LAM 2001;12(2):99.

TUDOMÁNYOS TALLÓZÓ

 

A teledermatológiai konzílium pontosságának értékelése
Journal of the American Academy of Dermatology 2000;42(5Part1):776-83.

Nagy érdeklődést váltott ki a digitáliskép-továbbítás felhasználása a nem megfelelő szakellátású területeken élő betegek dermatológiai problémáinak diagnosztizálásában. A szerzők a teledermatológia tárold és továbbítsd modelljének megvalósíthatóságát vizsgálták. Az alapellátásban digitális felvételt készítettek a betegről, a kórelőzményt előre elkészített elektronikus űrlapra vették fel. Az adatokat biztonságos rendszeren keresztül három bőrgyógyász valamelyikéhez továbbították. A teledermatológiai konzultációtól függetlenül közvetlen szakorvosi vizsgálatot is végeztek. Végül összehasonlították az eredményeket.

A szerzők 92 beteg 106 bőrgyógyászati elváltozását értékelték. Klinikailag jelentős különbség a diagnózisok között a betegek 4–8%-ánál fordult elő. A kórmegállapítást a megbízhatóság és a képminőség alapján rangsorolták. A megbízhatóbb eseteket külön elemezve az egyezés 88–100%-ra nőtt. A betegségtípus szerinti alcsoportelemzéssel kiderítették, hogy a jóindulatú daganatok diagnózisai mindössze 22–46%-ban egyeztek. A szerzők következtetése szerint a rendszer olcsó és széles körben hozzáférhető, de nyilvánvalóan finomításra szorul, mielőtt pótolhatná a személyes konzíliumot, különösen a jóindulatú daganatok esetében.


A lágy szájpad szöveteinek kisebbítése rádiófrekvenciás módszerrel, a horkolás mérséklésére
Archives of Otolaryngology 2000;126(5):602-6.

Az eljárás során kis áramerősségű rádiófrekvenciás jellel termokoagulálják a szöveteket. Az elmélet szerint a termokoagulált szövet felszívódása és a következményes hegesedés merevebbé és rövidebbé teszi a lágy szájpadot, ezáltal csökken a vibrációs hajlama. Ebben a prospektív, kontroll nélküli vizsgálatban nem szövődményes, habituális horkolást panaszoló 20 betegnél végezték el a beavatkozást. A kezelés előtt a vizsgált személyek partnerei a horkolás értékelésére kifejlesztett vizuális analóg skálát töltöttek ki. Mindegyik betegnél preoperatív poliszomnográfiát végeztek és rögzítették az Epworth-féle álmossági pontszámot. A rádiófrekvenciás szövetkisebbítést kéthetes időközökkel, három ülésben végezték a lágy szájpad középső harmadában. Minden beavatkozás ambulanter, helyi érzéstelenítésben történt. A kezelések után három és hét nappal – vizuális analóg skálán – pontozással értékelték a fájdalmat, a beszédet és a nyelést, az utolsó kezelés után nyolc héttel a partnerek ismét értékelték a horkolás erősségét (vizuális analóg skálán).

Az eredmények a horkolás vizuális analóg pontszámainak szignifikáns összesített javulását és az 50-60 dB-es horkolással töltött alvás arányának kismértékű csökkenését mutatták (p=0,03). A legtöbb beteg által jelzett, enyhe fájdalmat egyszerű fájdalomcsillapítóval uralni tudták; hosszú távú mellékhatások nem fordultak elő. A módszer megfelelő értékeléséhez véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálat szükséges.


Orrműtétek a kontaktpontfejfájás kezelésére
Headache 2000;40(3):237-40.

Vitatott az elgondolás, hogy okozhat-e fejfájást, ha anatómiai variációk miatt az orrnyálkahártya nyomás alá kerül. Ebben a vizsgálatban 30 beteg műtétéről számolnak be, akiknél a fejfájást az intranasalis kontaktpontnak tulajdonították. Mindegyik beteg anamnézisében krónikus fejfájás szerepelt, és endoszkópos vagy CT-vizsgálattal az orrnyálkahártyán érintkező pontokat igazoltak. A leggyakoribb lokalizáció az orrsövény és a középső orrkagyló között volt; a műtét előtt a fejfájást intranasalis helyi érzéstelenítőszerrel meg tudták szüntetni. A műtétet minden betegnél személyre szabták, septumplasztikát, orrkagylóplasztikát és elülső ethmoidectomiát végeztek önmagában vagy egymással kombinálva. A műtét után a 30 beteg közül 13 betegnek teljesen megszűnt a fejfájása; 14 beteg a fájdalom jelentős csökkenéséről számolt be a legalább nyolc hónapos követési idő alatt. Három esetben nem változott a fájdalom erőssége.

A szerzők javasolják, hogy a fejfájás kivizsgálásakor gondoljunk az intranasalis érintkezőpontokra az endoszkópia és a CT-vizsgálat során. A vizsgálat értékét korlátozza a kontrollcsoport hiánya, a jelentős placebohatás, és a nem érvényesített kérdőív alkalmazása.


Hosszú távú túlélés májtranszplantáció után
Annals of Surgery 2000;232(4):490-500.

Az elmúlt húsz évben a májtranszplantáció rutinműtétté vált. A közleményben a pittsburghi munkacsoport értékelte 4000, válogatás nélküli betege eredményeit. A biztosítási statisztika szerint a 18 éves túlélés 48%-os volt. A túlélés aránya kedvezőbbnek bizonyult gyermekek és nők esetén, valamint 1990 után. A fő halálokokként a betegség kiújulását, a malignomákat és az életkorral kapcsolatos szövődményeket említették. Átlagosan 9,6 évig tartott a betegek követése. A tacrolimus alkalmazásával a tízéves túlélés 60%-osra emelkedett. A hepatitis C-vírus-infekcióhoz társult cirrhosis esetén a tízéves túlélést 49%-nak, alkoholistáknál 41%-nak, primer biliaris cirrhosis és primer sclerotisalo cholangitis esetén 62%-nak találták. A 60 év felettiek tízéves túlélését mindössze 41%-nak regisztrálták, ez szignifikánsan rosszabb, mint a 19–60 éves korosztály esetén (58%). A primer működési elégtelenség aránya 6-7% volt; a retranszplantáció aránya (19%) az a. hepatica thrombosisának jelentős ritkulásával egyidejűleg csökkent.