LAM 2002;12(5):305.

MAGYAR TUDOMÁNY A VILÁGBAN

A „küszöb alatti” pszichiátriai diagnózisok előfordulása Magyarországon öngyilkossági kísérletet elkövetett személyeknél

dr. Balázs Judit, dr. Bitter István, Yves Lecrubier, dr. Csiszér Nóra, dr. Ostorharics György:
Semmelweis Egyetem, Doktori Iskola, Budapest

Levelezési cím: dr. Balázs Judit, 1026 Budapest, Garas utca 4. E-mail: jubalazs@freemail.hu

Megjelent: Prevalence of Subthreshold Forms of Psychiatric Disorders in Persons Making Suicide Attempts in Hungary. Eur Psychiatry 2000;15(6):354-61.

 

Számos vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy az öngyilkosságot, illetve öngyilkossági kísérletet elkövetettek között igen magas a pszichiátriai betegségek előfordulási aránya. A pszichiátriai kutatásokban a leggyakrabban használt diagnosztikai rendszer az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kibocsátott Diagnostic and Statistic Manual 4. kiadása (DSM-IV). A DSM-IV szerint felállított diagnózisok pontosan meghatározott kritériumokon alapulnak: a fennálló, szociális funkciózavart okozó tüneteken, a tünetek fennállásának időtartamán, a fennálló tünetek számán, a kizárási kritériumokban felsoroltak nem állhatnak fenn. Az elmúlt két évtizedben egyre több vizsgálat foglalkozott a „küszöb alatti” betegségekkel, és gyakori előfordulásukat mutatták ki a népességben. A „küszöb alatti” diagnózisok meghatározásánál – amelyek szintén pontosan meghatározott kritériumokon alapulnak – nem kívánják meg, hogy a DSM-IV fent említett összes ismérve teljesüljön, a panaszok mégis jelentős szenvedést okoznak a betegeknek.

Kevés az ismeretünk arról, hogy ezek a „küszöb alatti” diagnózisok milyen mértékben szerepelnek az öngyilkosság, az öngyilkossági kísérlet rizikófaktorai között. Munkánkban az öngyilkossági kísérletet elkövetett személyek között vizsgáltuk a „küszöb alatti” diagnózisok előfordulási gyakoriságát, ezzel a kérdéssel korábban még nem foglalkoztak.

A vizsgálatba összesen 140, 18–65 év közötti, egymás után felvételre kerülő, öngyilkossági kísérletet elkövetett személy került, százan a budapesti Erzsébet Kórház és Rendelőintézet Krízisintervenciós Osztályán, negyvenen a Győr-Moson-Sopron Megyei Petz Aladár Kórházban. Egy félig strukturált (anamnesztikus adatok) és egy strukturált interjút [Mini International Neuropsychiatric Interview (MINI)] vettünk fel. Statisztikai módszerként leíró statisztikát és a khi2-próbát alkalmaztunk.

A MINI alapján az öngyilkossági kísérletet elkövetett személyek 83,6%-ánál állítottunk fel legalább egy, DSM-IV szerinti diagnózist, és a vizsgált személyek több mint háromnegyedénél (78,6%-uknál) legalább egy „küszöb alatti” diagnózist. A vizsgált személyek 6,4%-ának (n=9) sem DSM-IV szerinti, sem „küszöb alatti” diagnózisa nem volt az öngyilkossági kísérlet idején. A vizsgált személyek több mint háromnegyedénél állítottunk fel legalább egy „küszöb alatti” diagnózist.

Az öngyilkossági kísérletet elkövetett személyek 10%-ánál (n=14) a MINI alapján nem diagnosztizáltunk DSM-IV szerinti kórképet, de felállítottuk a „küszöb alatti” diagnózist. A vizsgált személyek 68,6%-ánál (n=96) öngyilkossági kísérletük idején DSM-IV szerinti és „küszöb alatti” diagnózis is fennállt. Szignifikáns összefüggést találtunk a „küszöb alatti” és a DSM-IV szerinti diagnózisok száma között (khi2=5,12, df=1, p<0,05). Az öngyilkossági kísérletük idején a vizsgált személyek 63,6%-ánál (n=89) állt fenn legalább kettő, DSM-IV szerinti diagnózis és 44,3%-ánál (n=62) legalább kettő „küszöb alatti” diagnózis.

A „küszöb alatti” kórképek definíciójakor csak azokat a tüneteket vettük számításba, amelyek annyi ideig álltak fenn, mint amennyit a DSM-IV meghatároz (csak már kevesebb tünet is elég volt, mint a DSM-IV meghatározás szerint). Így nem mértük fel a „küszöb alatti” diagnózisoknak azt a csoportját, amelynél rövidebb ideig állnak fenn a tünetek, mint amit a DSM-IV meghatároz (például rövid visszatérő depressziós epizód).

A vizsgált személyeknél a DSM-IV diagnózisok mellett a MINI felvételével a „küszöb alatti” diagnózis magas előfordulási arányát találtuk. Az öngyilkossági kísérletek megelőzésénél a DSM-IV szerint felállított diagnózisok felismerése mellett a „küszöb alatti” kórképek fennállására is gondolni kell.