LAM 2003;13(6):500-1.

SZELLEM ÉS KULTÚRA

Műtárgyak a boncteremben

 

A bécsi Kunsthistorisches Museum egyik legféltettebb kincsének, Benvenuto Cellini világhírű sótartójának az elrablása, vagy a szentendrei Czóbel Múzeumban szintén a közelmúltban történt képlopás egyaránt arra figyelmeztetnek, hogy a műtárgyak még a legjobban őrzött közgyűjteményekben sincsenek teljes biztonságban. Talán mondanunk sem kell, hogy régebben, amikor a hazai és külföldi múzeumok még nem rendelkeztek a maihoz hasonló biztonsági berendezésekkel, a szemfüles tolvajoknak még könnyebb dolga volt. 1911-ben például még Leonardo da Vinci híres Mona Lisáját is sikerült ellopnia valakinek a párizsi Louvre gyűjteményéből. A hír akkoriban bejárta egész Európát, az esetről természetesen a magyar újságok is részletesen beszámoltak. Az ügy kapcsán a Világ című lap 1911. augusztus 25-i számában többek között még arról is olvashatunk, hogy hasonló, emlékezetes képlopások történtek a budapesti képtárakból is. Mint ahogy a Szépművészeti Múzeum megkérdezett titkárának, Peregriny Jánosnak a nyilatkozatából kiderül, a gyűjtemény történetében mindössze három ilyen esetről szólnak feljegyzések, ezek is még az Országos Képtár régi helyén, a Magyar Tudományos Akadémia épületében történtek. Az első egy sienai képtábla ellopása volt 1883-ban, a tolvaj azonban hamar lebukott, amikor a tárgyat el akarta adni egy Bauer nevű műkereskedőnek. A második eset még érdekesebbnek mondható: 1890. május 1-jén ugyanis egy közismert fővárosi úriember (akiből a cikk szerint később képviselő lett) fogadásból lopatott el egy Frans Wouters-képet az Országos Képtár anyagából, amelyet aztán másnap, postai úton vissza is küldött a múzeumnak. A Peregriny János által harmadikként említett, 1897-ben történt eset ugyanakkor orvostörténeti szempontból is érdekes lehet, mivel az elkövető, dr. Lenkei Béla, ezúttal egy gyakorló orvos volt.

Bár az idézett cikkben csupán egy, akkor még Murillo saját kezű alkotásának vélt Szent József a gyermek Jézussal című festmény eltulajdonításáról esik szó vele kapcsolatban, a Szépművészeti Múzeum irattárában őrzött korabeli bírósági aktákból egyértelműen kiderül, hogy Lenkei doktor „gyűjtőszenvedélye” korántsem erre az egyetlen műre korlátozódott. Lenkei, saját bevallása szerint, igen érdeklődött a művészettörténet iránt, és gyakori látogatója volt az Országos Képtárnak. Felfigyelt arra, hogy egyes kisméretű képek csak apró, ujjal könnyen kiszedhető szegekkel vannak a keretükhöz erősítve. Miután felmerült benne a lopás gondolata, a Váci úton vásárolt néhány színes nyomatot, amelyek jellegükben hasonlítottak az általa kiszemelt műalkotásokhoz. 1897. március 31-én, egy óvatlan pillanatban ezeket helyezte az említett Szent József, illetve a XVII. századi holland tájképfestő, Aert van der Neer Tűzvész holdvilágnál című műve helyére.

Sevillai festő, XVII. század: Szent József a gyermek Jézussal. Szépművészeti Múzeum, Budapest

Sevillai festő, XVII. század: Szent József a gyermek Jézussal. Szépművészeti Múzeum, Budapest

Aert van der Neer: Tűzvész holdvilágnál. Szépművészeti Múzeum, Budapest

Aert van der Neer: Tűzvész holdvilágnál. Szépművészeti Múzeum, Budapest

A történetnek azonban ezzel még koránt sincs vége. A sikeren felbuzdulva ugyanis Lenkei doktor másnap vonatra szállt és a bécsi Kunstverein kiállításáról is ellopott egy festményt, amelyet magával hozott Pestre, s itt a művet beadta egy zálogházba. Egy hónappal később, egészen pontosan 1897. május 17-én, hősünket már ismét Bécsben találjuk, ahol ezúttal a híres Czernin-képtár két értékes darabját emelte el a már jól bevált módszerrel. Ekkor azonban hibázott, mivel az egyik ellopott képet meggondolatlanul rögtön eladásra kínálta fel a neves Miethke cégnek. Ez lett a veszte. Az osztrák hatóságok letartóztatták és kétévi börtönre ítélték. Lenkei bécsi kihallgatása során vallotta be azt is, hogy korábban ő tulajdonította el a pesti Országos Képtár két említett művét, amelyeket az Üllői úti klinika egyik bonctermében található fiókos szekrénybe rejtett. Az osztrák rendőrség természetesen rögtön értesítette a magyar hatóságot, és a festmények előkerültek az orvos által megadott helyről.

 

Lenkei bűnös vagy ártatlan?

A vádlott örökletes terheltségre, illetve egyfajta leküzdhetetlen belső kényszerre hivatkozva próbálta menteni magát, tettének másik okaként pedig a festmények iránti rajongó szeretetét hozta fel. A bírák és a törvényszéki orvos szakértők szemmel láthatóan egyik indokot sem találták igazán meggyőzőnek. Mint hangsúlyozták, Lenkei esetében sem elmezavar, sem bármiféle szellemi terheltség nem kimutatható. Tettét nagyon is logikusan tervelte ki és hajtotta végre, ami pedig a képek iránt megnyilvánuló „rajongó szeretetét” illeti, ezt igencsak megkérdőjelezi az a tény, hogy a Bécsből lopott műtárgyakat rögtön elzálogosította, illetve értékesíteni akarta. A bíróság megállapította, hogy dr. Lenkeit zűrös anyagi körülményei vitték rá az ismételt képlopásra, tettét tehát nyilvánvalóan nyereségvágyból követte el. Az orvos először mindent beismert, később azonban visszavonta vallomását. Azt is tagadta, hogy el lenne adósodva, pedig letartóztatásakor 30 zálogcédulát találtak nála...

Az idézett források alapján körülbelül ennyit lehet megtudni dr. Lenkei Béláról, illetve műgyűjtői tevékenységéről; arról már nem szól a fáma, később milyen karriert futott be az orvosi pályán. Mint láthattuk, e több mint százéves képlopási ügy végül szerencsésen végződött, hiszen az Országos Képtárból elcsent festmények a boncteremből sértetlenül kerültek elő, és ma is megtalálhatóak a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében. (Igaz, a Szent József a gyermek Jézussal című képet ma már nem Murillo alkotásának tartják.) Némi vigasztalásul szolgálhatott egyébként Lenkei számára, hogy míg az említett vádpontokban a bíróság egyértelműen bűnösnek találta, egy másik, ezzel párhuzamosan ellene folyó lopási ügyben, bizonyítékok hiányában felmentették.

Németh István