LAM 2002;12(4):119.

TÖPRENGŐ

Megszoksz vagy megszöksz?

 

Amikor én felvételiztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karára, akkor (1976-ban) még mintegy tízszeres volt a túljelentkezés. Az elmúlt évtizedekben ez az arány fokozatosan, jelentősen csökkent, míg egy tavalyi adat szerint már alig haladta meg a kétszerest. Ennél jobban mi tudná jelezni a mai fiatalok hazai egészségügyről alkotott véleményét, értékítéletét? Benne az orvosi szerepről, az orvosi hivatás presztízséről, jövedelmi viszonyairól, karrierlehetőségeiről.

Azonban ehhez képest is fontos tényeket tud feltárni egy, az egyetemi hallgatók között végzett szociológiai vizsgálat, különösen, ami a képzésről alkotott véleményüket illeti. Ezért is figyelemre méltóak a LAM e számában közölt szociológiai vizsgálat megállapításai. A szerzők a pályaszocializáció alatt egyrészt egy olyan összetett tanulási folyamatot értenek, amely felkészíti a hallgatókat az orvosi szerep társadalmilag jóváhagyott gyakorlására, másrészt egy olyan folyamatot, amelynek során a medikus nem csupán megismeri az orvostársadalom sajátos értékeit, szabályait, szerepeit, hanem azonosul is azokkal. A hallgatók véleményéről hadd álljon itt csupán ízelítőül néhány megállapítás: az elméleti alapozás során, a „betörés” időszakában alakul ki az egész életútra meghatározó szomatikus, biomedikális szemléletmód; az elméleti képzést indokolatlanul dominánsnak, míg a gyakorlati képzést kevésnek és nem kellően hatékonynak tartják; a képzés hivatástudatot formáló szerepéről negatívan nyilatkoztak. Mindez, valamint saját élményeink is igazolják, hogy biotechnológiai forradalom ide, oktatási reform oda, valójában alapvetően nem változott semmi lényeges az elmúlt negyedszázadban az orvosegyetemeken.

Hogy ez jó vagy rossz egy több ezer éves múltra visszatekintő, hagyományaira oly büszke, és ezeket intenzíven ápoló hivatásnál? Ez jó kérdés.

Egy biztos: a vizsgálatban hivatkozott hallgatói visszajelzések különös hangsúlyt kapnak a következő években, az új évezred első évtizedében, amikor a magyar társadalom, jogrend és gazdaság gyökeres átalakulása után talán végre az egészségügy is korszerűsödik majd, és nem csupán hardverében, technológiájában, hanem szoftverében, vagyis a fejekben, így elkerülhetetlenül a képzésben is. Erre különösen szükség lesz, hiszen a mai medikusok már az Európai Unió egységes munkaerőpiacán is találhatnak maguknak hivatástudatukhoz méltó állást.

Nem csupán a mintaadó egyetemi oktatókon, hanem rajtunk, betegeken, hozzátartozókon, az egész magyar társadalmon múlik, mire és hogyan szocializáljuk leendő orvosainkat. A saját érdekünkben. És lássuk be, ez a magyar egészségügy előtt álló egyik legnagyobb kihívás.

dr. Kapócs Gábor