HISTORIA MEDICA
Pápai Páriz Ferenc emlékezete
Kapronczay Károly
 
 
 


dr. Kapronczay Károly, Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, 1023 Budapest, Török u. 12.

LAM 2000;10 (7-8): 646-647.


A hazai orvos- és művelődéstörténet kiemelkedő XVII. századi egyénisége volt Pápai Páriz Ferenc, a polihisztor nagyenyedi tanár és fejedelmi udvari orvos, kora református magyar értelmiségének igazi megtestesítője. Sokoldalúsága - egyházi író, pedagógus, orvos, szótárszerkesztő - révén több tudományág is nagy egyéniségei között tartotta számon. A protestáns kollégiumokban (Sárospatak, Debrecen, Nagyenyed stb.) nemcsak a mai értelemben vett alsó- és középfokú képzés, bizonyos értelmiségi pályákra (tanító, lelkész stb.) való kiképzés folyt, hanem külhoni egyetemi tanulmányokra történő felkészítést is vállaltak. A protestáns ifjúság előtt lehetőségként csak a távolabbi német, németalföldi egyetemeken történő tanulmányok álltak, erre való felkészülést pedig ezek a kollégiumok biztosítottak. Meg kell jegyeznünk, hogy ebben az időben az egyetemeken elsősorban a felkészültséget kellett bizonyítani; nem lévén még időhöz kötött tanrend, a jól felkészült jelölt - bármilyen tudományágban - 1-2 éven belül az összes egyetemi vizsgát letehette, akár több tudományból is doktori címet szerezhetett. Ebből a szempontból volt döntő és kiemelkedő szerepe a kollégiumoknak, ahol - az orvosképzés szempontjából - egy-egy kiváló - orvosi oklevéllel is rendelkező - tanár mellett olyan tudást és felkészültséget szerezhettek, hogy "nyugodtan vállalkozhattak" külföldi orvosi tanulmányokra. Az ilyen típusú tanárok közé tartozott Pápai Páriz Ferenc is, akinek a keze alatt több orvos "nevelődött". A végzett vagy külföldi tanulmányokra küldött ifjak később is kötelességüknek érezték volt kollégiumuk szellemi kincseinek (például a híres könyvtárak) gyarapítását vagy éppen ott tanári állás vállalását. A kollégiumok igyekeztek befolyásos vagy jelentős vagyonnal rendelkező pártfogókat keresni, akik anyagilag is támogatták a tehetséges ifjak külföldi tanulmányait, illetve - végzett diákjaikon keresztül - olyan külföldi egyetemi kapcsolatokat építettek ki, hogy ott ösztöndíjak álljanak a magyarok rendelkezésére. Ezt a mai embernek különös képzési módot példázza Pápai Páriz Ferenc élete és munkássága is.

Pápai Páriz Ferenc 1649. május 10-én született Désen. A Páriz család a Veszprém megyei Pápáról származott, ahol a nagyapa - Páriz Ferenc - tekintélyes városi polgár és kereskedő volt. Páriz Ferenc egyik fia, Imre (1618-1667) a pápai református kollégiumból került ki német egyetemekre, hazatérve Erdélyben lett református lelkész, egyházi író, s vette fel a Pápai Páriz nevet. Pápai Páriz Imre 1649-ben, Ferenc nevű fia születésekor, a dési református közösség lelkésze volt, innen hívta meg udvari lelkészének Gyulafehérvárra II. Rákóczi György fejedelem 1656-ban. A család élete ettől kezdve örökös költözködéssel telt, hiszen 1658-ban Gyulafehérvárról Kolozsvárra, majd 1659-ben ismét Désre költöztek, ahonnan 1661-ben Besztercére, 1663-tól újból Gyulafehérvárra kerültek. Alsóbb iskolai tanulmányait Pápai Páriz Ferenc ott végezte, ahol a család éppen élt, 1660-tól a marosvásárhelyi kollégium diákja lett. Az ifjút családi tragédiák sújtották: 1663-ban előbb édesanyja, 1667-ben apja halt meg, őt és testvéreit a rokonok és a barátok vették gondviselésbe. Apja halála után került a nagyenyedi kollégiumba, ahol felsőbb külföldi tanulmányaira olyan tanárok készítették fel, mint Csernátoni Pál, Nadányi János, Csengery István és Enyedi Sámuel. Ezekben az években volt - mint tógás diák - a kisebbek tanítója, különböző iskolai tisztségek viselője, de 1672-ben tanárai úgy ítélték meg, hogy felkészültsége alapján - ösztöndíjjal - külföldi tanulmányokat folytathat. 1672. március 11-én indult el több társával gyalog német protestáns egyetemekre. Majd öt esztendeig volt távol: előbb Lipcsében medicinát, Frankfurtban, Marburgban és Heidelbergben bölcseletet és filozófiát hallgatott. Az utóbbi helyen 1673-ban bölcseleti doktori címet szerzett. Bár itt már tanári állást ajánlottak neki, mégis Baselbe ment, beíratkozott az orvosi karra. Itt egyévi tartózkodás alatt nemcsak különböző orvosi vizsgákat tett le, hanem 1674. október 20-án orvosdoktorrá avatták. Rövid időre az orvosi kar ülnöke lett, ami vizsgáztatási kötelességekkel is járt. Ebben az időben a baseli orvosi kar Európa egyik legjobb orvosképzési intézménye volt, ahol - például - elsőként ismertették Harvey vérkörrel kapcsolatos felismeréseit, az elméleti képzés mellett nagy hangsúlyt adtak a tapasztalati és ágy melletti orvosi ismereteknek. Ez a gyakorlatias szemlélet később tükröződik Pápai Páriz orvosi munkájában, a Pax corporisban is.

Pápai Páriz Ferenc 1675 májusában úgy döntött, hogy hazatér: augusztusban már Debrecenben tartózkodik, ahol a város orvosi állást ajánlott fel neki. Ezt elhárítva előbb Kolozsvárra, majd október elsején Nagyenyedre érkezett. Kicsit ellentmondásos a következő két esztendő: Nagyenyed városa orvosi állással akarta "marasztalni", amit nem fogadott el, mivel visszatért Debrecenbe, ahol 1676. március 24-én feleségül vette Zöldi Katát. Vele tért vissza Nagyenyedre, ahol magánorvosi gyakorlatból élt. 1677. március 13-án hívta meg Apafy Mihály fejedelem felesége, Bornemissza Anna udvari orvosának, amit elfogadott, de nem költözött Gyulafehérvárra, esetenként "elszekerezett" a fejedelmi udvarba. 1678. szeptember 20-án a nagyenyedi kollégium meghívta görög-latin és természettudományi tanárának, amit örömmel elfogadott, de emellett megtartotta fejedelmi udvari orvosi tisztségét. Mintha erre várt volna, hiszen e tisztségét majd negyven évig betöltötte, meghatározó egyénisége lett a kollégiumnak, amely ezekben az évtizedekben súlyos helyzeteket - császári csapatok dúlását, az épület leégését élte át.

Itt teljesedett ki sokoldalú munkássága, aminek több könyv is a bizonyítója. E munkákból a két legkiemelkedőbb a Pax corporis és a híres latin-magyar, magyar-latin szótár. Ez utóbbi közel százötven évig volt "a szótár"; azon nevezetes segédlet, ami nélkül sem iskolai oktatás, sem szakszerű fordítás nem létezett. A szótárszerkesztéssel kapcsolatban jegyezte meg, hogy élete "nagy büntetése" volt, hiszen itt a cédulázás, a címszavak összeállítása, sorrendbe rakása több évtizedes munkát igényel, de soha sem lesz tökéletes, hiszen az utolsó pillanatban is hibákat fedezett fel.

A több mint kilenc kiadást megért Pax corporis ("A test békéje") címet viselő könyve nemcsak orvosi ismereteinek, szemléletének összesítője, hanem kora tapasztalati alapokon nyugvó irányzatának is tükörképe. Ezt a munkát nemcsak tankönyvnek szánta, hanem olyan ismerettárnak, amit a vidéki lelkészek, tanítók, különböző hivatalt betöltők - mint az orvoshiánnyal küzdő vidék értelmisége - haszonnal forgathatnak a hozzájuk fordulók megsegítésére. Pápai Páriz tanácsaival nemcsak a betegségekben szenvedőkön kívánt segíteni, hanem az egészséges életmód kialakítását is szorgalmazza. A könyv későbbi méltatói kiemelték, hogy Pápai Páriz szakít a babonákkal, a misztikus magyarázatokkal, elsősorban a betegség okát határozza meg, majd olyan gyógyszereket ajánl, amit helyben is "előállíthatnak", így elsősorban gyümölcsöket, növényi főzeteket, olajokat.

Igen fontosnak tartja az anatómiát, mint az emberi szervezet alapját, az orvosi gyakorlatban azt, hogy megkeressék a betegség okát, mert csak ennek tudatában szabad gyógyszereket alkalmazni. Ellenzi azt a felfogást, hogy minden baj orvoslását az isteni akaratra bízza, a hit mellett szerinte lényeges az orvos szerepe. Másik felismerése, hogy a lelki és a testi bajok között szoros kapcsolat van, gyakran a lelki problémák megoldása a testi bajok gyógyulását is jelenti.

A Pax corporis valódi felvilágosító munka, olyan magyar nyelvű könyv, amit mindenki megérthetett: "nem akarom én itt az ebben tudósoknak értelmeket megfogni, nem is azoknak írom, hanem a házi cselédes gazdáknak és az igyefogyott szegényeknek, kiknek nincsen mindenkor a kezük ügyében értelmes orvos, kiváltképpen falukon, ahol hamarabb talál segédet a beteg barom, mint a beteg ember..."

Élete utolsó évtizede komoly megpróbáltatások időszaka lett: 1707-ben a kuruc csapatok elöl hátráló császári egységek feldúlták Nagyenyedet, a kollégiumot is felperzselték. Pápai Páriz Ferenc is kénytelen volt Szatmárnémetibe menekülni, onnan fordult segítségért a fejedelemhez. (Kapott is 600 forintot, nehogy ínséget szenvedjen.) Amint lehetett, visszatért, 1709-ben már az újjáépítésre gyűjtött külföldi egyetemektől, bár maga - mivel nem volt vagyona - igen szerény körülmények között élt. A kollégium megsegítésében segítségére voltak második házasságából született fiai, volt tanítványai. Még örülhetett az oktatás és a szellemi élet megindításának, de élete végén megvakult, feleségének diktálta munkáit. 1716. szeptember 10-én hunyt el Nagyenyeden.