LAM 2003;13(3):259.

KÖNYVISMERTETŐ

Mi az esélye annak, ami bizonytalan?

Gerd Gigerenzer: Reckoning with risk.
Learning to live with uncertainty.
Allen Lane, The Penguin Press, London, 2002.
310 oldal

 

Mi az esélye annak, hogy valaki a nálunk valószínűsíthető élettartamon belül halálos autóbalesetet szenvedjen? Gerd Gigerenzer, aki jelenleg Berlinben egyetemi tanár, de korábban Chicagóban volt a pszichológia professzora, természetesen az Egyesült Államokra számítja ki ennek a végzetes balesetnek a kockázatát, de az eredmény összehasonlítása más országokkal igen tanulságos.

Amerika útjain évente átlag 40 000-45 000 ember veszti életét. Mivel a lakosság száma körülbelül 280 millió, ez azt jelenti, hogy évente minden 7000 amerikaiból egy autóbalesetben hal meg. Tekintve, hogy a balesetek gyakorisága évente meglehetősen stabil, az is kiszámítható, hogy 75 éves életkilátás mellett minden 90 amerikai állampolgárból egy autó- vagy motorbaleset következtében fejezi be életét.

Nagyobb veszélyben gurul az úton az amerikai autós, mint a német vagy az angol autóvezető? Németországban évente átlag nyolcezren pusztulnak el autóbalesetben, vagyis 10 000-ből egy hal meg így, ami 75 éves élettartamot föltételezve azt jelenti, hogy minden százharmincadik németnek van esélye arra, hogy összetört autójában végezze. Az angol utak biztonságosabbak. Ott csak minden kétszázhuszadik polgárnak lesz végzete az autózás.

Gondolom, valamennyiünket az érdekel, hogy milyen a mi kockázatunk? A magyarok életkilátásai nem olyan fényesek, mint arrafelé, ezért a hazai élettartamra legfeljebb 70 évet vehetünk, és így e hét évtized alatt 110-ből egy honfitársunk halhat meg autózás közben.

Az érdekes könyvben az előbbi példa csak egy a sok közül. Gigerenzer professzor már a szöveg elején idézi Benjamin Franklin híres leveléből azt a sokat emlegetett megjegyzést, hogy: „Ezen a világon semmi sem biztos, csak a halál és az adó.” De a bizonytalan esetén sem tudjuk, hogy az mennyire bizonytalan – mégis, mi az esélye, hogy a nem biztos esemény bekövetkezzék, vagy elkerülhető legyen.

„Annak a valószínűsége, hogy egy nőnek negyvenéves korában emlőrákja legyen, körülbelül egy százalék. Ha valóban mammacarcinomában szenved, annak a valószínűsége, hogy az emlőszűrés alkalmával pozitívnak találják, 90%. De ha nincsen emlőrákja, akkor is 9% esélye van arra, hogy a szűrés pozitív eredményt adjon. Mi tehát a valószínűsége, hogy az emlőszűrés során pozitívnak talált asszony ténylegesen emlőrákban szenved?”

Nem tudom, hogy a kedves olvasó erre a kérdésre milyen választ adna, azt azonban ebből a kitűnő könyvből megtudhatjuk, hogy külföldi kollégáinknak egyharmada a rák valószínűségét tízszeresen túlbecsülte, vagyis 90%-ot mondott a tényleges 10% helyett. Pedig ilyenkor a megfelelő válasz – szó szerint – sorsdöntő lehet. A szerző tragikus eseteket idéz, amelyekben az álpozitív emlő- vagy AIDS-szűrési eredmény a pácienst öngyilkosságba kergette, mert a kezelőorvos nem tudott tudományosan pontos, emberileg meggyőző tájékoztatást adni a kétségek között gyötrődő betegnek.

Gerd Gigerenzer írása azért kiváló, mert nem igyekszik olvasóit földbe döngölni statisztikai analfabetizmusunk bemutatásával, hanem megmutatja, hogy különösebb matematikai szakismeret nélkül, a józan logika fölhasználásával eligazodhatunk a számsorokban, megfejthetjük a kockázat adatait, tudományos dolgozatok gyakran félreérthető módon megfogalmazott eredményeit, amelyekről kiderülhet, hogy a másik kezeléshez képest a vizsgált szernek tulajdonítható javulás nem is olyan szignifikáns, mint ahogyan a „relatív kockázatcsökkentés” láttán hisszük. Kritikusnak kell lennünk, mert az esélyek fölmérésére szinte naponta rákényszerülünk: kockázatot ellensúlyozó biztosítási kötvényeket írunk alá, gyógyszereket adunk betegeinknek, amelyek bizonyos arányban mellékhatással is járhatnak, mérlegelnünk kell, mit nyerhetünk egy műtéti beavatkozás elvégzésével, s ugyanakkor mekkora a mortalitás veszélye.

A „Reckoning with Risk” jól szerkesztett, jól megírt könyv – mindenki tanulhat belőle.

dr. Matos Lajos