LAM 2002;12(5):299.

TUDOMÁNYOS TALLÓZÓ

 

Az V. faktor Leiden-mutációja postthromboticus és nem postthromboticus vénás fekélyben szenvedőkben
Archives of Dermatology 2001;137(5):599-603.

A lábszárfekélyek gyakoriak, jelentős egészségügyi és gazdasági következményekkel járnak. A vizsgálatok eredményei szerint a vénás lábszárfekélyeknek csak a fele magyarázható posttromboticus vénakárosodással, a többi nem thrombosis után alakul ki, hanem például billentyűelégtelenség következtében. A thrombosis és a thromboembolia iránti hajlam lehet szerzett és genetikai eredetű. Az V. véralvadási faktor Leiden-mutációját hordozók esetében jelentősen nagyobb a mélyvénás thrombosis kockázata. Az első mélyvénás thrombosist elszenvedett betegek körében 21%-nak találták a prevalenciáját, míg az egyéni vagy családi anamnézisben szereplő thrombophilia esetén 50%-nak. Nem ismert, hogy ez a mutáció mekkora szerepet játszik a lábszárfekély előfordulásában az átlagnépességben.

A szerzők vénás fekélyben szenvedő járó betegeket hasonlítottak össze életkor és nem szerint illesztett kontrollal. Az értékelés fő szempontja a postthromboticus és a nem postthromboticus vénás fekélyek gyakorisága, illetve az V. faktor Leiden-mutációjának prevalenciája volt az egyes alcsoportokban.

A lábszárfekélyt a betegek 58%-ánál okozta vénás thrombosis. A többiek esetében feltételezhetően primer billentyűelégtelenség állt a háttérben. Abban a csoportban, akiknél a fekélyt vélhetően thrombosis okozta, az V. faktor Leiden-mutációjának prevalenciáját 38%-nak találták, ez 13,2 (p<0,001) esélyhányadosnak felel meg. A nem thrombosis miatt kialakult lábszárfekélyesek körében a Leiden-mutáció prevalenciája 16%-nak bizonyult, [az esélyhányados 3,2 (p=0,07)].

A szerzők szerint az V. faktor Leiden-mutációja nagyon gyakori a thrombosis miatt szekunder lábszárfekélyben szenvedő betegek körében. Nem javasolják azonban a Leiden-mutáció szűrését a vénás fekélyben szenvedő betegek esetében, mivel kimutatásának nincs terápiás jelentősége.


B12-vitamin-hiány és depresszió a fizikális okok miatt munkaképtelenné vált idősebb nőknél
American Journal of Psychiatry 2000;157(5):715-21.

A depressziós betegek körében a B12-vitamin-pótló kezelés hatására a depresszió javulását mutató eredmények azt sugallják, hogy a B12-vitamin és a folsav nélkülözhetetlen a neuronalis rendszer integritásának fenntartásában, a hangulat szabályozásában. E tanulmány célja, hogy korosodó, kognitív funkcióikat tekintve ép, munkaképtelen nők alapellátásbeli példáján keresztül mutassa be a B12-vitamin és folsav hiányának hangulati állapotra gyakorolt hatását.

A prospektív vizsgálatban hétszázan – átlagéletkoruk 77 év – vettek részt. A betegek 14,3%-a enyhe, 17,4%-a súlyos depresszióban szenvedett. A szérum B12- és folsavszintje mellett a szöveti vitaminhiány metabolikus indexét is megmérték. A szignifikáns metabolikus B12-vitamin-hiány egyértelmű összefüggést mutatott a súlyos depresszióval, még a fennálló zavaró tényezők szerinti korrekció után is. Nem találtak hasonló összefüggést folsavhiányban. Enyhe depresszió esetén sem a B12, sem a folsav hiányával nem mutattak ki kapcsolatot. Érdekes módon a betegek csak igen kis hányadánál társult a B12-vitamin-hiányhoz megaloblastos anaemia.

Az összefüggés lehetséges mechanizmusaként a szerzők elképzelhetőnek tartják, hogy a depresszió az akkumulálódó metabolitok neurotoxikus hatásai során fejlődik ki, megváltoztatva a szerotonin- vagy katecholaminszenzitivitást vagy a demyelinisatiót. A fordított ok-okozati viszony lehetősége is felmerült, de nem vizsgálták azt a feltételezést, hogy a B12-vitamin-hiány a depressziós alanyok malnutritiója miatt alakul ki.

Ezek az adatok azt sugallják, hogy a B12-vitamin-hiánnyal társult depresszió nem ritka az idősödő, ápolásra szoruló nők körében. A szöveti vitaminhiány lehetőségét tisztázni kell, még akkor is, ha nincs megaloblastos anaemiájuk. További vizsgálatok indokoltak annak megállapítására, vajon ezek az eredmények általánosíthatóak-e szélesebb betegcsoportokra.


Nemdohányzók fej-nyak régiójának laphámrákja: klinikai és biológiai jellemzők, ezek jelentősége a kezelés szempontjából
Current Opinion in Oncology 2001;13(3):176-82.

Bár jól ismert a szoros kapcsolat a fej-nyak régió tumorai és a krónikus dohányzás, az alkoholfogyasztás között, a betegek egyes alcsoportjainál a hagyományos kockázati tényezők nem mutathatók ki. A kísérletes vizsgálatok alapján olyan klinikai kórképek különíthetők el, amelyek elsősorban a nyelv és a szájgarat tumorában szenvedő fiatal betegeket érintik. A közleményben áttekintik a betegek e jelentős alcsoportjainál a rendelkezésre álló bizonyítékokat és számba veszik a terápiás következményeket.

A vizsgálatban egy elkülöníthető klinikai kép körvonalazódik; a betegek 40 évnél fiatalabbak, rendszerint nők, és a nyelv szájüregi szakaszának carcinomájában szenvednek. Bár kimutatták a p53 fokozott expresszióját, nem találtak olyan határozott genetikai eseménysort, amely carcinomához vezetne. Etiológiai tényezőként szóba jött a humán papillomavírus 16-os altípusa is; érdekes, hogy ennek társulása jobb prognózissal jár. További vizsgálatokkal tisztázhatók e betegcsoportban a kemoprevenció lehetőségei és a terápiás következmények. A szerzők álláspontja szerint a jelenlegi kezelési módszerekben a hagyományos elveket kell érvényesíteni, mivel ezek eredményei kedvezőek. Az eddig összegyűlt retrospektív adatok azt mutatják, hogy – a dohányzó betegekkel szemben – ebben a betegcsoportban nincsen nagy kockázat második primer daganat kialakulására.


Kényszerevés: gyakoriság és pszichopatológiai jellemzők az obes emberek körében.
Psychiatry Research 2000;94(2):131-8.

Az újabb vizsgálatok szerint a kényszerevés a túlsúlyos emberek jelentős részénél probléma lehet. A kényszerevés jelentősége nagy, mivel súlyos obesitassal, stresszel és pszichopatológiai következményekkel jár, a testtömegcsökkentő kezelések pedig sikertelenek.

Ebben a tanulmányban a kényszerevés, továbbá az evészavarspektrum tüneteit kívánták felbecsülni. Kezelést kereső, >30 ttkg/m2 feletti testtömegindexű 66 beteg vett részt a hat hónapos periódusban. A betegeknél általános pszichiátriai felmérést végeztek, majd a szerzők által kibővített interjút készítettek az egész evészavarspektrum tüneteinek felbecsülésére, s a betegek kitöltöttek egy evészavar-kérdőívet is.

A 66 betegből egynél szerepelt az anamnézisben bulimia nervosa, három beteg pedig szabálytalan időközökben extrém testtömegcsökkentő módszerekhez folyamodott. A falási zavarban korábban és jelenleg szenvedő betegcsoport nem különbözött egymástól demográfiai paramétereiben, sem az obesitas életkori kezdete, a testtömegindex és a táplálkozási módszerek jellemzőiben. Legtöbbjük a falások előtt kezdte a diétázást, a falás átlagosan 29 éves korban jelentkezett először.

A kényszeres evészavarban szenvedő, legnagyobb testtömegű betegeket minden vagy semmi típusú hozzáállás jellemezte az étkezés szempontjából, valamint erősen visszafogott evés. Az aktuálisan érintett betegeket a legsúlyosabb evészavar-tünetegyüttes jellemezte. Akiket ez a betegség egész életükben jellemzett, azoknál súlyos fokú általános pszichopatológiai tüneteket és evészavarra jellemző speciális tüneteket egyaránt észleltek.

Az adatok azt mutatják, hogy a kényszeres evészavarban többször fordul elő a testtel kapcsolatos elégedetlenség, ami ugyanakkor nem feltétlenül érvényes obes betegekre, tehát a saját testtel kapcsolatos elégedetlenség nem vezethető vissza pusztán a túlsúlyosságra. A vizsgálat ráirányítja a figyelmet az evészavarok kognitív jellegzetességeire falási zavarban. Ilyen a testtömeg és a test alakjának túlzott fontossága az önértékelésben, a stresszel terhelt kapcsolatok, továbbá a kóros törekvés a soványságra. A zavar felismerése és kezelése egyformán fontos a sikeres testtömeg-csökkentési stratégiák befolyásolásában.


Van-e összefüggés a munkahelyi megterhelés és az idő előtti korai burokrepedés között?
American Journal of Obstetrics and Gynecology 2001;184(3):438-46.

A legtöbb modern társadalomban a terhes nők jelentős része tovább dolgozik; egyre több közlemény szól arról, hogy a munka káros hatást gyakorolhat a perinatalis kimenetelre és a terhességre.

E tanulmány szerzői a munka okozta kimerültség hatását vizsgálták a koraszülés kockázatára. Vizsgálták a spontán koraszülés, a korai burokrepedés és az indukált koraszülés kockázatát. Prospektív tanulmányt folytattak 2929, egyetlen magzattal terhes nőnél, akiket egy, a koraszülés előrejelzésével foglalkozó, nagyobb vizsgálatba soroltak be. A noktol a 22–24. gestatiós hét között megkérdezték, hogy hetente hány órát dolgoznak, és a munka okozta kimerültséggel összefüggő kérdéseket tettek fel nekik. Rákérdeztek a munka közbeni testhelyzetre, a szellemi, fizikai terhelésre és egyéb körülményekre. A kimerültséget a Mamelle-féle, validált pontszámmal fejezték ki.

A fenyegető koraszüléssel és az indukált koraszüléssel nem állt szignifikáns összefüggésben a kimerültséget jelző pontszám. Kapcsolatot találtak viszont a korai burokrepedés eshetősége és a fokozott munkahelyi terhelés között. Azoknál a nőknél, akik nem dolgoztak otthonukon kívül, a burokrepedés incidenciája 2,1%, míg azoknál, akiknek kimerültségi pontszáma a legmagasabb volt, 7,4%. Ok hosszú ideig álltak (>3 óráig), s közülük többen dolgoztak szereloszalag mellett vagy vibrációt okozó gépekkel, többen emeltek nehéz terheket vagy végeztek fárasztó fizikai munkát. Emellett szellemileg egyhangúnak vagy unalmasnak tartották munkájukat, és hideg vagy nedves környezetben, illetve nagy zajjal járó helyen dolgoztak. Ezek az eredmények csak a nulliparáknál érvényesültek, és az egyéb kockázati tényezok szerinti korrekció után is érvényesek maradtak. A többedszer szülő nők kockázata nem növekedett.

Nem világos, hogy a munkahelyi megterhelés miért növeli a fenyegető koraszülés kockázatát. Az sem ismert, hogy közvetlen okozati viszony áll-e fenn vagy csak kapcsolódás. Nem tudjuk, hogy megváltoztatná-e az eredményeket, ha a burokrepedésre hajlamos nők otthon maradnának. Ennek tisztázására további prospektív intervenciós vizsgálatok szükségesek.