak (hálapénznek) pedig el kell pusztulnia!”. Hiába várom, hogy valamelyik parlamenti, fiatal vagy idős, a demokráciáért, európaiságunkért egyaránt lelkesen küzdő párt végre zászlajára tűzze e politikailag kényes kérdés megoldását, hogy végre valaki elkiáltsa, akit meg is hallanak, hogy a király meztelen, hogy a hálapénz nem jó, nem ezt akarjuk, gyökerestül ki akarjuk irtani Magyarországról! Ehelyett újabb vizsgálatokról, bizottságokról, javaslatokról hallok, amelyek azt vizsgálják, hogyan lehetne a hálapénzt (korrupció, feudális kiszolgáltatottság, irracionális pazarlás) elfogadhatóvá, jólfésültté tenni, megadóztatni, valamilyen formában „demokratikusabban” újraelosztani, de mindenképpen bevonni az egészségügy szűk finanszírozásába. És mi tűrjük, akár adjuk, akár kapjuk. A már számtalanszor leírt, elemzett okokból, szégyenkezve vagy megátalkodva, félve, hogy nem kapjuk meg a kellő ellátást, figyelmet, vagy a másik oldalon, hogy nem tudjuk kifizetni a lakbért, az új autó törlesztését, a vitorlás költségeit vagy a legutóbbi nagy befektetés utolsó részletét. A helyzet nagyon veszélyes. Ha a hálapénzt nem szüntetjük meg, nincs esély az egészségügy, gyógyítás, orvosi kutatás reformjára, modernizálására. A hálapénz gyógyításban, egészségügyben betöltött szerepének elemzésén keresztül világos diagnózis adható a mai magyar egészségügy legjelentősebb gondjaira. Elegendő megbízható munka született erről eddig (Losonczi Ágnes, Ádám György, Császi Lajos, Levendel László munkái), hogy a diagnózist felállítsuk.

A helyzet súlyosságát alátámasztandó következzék néhány példa: hálapénz = korrupció = ellenérdekeltség.

A hálapénz a gyógyító megvesztegetése, miáltal a gyógyító akarva-akaratlanul korrumpálódik, beleértve a tisztességes, a helyzettel nem visszaélő számos kollégát is.

 

A hálapénz a változás, a fejlődés gátja

Ismert a hálapénz egyenlőtlen megoszlása: az évi többmilliárdnyi összeg jelentős részét az orvosok szűk kisebbsége „söpri be”. Viszont ez a kisebbség a hierarchia tetején állók zöméből áll, akiknek módja, esélye lehetne az egészségügyben érdemi változások kezdeményezésére, keresztülvitelére.

Nyilvánvalóan nem áll érdekükben semmilyen olyan reform, változtatás, amely a rendkívül magas, ellenőrizhetetlen (adómentes) jövedelmük csökkenésével jár. Ugyanez érvényes a jóval kisebb összegeket kapó többségre is, akiknek legkisebb lázadása, „reformkodása”, a kapott operációk, szakrendelési órák csökkentésével, kiszolgáltatottságukból adódóan, veszélybe sodorhatja a családi költségvetésbe beépült hálapénzt.

A legkifizetődőbb magatartásforma az elvtelen meghunyászkodás fölfelé és a hierarchiában lejjebb vagy azonos szinten állókkal szembeni agresszivitás. Így az esély a közös erőfeszítésre, bármilyen reform kezdeményezésére vagy támogatására, megszűnik. Aki reformot akar, az saját rövid távú anyagi érdekeivel kell, hogy szembehelyezkedjen egy bizonytalan jövőért, egzisztenciáért.

Az egészségügy rendkívül drága és az orvostudomány rohamos fejlődésével a költségek hasonló ütemben növekednek. A költségeket az egészségbiztosító(k)nak és az államnak kellene fedeznie. Az állampolgár joggal várhatja el, hogy a fizetett biztosítási díjért a biztosítási kötvényben szereplő feltételekkel betegség esetén megfelelő ellátást kap.

A hálapénz bizonytalanság. A beteg a gyakran közismert szájhagyomány útján terjedő tarifák ellenére sosem tudhatja, hogy kinek és mennyit kell adnia. Hogy mivel jár, ha nem, vagy nem elegendőt ad. A váratlan betegséggel járó váratlan pénzkiadás tartalékok feléléséhez, egzisztenciális bizonytalansághoz vezethet.

Mindez a biztosítottak bizalmatlanságát, ellenállását eredményezi minden, a hálapénz megtartása mellett tervezett biztosítási reformmal szemben.

 

A hálapénz és kontraszelekció

A hálapénz kimondva-kimondatlanul évtizedek óta belekalkuláltatik az egészségügyi dolgozók jövedelmébe. A ma már elérhető külföldi munkaerőpiaccal (nem csak a fejlett nyugati országokkal, de Portugáliával, Spanyolországgal Görögországgal, ázsiai országokkal) és a hazai más ágazatokkal (pedagógusok, jogászok) összehasonlítva, konzerválja a szégyenletesen alacsony béreket. Mi mással magyarázható, hogy Magyarországon egy szakorvos kevesebbet keres, mint egy parlamenti képviselő vagy egy bíró, vagy egy szakmunkás?

Mindez elsősorban az ápolói hivatás, de számos orvosi szakterület jelentős presztízsveszteségéhez vezet, ennek minden káros következményével.

Az alacsony jövedelmek növelik a pályára jelentkezők között a kevésbé motivált, szerényebb képességűek arányát. A végzettek, elsősorban a jól képzettek, az idegen nyelveket jól beszélők, a motivált, vállalkozó kedvűek a szektort, gyakran az országot is elhagyják.

A hierarchiát jól tolerálók, a rugalmas erkölcsűek előbb jutnak a magasabb, hálapénzzel járó, és ezzel gyakran együtt járó vezető pozíciókhoz.

 

A hálapénz és Európa

A magyarországihoz hasonló hálapénz az Európai Unión belül, de szinte az egész világon ismeretlen és értelmezhetetlen. Gondolom, bármely fejlett ország kormányzata szívesen bevezetné a „magyar módszert” egészségügyi kiadásainak csökkentésére, ugyanis a bérek jelentős hányadát teszik ki az egészségügyre fordított összegeknek. A kiadások csökkentése, a racionalizálás sohasem kerülhet le a napirendről. A költségnövekedés így évről évre, a biztosítási díjak növekedésével még a leggazdagabb országokban is a terhek lakosságra való áthárítását eredményezi. Ennek ellenére európai kollégáink többnyire hosszas magyarázkodások ellenére sem értik meg a hálapénz fogalmát, és még kevésbé, hogy a magyar orvosok, ápolók miért tűrik el ezt a mindenki számára megalázó, szégyenletes helyzetet. Az EU helyében belépési feltételként szabnám meg a hálapénzrendszer eltörlését.

Remélem, hogy a teljesség igénye nélküli példáim kidolgozatlanul is elegendőek ahhoz, hogy felhívjam a figyelmet a probléma veszélyére és aktualitására. Az ellenérveket, hogy a kérdés sokkal bonyolultabb, és nem lehet leegyszerűsíteni csupán hálapénzproblémára, hogy évtizedes bevett szokásokat nem lehet máról holnapra megváltoztatni, nem tudom elfogadni. Az ilyen érvelés csak ködösítésre és a megoldás elodázására alkalmas, megpróbálja a főszereplők felelősségét elkenni, és a fő károsultak (betegek és leendő betegek, valamint orvosok, ápolók) kompetenciáját megkérdőjelezve őket elbizonytalanítani.

A feladat világos. A hálapénzt mindenestől el kell törölni. Ez alapfeltétele bármilyen reform sikerének. Ehhez az illetékesek és érintettek egyértelmű szándéknyilatkozatára van szükség, majd az ezt megelőző gazdasági számításokkal, pénzügyi és politikai lépésekkel a jövedelmek rendezésére. Ezt követően meggyőződésem, hogy az egészségügy és a biztosítási rendszer reformja, racionalizálása, modernizálása és a pazarlás megszűnése különösebb központi erőfeszítés nélkül, pusztán az érdekeltségi rendszer gyökeres megváltozása miatt szinte magától és viharos ütemben végbe fog menni.

A hálapénz egyetlen elfogadható funkciójaként maradjon a gyógyult betegek természetes hálája jeléül egy kézfogás, egy szál virág vagy egy doboz sütemény a teamnek, és semmi több, hogy mi, magyar orvosok és ápolók is emelt fővel érkezhessünk meg Európába!

dr. Szijjártó László
Talma Sionsberg Ziekenhuis, PB. 39.
9100 AA Dokkum, Hollandia