LAM 2004;14(3):198.

TUDOMÁNYOS TALLÓZÓ

 

 

Ischaemiás colitist utánzó életveszélyes antifoszfolipid szindróma
Rheumatol Int 2003;23(4):204-6.

A szerzők egy fiatal nő esetét ismertetik, aki akut hasmenéssel jelentkezett. Rövid idő alatt életveszélyes többszervi elégtelenség alakult ki a betegen, amely miatt lélegeztetni és dializálni kellett. A meghosszabbodott aktivált parciális tromboplasz-tinidő miatt végzett további véralvadási vizsgálatok során lupus antikoagulánst, igen magas antikardiolipinantitest-titert és megnyúlt Russel-féle viperaméreg-időt állapítottak meg. Az endosz-kópia során vett minták szövettani vizsgálatával kiterjedt intestinalis thromboticus microangiopathiát mutattak ki. E szerológiai és szövettani leletek alapján az antifoszfolipid szindróma (APS) rosszindulatú változatát, más néven az „életveszélyes APS”-t diagnosztizálták. A szindróma kimondottan rossz prognózisának ellenére a beteg az erélyes véralvadásgátló és a kiegészítő szteroid- és immunglobulin-kezelés hatására meggyógyult.

Az életveszélyes antifoszfolipid szindróma újabb esete arra hívja fel a figyelmet, hogy a betegség gyakran jelentkezik bélischaemia kiváltotta hasi fájdalommal. A betegek gyakran zavartak, ez gyorsan stuporrá és eszméletlenséggé súlyosbodhat. Ugyancsak igen gyakoriak a felnőttkori vagy akut respirációs distressz szindróma tünetei. Az elmúlt évben több mint 200 ilyen esetről számoltak be. Immunglobulin, plazmaferézis (friss, fagyasztott plazmával), ezenkívül maximális antikoagulálás és intravénás szteroidkezelés javasolt, azonban a betegség halálozása így is 50% körüli. Az állapot „rosszindulatú APS” megnevezése kerülendő, mert sok olyan esetről számoltak be, amelyekben az APS rosszindulatú daganatokkal állt összefüggésben.

 


A simvastatinkezelés hatása a csontok ásványianyag-sűrűségére és a csontturnoverre hypercholesterinaemiás, posztmeno-pauzában lévő nőknél
Bone 2003;32(4):427-33.

Több tanulmányban számoltak be arról, hogy a statinokkal kezelt hypercholesterinaemiás betegek esetében kisebb az osteoporosisos eredetű csonttörések kockázata; a statinoknak a csontokra gyakorolt hatásáról eddig nem készült hosszú távú, prospektív vizsgálat. Ebben a vizsgálatban meghatározták, milyen hatást gyakorol az egyéves simvastatinkezelés a csontok ásványianyag-sűrűségére (BMD) és a csontturnoverre posztmeno-pauzában lévő nők körében. Válogatás nélküli, hypercholes-terinaemiás, posztmenopauzában lévő (koruk 61,2±4,9 év) nőket kezeltek 12 hónapig, napi 40 mg simvastatinnal: a kontrollcsoport 30, normális koleszterinszintű, kor szerint illesztett, posztmenopauzában lévő nőből állt. A kezelés megkezdése előtt, majd három hónapos időközökben mindegyik vizsgált személynél meghatározták a szérum lipid-, kalcium-, foszfát-, teljes és csontspecifikus alkalikusfoszfatáz-szintjét és az 1-es típusú kollagén karboxiterminális fragmentumának (CTx) szintjét. A kezelés előtt, majd hat és 12 hónap után kettős energiájú röntgen-abszorpciometriával (DXA) csontsűrűség- (BMD-) mérést végeztek a lumbalis gerincen, a combcsonton és a combnyakon. A simvastatinnal kezelt csoportban a kiindulási értékhez képest szignifikánsan (p<0,05) nőtt a 6. hónaptól kezdve a csont-specifikus alkalikus foszfatáz szintje, míg a szérum CTx-szintje nem szignifikáns mértékben növekedett a vizsgálat időtartama alatt. A simvastatinnal kezelt nők esetében a 6. hónapra a lumbalis gerincen, a combnyakon és a combcsonton mért BMD sorrendben 1,1, 0,9 és 0,4%-kal nőtt, a 12. hónapra pedig 2,8, 1,0 és 0,8%-kal. A kontrollcsoportban ugyanezek az értékek a vizsgálat végére 1,6, 1,4 és 1,2%-kal csökkentek. A simvastatin- és a kontrollcsoport közötti különbség 12 hónap után szignifikáns volt (p<0,05) a lumbalis gerinc és a combnyak csontsűrűsége szempontjából.

Az eredmények arra utalnak, hogy a simvastatin előnyös hatású a csontképződés és a BMD szempontjából, azonban a vizsgáltak csekély száma miatt további kutatások szükségesek.

 


A fizikai aktivitás hatása a csontok ásványianyag-sűrűségére; hároméves longitudinális vizsgálat egészséges fiatal férfiak körében
Calcif Tissue Int 2003: e-pub ahead of print

A rendszeres testmozgás kedvező hatású az egészségi állapotra. Feltételezik, hogy a fizikai aktivitás befolyásolja a csontsűrűség növekedését a pubertás előtt. E vizsgálatban 16–19 éves férfiakat vizsgáltak: 12 badminton játékost (életkor 16,1±0,5 év) és 24, kor szerint illesztett kontrollszemélyt (16,1±0,6). A vizsgálat kezdetén és három év után kettős energiájú röntgen-abszorpciometriával (DXA) vizsgálták a teljes test, a gerinc, a domináns és a nem domináns kéz humerusa, a fej és a combnyak ásványianyag-sűrűségét (BMD). A vizsgálat kezdetén a sportolóknál a kontrollcsoporthoz képest nagyobb volt a BMD a teljes test (p=0,03), a domináns oldali humerus (p=0,006), a nem domináns oldali humerus (p=0,009) és a combnyak (p=0,007) esetében. Három év után a sportolók csonttömege szignifikánsan nagyobb volt a kontrollcsoporténál minden mért helyen, kivéve a fejet (p=0,91). A sportolás ettől függetlenül kapcsolatban állt a nem domináns oldali humerus (p<0,05) és a combnyak (p<0,05) nagyobb mértékű BMD-növekedésével.

A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy férfiak esetében erőkifejtést igénylő fizikai aktivitással a pubertás után is elérhető folyamatos csonttömeg-növekedés az osteogen stimulációnak kitett helyeken.

 


Az arthrosissal kapcsolatos gyógyszerrendelés és költségek: változások a ciklooxigenáz-2-gátlók klinikai alkalmazása következtében
Rheumatology (Oxford) 2003;42(7):879-87.

A szerzők azt vizsgálták, hogy a ciklooxigenáz-2- (COX-2-) gátlók bevezetése megváltoztatta-e a gyógyszerrendelési szokásokat az arthrosis kezelésében, mivel gastrointestinalis mellék-hatásprofiljuk jelentősen kedvezőbb, mint a nem szteroid gyulladásgátlóké (NSAID).

Adminisztratív és családorvosi adatbázisokban értékelték a NSAID-ok és a gastroprotectiv szerek alkalmazását a rofecoxibra történő áttérés előtt és után. Ezenkívül vizsgálták a kezelés, valamint a gastrointestinalis mellékhatások miatti kórházi felvételek költségeit.

A 3090 beteg bevonásával készült vizsgálat eredményei szerint a rofecoxib adása során gastroprotectiv gyógyszereket jelentősen, 61%-kal ritkábban alkalmaztak, mint az egyéb NSAID-ok beállítása esetén. Az egészségbiztosító napi átlagköltsége rofecoxib adása során jelentősen nagyobb volt, mint hagyományos NSAID-ok alkalmazásakor. A kórházi felvétel gyakorisága a két csoportban megegyezett, azonban a NSAID-dal kezelt betegek átlagos kórházi tartózkodása jelentősen hoszszabb (16,7 vs. 3,3 nap) és ezért összességében drágább volt. A szerzők feltételezése szerint a rofecoxibcsoportban azért tapasztaltak rövidebb hospitalizációt, mert a gastrointestinalis mellékhatások kevésbé voltak súlyosak.

A vizsgálatban kimutatták, hogy a rofecoxib bevezetésének hatására csökkent a NSAID-ok okozta gastrointestinalis mellékhatások megelőzésére szolgáló gastroprotectiv szerek alkalmazása. A kórházi felvételek hasonló arányát az magyarázhatja, hogy a nagy kockázatú betegeket állították át rofecoxibra.