LAM 2004;14(7):481.

TUDOMÁNYOS TALLÓZÓ

 

 

A vénás thromboembolia megelőzése ximelagatrannal
N Engl J Med 2003 Oct 30; 349:1703-12.
N Engl J Med 2003 Oct 30;349:1762-4.

A ximelagatran orális direkt trombininhibitor. Alkalmazásakor nincs szükség az alvadás monitorozására, ezért felmerült, hogy alkalmas lehet a warfarin helyettesítésére. A gyártó által támogatott, kettős vak, véletlen besorolásos két vizsgálatban a szerzők a ximelagatran hatását vizsgálták a vénás thromboembolia primer, illetve szekunder megelőzésében. Miután igazolást nyert, hogy a ximelagatran épp olyan hatásos a térd- és csípőízületi protézisek beültetése után a vénás thromboembolia kialakulásának megelőzésében, mint a warfarin, a szerzők a szer két különböző dózisát hasonlították össze a warfarinnal.

A warfarinnal kezelt csoportban szignifikánsan nagyobbnak találták az elsődleges összesített végpontok (halál, mélyvénás thrombosis vagy pulmonalis embolia) incidenciáját (27,6%), mint a 36 mg ximelagatrannal kezelt csoportban (20,3%), a 24 mg ximelagatrannal kezelt csoporthoz képest (24,9%) a különbség nem szignifikáns. A warfarinnal és a 36 mg ximelagatrannal kezelt betegek közötti különbség jórészt a distalis mélyvénás thrombosisok különbségéből adódott (26,7% vs. 19,2). A három csoportban hasonlónak találták a súlyos vérzések és az alanin-aminotranszferáz- (ALT-) szint emelkedésének gyakoriságát.

A másik vizsgálatban a korábban vénás thromboembolián átesett betegeket hat hónapig kezelték standard módon alvadásgátlóval, majd véletlen besorolás alapján ximelagatrannal (naponta 2×24 mg) vagy placebóval körülbelül 18 hónapig. A placebocsoportban 71 esetben igazolták a vénás thromboembolia újbóli kialakulását, míg a ximelagatrancsoportban 12 beteg esetében (becsült kumulatív kockázat 18 hónap alatt 12,6% vs. 2,8%, p<0,001).

A ximelagatran e két vizsgálatban biztonságosan és hatásosan előzte meg a vénás thromboemboliát. Az egyik vizsgálatban a 36 mg-os dózisban adott ximelagatran előnyösebbnek bizonyult a warfarinnál teljes térdportézis beültetése után. Felmerült hogy megéri-e a költségek miatt a ximelagatrant alkalmazni, ha a különbség elősorban a distalis mélyvénás thrombosisok arányából adódott, amelyek csak ritkán okoznak tüdőemboliát. A másik vizsgálatban a ximelagatran 24 mg-os dózisa hatásosabbnak bizonyult a placebónál a vénás thromboembolia másodlagos megelőzésében, ahol a kockázat szerinti csoportosítás pontosabb elvégzése segítségével meghatározhatók azok a legveszélyeztetettebb betegek, akik számára a leginkább javasolt az új gyógyszer. Ha az FDA (Food and Drug Administration) törzskönyvezi a ximelagatrant és a szer széles körben elterjed, jelentős kérdés lehet a májenzimszintek ellenőrzésének szükségessége.

 


Infliximab alkalmazása gyulladásos bélbetegséghez társuló pyoderma gangraenosum kezelésére
Am J Gastroenterol 2003;98/8:1821-6.

A gyulladásos bélbetegség az esetek mintegy 1-2%-ában jár pyoderma gangraenosum kialakulásával. Ezt a gyakran a lábon előforduló, idült fekélyes bőrbetegséget immun eredetűnek tartják. Korábban többek között kortikoszteroidokkal és más immunszuppresszív gyógyszerekkel, így azathioprinnel és ciklosporinnal kezelték. Tekintettel az infliximabbal (tumornekrózis-faktor-a elleni kimérikus monoklonális antitest) kezelt Crohn-betegek javulására, a szerzők megvizsgálták ennek a szernek az alkalmazását a pyoderma gangraenosum kezelésében.

Retrospektív, nem véletlen besorolásos, nem kontrollos, többközpontú vizsgálatban tanulmányozták 13, gyulladásos bélbetegségben szenvedő beteg esetében az infliximab alkalmazását a pyoderma gangraenosum kezelésére. Az összes kezelt beteg bőrelváltozása meggyógyult, a teljes gyógyulásig eltelt idő átlagosan 86 nap volt (7–210 nap). Három beteg az infliximab bevezető adagjai mellett is teljesen rendbe jött, ők nem kaptak további infúziókat. Hat beteg megkapta a bevezető kezelést, majd fenntartó infliximabinfúziókat kaptak 4–12 hetenként. Négy beteg esetében újult ki a pyoderma gangraenosum a kezdő kezelés utáni hat hónapon belül, de ezek is reagáltak a további infúziókra. Külön figyelmet érdemel, hogy a 13 beteg közül 11 azathioprinnal vagy 6-merkaptopurinnal fenntartó immunszuppresszív kezelésben is részesült.

Bár nem kontrollos, retrospektív vizsgálatról van szó, eddig ez a legnagyobb esetszámú közölt tapasztalat a pyoderma gangraenosum kezeléséről infliximabbal. Akárcsak a Crohn-betegség kezelésekor, az azathioprin vagy a 6-merkaptopurin egyidejű alkalmazásának is fontos szerepe lehet a remisszió fenntartásában. Mindamellett meg kell még határozni, hogy meddig tart a kezelés hatása, és milyen hosszú fenntartó kezelésre van szükség ebben a betegségben.