LAM 2003;13(6):498-9.

PORTRÉ

A műtőtől a konzulátusig

Padma Gannoruwa, sebész és diplomata

Amikor megismertem Padma Gannoruwát a Rókus Kórház sebészetén, csodálattal bámultam, ahogy a nyelvi akadályokon ragyogóan átlendülve, nagy energiával dolgozik. Talpraesett, ügyes kezű sebész volt. Szépen operált, jó manualitással rendelkezett, a betegek szerették. A nyelvbotlásait különösen.
Egyszer az történt, hogy végigizgulhattam egy előadást a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol helyettesítettem őt, engem kért meg ugyanis, hogy üljek az ügyeletes orvosi székbe, amíg oda nem ér, mert sürgős hasműtétet kellett végeznie. Amikor az idomár öt-hat tigrissel és oroszlánnal megjelent a porondon, azt hittem, hamarosan sorra kerülök én is. A több mint kétórás előadás végén – mérhetetlen izgalmam után – mosolyogva integetett a bejáratnál. Jutalmam egy fűszeres bélszín volt a Gundelben.
Évekkel később több újságban is felfigyeltem fotójára, ezeken éppen valamilyen ételt készített, és tanácsot adott a háziasszonyoknak.
Ma diplomataként dolgozik. Nem titkolt vágya, hogy a jó minőségű ceyloni teát és a krikettet széles körben elterjessze hazánkban.

 

– Hogyan kerültél Magyarországra?

– Egészen véletlenül. 1971-ben Srí Lankán kitört egy zavargás, amelynek révén sok fiatalembert börtönbe vittek. Voltak, akik meg is haltak. Akkoriban vettek fel az orvosegyetemre, s ezzel egy időben válogatott krikettjátékos is voltam. Látva a belpolitikai helyzetet, úgy gondoltam, hogy nem biztonságos otthon maradnom. Több ösztöndíjra pályáztam különböző országokba, köztük Magyarországra is. Elsőként ez sikerült. Ekkor én még nem sokat tudtam erről az országról, de azt igen, hogy nagyon szép bélyegek vannak, a futball is híres volt, és ismertek voltak az olimpiai bokszbajnokai is. Tudtam, hogy Kelet-Európában fekszik, és hogy politikai berendezkedése nem azonos mondjuk a Szovjetunióéval.

– Hol végezted az orvosi egyetemet?

– Budapesten jártam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, 1978-ban fejeztem be tanulmányaimat. Végzés után kerültem a dunaújvárosi kórház sebészetére és a szigorlóéveimet is ott töltöttem. Nagyon megszerettem az ottani sebészeket. Három évig dolgoztam Dunaújvárosban. Ausztriában szerettem volna folytatni a pályafutásomat, és ezért kimentem Bécsbe, ahol egy sebészeti klinikán dolgoztam. Kiderült azonban, hogy nagyon sok időbe telne, amíg a szakvizsgát letehetném. Abban az időben az osztrák követelmény az volt, hogy szakvizsga előtt hét évet kellett letölteni az adott szakterületen. Visszajöttem hát Magyarországra, és a Rókus Kórházba kerültem Hüttl professzor úrhoz. Nagyon kedves úriembernek ismertem meg, szinte úgy viselkedett velem, mintha az apukám lett volna. Rábeszélt, hogy ne menjek vissza Ausztriába, maradjak Magyarországon. A tanácsait megfogadtam, és a Rókus Kórház sebészetén nagyon sok hasznos évet töltöttem mint sebész.

Bármennyire jól érezted magad, mégiscsak elhagytad a Rókust. Úgy tudom, hogy a vesebetegek gyógyításához, a dializáláshoz szükséges úgynevezett Cimino-fisztulákat készítetted. Hogy jött létre ez a váltás?

– 1988-ig voltam a Rókus Kórházban, az akkori vezetés végül is rákényszerített arra, hogy elmenjek. Akkor épült a Tétényi Úti Kórház mellett az első privát műveseállomás, amelyet a Rolitron cég épített, ott helyezkedtem el. Nem volt könnyű a váltás, a sebészet után nefrológiával foglalkozni. Szerencsére számos lehetőséget kaptam, Európában több országban tettem látogatást, tanulmányoztam a művesekezelést. Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Ausztriában jártam. Abban az időben Magyarországon gyermekcipőben járt a művesekezelés. A külföldi tapasztalatok alapján, a tanácsokat megfogadva egy modern klinikát építettek fel a Tétényi Úti Kórház mellett. Egy helyiséget berendeztünk műtőnek, én ott kezdtem el a Cimino-fisztulákat csinálni. Ezeken a söntökön kívül számos modern eljárást is alkalmaztunk, például különböző centrális kanülök behelyezését végeztük. A Cimino-fisztulákon belül egy újfajta, úgynevezett ragasztásos módszert vezettünk be, ami nagyon sikeres volt.

Padma Gannoruwa, Srí Lanka tiszteletbeli konzulja

Padma Gannoruwa, Srí Lanka tiszteletbeli konzulja

– A fenti eljárás meghonosításában nagy szereped volt...

– Ez az intézmény kezdetben valóban úgy működött, mint egy nyugati klinika. Ez már nem mondható el a későbbi időkre. Minél nagyobb lett a cég, minél több emberrel kellett dolgoznunk, a munkaerő egyre inkább felhígult és a vezetés is sokat gyengült. Közös megegyezéssel néhány éve megszüntettem orvosi tevékenységemet. A műveseállomás vezető helyetteseként, adjunktusi ranggal fejeztem be egészségügyi pályafutásomat.

Véglegesen kiszálltál a magyar egészségügyből?

– 1991-ben kineveztek Srí Lanka tiszteletbeli konzuljává. Magyarországon kívül Szlovákiának és Csehországnak is én lettem a diplomatája.

Ez teljesen új feladat volt számodra. Egy ideig azonban még párhuzamosan dolgoztál mint sebész és konzul. Miként tudtad összeegyeztetni ezt a két tevékenységet?

– Vigyáztam, hogy a konzuli munkát ne vigyem be a klinikára, és a klinikait ne vegyítsem a konzuli tevékenységembe. Kezdetben voltak nehézségek, de aztán belejöttem. Hetente két napot dolgoztam huszonnégy órában a klinikán, akkor kizárólag orvos voltam, a többi napokon teljes értékű konzulként tevékenykedtem. Nem szakmai probléma miatt hagytam ott a pályámat, hanem emberi okok miatt. A sebész kreatív ember. A konzuli munka szintén nagy kreativitást igényel, s ez most engem kielégít. Ámbár azért kicsit szomorú vagyok, hiszen sok energiát fektettem az orvosi pályába. Szerettem a betegeket és a beosztottjaimat is. Sajnos időnként nehéz a magyar egészségügyben dolgozni, ezt valamennyien tudjuk.

– Jöttek az utazási irodák, és hamarosan kapcsolatba kerültél velük. Mi az, ami erre a területre vonzott?

– A konzuli munkának egy része kulturális tevékenység és érinti az idegenforgalmat is. Mindez automatikusan jött, amikor konzul lettem. Azt megelőzően kevesebb mint száz turista utazhatott Srí Lankára. Ma már azzal büszkélkedhetem, hogy évente több mint 3000 turista utazhat, nyaralhat Srí Lankán. Ez az én munkámnak köszönhető. Számos kiállítást, különböző kulturális esteket szervezek, és ügyelek arra, hogy az újságok megfelelő információval rendelkezzenek a hazámról. Magyarországon még mindig nem ismerik Srí Lankát. Polgárháborúról beszélnek, bombarobbantásokról, pedig szerintem nálunk sokkal kevesebb terrorcselekmény van, mint Európa többi részén.

Nemzetiségi háborúk sem voltak a közelmúltban?

– Srí Lanka lakosságának több mint 70%-a szingaléz, 20%-a pedig tamil. A tamilok között van egy nagyon szélsőséges kis csoport, amely a tamilok nevét felhasználva próbál felszabadítási mozgalmat folytatni. Ezek terroristák és terrorista cselekményeket hajtanak végre, és sajnos elmondható, hogy az elmúlt tizennégy évben sok ember esett áldozatul. A jelenlegi Srí Lanka-i kormány teljesen fel tudta számolni a tevékenységüket. 2002 decemberében békeszerződés-kötés történt és jelenleg béke van!

– Híres vagy szakácsként is. Több magazin készített veled riportot a főzés tudományáról. Családi örökség ez vagy Magyarországon tanultál meg főzni?

– Amikor otthon voltam, a konyha közelébe sem engedtek. Kényszerből alakult ki ez az érdeklődésem, a Rezső téri kollégiumban, ahol szegény diákok voltunk, konzervet ettünk. Egy idő után meguntuk. Pirítottunk hagymát, fűszereztük az ételeket, így kezdődött az egész. Azóta számos szállodaipari barátom van, szakácsok, főszakácsok, séfek, akik sok mindenre megtanítottak. Ma már igazi magyaros ételeket tudok készíteni. Főleg bográcsban szeretek főzni, és flekkent sütni. Előfordul az is, hogy száz embernek főzök.

Mi a kikapcsolódás számodra?

– Nincs igazi kikapcsolódás, mert eléggé aktív ember vagyok. Reggel hattól hajnali egyig fenn tudok maradni, és nem vagyok fáradt. Szeretem munkával tölteni az időmet, mindig találok magamnak újabb és újabb feladatokat.

dr. D. Nagy Imre


Az interjú megjelent a szerző 21 érdekes orvos című könyvében, az Editio Plurilinqua gondozásában.