LAM 2002;12(2):130-1.

SZELLEM ÉS KULTÚRA

Morális ítélet nélkül

 

Az angolul először 1978-ban, majd 1989-ben megjelent kötetének első mondatában a szerző, Kenneth James Dover lefegyverző világossággal rögzíti célját: leírni a Kr. e. VIII. és a II. század közötti görög képzőművészetben és irodalomban megnyilvánuló homoszexuális viselkedést és érzelmeket. E „szerény és korlátozott” cél azonban roppant körültekintést és a legkevésbé sem korlátozott anyagismeretet kíván. Dover persze állja a sarat; az olvasó azzal az érzéssel forgatja és teszi le végül a kötetet, hogy a tudós minden rendelkezésre álló adatot megvizsgált és elemzett, ám eközben nem befolyásolta semmiféle előítélet vagy erkölcsi aggály. Ugyanis nyilvánvaló, hogy – mint Dover írja – a morális értékelés behatolása e területre a tudomány halálos ellenségének bizonyulhat. Szerzőnk tökéletesen elfogulatlanul közelít tárgyához: „Egyetlen olyan érv sem, amely azt szándékozott megmutatni, hogy a homoszexualitás általában véve természetes vagy természetellenes, egészséges vagy beteges, törvényes vagy törvénytelen, összhangban vagy ellentétben van-e Isten törvényeivel, egyszóval egyetlen ilyen érv sem igazított el abban, hogy egy konkrét homoszexuális cselekedet morálisan helyes-e vagy sem.”

Kissé késve, de talán nem megkésve érkezett hozzánk e kötet (a fordítás Dupcsik Csaba gondos munkája, és a kiadói szerkesztők is kitettek magukért). Mi, magyarok ugyanis – noha köztudott, hogy a homoszexualitás szó megalkotója éppen egy honfitársunk, Kertbeny Károly (1824–1882) volt – meglehetősen tájékozatlanok és előítéletesek vagyunk e témában. Dover kötete most hozzásegíthet a körültekintőbb ítélet megalkotásához. Persze először is rögzítenie kell, mit ért homoszexualitás alatt. A válasz hangsúlyozottan e kötetre korlátozott érvényű: „hajlandóság arra, hogy valaki az érzéki örömök szerzésénél előnyben részesítse saját nemét az ellenkező nemmel szemben”. Dover nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a görög kultúra kész volt arra, hogy elismerje a homoszexuális és heteroszexuális preferenciák váltakozását ugyanazon személynél, ami mai kultúránkra korántsem jellemző.

A lehető legszigorúbban tudományos igényű munka, ami korántsem jelenti azt, hogy ne lenne roppant szórakoztató ugyanakkor. E téren a vázaképek elemzései viszik el a pálmát. A könyvet gazdag illusztrációs anyag ékesíti, ám nem árt nagyítót használnunk Dover megállapításainak ellenőrzésére. Nem mindig nyilvánvaló ugyanis, hogy amit a képen látunk, az egyezik a leírtakkal. Dover jellegzetesen angolszász véralkatú tudós: minden pillanatban pontosan fogalmaz, ám minden pillanatban kész fölülvizsgálni vagy egy másik oldalról is megszemlélni minden egyes állítását. Ám eközben humora sem hagyja el, a legmulatságosabban önironikus a 164. lapon olvasható lábjegyzet: „Itt és a következő bekezdés kapcsán figyelmeztetnem kell az olvasót, mire átrágtam magam a görög homoszexualitás szempontjából releváns anyag után kutatva, addigra elkezdtem mindenhová péniszábrázolásokat látni.” Magyarán a nagy tudós azt mondja, nem minden pénisz, ami áll vagy lóg.

Miként nem mindenki homoszexuális, aki annak látszik, vagy aki ilyesfajta velleitásokról beszél-zenél. Ami persze igaz, ám ennek ellenére aligha tagadható, hogy Franz Schubert (1797–1828) és költő barátja Johann Baptist Mayrhofer (1787–1836) közös művei, noha görög mitológiai köntösben, ilyesmikről is szólnak. Mi több, 1815-ben együtt is lakott a két barát Bécsben, a Weipplingerstrassse egy elhanyagolt lakásában, ahol a szűkös berendezés okozta nyomott hangulatot csak egy lejátszott zongora enyhítette némiképp. A Schubertnél tíz évvel idősebb, romantikus költő – aki civilben cenzorként működött! – széles körű műveltségével, furcsa, démonikus humorával nagy hatást tett a még félig kamasz zeneszerzőre. Mintegy 50 Mayrhofer-dal született, nagy részük barátságuk „forró” időszakában. E forróság az egész Schubert-kör viszonyrendszerét jellemzi, a szerelemhez közel álló, szenvedélyes barátságok szövődtek itt a közös felolvasások, zenélések, kirándulások során. Jellemző, hogy a széplélek Franz Schober és Schubert nevét Mayrhofer „Schobert”-ként jeleníti meg. A Napóleon utáni korszak viszonylagos békéjében vad érzelmi évek jártak akkor Bécsben. Két Zeusz, Goethe és Beethoven uralta a német kultúrát. Hatásuk alól csak erőszakkal vonhatta ki magát a földi halandó.

A görög mitológia fedőtörténetek egész sorát kínálta a homoerotikus vonzalmak ábrázolására. Még meglehetősen burkolt vallomás a Lied eines Schiffers an die Dioskuren („Egy hajós dala a Dioszkúroszokhoz”), ahol a dal elején megjelenő roppant ünnepélyes, lehajló Asz-dúr menetben nyilvánvaló, hogy Mayrhofer és Schubert magára gondolt a hajósokat vezető ikercsillagok képében. Ennél sokkal tovább megy az Atys című dal, amely a szép ifjú nemi identitászavarát festi drámai erővel. Attis, aki se nő, se férfi, kasztrálja magát, nem találva más megoldást kilátástalan helyzetére. A tépett lelkű Mayrhofer végül ugyancsak a saját megsemmisítése mellett döntött. A kétlelkű cenzor-költő, akinek depressziójáról szinte minden kortársa megemlékezett, Schubert halála után még nyolc évig bírta élete szétszakítottságát. Ám egy zord tavaszi éjjel elszakadt a húr, a költő kivetette magát az ablakon.

A gyönyörű CD 23 dalt tartalmaz; nagy erővel idézi fel egy tragikus sorsú barátság és művészi együttműködés eredményeit.

Bán Zoltán András

Kenneth James Dover: Görög homoszexualitás
Osiris Könyvkiadó, 2001
282 oldal, 2480 Ft

Franz Schubert: Mayrhofer-dalok.
Christoph Prégardien – tenor
Andreas Staier – fortepiano
(Warner – Teldec, 2001, 8573-85556-2)