HYPERTONIA
Az Amerikai Hypertonia Társaság 2001. évi Nagygyűlése - Beszámoló
Alföldi Sándor



LAM 2001;11 (8-9): 563-564

Az Amerikai Hypertonia Társaság (ASH)  Nagygyűlésére 2001. május 16-19. között került sor, San Franciscóban.

A konferencián folytatódott az a vita, amely az újabb antihipertenzív készítmények (ACE-gátlók, AT1-receptor-blokkolók, kalciumantagonisták, alfa1-receptor-blokkolók) szerepéről zajlik a hypertonia kezelésében. Ismeretes, hogy Pahor, Psaty és Furberg 2000-ben publikált és vitatott metaanalízisében (1) kilenc antihipertenzív vizsgálat 27 000 betegének adatai szerint a kalciumantagonisták bizonyos cardiovascularis végpontok (myocardialis infarctus, pangásos szívelégtelenség) prevenciójában mintegy 25%-kal kedvezőtlenebbek voltak, mint az ACE-gátlók.

A kongresszuson közvetlenül Furberg professzor előadása után hangzott el Staessené, aki a WHO és a Nemzetközi Hypertonia Társaság felkérésére egy kiterjedtebb, több szempontú metaregressziós analízist végzett annak elemzésével, hogy a beválasztott vizsgálatok kellően homogének-e. (Sokak véleménye szerint Furberg analízisében három vizsgálat: a MIDAS, a FACET és az ABCD nem volt öszszevethető a többivel.) Staessen eredményei szerint a vérnyomás csökkentése a felelős a kezelés legtöbb előnyéért és a szoros vérnyomáskontroll fontosabb a cardiovascularis betegségek prevenciójában, mint az alkalmazott antihipertenzív készítmény típusa.

Az AT1-receptor-blokkolók terápiás algoritmusban elfoglalt helyét illetően három új, nagy klinikai vizsgálatot mutattak be. Mindháromban a 2-es típusú diabetes mellitushoz társuló, különböző stádiumú nephropathia megelőzését és kezelését tanulmányozták.

Az IRMA 2 vizsgálatban több mint 500, normális glomerularis funkciójú, hypertoniás, mikroalbuminuriás, 2-es típusú diabeteses betegen tanulmányozták az irbesartannak (150-300 mg), valamint a placebót és hagyományos antihipertenzív (nem ACE-gátló és nem AT1-receptor-blokkoló) gyógyszert tartalmazó kezelésnek a hatását a diabeteses nephropathia prevenciójára. Eredményeik szerint az irbesartan 300 mg-os adagja 70%-kal csökkentette a manifeszt nephropathia kialakulását, miközben a két csoport között vérnyomáskülönbség nem alakult ki.

Az IDNT multicentrikus, kettős vak, placebo- és aktív kontrollos vizsgálat, amelyben az irbesartannak (150-300 mg), az amlodipinnek (5-10 mg), valamint a placebót és hagyományos (nem ACE-bénító és nem az előbbi csoportokba tartozó) gyógyszert alkalmazó antihipertenzív kezelésnek a nephropathia progressziójára és a cardiovascularis eseményekre gyakorolt hatását vetették össze. A vizsgálatba 1710, előrehaladott diabeteses nephropathiában szenvedő beteget vontak be (átlagos kiindulási vérnyomás: 160/87 Hgmm, szérumkreatinin>150 µmol/l, fehérjeürítés>4 g/nap). Eredményeik szerint a három csoportban a vérnyomás csaknem azonosan mérséklődött (az aktív kezelések hatására 140/77 Hgmm-re, a placebo+hagyományos vérnyomáscsökkentő kezelés nyomán 144/80 Hgmm-re). Az irbesartannal kezelt betegek esetében azonban a nephropathia progreszsziója szignifikánsan jobban mérséklődött, mint azoknál, akik amlodipin vagy placebo+hagyományos vérnyomáscsökkentő kezelésben részesültek (irbesartan 17% vs. amlodipin 25%, illetve placebo+hagyományos 24%). Az összmortalitást és a cardiovascularis események előfordulását tekintve nem volt különbség a három csoport között.

A RENAAL elnevezésű, multinacionális, kettős vak, placebokontrollos vizsgálat folyamán az 50-100 mg losartant hagyományos antihipertenzív gyógyszerrel együtt alkalmazó, valamint a placebót és hagyományos gyógyszert tartalmazó kezelésnek a vesefunkciókra és a cardiovascularis végpontokra gyakorolt hatását vizsgálták. A bevont, több mint 1500 betegnél hypertonia (153/82 Hgmm átlagos kiindulási vérnyomás), azotaemia (szérumkreatinin 115-265 µmol/l), 2-es típusú diabetes mellitus és nephropathia állt fenn. Az eredmények szerint a losartan és a placebo+hagyományos vérnyomáscsökkentő kezelés egyaránt mintegy 140/74 Hgmm-re csökkentette a vérnyomást. A losartan emellett késleltette a vesefunkciók romlását, a macroalbuminuria megjelenését, valamint a kemény cardiovascularis végpontok között szereplő pangásos szívelégtelenség miatti hospitalizációt a hagyományos kezeléshez képest.

A három nagy, randomizált vizsgálat meggyőző bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy az AT1-receptor-blokkoló kezelés vesevédő hatású a 2-es típusú diabeteses nephropathia különböző súlyossági fokozataiban. Az AT1-receptor-blokkoló ugyancsak hatékonyabban előzi meg a nephropathia progreszszióját, mint az amlodipin vagy a hagyományos (béta-receptor-blokkoló/diuretikum) kezelés a nagy rizikójú nephropathiás betegek esetében. Érdekes azonban, hogy mind az összmortalitás, mind a cardiovascularis mortalitás azonos volt a különböző kezelések mellett. Noha a cardiovascularis események nem elsődleges végpontjai voltak e tanulmányoknak, a cardiovascularis morbiditás sem különbözött szignifikánsan az egyes kezelési ágakban. A losartan mellett kevesebb szívelégtelenség fordult elő, mint a hagyományos terápiával, az amlodipin mellett pedig kevesebb myocardialis infarktus, stroke és végtag-amputáció történt, mint a többi csoportban. A cardiovascularis prevenció szempontjából tehát az elért vérnyomás fontosabb, mint az alkalmazott antihipertenzív készítmény.

Irodalom

  1. Pahor M, Psaty BM, Alderman MH, et al. Health outcomes associated with calcium antagonists compared with other first-line antihypertensive therapies: a meta-analysis of randomised controlled trials. Lancet 2000;356(9246):1949-54.