LAM 2001;12(2):134-6.

JOGI KÉRDÉSEK

Kérhető kártérítés egy gyermek megszületéséért?

dr. Dósa Ágnes

 

Napjainkban az egészségügyi szolgáltatóknak egyre inkább számolniuk kell azzal a lehetőséggel, hogy a beteg vagy hozzátartozója, ha nem elégedett az ellátással, bíróság előtt keresi az igazát. Az egészségügyi szolgáltatókkal szemben indult kártérítési eljárások száma a rendszerváltást követően kétségtelenül jelentősen megemelkedett. Büntetőeljárás orvossal szemben ugyan lényegesen ritkábban indul, de ez talán még nagyobb lelki megterhelést jelent az érintett orvos számára. Új rovatunk alapvető célkitűzése az, hogy – olvasmányos formában – közelebb hozza az igazságszolgáltatás gyakorlatát a betegellátásban dolgozó orvosokhoz, olyan problémákra hívja fel a figyelmet, amelyek a mindennapi orvosi gyakorlatban gyakran felmerülnek, és kártérítési vagy büntetőjogi következményük lehet. A rovatban elsősorban hazai, jogerősen elbírált, lezárt ügyeket szeretnénk ismertetni – természetesen az érintett egészségügyi szolgáltatók, orvosok, betegek anonimitásának teljes tiszteletben tartásával –, továbbhaladva azon az úton, amelyet még Somogyi Endre professzor úr kezdett meg a hatvanas években a szakértői gyakorlatban felmerült érdekesebb esetek publikálásával. Emellett azonban szeretnénk néhány olyan érdekes jogi problémára is felhívni a figyelmet, amelyik a hazai bírói gyakorlatban még nem, vagy alig-alig került elő, de külföldi bíróságoknak már szembe kellett nézniük vele. Első cikkünk is egy ilyen, rendkívül érdekes etikai-jogi problémát jár körül.


A kártérítési jog egész fogalomrendszerét sajátos megvilágításba helyezi az az eset, amikor az egészségügyi szolgáltató valamely mulasztása következtében a kár „egy gyermek képében” jelenik meg. Ha a mulasztás következtében fogyatékos gyerek születik, kártérítési jogi szempontból valamivel talán egyszerűbb a helyzet, bár itt is alapvető erkölcsi kérdéseket kell átgondolnunk a megoldás keresése során. Az igazi jogi-erkölcsi problémát azonban az jelenti, ha egy életerős, egészséges gyermek megszületése miatt kívánják a szülők kártérítési igényüket bíróság előtt érvényesíteni.

Abban az esetben, ha egy egészséges gyermek megszületése a kár, értelemszerűen a szülők léphetnek fel kártérítési igénnyel (az angol nyelvű szakirodalomban wrongful pregnency vagy wrongful conception), míg ha fogyatékos gyermek születik, akkor mind a szülők (wrongful birth), mind a gyermek (wrongful life) részéről felmerülhet kártérítési igény.

Fogyatékos gyermek születése számos különböző kötelezettségszegéshez kapcsolódhat. Előfordulhat, hogy a praenatalis diagnosztikai eljárások során történik mulasztás: ennek leggyakoribb esete, amikor az ultrahangvizsgálat során nem ismerik fel a végtagfejlődési rendellenességet, de előfordulhat az is, hogy a vizsgálatok során nem észlelik a kromoszóma-rendellenességet. Megtörténhet, hogy az orvos a szülőket tévesen tájékoztatja a genetikai tanácsadás során, vagy az anya rossz információt kap az általa elszenvedett fertőző betegségnek a magzati kockázataival kapcsolatban. Ezekben az esetekben nagyon sajátos erkölcsi problémára kell a jog eszközeivel reagálni. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtása kapcsán elkövetett mulasztások következménye általában az, hogy a beteget valamely olyan hátrány éri, ami a mulasztás nélkül nem következett volna be. A fogyatékos gyermek megszületése esetén azonban nem erről van szó, hiszen a magzat károsodása nem az orvos mulasztása következtében alakult ki. A mulasztás következménye ezekben az esetekben nem maga a fogyatékosság, hanem pusztán az időben elvégezhető terhességmegszakítás esélyének az elvesztése, és ennek következtében a fogyatékos gyermek megszületése. Még egyértelműbben fogalmazva: ha az orvos nem követett volna el mulasztást, akkor a terhesség megszakítására, a magzat életének kioltására került volna sor.


Előfordulhat, hogy a praenatalis diagnosztikai eljárások során történik mulasztás: ennek leggyakoribb esete, amikor az ultrahangvizsgálat során nem ismerik fel a végtagfejlődési rendellenességet, de előfordulhat az is, hogy a vizsgálatok során nem észlelik a kromoszóma-rendellenességet.

Ha ilyen esetben mind a szülő, mind pedig a gyermek kártérítési igénnyel él, akkor elsősorban a gyermek követelése aggályos. Ha megítélnék neki a kártérítést, ez azt jelentené, hogy a bíróság elismerné az egyénnek a saját élete kioltására való igényét1. Ebből a meggondolásból kiindulva mind a kontinentális, mind az angolszász bírói gyakorlat nagyjából egységes abban, hogy a gyermek részéről nem fogadják el a kártérítési igényt2. A szülők részéről természetesen legalábbis a fogyatékos gyermek nevelésével járó többletköltségeket minden esetben megítélik, a kártérítési igény alapja ebben az esetben a családtervezéshez való jog sérelme.

A magyar Legfelsőbb Bíróság ezt a csaknem univerzálisnak tekinthető joggyakorlatot nem követi, és ilyen esetekben magának a gyereknek a kártérítési igényét is elismeri. Példaként két, a kilencvenes években született ítéletet is említhetünk3, ahol végtaghiányos gyermek születése miatt fordultak a szülők és a gyerek együttesen a bírósághoz. Mindkét esetben megállapította a bíróság, hogy az alperes – a kórház – az ultrahangvizsgálatok elvégzése során nem az elvárható gondossággal járt el, és ez vezetett ahhoz, hogy a fogyatékosságot nem ismerték fel időben. (Érdemes megjegyezni, hogy az egyik ügyben az alperes azzal is védekezett, hogy az ultrahangkészülék műszaki adottságainál fogva nem volt alkalmas a végtagfejlődési rendellenesség időben történő felismerésére. A Legfelsőbb Bíróság ezt a védekezést nem fogadta el, azzal az indoklással, hogy ha egy gyógyintézetben nincs megfelelő eljárási lehetőség, eszköz bizonyos vizsgálatok elvégzésére, gondoskodni kell a beteg olyan intézetbe való átirányításáról, ahol ezek a lehetőségek rendelkezésre állnak.) Ami magának a gyermeknek a kártérítési igényét illeti, a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az első fokon eljárt bíróság ítéletét, amely – követve a nemzetközi gyakorlatot – csak a szülők keresetének adott helyt, a gyermek keresetét elutasította. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének indoklása szerint az alperes kártérítési felelősségének alapja mindhárom (a szülők és a gyermek, a szerk.) felperes esetében azonos, mert egyazon magatartás okozta a felperes kárát és csak a következmények szempontjából, a felelősség mértéke és módja tekintetében van eltérés közöttük, így a gyereknek is jár kártérítés.

Egészséges gyermek születése mint kár a külföldi bírói gyakorlatban tipikusan három esetben fordult elő: egyrészt sikertelen művi meddővé tételt követő terhesség kiviselése, a terhességmegszakítás során visszamaradt magzat későbbi megszületése esetén, valamint – nagyon ritkán – a felírt fogamzásgátló tabletta helyett kiszolgáltatott más készítmény alkalmazása következtében bekövetkezett terhességből eredően fordult elő.

A német bíróságok első ízben a hatvanas évek végén foglaltak állást abban a kérdésben, hogy a teljesen egészséges gyermek megszületése miatt kaphatnak-e kártérítést a szülők. Azt, hogy mennyire ellentmondásos kérdésről van szó, már a legelső ügyekben hozott, egymással szöges ellentétben álló ítéletek is mutatják. A legelső két ügyben, amiben ítélet született, fogamzásgátló tabletta elcseréléséről volt szó. A gyógyszerész tévesen a fogamzásgátló tabletta (Eugynon) helyett egy hasonló hangzású, de gyomorbántalmak kezelésére szolgáló készítményt (Enzynorm) adott ki4. A felperes a cserét nem észlelte, és kilenc hónappal később megszületett a hatodik gyermeke. A bíróság megállapította, hogy a gyógyszerész kártérítéssel tartozik, és ennek összege a gyermek 18 éves koráig terjedően a tartási költségekkel egyenlő. Mivel a fogamzásgátló készítmény a fogamzást 99,9%-os biztonsággal megakadályozta volna, a vétkesen elkövetett gyógyszercsere volt az oka a nem tervezett terhességnek, és a gyermek megszületésének. A bíróság szerint a vagyoni hátrány a gyermek tartása, és pontosan ezt a vagyoni hátrányt akarta a házaspár a gyógyszer vásárlásával elkerülni. A bíróság az egészséges gyermek születésével kapcsolatosan ebben az ügyben nem talált olyan vagyoni előnyöket, amely az elszenvedett kárt enyhítette volna. Sőt, a bíróság szerint nem tekinthető a kárenyhítési kötelezettség elmulasztásának az sem, hogy a felperes nem adta örökbe a gyermeket. Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett, végül egyezséggel zárult az ügy. Egy évvel később, másik hasonló ügyben a bíróság teljes egészében ellentétes döntést hozott5: nem állapította meg a gyógyszerész kártérítési felelősségét, arra hivatkozva, hogy a gyermek megszületése önmagában a jogrendszer által védett érték, és a gyermek megszületése, létezése sem értékelhető vagyoni hátrányként.

Az első német bírósági ítélet, amelyben a kártérítési igényt sikertelen művi meddővé tételt követő terhességre alapozták, 1974-ben született6. A felperest az ondóvezeték kétoldali lekötésével sterilizálták. Annak ellenére, hogy a műtétet követő vizsgálatokat gondosan elvégezték, a felperes felesége mégis teherbe esett és a terhességből egészséges gyermek született. Az első fokon eljárt bíróság a keresetnek teljes egészében helyt adott, a fellebbviteli bíróság azonban a tényállás tisztázatlansága miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet, az ügy végül egyezséggel zárult. A fellebbviteli bíróság megállapította, hogy a gyermek születése ugyan önmagában nem kár, de a tartási kötelezettség vagyoni kárként értékelhető, ami az orvos mulasztásával közvetlen okozati összefüggésben áll.


A német bíróságok első ízben a hatvanas évek végén foglaltak állást abban a kérdésben, hogy a teljesen egészséges gyermek megszületése miatt kaphatnak-e kártérítést a szülők.

Néhány évvel később egy másik bíróság még messzebbre ment: helyt adott mindkét szülő keresetének abban az ügyben, amelyben egy hatgyermekes anya a művi meddővé tétel után megszülte hetedik, egészséges gyermekét7. Ebben az esetben megállapították, hogy a sebész felróható magatartása miatt következett be a terhesség, mert a műtétnél csak az egyik petevezetéket kötötték le. A bíróság szerint attól függetlenül, hogy a gyermek létezése társadalmi érték, a szülők vagyoni kárt szenvedtek. A bíróság nemcsak az anyának, hanem az apának is megítélte a kártérítést. A későbbi német bírói gyakorlat alapvetően ezt a megoldást követte.

A terhesség megszakítása után visszamaradt magzattal kapcsolatos első német ítélet a 21 éves, egyedülálló nő keresetét teljes egészében elutasította, annak ellenére, hogy a bíróság megállapította, az orvos gondatlanul járt el a beavatkozás és az azt követő vizsgálatok során8. A bíróság a kereset elutasítását arra alapozta, hogy a terhességmegszakítást a nő válsághelyzete miatt kérte, ami azonban a bíróság szerint nem állt fenn. Ennek megfelelően a beavatkozás elvégzése nem volt jogszerű, ezért kártérítési igény sem alapítható rá. Ugyanakkor még ugyanebben az évben egy másik bíróság9 nem csak a gyermek tartási kötelezettségét ítélte meg hasonló esetben, hanem nem vagyoni kártérítést is, méghozzá azért, mert az elvégzett szövettani vizsgálat során nem találtak magzati szöveteket, azonban erről nem tájékoztatták a nőt időben, így a terhesség megszakítására már nem kerülhetett sor.

Magyar bíróság is foglalkozott hasonló kérdéssel, ebben az ügyben is eredménytelen terhességmegszakítást követően egészséges gyermek született10. A bíróság úgy találta, hogy a gyermek létezését, felnevelésének költségeit sem jogi, sem társadalmi, sem erkölcsi szempontból nem lehet hátránynak tekinteni. Emellett a felperes, az anya terhére értékelte azt is, hogy nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének, amikor a felajánlott második – még időben elvégezhető – műtétnek nem vetette alá magát.

Ugyanakkor a Tolna Megyei Bíróság egy sikertelen sterilizációs műtétet követően, egészséges gyermek megszületése miatt indult kártérítési eljárásban ezzel alapvetően ellentétesen foglalt állást (Dombóvári Városi Bíróság 1.P.20 134/1989, Tolna Megyei Bíróság Pf. 20 346/1990. In: Sándor J.: Gyógyítás és ítélkezés. Budapest: Medicina; 1997.) Ebben az ügyben a felperesnek már négy egészséges gyermeke volt. A Mandléner-féle sterilizációs műtétet megelőzően nem tájékoztatták arról, hogy ez a műtét 1-2%-ban eredménytelen, és amikor hányás, szédülés miatt jelentkezett a klinikán, elmulasztották a terhesség kimutatására szolgáló vizsgálatok elvégzését is. A bíróság hibás teljesítésnek minősítette az esetet, és elmarasztalta a kórházat: általános kártérítést és járadékot is megítélt a felperes számára.


A gyermek létezését, felnevelésének költségeit sem jogi, sem társadalmi, sem erkölcsi szempontból nem lehet hátránynak tekinteni.

A fentebb ismertetett esetek olyan jogi problémákat vetnek fel, amelyek a polgári jogi felelősség egész fogalomrendszerének átértékelésére késztethetnek. A legösszetettebb kérdés – ahogy fentebb már utaltunk rá –, a kár fogalmának az értelmezése, itt két, homlokegyenest eltérő megoldás képzelhető el. Az egyik nézet szerint – a német alkotmánybíróság például ezt a megoldást tette magáévá11 – az emberi életet nem lehet kárként tekinteni, hiszen a kár valamely védett jogtárgy megsemmisülése, vagy kevesebbé válása, az emberi élet pedig mindenképpen értéket képvisel. A másik megfontolás szerint azonban – a német legfelsőbb bíróság ezt követi12 – a gyermek létezésének mint erkölcsi értéknek az elismerése nem zárja ki, hogy kárként ismerjük el azt az anyagi megterhelést, amelyet a gyermeknevelés költségei jelentenek.

A bizonyítás is sajátos problémákat vethet fel, hiszen például egy sterilizációs műtét kapcsán alapvető jelentőségű annak eldöntése, hogy rekanalizációról van-e szó, vagy esetleg az ondó-, illetve petevezeték helyett más anatómiai képletet kötöttek le. Erről azonban teljes bizonyossággal csak egy újabb műtéttel lehet meggyőződni, ennek viszont a felperes – aki a bizonyítási terhet viseli – nem köteles magát alávetni.

A károsult kárenyhítési kötelezettsége is nagyon érdekes morális kérdéseket vet fel. Míg a sikertelen abortusz esetében, ha észlelik a visszamaradt magzatot, és a nő nem veti magát alá az ismételt terhességmegszakításnak annak ellenére, hogy ez egyébként jogi és orvosi szempontból lehetséges lenne, ez a kárenyhítési kötelezettség megsértésének tekinthető. De egy sterilizációs műtétet követő terhesség esetén a magzatelhajtás megtagadása egészen más megítélés alá eshet, hiszen a jövőbeni terhesség megszakítása, és a már megfogant élet kioltása között morális szempontból igen nagy különbség van.

Vitatott lehet az is, hogy a károsult elmulasztja-e a kárenyhítési kötelezettségét, ha a gyermeket nem adja örökbe. Lehet úgy érvelni, hogy az örökbeadással pontosan azt a helyzetet lehetne elérni, amit a sikertelen sterilizációval lehetett volna: a gyermek jogi, vagyoni és tényleges kikerülését a családból. Tehát ha a szülők megtartják a gyereket, de a tartás költségeit az egészségügyi szolgáltatótól követelik, akkor a gyermekneveléssel kapcsolatosan kizárólag az előnyöket élvezik, míg a terheket másra hárítják át. Az ezzel ellentétes nézet szerint azonban – és a német bírói gyakorlat ezt a megoldást követi13 –, a gyermeknek alapvető érdeke, hogy családban nőjön fel, a gyermek megtartása, a családban történő felnevelése nem szankcionálható.

Jegyzetek

  1. Laufs A. Arztrecht. München: C.H.Beck; 1993. p. 349.
  2. Giesen D. International Medical Malpractice Law. Tübingen: Mohr; 1988. p. 249-250.
  3. Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 22 670/1995. sz. In: Köles T. Orvosi műhiba perek. HVG-Orac. Bp. 1999. 239., Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 21 899/1997, In: Köles, T.: Orvosi műhiba perek. Bp. HVG-Orac. 1999. p. 217.
  4. Versicherungsrecht, 1969. p. 265.
  5. Versicherungsrecht, 1970. p. 428.
  6. Neue Juristische Wochenschrift. 1975. p. 644.
  7. Neue Juristische Wochenschrift. 1977. p. 340.
  8. Versicherungsrecht. 1984. p. 288.
  9. Neue Juristische Wochenschrift. 1984. p. 1824.
  10. Veszprémi Városi Bíróság, 7.P. 22 297/1996. sz.; Veszprém Megyei Bíróság, 2. Pf. 20 302/1997. sz. In: Köles T. Orvosi műhiba perek. Bp. HVG-Orac. 1999. p. 287.
  11. BverfgE 88, 203 In: Neuer Juristische Wochenschrift, 1993. p. 1751.
  12. Neue Juristiche Wochenschrift. 1994. 788.
  13. Stüner R. Der Schutz des ungeborenen Kindes im Zivilrecht. Jura. 1987. p. 79.