LAM 2003;13(2):165-7.

SZELLEM ÉS KULTÚRA

Ember a maszk mögött: James Ensor művészete

 

Az igazán nagy alkotóművészeket sosem volt könnyű hagyományos művészettörténeti kategóriákba, stílusirányzatokba gyömöszölni. Mindez James Ensorra (1860–1949), a XIX. század végi belga avantgárd egyik legmarkánsabb figurájára is érvényes, akit bár a kézikönyvekben egyes műveinek stiláris sajátosságait alapul véve rendszerint a szimbolisták között tárgyalnak, legalább ilyen joggal expresszionistának is nevezhető. A főleg groteszk maszkokkal és csontvázakkal benépesített kompozícióiról ismertté vált festő munkásságát sokan és sokféleképpen próbálták már értelmezni. Az oostendei elvonultságban alkotó mestert saját kortársai, szűkebb környezetének egyes tagjai őrültnek tartották, és különösebben azon sem csodálkozhatunk, hogy bizarr művészete iránt később a pszichoanalitikusok is megkülönböztetett érdeklődést tanúsítottak. A művészettörténészek általában – a holland Vincent van Goghhoz vagy a norvég Edvard Munchhoz hasonlóan – a szorongás festőjét, illetve a modern művészet nagy vizionáriusát látják benne. Mint ahogy azonban többen rámutattak, Ensor alkotásait mindig egyfajta morbid szatíra hatja át, s a belga művész ebben a tekintetben már sokkal inkább a több évszázaddal korábban élt németalföldi mesterekkel, Hieronymus Boschsal vagy Pieter Bruegellel rokonítható.

James Ensor: Önarckép maszkokkal (1899). Magángyűjtemény

James Ensor: Önarckép maszkokkal (1899)

Kétségtelen, hogy Ensor elsősorban olyan borzongató műveinek köszönhette máig tartó hírnevét, mint például az 1889-ben festett, s jelenleg a Fort Worth-i Kimbell Art Museum gyűjteményében található Melegedni vágyó csontvázak, vagy a három évvel később készült Furcsa maszkok. A festő avantgárd szellemisége, kifinomult szín- és formaérzéke azonban már azokon az 1885-87 tájára datálható, rendkívül expresszív víz- és felhőtanulmányokon is megnyilvánul, amelyek olykor már a teljes absztrakció határát súrolják. Ugyanez mondható el a festő egyes ekkoriban készített bibliai tárgyú műveivel kapcsolatban is: A New York-i Modern Művészetek Múzeumában található Szent Antal megkísértésén vagy az antwerpeni képtárban őrzött Angyalok bukásán a téma első látásra szinte alig azonosítható, az ábrázolt jelenet a szín és a fény orgiájává válik. Érdekes egyébként, hogy az inkább antiklerikálisnak, mintsem vallásosnak mondható Ensor életművében milyen nagy számban szerepelnek bibliai témájú ábrázolások. Képein különösen gyakran tűnik fel Krisztus alakja, akivel a művész nemritkán önmagát azonosította.

James Ensor: Furcsa maszkok (1892). Brüsszel, Musées Royaux des Beaux-Arts de Belgique

James Ensor: Furcsa maszkok (1892)

Ensor művészi kibontakozása, technikai kísérletezései során meghatározó jelentősége volt a rajznak, legeredetibb, legmerészebb kompozícióit is gyakran éppen grafikái között találjuk. Valójában csak ezeket a lapokat szemlélve derül ki igazán, hogy munkássága stiláris és tematikai szempontból egyaránt mennyire sokrétű és változatos.

James Ensor: Rossz orvosok (1892). Brüsszel, Université Libre de Bruxelles

James Ensor: Rossz orvosok (1892)

A sokak által dekadensnek minősített XIX. század végi művészet visszatérő motívumai, a kiszolgáltatottság, a halál vagy a betegség, szemmel láthatóan Ensort is igen intenzíven foglalkoztatták. Mindezt többek között azok az 1888-89 táján készített önarcképek is jól érzékeltetik, amelyeken a festő eleven vagy immár porladozó csontváz képében örökítette meg önmagát. Jellemző, hogy az elmúlás gondolata még ezeken a műveken is némi iróniával párosul. Ensor valójában sokkal inkább szatirikus, mintsem miszticizmusba hajló alkat volt, aki kiváló érzékkel tapintott rá a korabeli polgári társadalom erkölcsi válságára, illetve belső ellentmondásaira. Ahogy esetenként önmagát is hajlandó volt kifigurázni, másokkal szemben sem volt kíméletes. Nem csoda, hogy egyes festményei és grafikái provokatív vagy olykor kifejezetten vulgáris témaválasztásukkal sokkolták a közönséget. A festő egyik főműveként számon tartott Krisztus bevonulása Brüsszelbe című képen például a bibliai esemény egyfajta szocialista tömegdemonstráció formáját ölti, míg a szintén 1898 táján készült Alimentation Doctrinaire azt ábrázolja, ahogy az egyházi és világi hatalom különféle képviselői szó szerint a nép fejére tojnak.

James Ensor: Ecce Homo, avagy Krisztus és a kritikusok (1891) Magángyűjtemény

James Ensor: Ecce Homo, avagy Krisztus és a kritikusok (1891)

Ensor más esetekben sem idegenkedett az ilyen vagy hasonló közönséges témáktól. Ezt bizonyítja egyik 1886-os, rajzmodorát tekintve Rembrandt rézkarcaira emlékeztető műve is, amely azt a „nevezetes történelmi eseményt” örökíti meg, amint a legkiválóbb perzsa orvosok éppen Dárius király ürülékét vizsgálják. Szintén nem túl hízelgő szerepben tűnnek fel az orvosi hivatás képviselői a belga művész egy néhány évvel később készült festményén, ahol az inkább hentesnek, mintsem sebésznek minősíthető, izgatottan rohangáló kontárok élve belezik ki szerencsétlen áldozatukat. Ensor a XVII. századi holland festők egyik kedvelt témáját, az orvosi vizitet is feldolgozta, igaz, rá jellemző módon, ezúttal is kissé aktualizált, szatirikus formában. Itt ugyanis a jelenet helyszíne nem egy polgári otthon intim hangulatot árasztó hálószobája, hanem egy bordélyház, ahol a Madam orvosi mustrára sorakoztatja fel a pucéran ácsorgó, elnyűtt örömlányokat.

James Ensor: Angyalok bukása (1889) Antwerpen, Koninklijk Museum voor Schone Kunsten

James Ensor: Angyalok bukása (1889)

Megjegyzem, hogy a maszkok, amelyek szinte elválaszthatatlanul kötődnek Ensor művészetéhez, nem a festő elborult elméjének a torzszüleményei, hanem az anyja szuvenírboltjából származó farsangi kellékek, amelyek nyilván beindították az élete nagy részét a szülői házban töltő művész fantáziáját. Más kérdés, hogy ezek a maskarák Ensor képein önálló életre kelve, különféle szimbolikus jelentések hordozóivá, a halál vagy az emberi kétszínűség megtestesítőivé válnak. A pályafutása során önmagát számos formában és szerepkörben megörökítő művész számára ezek a maszkok egy idő után szinte állandó attribútumokká váltak. Kiválóan érzékelteti ezt az az 1899-ben festett, híres önarckép is, ahol Ensor (nem minden szerénytelenség nélkül) a fiatal Rubens szerepét magára öltve, tollas kalappal a fején látható, a műveiről jól ismert torz maszkok tömegétől körülvéve. Meg kell jegyeznünk, hogy a művész valószínűleg nem csupán a Rubens iránti tiszteletből állította magát párhuzamba a nagy flamand festőóriással. Mint ahogy több más alkotásából is kiderül, Ensor – egyébként nem teljesen alaptalanul – a modern belga művészet nagy megújítójának, vezető mesterének tekintette önmagát. Míg azonban Rubens már viszonylag fiatalon Európa-szerte elismert és ünnepelt festőfejedelemmé vált, Ensor számára mindez jórészt vágyálom maradt. Formabontó művészetét ugyanis egyes pályatársai, illetve a kortárs kritikusok sokáig élesen bírálták, s az igazi társadalmi elismerésre hosszú évtizedekig várnia kellett. Ez a sértődöttség érződik ki Ensor olyan műveiből, mint például az Ecce Homo, avagy Krisztus és a kritikusok címen ismert festmény, ahol a festő – nem először és nem utoljára – a szenvedő Krisztus pózában tetszeleg. Ezek a rá oly jellemző szerepjátékok kétségkívül külön művészettörténeti vagy pszichológiai tanulmányt érdemelnek, talán mindennél többet elárulnak Ensor személyiségéről.

Hamis és egyoldalú képet alkotnánk azonban munkásságáról, ha csupán ezen jól ismert vizionárius, illetve szatirikus alkotásait vennénk számításba. Mint már korábban utaltunk rá, Ensor életműve ennél lényegesen változatosabb, hiszen pályafutása során a gyermekrajzok spontaneitását idéző, expresszív lapjai mellett számos olyan lírai hangvételű, bravúrosan kidolgozott rézkarcot is készített, amelyeknek stílusa és kvalitása a legnagyobb klasszikusokat idézi. Ugyancsak külön élményt jelentenek Ensor leheletfinom tájrajzai vagy az oostendei kikötőről, illetve egyes belga városok részleteiről készített látképei. A maszkok mögül előtűnik tehát a művész egy másik arca, amely sokkal emberibbnek, kiegyensúlyozottabbnak és barátságosabbnak tűnik annál, mint amilyennek őt a korábbiak alapján megismerhettük. Úgy vélem, James Ensornak ezzel az arcával is feltétlenül érdemes megismerkednünk.

Németh István