TUDÓSÍTÁS
Önkormányzati egészségügyi napok - negyedszer
Nagy András László
 
 
 

LAM 2000;10 (10): 806-809.


Kovács Zoltán, békéscsabai városi főorvos, a konferencia szervezőbizottságának elnöke elmondta, a konferencia célja volt, hogy társadalmi kontrollal szolgáljon az éppen aktuális egészségügyi jogalkotási folyamatoknak, továbbá, hogy a párbeszéd lehetőségét kínálja az egészségügy különböző szereplőinek: az önkormányzatok, az államigazgatási szervek, a szakmai szervezetek képviselőinek.

A rendezvény díszvendégei voltak az előző kormányok meghatározó egészségpolitikusai: Pusztai Erzsébet, Jávor András és Lépes Péter. Igen kritikusan szóltak az egészségügyi ellátórendszer válságáról, amelynek gyökerét egybehangzóan, pártpolitikai kötődésektől függetlenül, az öröklött technikai elmaradottságban, a látszatfejlesztések következményeiben, a kórházcentrikus ellátórendszerben és a tudatosan alacsonyan tartott költség- és bérszínvonalban látták.

A közgazdasági környezetről Orosz Éva és Németh György tartottak előadást. Orosz Éva adatokkal alátámasztva hangsúlyozta, hogy a válság fő oka, hogy az utóbbi 10 évben mintegy 50 százalékos forráskivonás sújtotta az egészségügyet. Németh György a Magyar Köztársaság jelenlegi kormányának legfontosabb dokumentumait vizsgálva megállapította, hogy a magyar egészségügy "semmi jóra sem számíthat". Számos idézettel bizonyította, hogy a politika elsőrendű célja az államháztartás méretének, a közkiadásoknak a csökkentése, az újraelosztás mérséklése. E célok megvalósulása esetén semmi esély nincs arra, hogy egy időben jusson pénz az egészségügyi bérek rendezésére, a gyógyszerkeret növelésére és a technikai fejlesztésre.

Az intézmények gazdálkodási nehézségeiről Ary Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke, az önkormányzati szféra gondjairól Endre Sándor (Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége), Diósy László (Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége), Magyar Levente (Kisvárosi Önkormányzatok Érdekszövetsége) és Kobold Tamás (Megyei Jogú Városok Szövetsége) beszéltek.

Beszámolóikból kiderült, lehetetlen megfogalmazni a Magyarországon ma működő 3200 önkormányzat egységes álláspontját. Vannak, akik szabadulni szeretnének az egészségügy "időzített bombájától", vannak, akik megfelelő központi források biztosítása, az amortizáció, továbbá a ráfordításokkal arányos, tervezhető finanszírozás esetén szívesen látnák el továbbra is feladataikat.

Szelíd Zsolt alelnök a MOK, Varga Imre a Medicina 2000, illetve Szánthó András, a Szakorvosi Védegylet nevében arról beszélt, hogy "mit kíván a magyar orvos" a járóbeteg-szakellátás privatizációjától. Közös kívánalmak: jogbiztonság, a tényleges ráfordításokat fedező finanszírozás, az önálló tevékenység végzésének joga. Fodor Miklós miniszteri biztos számolt be arról, hogy ezzel kapcsolatban pillanatnyilag hol tart a jogalkotás.

Beszámolót hallhattunk bizonyos helyi átalakítási kísérletekről is, így a miskolci kezdeményezésekről és a dombóvári közhasznú társasági formában való működés tapasztalatairól.

Az első nap záróprogramjában öt parlamenti párt egészségpolitikusai (Béky Gabriella, Csáky András, Hegedűs Mihály, Mánya Kristóf, Kökény Mihály) ültek a politikai vitafórum asztalánál. Mánya Kristóf arról számolt be, hogy a Fidesz-frakció álláspontja szerint 2001-ben 40 milliárd forintos céltartalékalapot kell létesíteni az egészségügyi dolgozók bérhelyzetének rendezésére. Ebből 15 milliárd szolgálná azt, hogy az idei Semmelweis-napi jutalom beépüljön a jövő évi bérekbe, 12-13 milliárd fedezné a 40 ezer forintos minimálbér-emelés költségeit, további 12-13 milliárd pedig az ebből keletkező bérfeszültségek kezelését tenné lehetővé.

A második napon izgalmas előadások szóltak az Európai Unió egészségügyi normarendszeréről, továbbá Horváth Zsolt politikai államtitkár ismertette a kormány egészségügyi stratégiai célkitűzéseit. A kormányprogramban már meghirdetett célok mellett egyedüli új elem a városi kis kórházak megőrzésének szándéka.

Az alábbiakban elsősorban az önkormányzatok és az egészségügy kapcsolatáról szóló előadásokból szemezgetünk.

Az önkormányzatok még mindig a legjobb gazdák

Mihályi Péter közgazdász, a Közép-európai Egyetem tanára bevezetésként a törvényi kereteket ismertette. Hangsúlyozta, hogy definiálatlan és ezért nem értelmezhető az önkormányzati törvény azon passzusa, amely szerint a helyi önkormányzatokat illeti az ellátás felelőssége. Emlékeztetett arra, hogy az alkotmány nem tartalmazza az állampolgárok ingyenes egészségügyi ellátáshoz való jogát, tehát annak biztosítását nem is teheti az állam feladatává. A kvázi ingyenes egészségügyi ellátás az állampolgárok biztosítási jogviszonyából ered, ugyanis annak árát előre kifizették járulék formájában. Minden ilyen típusú jogviszonyt pedig a Polgári Törvénykönyv szabályoz és véd. Egyébként a Bokros-csomag kapcsán az Alkotmánybíróság is ezt az álláspontot erősítette meg. Arra is emlékeztetett, hogy a WHO szerint a modern egészségügyi ellátás alapkövetelménye az előre fizetési rendszer - mindegy, hogy ez adóból vagy járulékokból történik. Mindez megerősíti úgy az állam, mint az önkormányzatok ellátási felelősségének fogalmi értelmezhetetlenségét.

Mindebből következik - és ezt tartalmazza az egészségügyi törvény is -, hogy valóságos, szankcionálható ellátási felelősségük csak az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak van. "Minden más jogilag, közgazdaságilag értelmezhetetlen."

Ha nincs tényleges ellátási felelősségük, akkor kérdés, milyen jogai és döntési lehetőségei vannak az önkormányzatoknak. Számosak - jelentette ki az előadó. Elsőként az intézménylétesítési és -megszüntetési jogot említette. Belátásuk szerint szüntethetnek meg, vonhatnak össze vagy létesíthetnek háziorvosi körzeteket, netán szakorvosi rendelőintézeteket. Fontos és el nem vitatható jog az intézményi vezetők kinevezésének és premizálásának joga is. Még ha területenként eltérő ellátási színvonalat eredményez is, szabadon dönthetnek a települési önkormányzatok arról, hogy milyen összegeket fordítanak egészségügyi intézményeik fejlesztésére. Ennek ellenére helyes - mondta Mihályi Péter -, hogy a településeknek joguk van eldönteni, hogy az egészségügyre, netán a tűzoltóságra vagy az iskolájukra költik-e a pénzüket.

A privatizáció területén is erősek az önkormányzatok jogosítványai, ugyanis csak ők dönthetnek arról, hogy az önkormányzati törzsvagyon egyes elemeit, így az orvosi rendelőket, átengedik-e másnak, ha igen, akkor milyen formában, milyen feltételekkel. A közeli jövőben - az egészségügyi intézmények várható gazdasági társasággá alakulása után - ugyancsak erős jogosítványokhoz jutnak majd az önkormányzatok azzal, hogy tagokat delegálhatnak az intézmények igazgatótanácsaiba, felügyelőbizottságaiba.

A magyar egészségügy kevés elemét lehet jól szabályozottnak tekinteni, de az egyik ilyen elem az, hogy a települési önkormányzatok beleszólhatnak az egészségügy kérdéseibe, és ezen nem lenne célszerű változtatni az egészségügyi reform további lépései során sem - jelentette ki.

Persze lehet bírálni a mai helyzetet is - tette hozzá zárógondolatként az előző kormány helyettes államtitkára -, de könnyű belátni, hogy minden más megoldás (központi irányítás a minisztériumból, ÁNTSZ- vagy OEP-diktatúra) csak rosszabb lenne.

Magyar Levente, Jászberény polgármestere, a Kisvárosi Önkormányzatok Érdekszövetségének elnöke az önkormányzatok szemszögéből kísérelte meg áttekinteni az önkormányzati intézmények tulajdonjoga átadásának nehézségeit. Kijelentette: az önkormányzatok nem azért szeretnének szabadulni egészségügyi intézményeiktől, mert azt hiszik, hogy gazdasági társaság formájában eredményesebb lehet az ellátás, hanem kizárólag csak azért, mert a jelenlegi finanszírozás mellett képtelenek a maguk által is elvárt színvonalon fenntartani azokat. Az alapellátás privatizációjával kapcsolatosan is csupán ezért mondták az önkormányzatok szövetségei, hogy a teljes körű, vagyonátadással együttjáró privatizációban lennének érdekeltek. Javasolták, hogy az egészségügyi ellátási felelősség kerüljön ki az önkormányzatok hatáskörét szabályozó törvényből. Természetesen a feladattal együtt szívesen lemondanának az intézmények tulajdonjogáról is.

A jelenlegi kaotikus helyzetben az önkormányzatok csak próbálkozhatnak azzal, hogy az adott törvényi keretek között tegyenek magukért valamit. Magyar Levente szerint a legkevésbé a kórházak esetében kellene a privatizációval próbálkozni, hiszen, ha alulfinanszírozottan, a csőd szélén táncolva is, a kórházak állnak, működnek és megbízható szakorvosi ellátást nyújtanak a lakosságnak.

Privatizáció vagy valami más?

Horváth Zsolt, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára hosszan beszélt a tulajdonosi szerkezet átalakításának lehetőségeiről. Leszögezte, az önkormányzatok laikus testületei nem lehetnek jó gazdái az egészségügynek.

A magyar egészségügynek tőkeinjekcióra lenne szüksége - jelentette ki. Kérdés, a költségvetés képes-e nyújtani ezt az adózók pénzéből vagy külső befektetőktől kell várni a szükséges tőkét? A kérdésre csak akkor válaszolhatunk - mondta -, ha tudjuk, van-e a magyar egészségügyben olyan tartalék, amelyből haszonnal együtt megtérülhet a befektetés? A kérdésekre ma még se neki, se másnak nincsenek érdemi válaszai.

Lehetséges-e az egészségügy vagyonának privatizációja? Nem makrogazdasági, hanem jogi természetű válaszokat próbált megfogalmazni a Belügyminisztérium képviseletében Vas György, az Önkormányzati Osztály főtanácsosa. A jogász szerint erre a hatályos önkormányzati törvénnyel összhangban, szigorú szabályok betartása mellett lehetőség van. Az önkormányzatok ugyanis szabadon megválaszthatják feladataik ellátásának módját. Ugyanakkor - és erre az Alkotmánybíróság egy határozatában nyomatékkal felhívta a figyelmet - a helyi önkormányzatok nem hozhatnak olyan döntéseket, amelyekkel veszélyeztetik a közfeladatok helyi igényeknek, központi szabályoknak és követelményeknek megfelelő ellátását. Továbbra is biztosítania kell a feladat ellátását, hiszen a feladatellátás módjától és az ellátást nyújtó személytől függetlenül az alkotmányos felelősség továbbra is a helyi önkormányzaté marad.

Mint ismeretes, a közfeladatok ellátását szolgáló vagyon, így az egészségügyi intézményrendszer elemei, korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak. A tulajdonosi jog része a rendelkezési jog. Ezért a tulajdonos rendelkezhet akár úgy is, hogy magánkézbe adja vagyonát. A korlátokat a törvények, illetve a helyi képviselő-testület rendeletei állítják fel. Ezekben kötheti ki a helyi képviselő-testület például azt, hogy az új tulajdonos hogyan, milyen korlátok között használhatja új tulajdonát. A határozatok végrehajtásáról a klasszikus tulajdonosi jogokat korlátozó kétoldalú szerződésekben kell gondoskodni. Ki lehet mondani például, hogy az ingatlant - mondjuk egy rendelőintézetet - az új tulajdonos kizárólag csak eredeti funkciójában használhatja. A haszonélvezet és a szolgalmi jog ugyancsak szerződésekben szabályozható. Például egy eladásra kerülő kórházban olyan épületek is vannak, amelyekben olyan egészségügyi tevékenység folyik, amely nem privatizálható, ezek megközelítési útvonalát pedig biztosítani kell. Ugyancsak az önkormányzati rendeleten alapuló szerződésben érdemes szabályozni az új tulajdonos elidegenítési jogát. Kiköthető például az is, hogy az ingatlant senki másnak, csak az ellátási felelősséget vállaló orvosnak vagy orvoscsoportnak adhatja el.

Egy egészségügyi intézmény gazdasági társaság formájában való működtetésének sikereiről és nehézségeiről Hajós Károly, az öt éve alakult Dombóvári Egészségügyi Közhasznú Társaság igazgatója beszélt. Döntésüket az akkori kormánypártok a maiakéval összecsengő választási programjaira alapozták. Azt remélték, hogy a megvalósításhoz a kormányoktól jogi és gazdasági segítséget kapnak majd. Nem így történt, azt tapasztalják, hogy a hivatalos szervek nem tudnak velük mit kezdeni. Annak idején az OEP-befogadásuk három hónapot késett, évek óta elutasítják a 13. havi bér kifizetéséhez benyújtott hitelkérelmüket, mérlegadataikat még mindig a közintézményeknek szánt, számukra kezelhetetlen kérdőíveken kell küldeniük stb. Mindennek ellenére a kht. vezetői úgy érzik, ez a forma bevált, sőt, továbbfejleszthető. Problémáik nem a működési formából, hanem a magyar egészségügy általános problémáiból fakadnak. Mindezekért - tapasztalataik alapján - bármilyen jogilag megalapozott szervezetet el tudnak képzelni egészségügyi intézményként.

Diósy László az 1600 önkormányzatot tömörítő Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének nevében mondta el véleményét. Kijelentette, az egészségügy válságának valós oka, hogy a fenntartására fordított összeg ma reálértékben alig a felét éri annak, mint ért akkor, amikor 1990-ben az egészségügyi ellátás felelősségét és intézményrendszere nagyobbik részét az önkormányzatokhoz delegálták, illetve az önkormányzatok tulajdonába adták. Ugyanakkor az ellátás felelőssége mellé nem rendeltek pénzt, miközben az önkormányzatok adókból való részesedése évről évre csökken. A törvényi háttér hiányosságai lehetetlenné tették és teszik, hogy az önkormányzatok a tulajdonostól elvárható módon gondoskodjanak intézményeikről, ahogyan azt is, hogy a nagyobb kórházak, rendelőintézetek fenntartására társulásokat hozzanak létre. Tovább növelték a bajt az egészségügy rendszerében kapkodva végrehajtott rendszerszerű változtatások. Erre példaként az előadó a teljesítményarányos finanszírozás előkészítetlen bevezetését említette. A válságból kivezető utat többen többfelé keresik, de egyre nyilvánvalóbb, hogy reform alatt az egészségügy privatizációját kell érteni. Pedig - szögezte le az előadó - a privatizáció nem reform, csak egy az egészségügyi rendszer átalakítása során igénybe vehető lehetséges technikai eszközök közül. Kérdés, hogy megfelelő eszköz-e? Igen, ha többletforrást lehet általa bevonni; igen, ha javítja a betegek, a tulajdonos, továbbá a finanszírozó helyzetét; igen, ha növeli az ellátórendszer hatékonyságát, biztonságát, javítja hozzáférhetőségét.

Kukla Mária, Miskolc Megye Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi Osztályának vezetője arról beszélt, hogyan készül egy önkormányzat a járóbeteg-szakellátásban bevezetésre kerülő praxisjog bevezetésére, illetve annak folytatására, a privatizációra. Elsősorban az orvosok kezdeményezésére már eddig is több privatizációs próbálkozás történt. Természetesen azokban a szakmákban, amelyek esetében jól látható, hogy a jelenlegi OEP-finanszírozás és a várható betegszám kiszámíthatósága rentábilissá teheti a privatizált formában való működést. A szakorvosi működés átalakításáról szóló törvény megszületése előtt a vagyon átadásával együtt járó valóságos privatizációt nem, csak funkcionális privatizációt tud elképzelni a városi önkormányzat, mert csak így tudja garantálni ellátási kötelezettsége teljesítésének tárgyi feltételeit.

Az önkormányzati vagyon részét képező szakrendelő céljára használt épületek, illetve a bennük lévő műszerek igen leromlott állapotban vannak, alig felelnek meg a szakmai minimumfeltételeknek. Ezért, ha sor kerül majd arra, hogy az ellátás felelősségét az önkormányzat átadja majd egy gazdasági társaságnak, szerződésben kell előírni az új működtető kötelezettségét az épületfelújításra és a gép- és műszerpark fejlesztésére. Ugyanakkor nem szabad az ingó-ingatlan vagyon tulajdonáról lemondani mindaddig, amíg a feladatellátási kötelezettség az önkormányzatot terheli - jelentette ki a miskolci osztályvezető asszony. Ezt az álláspontot erősíti, hogy a finanszírozásban még mindig nyoma sincs az amortizációs költségeknek. Ha nem az önkormányzat, akkor ki viselje ezeket? Egy vállalkozás, amelynek elsőrendű célja a befektetett tőkéje megtérülése? - hangzott a "költői" kérdés.

Az önkormányzatok többsége törekszik arra, hogy a rendelőintézetek átalakítása, privatizációja az intézmény egészére kiterjedően és egy időben valósuljon meg.

Az orvosok és az ellátás védelmében

A járóbeteg-szakellátás funkcionális privatizációjának szakmai vetületeiről Szelíd Zsolt alelnök fejtette ki a Magyar Orvosi Kamara álláspontját. Elöljáróban elmondta, hogy a MOK egy, az alelnökök vezetésével működő bizottságot hívott életre, amely együttműködött Fodor Miklós miniszteri biztossal a szakorvosi privatizáció elvi kérdéseinek kidolgozásában. A bizottságban a szakmai szervezetek - MEDICINA 2000, Szakorvosi Védegylet stb. - is képviseltették magukat.

A MOK elnöksége előzőleg megfogalmazta alapelveit: az orvostársadalom nem érdekelt a jelenlegi zavaros, süllyedő színvonalú ellátást, egzisztenciális bizonytalanságot előidéző helyzet fenntartásában. A változtatások elsőrendű célja a betegellátás színvonalának emelése kell legyen, a változtatások tiszta, rendezett jogi környezetben történjenek, a közfinanszírozott feladatok közfeladatként jelenjenek meg, közpénzek ne kerüljenek ki az egészségügy rendszeréből. Mindez elképzelhetetlen költségvetési források bevonása nélkül.

- A bizottság még 2000 májusában A járóbeteg-szakellátási rendszer szabályozási koncepciójának alapvető elemei címmel eljuttatta ajánlását az egészségügyi miniszternek. Ez az alábbiakat tartalmazta:

- A MOK elnöksége fontosnak és a jelen helyzetben sürgetőnek tart minden, az egészségügyi ellátás javítását célzó finanszírozási és jogszabályi változtatást.

- Alapelvnek tartja, hogy a jogszabályi változtatás elsősorban a beteg ember minél magasabb szintű ellátását szolgálja a közfinanszírozotti körben is, és ne a betegellátást szakmailag és morálisan károsan befolyásoló fiskális megszorításokra irányuljon.

- A MOK elnöksége rendezett, tiszta jogviszonyokat és jogi környezetet, a szakmai követelmények és feladatok egyértelmű jogszabályi megfogalmazását és ellenőrzésének módját, valamint ezekkel együtt átlátható, megbízható, az egyes ellátások közötti megosztás tekintetében harmonizált és elégséges, értéken történő finanszírozást vár el.

Álláspontja szerint a járóbeteg-szakellátás megfelelő szabályozása feltételezi az alábbi törvények, jogszabályok megalkotását:

Törvény az orvosok jogállásáról:

Intézményi törvény.

Egészségügyi privatizációs törvény.

Finanszírozási törvény.

A MOK elnöksége a járóbeteg-szakellátással kapcsolatosan néhány elképzelését részletesen is kifejtette. E szerint szorgalmazza a járóbeteg-ellátás leválasztását a fekvőbeteg-ellátásról. Kivételek lehetnek a speciális ellátást nyújtó, illetve a nagy értékű műszereket használó kórházi szakrendelések stb.

A működtetési jog meghatározott orvosi rendelésre szóló jog legyen, amelynek kiadása a MOK hatáskörébe tartozzon.

A járóbeteg-szakellátás olyan működtetési formában legyen csak végezhető, amely biztosítja a részt vevő orvosok tulajdonjogát, és kizárja más többségi vagy egyéb tulajdonos részvételét, illetve az orvosi működés szabad gyakorlásának, korlátozásának lehetőségét. Orvosi tevékenységen kívül az adott privatizált működtetési formában más tevékenység nem végezhető (lásd kivételek: oktatói, lektori, művészi, sport stb.).

Közpénzből csak a betegellátást és az ellátásban résztvevők díjazását kell biztosítani. Ha ezenfelül marad pénz, azt csak célirányosan, az ellátás javítására lehessen felhasználni.

A MOK elnökségének álláspontja szerint a járóbeteg-szakellátás privatizációjának feltétele, hogy az amortizáció jelenjen meg a finanszírozásban.

Az önálló orvosi tevékenység működési feltételeit (személyi és tárgyi) a MOK szakmai javaslatára és egyetértésével jogszabályban kell meghatározni.

A közfinanszírozott ellátások körének (kapacitás) - a lakosság szükségletének megfelelő - meghatározása megyénként (régiónként), a pénztár (OEP) és a MOK közös megegyezésével történjen.

Szükséges a jelenleginél nem szűkebb közfinanszírozott "alapcsomag" pontos meghatározása és folyamatos karbantartása.

Induláskor a praxisjog odaítélésekor elsőbbséget élvezzenek a jelenleg a praxisban dolgozó orvosok. Egy működtetési joggal rendelkező orvos maximum egy főállású vagy két félállású szakorvost szerződtethessen.

A MOK alelnöke szólt arról is, hogy a jelenleg hatályos önkormányzati törvény nem ad lehetőséget arra, hogy a MOK az orvostársadalom nevében érvényesítse egyetértési jogát az ellátási szerződések általános feltételei terén, és garanciát adjon az orvosi működés biztonságára. Ezért a bizottság ajánlotta, hogy - német példára - az önkormányzatok szövetsége és a kamara közötti, minden önkormányzatra és minden orvosra kötelező érvényű, közjogi szerződések keretei között szabályozzák a szerződések általános feltételeit.

Vissza az önkormányzatokhoz!

Komáromi Zoltán, a MOK titkára, a Háziorvosi Szekció elnöke az alapellátás funkcionális privatizációjának, illetve a működtetési jog létesítésének tapasztalatait kísérelte meg átadni.

A kulcskérdések: az ellátási felelősség és a tulajdonosi kötelezettségekből fakadó feladatvállalás, amelyeket jelenleg az önkormányzati törvény szabályoz.

A privatizálandó praxis értéke három elemből tevődik össze: a szellemi apport, vagyis az orvos tudása, tapasztalata, a felszerelés és az ingatlan, amelyben a praxis működik. Ez utóbbi értéke igen nagy mértékben eltérő lehet, ugyanis nem mindegy, hogy egy épület Budapesten, a Rózsadombon vagy Szatmár egy eldugott szegletében áll. Remélhető, hogy a rózsadombi önkormányzat nem ragaszkodik majd ahhoz, hogy a doktor vegye meg a tízmilliókat érő telket is a rendelővel együtt, hiszen világos, hogy annak árát, akár 30 év alatt is lehetetlen "kitermelni" a praxis bevételeiből. Ha mégis, akkor az a praxis az orvos nyugalomba vonulása után válik értékesíthetetlenné.

A háziorvosi praxisjog definícióját azért érdemes különös gonddal szemügyre venni, mert - legalábbis a MOK tudomása szerint - a törvényalkotó annak mintájára kívánja meghatározni a szakorvosi praxisjogot is. A háziorvosi működtetési jog szigorúan egy adott terület ellátásához kötődik. Egy adott területen a lakosság ellátását biztosítani tudó és az adott területen megélni képes szakorvosok számát is meg kell tehát határozni, mert csak ez lehet az alapja a privatizációs folyamatnak.

A privatizáció kulcsa a felelősség, amelyet az önkormányzat és az orvos közösen kell viseljenek. A működtetési felelősség jelenleg az önkormányzatot, az ellátási felelősség pedig az orvost terheli. Az önkormányzati törvényből következik, hogy az infrastruktúrát az önkormányzat köteles biztosítani, a folyamatos ellátást pedig az orvos köteles nyújtani. A finanszírozás elégtelensége külön kérdés, jelenleg szükségszerű, hogy azt az önkormányzat időről időre kiegészítse. Az önkormányzat, a finanszírozó és az állam, valamint az orvosi kamara feladata azt ellenőrizni, hogy az orvos, illetve az egészségügyi intézmény a finanszírozást jogszerűen használja-e fel. Izgalmas helyzet akkor alakulhat ki, ha az önkormányzatok az ingatlanokat megpróbálják átadni az egészségügynek, vagyis az ellátást nyújtóknak, ugyanis azok fenntartásának költségei - az amortizáció - semmiképpen sincsenek benne a finanszírozásban. Az önkormányzatok tehát egyik pillanatról a másikra nem vonulhatnak ki a rendszerből.

A most készülő, egészségügyi intézményekről szóló törvény feladata, hogy megoldást találjon a közfeladat ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon átruházására, a tulajdonviszonyok átrendezésére. Meg kell oldani azt is, hogy az amortizációs költségek megjelenjenek abban a működtetési finanszírozásban, amely a továbbiakban nem csak névlegesen, de ténylegesen is fedezi a költségeket.

A jövőben az önkormányzatok ellátási felelősségéből fakadó, egészségüggyel kapcsolatos döntései nem maradhatnak hatalmi döntések. Ezt nem lesz könnyű elérni, ha továbbra is az önkormányzatoknak kell dönteniük a háziorvos személyéről, az intézményvezető személyéről, az ellátási kapacitásról, adott esetben a körzethatárokról, az ügyelet, a készenlét szintjéről, ezek finanszírozásáról.

Az önkormányzati és az egészségügyi szféra egymásra utalt. Viszonyuk olyan lesz, amilyent a majdani jogi szabályozás lehetővé tesz.