LAM 2003;13(3):240-1.

SZELLEM ÉS KULTÚRA

Fürdőhelyek és fürdőorvosok

dr. Walter F. Kean, dr. Bálint Géza, dr. W. Watson Buchanan

 


A munka az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, valamint a McMaster University Reumatológiai Tanszéke együttműködésének keretében készült.

A víz évezredek óta szerepel a gyógyászat eszközei között, számos fürdőhely népszerűsége, virágzása is bizonyítja, hogy gyógyhatását régóta használják az emberek. Így van ez Nagy-Britanniában is, ahol a fürdők közül számosat a rómaiak építettek és virágoztattak fel. A brit szigeteken ma már csak Angliában működik két fürdő, Buxtonban és Leamingtonban (1). Skóciában vagy 200 gyógyforrást regisztráltak (2), de csak egyetlen fürdőhely létesült Inverness közelében, Strathpefferben.

Egy angliai fürdőhely plakátja

Egy angliai fürdőhely plakátja

William Bruce (1835–1920) e fürdőnek volt fürdőorvosa, s itt írta le azt a betegséget, amelyet ma polymyalgia rheumaticának nevezünk (3, 4).

A XVIII. században az emberek szinte özönlöttek Strathpeffer kénes forrásához, és 1777-ben a helyi egyházközség papjának írása is felkeltette az érdeklődést a víz gyógyhatása iránt. Egy aberdeeni orvos, akinek ízületi gyulladás okozta fájdalmát a víz azonnal megszüntette, tovább terjesztette a víz hírnevét. Ennek eredményeként hamarosan fából készült ivócsarnokot építettek, amelyet hotelek sora, rekreációs intézmények létesítése követett. A szállodák után létrejött a kórház is, majd 1858-ban épült meg a vasút, amely Strathpeffert Invernesszel összekötötte, lehetővé téve, hogy Londonból, illetve az Egyesült Királyság nagyobb városaiból hálókocsival érkezhessenek meg a fürdővendégek.

A vizet ivókúrára is használták; egy teljes pohárral kellett reggeli előtt fogyasztani belőle, amikor még gőzölgött. Éppen ezért reggelente 7 órakor skót dudás ébresztette a kúrázókat. Négy forrásból kénes vizet, egyből vasas vizet meríthettek. Különleges volt tőzegfürdője is, az első az Egyesült Királyságban (5). Az I. világháború után a fürdő népszerűsége – ki tudja, miért – csökkent, majd a II. világháború idején a fürdő végképp megszűnt működni.

Az ivócsarnok (Pump Room) Strathpeffer főterén

Az ivócsarnok (Pump Room) Strathpeffer főterén

 

Egy híres fürdőorvos

William Bruce az aberdeeni King’s College-ban szerzett orvosi diplomát 1855-ben. 1883-ban írta le a fertőző tüdőgyulladást, egyszerűen járványtani megfigyelés, az esetek halmozódása alapján (6). Friedlander (1847–1887) egy évvel később izolálta a Klebsiella pneumoniae-t, egy tüdőgyulladásban elhunyt tüdejéből (7). Addig a tüdőgyulladást elsősorban az öregkor betegségének tartották, és egyáltalán nem gondolták fertőzéses eredetűnek.

Bruce az isiászt a n. ischiadicus neuritisének tartotta, amelyet csípőbetegségek okoznak. Ez időben sem Bruce, de más szerzők sem vetették fel, hogy a lumbalis gerinc betegsége lenne az isiász oka, bár Bruce helyesen felismerte, hogy kismedencei tumorok komprimálhatják az ülőideget (8).

William Bruce arcképe élete második feléből

William Bruce arcképe élete második feléből

Osler már korábban ugyanezt a véleményt fogalmazta meg (9). Bár Wilhelm Conrad Röntgen (1845–1923) a róla elnevezett sugarakat 1895-ben leírta, nincs bizonyítékunk, hogy Strathpefferben ezt követően bevezették volna a röntgenvizsgálatot (10). 1911-ben, egymástól függetlenül John Hammond Teacher (1869–1930) és George Stevenson Middleton (1853–1928) (11), valamint Bostonban Joel Ernst Goldwaith (1867–1961) (12) felvetette, hogy az isiászt a discus protrusio okozhatja. Ezt a feltételezést azonban Mixter és Barr korszakalkotó műtéti leleteinek leírásáig (13) nem fogadták el. Érdekes, hogy a Lasegue-tünetet Bruce egyik cikkében sem említi, pedig azt Frost 1880-ban leírta (14).

Bruce 1888-ban közölte annak az öt férfi betegének kóresetét (akik közül négy 70 éves vagy 70 éven felüli, egy 60 éves volt), akiknek betegségét szenilis reumás köszvénynek (senile rheumatic gout) nevezte el (3). A betegséget – amelyre a hirtelen jelentkező váll-, csípő- és más ízületek fájdalma, rossz közérzet, gyengeség, fogyás és igen magas vörösvértest-süllyedés jellemző, és amely néhány hónap vagy év alatt meggyógyul – ma polymyalgia rheumaticának nevezzük (4).

Bruce idejében a vörösvértest-süllyedés vizsgálatát nem alkalmazták ugyan, de használták Garrod híres „fonáltesztjét” (15). A fonalat a köszvényes beteg uráttal telített szérumába vagy vizeletébe mártva az urátkristályok a fonalszálon kicsapódtak. Bruce pontosan ismerte úgy az akut, mint a krónikus polyarticularis köszvényt, továbbá a rheumatoid arthritist és a rheumás lázat (amelyet bakteriális eredetűnek tartott), épp ezért talány, hogy miért adta a leírt betegségnek a szenilis reumás köszvény nevet. Az első hazai közlés az 1970-es évek második feléből származik (16).

Még egy érdekes közleménye van Bruce-nak 1912-ből, amit 77 éves korában írt. Leírja, hogy egy kétesztendős, hemofíliás gyermek nyelvének vérzését galvánárammal állította el, vagyis az ereket elektrokoagulálta (17).

Bruce népszerű orvos volt. Erős fizikumúnak és fájdalmat nem ismerőnek írták le. 1870-től, 35 éves korától 1919-ig, vagyis 84 éves koráig dolgozott Strathpefferben. Hosszú évekig tagja volt Nagy-Britannia Általános Orvosi Tanácsának, amelyben Skóciát képviselte.

1920-ban halt meg, és a fürdőhöz közeli Fodderty temetőjében temették el. Mint az elmúlt század fürdőorvosai közül többen, ő is egyedül kitűnő megfigyelőképességével alkotott maradandót, s írt le két kórképet is: a fertőző tüdőgyulladást és a polymyalgia rheumaticát. Az isiász etiológiájában helyesen ismerte fel a kismedencei térszűkítő folyamatok etiológiai szerepét. Mindezt egy távoli fürdőhelyen, modern diagnosztikus és kutatási eszközök nélkül tette, bizonyítván, hogy a klinikai kutatás elsőrendű feltétele ugyanaz, mint a jó klinikai gyakorlaté: a jó és pontos megfigyelés.

Ivópoharak a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagából

Ivópoharak a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagából

Irodalom

  1. Clarke AK. Spa therapy in Britain – a shitorical memory. Rheumatology in Europe 1995;24:134-5.
  2. Hamilton D. The healers. A history of medicine in Scotland. Edinburgh: Canongate Publishing Ltd.; 1981.
  3. Bruce W. Senile rheumatic gout. Br Med J 1888;2:811-3.
  4. Mowat AG. Strathpeffer Spa: Dr. William Bruce and polymyalgia rheumatica. Ann Rheum Dis 1981;40:503-6.
  5. Finlayson C. The Strath. The biography of Strathpeffer. Edinburgh: St. Andrews Press; 1979.
  6. Bruce A. Contagious pneumonia. Br Med J 1883;ii:268-9.
  7. Friedlander C. Über die Schizomyceten bei der acuten fibrösen pneumonie. Virchow Arch path Anat 1882;87:319-24.
  8. Bruce W. An address on sciatica: an enquiry as to it real nature and rational treatment Founded on the observations upwards 400 cases. Lancet 1903;Li:511-4.
  9. Osler W. The principles and practice of Medicine. New York: D. Appleteton and Co.; 1892. p. 818.
  10. Röntgen WC. Über eine neue Art con Strahlan. Würzburg: S. B. Phys Med Ges; 1895. p. 132-41. English translation entitled – On a new form of radiation. Nature 1896;53:274-377.
  11. Middleton GS, Reacher JH. Injury of the spinal cord due to rupture of an interventebral disc during muscular effort. Glasg Med J 1911;76:1-6.
  12. Goldthwaith JE. The lumbo-sacral articulation. An explanation of many cases of „lumbago”, „sciatica” and paraplegia. Boston Med Surg J 1911;164:365-72.
  13. Mixter WJ, Barr JS. Rupture of the interventebral disc with involvement of the spinal canal. New Engl J Med 1934;211:210-15.
  14. Forst JJ. Contribution á l’étude clinique de la sciatique. Paris Thesis No. 33, 1881.
  15. Garrod AB. Observations on certain pathological conditions of the blood and urine in gout, rheumatism and Bright’s disease. Med-Chir Trans Soc Edinburgh. 1848;31:83-7. and 1854;37:49-59.
  16. Hodinka L, Temesvári P, Bozsóky S. Polymyalgia rheumatica és generalizált óriássejtes arteritis. Magyar Belorvosi Arhivum 1978;31:153-9.
  17. Bruce W. Haemophiliac bleeding treated by galvanic needle. Br Med J 1912;ii:1707.