SCIENTA MEDICA HUNGARICA
Magyar szerzők külföldi szakfolyóiratokban publikált közleményeinek kivonatai
 
 
 


LAM 2000;10 (7-8): 630-633.

A gyermekkori malignus betegségből gyógyultak utódaiban nincsen kromoszómainstabilitás. No chromosomal instability in offspring of survivors of childhood malignancy
Bajnóczky Katalin, Khezri S, Kajtár P, Szűcs R, Kosztolányi Gy, Méhes K
Petz Aladár Megyei Kórház, Klinikai Genetikai Központ
9002 Győr, Pf. 92.
Cancer Genet Cytogenet 1999;109:79-80.

A szerzők gyermekkori malignus betegségből kemoterápia és/vagy sugárkezelés után gyógyult 14 nő és 4 férfi egészséges gyermekénél vizsgálták a kromoszómainstabilitás jeleit.

A kontrollcsoportot öt egészséges gyermek képezte, akiknek a szülei citosztatikus vagy sugárkezelésben soha nem részesültek.

A vizsgált gyermekeknél sem a spontán, sem a Bleomycinnel indukált rendellenességek (gap, törés, pulverizatio, testvérkromatid-kicserélődés és korai centroméra-szétválás) előfordulási gyakoriságát nem találták nagyobbnak, mint a kontrollcsoportban.

Eredményeik arra utalnak, hogy a gyermekkorukban rosszindulatú betegségből gyógyult fiatal felnőttek utódainál nem növekedett a latens kromoszómainstabilitás előfordulása. Az onkológiai kezelés miatt tehát az utódokban nem fokozott a veleszületett rendellenességek kialakulásának kockázata.


Malignus lefolyású centralis neurocytoma. Neuronalis és glialis differenciálódás, craniospinalis szóródással. Central neurocytoma with malignant course. Neuronal and glial differentiation and craniospinal dissemination
Elek Gábor, Slowik Felicia, Erőss Lóránt, Tóth Szabolcs, Szabó Zerind, Bálint Katalin
Budapesti MÁV Kórház, Patológiai és Idegsebészeti Osztály
1062 Budapest, Podmaniczky u. 111.
Pathol Oncol Res 1999;5(2):155-9.

A centralis neurocytoma fiatal korban előforduló ritka, neurogen eredetű, benignus tumor, legtöbbször az oldalsó agykamrákban; a hatvanas években írták le. Képalkotó eljárásokkal és szövettanilag diagnosztizálható. A szerzők egy 19 éves leány centralis neurocytomáját ismertetik, amelynek röntgen- és szövettani képe jellegzetes volt, de a daganat a műtét után a harmadik hónapban kiújult, reoperálni kellett. A beteg a műtét utáni ötödik hónapban meghalt. Az egymást követő időpontokban végzett szövettani vizsgálat azt mutatta, hogy a neurogen tumorban szokatlan, progresszív glialis differenciálódás és érproliferáció indult meg. Boncoláskor vékony tumorsejtréteg borította a kamrarendszer belfelszínét, a nyúltagyat és a kisagyat, elzárva a liquorkeringés útját. A GFAP-pozitív gliasejtek száma ekkor már meghaladta a synaptophysyn-pozitív neurogen daganatsejtekét. A szerzők arra következtettek, hogy a centralis neurocytomában az érproliferáció és a GFAP-pozitivitás fokozódása malignus lefolyást jelezhet. A cikk megjelenésének évében vezető nemzetközi onkológiai folyóiratban is megjelent összefoglaló közlemény, amely elismerte, hogy ritkán a centralis neurocytomában is előfordul kedvezőtlen prognózis (Machenzie IRA. Cancer 1999;85:1606-10.).


A gyermek- és a serdülőkori migrén adekvát terápiája. Appropriate migraine therapy for children and adolescents
Farkas Viktor
Semmelweis Egyetem, ÁOK I. Sz. Gyermekklinika
1083 Budapest, Bókay u. 53.
Cephalalgia 1999;19(Suppl23)24-8.

A legtöbb migrénes beteg típusos panasza 20 éves kor előtt kezdődik. Gyakran beszámolnak arról, hogy visszatérő, az életminőséget kifejezetten zavaró epizódjaik a kisiskoláskortól jelentkeztek, míg a migrénbetegség diagnózisával általában legkorábban a serdülőkortól találkoztak. Mind több adat áll rendelkezésre a migrénbetegségről, így a gyermekkorban kezdődő, életkortól függő és azzal kifejezetten változó tünettanról, a migrénbetegség hosszú távú természetes lefolyásáról.

A közelmúltig a gyermekgyógyászatban a migrénes roham kezelésére (úgynevezett rohamterápia) az egyszerű analgetikumokat (acetaminophen, acetilszalicilsav), illetve a nem szteroid gyulladáscsökkentő szereket használták. A Reye-szindróma lehetősége miatt az acetilszalicilsav adását 12 éves kor alatt több országban nem javasolják. A megfelelő hatás eléréséhez a gyógyszert minél korábban, nagy kezdődózisban és gyorsan felszívódó formában kell alkalmazni. A gyermekkori migrénes roham részét képező kifejezett nausea, illetve vomitus befolyásolására antiemetikumként domperidon adása szóba jön. Főként neurológiai mellékhatásai miatt a metoclopramidot 12 éves kor alatt nem ajánlják. E kezeléssel a gyermekkori migrénes rohamok körülbelül 50%-a eredményesen befolyásolható. Problémát jelent a betegek fennmaradó hányadának kezelése. A felnőtteknél hosszabb ideje alkalmazott dihydergotaminkészítmények gyermekkori alkalmazását mellékhatásai mellett a fejfájás magas visszatérési rátája korlátozza. Kézenfekvőnek tűnne a felnőttkorú migrénesek rohamterápiájában néhány éve igen jó eredménnyel használt, a specifikus migrénellenes szerek közé sorolt, szerotoninreceptorokra ható, úgynevezett triptánvegyületek gyermek- és serdülőkori alkalmazása; az első, megfelelően kontrollált vizsgálati eredmények alapján is átgondolásra javasolt e problémakör. Serdülőknél az oralis sumatriptan a migrén akut terápiájában korántsem bizonyult olyan hatásosnak, mint felnőtteknél. Mindez több kérdést vet fel. A gyermekkori migrén terápiás hatékonyságának mérésére ma validált módszerek állnak rendelkezésre, hangsúlyozandó, hogy ebbben az életkorban a migrénbetegség több vonatkozásban alapvetően eltér a felnőtt betegeknél észleltektől. Így a fájdalom intenzitása a gyermek- és serdülőkori migrénben számottevően nagyobb, igen kifejezettek a gastrointestinalis tünetek (nausea és vomitus), illetve az egyéb kísérő tünetek; a roham gyermekkorban gyakran és igen rövid időn belül alvásba megy át. Az, hogy az oralis sumatriptan a serdülőkori migrén kezelésében (a felnőttekkel szemben) nem bizonyult megfelelően hatásosnak, metodológiai problémákat vet fel. (Többek között a Nemzetközi Fejfájás Társaság diagnosztikus rendszerének a gyermekkor vonatkozásait figyelembe vevő pontosítása szükséges.) Nincsenek adatok a szer életkorfüggő metabolizmusáról, a szerotoninreceptorok maturációjáról, a pubertás hormonális befolyásoló szerepéről. Biztatóak az első eredmények a nasalis sumatriptan és az oralis zolmitriptan gyermekgyógyászati alkalmazásával. Nagy igény mutatkozik a pubertással összefüggő, úgynevezett menstruációs migrénes panaszok eredményes befolyásolására.


A granisetronnak a kemoterápia okozta hányásra kifejtett antiemetikus hatásáról: az intravénás és az oralis adagolás eredményeinek összehasonlítása. About the antiemetic effectivity of granisetron in chemotherapy-induced acute emesis: a comparison of results with intravenous and oral dosing
Lehoczky Ottó
Országos Onkológiai Intézet
1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.
Neoplasma 1999;46(2):73-9.

A dolgozat az intravénás és a szájon át szedett szelektív 5HT3-antagonista granisetron (GRAN) antiemetikus hatékonyságának irodalmát tekinti át a kemoterápia kiváltotta emesis megelőzésére alkalmazandó optimális dózis megállapítása céljából. A gyógyszer injekciós formája 1994-ben, a tablettás kiszerelés pedig 1995-ben került piacra, így az értékelés céljára már elegendő felmérést közöltek.

6095, intravénás GRAN-nal kezelt beteg összesített adatai szerint átlagosan 66% komplett válasz (complete response, CR) érhető el (azaz nincs hányás az első 24 órában). A legjobb eredményeket a 40 mikrogramm/ttkg intravénás GRAN-dózissal érték el: a 6095 közül 4182 betegnél átlagosan 70% CR-t (szélső értékek 47-93%). 942 betegnél a leginkább adott 2x1 mg/nap orális dózissal átlagosan 61% CR (szélső értékek 52-82%) érhető el. A mellékhatások enyhék és átmenetiek voltak, főként fejfájás és bélrenyheség jelentkezett. A fejfájás 13%-uknál jelentkezett a 40 mg/ttkg intravénás dózisú, és 18%-uknál a 2x1 mg per os adott GRAN alkalmazásakor. Obstipáció 5,3%-os, illetve 17%-os gyakorisággal jelentkezett az intravénás, illetve orális adagolás mellett.


Kiegészítő információk a Ginkgo biloba L. in vitro antioxidáns tulajdonságaihoz. Additional information to the in vitro antioxidant activity of Ginkgo biloba L.
Lugasi Andrea, Horvathovics Péter, Dworschák Ernő
Fodor József Országos Közegészségügyi Központ, Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézete
1097 Budapest, Gyáli út 3/A
Phytother Res 1999;13:160-2.

A szerzők a Gingko biloba L. leveléből nyert alkoholos kivonat antioxidáns és gyökbefogó tulajdonságait tanulmányozták. Az in vitro vizsgálatok szerint az extraktumban jelen lévő bioaktív vegyületek jelentős hidrogéndonor-aktivitással és redukálóképességgel rendelkeztek, így első- és másodrendű antioxidánsként képesek funkcionálni. Az alkoholos kivonat a réz(II)-ionokkal komplex vegyületeket tudott kialakítani, ezáltal meggátolhatja a lipidperoxidáció propagációs szakaszában a lipid-hidroperoxidok fémionok által katalizált bomlásával együtt járó nagy mennyiségű szabad gyök képződését. Az extraktum szabadgyök-fogó jellegű vegyületei eliminálták a H2O2/.OH-luminol rendszerben a Fenton típusú reakció során keletkező hidroxilgyököket, valamint meggátolták a linolsav 40 °C-on előidézett autoxidációját. Mindezen tulajdonságok a Ginkgo biloba jól ismert antioxidáns hatásában nyilvánulnak meg, ezért a növényből előállított készítmények alkalmasak lehetnek olyan megbetegedések megelőzésére, illetve hagyományos gyógyszeres kezelések kiegészítésére, amelyeknek a patomechanizmusában a patológiás szabadgyök-reakciók jelentős szerepet játszanak.


Az erythropoesisben részt vevő jelátvivő rendszerek és a kalcineurin szerepének vizsgálata. Signalling mechanisms and the role of calcineurin in erythropoiesis
Magócsi Mária, Apáti Ágota, Gáti Róbert, Kolonics Attila
Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet
1113 Budapest, Daróczi út 24.
Immunology Letters 1999;68:187-95.

Az eritropoetinnek (Epo) az erythroid elősejtek szaporodására, differenciálódására és élettartamára gyakorolt hatáson keresztül kiemelkedő szerep jut a keringésben megjelenő érett vörösvérsejtek képződésére.

Az erythroiddifferenciáció kezdeti szakaszára a c-myb korai génexpressziójának csökkenése jellemző, függetlenül attól, hogy a differenciációt Epo vagy különböző kémiai indukálószerek (például DMSO) indítják-e meg a sejtekben.

A szerzők korábbi munkájukban egy eritropoetinre érzékeny egér erythroleukaemia-sejtvonalon (ELM-1) kimutatták, hogy az Epo hatása a c-myb expressziójára és a hemoglobintermeléshez vezető génregulációs folyamatokra mimikálható a sejtek citoplazmatikus kalciumkoncentrációjának ([Ca2+]i) emelkedését előidéző szerekkel. Igazolták, hogy míg a Ca2+ indukálta c-myb-expressziót és hemoglobinképződést a kalcium/kalmodulin függő szerin-treoninfoszfatáz PP2B (kalcineurin) szabályozza, addig ugyanezekre a folyamatokra az Epo hatását a PP2B nem befolyásolja. Gátolható azonban az Epo indukálta erythroiddifferenciáció a PP1 és PP2A szerin-treoninfoszfatáz-gátló okadánsav jelenlétében.

A szerzők jelenlegi munkájukban megállapították, hogy az ELM-I-1 sejtekben a citoplazmatikus kalciumkoncentrációt emelő ciklopiazonsav (CPA) és Epo együttes adagolása jelentősen fokozza a csak Epo által indukált c-myb-expresszió-csökkenést és a hemoglobin termelődését. Ez az eredmény is alátámasztja azt a korábbi megfigyelésüket, hogy az Epo, illetve a [Ca2+]i-emelkedés egymástól független jelátvivő mechanizmuson keresztül indukálja az erythroid sejtek differenciációját, és további bizonyítékul szolgál arra, hogy differenciálódó sejtekben a c-myb-expresszió-csökkenés és a hemoglobinszint-emelkedés között szoros az összefüggés. A kétféle jelátvivő út közös eleme lehetne a CREB (c-AMP-response element binding protein) defoszforilációja, mert az kalciumfüggő és -független módon is végbemehet, de a szerzők kísérletei, a legújabb irodalmi adatokkal összhangban, nem igazolják a CREB transzkripciósfaktor-szerepét a c-myb-gén expressziójának szabályozásában.

A szerzők kimutatták továbbá, hogy a c-myb-expresszió csökkenése mellett a kalcineurin más korai gének expresszióját is képes negatívan befolyásolni erythroid sejtekben. A [Ca2+]i-emelkedés fokozza az egr-1 és c-fos hírvivő-RNS expresszióját ELM-I-1-sejtekben, és ez a hatás jelentősen felerősödik, ha a kalcineurint cyclosporin A-val (CsA) gátolják. A [Ca2+]i-változás mértékével összefüggésben egy kompetíció mutatható ki a kalcium/kalmodulin függő kinázok és foszfatázok egr-1- és c-fos-expressziójára gyakorolt hatásában. A kalcineuringátlás kiváltotta expressziófokozás kismértékű (150-400 nM) citoplazmatikus kalciumkoncentráció-emelkedés mellett a legerőteljesebb. Az, hogy a kalcineurin aktiválódása következtében a c-Myb transzkripciós faktorral együtt az Egr-1- és c-Fos-expresszió is megváltozik, arra enged következtetni, hogy a [Ca2+]i-emelkedés okozta erythroiddifferenciációban fontos szerepet játszhat ezen transzkripciós faktorokat kódoló gének negatív regulációja. A citoplazmatikus kalciumszint kismértékű emelkedése révén aktiválódó kalcineurin így a proliferációs szignálok csökkentése révén hozzájárulhat az eritropoetin indukálta differenciáció fokozásához.


Dózis-hatás összefüggés a transcranialis mágnesstimulációval kiváltott mikroelektrosokk terápiás hatásában, Parkinson-kórban. Therapeutic and "dose-dependent" effect of repetitive mikroelectroschock induced by transcranial magnetic stimulation in Parkinson-'s disease
Málly Judit, Stone W. Trevor
Erzsébet Kórház
9400 Sopron, Győri út 15.
J Neurol Sci 1999;57:935-40.

A transcranialis mágnesstimulációt a neurológiai diagnosztikában vezették be, majd pár éve már terápiaként alkalmazzák depresszióban. Korábban a szerzők egy nyílt vizsgálatban felvetették, hogy a parkinsonos tüneteket is tartósan befolyásolja. Ezen tanulmányukban 49, Parkinson-kórban szenvedő beteget kezeltek napi 30 stimulus formájában 1 Hz-es ingerléssel, hét napon át. A betegeket random módon négy csoportba osztották az alkalmazott térerő alapján, és három hónapig követték. Abban a betegcsoportban, ahol a betegek naponta egyszer a maximális térerő (2,3 T) 15%-át kapták, egyik pontrendszerben (UPDRS, súlyozott pontozási rendszer) sem észleltek változást. Abban az esetben, ha naponta 2x30 stimulus formájában kapták a 2,3 T 15%-át, egy és három hónap után is szignifikánsan tért el a pontszám a kiindulási értéktől. A legkifejezettebb változást a 2,3 T 25%-ával végzett  kezelés után észlelték (UPDRS kiindulás: 30,62±15,23, egy hónap után: 17,08±7,04, p<0,01, három hónap után: 16,08±7,06, p<0,01). A térerő további emelésével (35%) az egy hónap utáni hatás szignifikánsan eltért a kiindulási pontoktól, de három hónap után már nem találtak különbséget a kiindulási pontoktól.

A szerzők az egyheti rTMS-kezelést követően három hónap múlva a hatás fennmaradásában dózis-hatás összefüggést észleltek, ami megerősíti, hogy a rTMS-kezelés hatásosan befolyásolja a parkinsonos tüneteket.


Szívsérülés okozta kamrai septumdefektus és a mitralis billentyű elégtelensége gyermekkorban. Traumatic ventricular septal defect and mitral regurgitation in a 5-year-old child
Nagy Zsolt, Mogyoróssy Gábor, Péterffy Árpád
Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Szívsebészeti Klinika
4004 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22.
J Trauma 1999;46(4):727-8.

A tompa vagy áthatoló mellkasi traumák nem ritka szövődménye a szívsérülés. Mint a legtöbb országban, hazánkban is a szúrt sérülések a leggyakoribbak. Az elmúlt évtizedek során a betegszállítás és a gyors sebészi beavatkozás eredményeként a betegek túlélése jelentősen javult. Ezzel párhuzamosan egyre több betegnél ismernek fel súlyos intracardialis sérüléseket, amelyeknek korai felismerése rendkívül fontos a beteg további sorsa szempontjából.

A mentők ötéves kislányt szállítottak az ambulanciára bal mellkasi szúrt sérüléssel. A beteget presokkos állapotban azonnal a műtőbe szállították. A sürgős thoracotomia során a mellkasban és a pericardiumban vért találtak, amelynek okaként a jobb kamra elülső falának sérülését állapították meg. A szívsérülést Prolene-öltésekkel látták el, majd zárták a mellkast. Tíz nappal később, jó általános állapotban engedték otthonába a kislányt.

A gyermek három évvel később fulladás, fáradékonyság miatt került kardiológushoz, ahol szívzörejt észleltek. Az echokardiográfia során jelentős sönttel járó kamrai septumdefektust verifikáltak, és a mitralis billentyű insufficientiáját állapították meg. Két hónap múlva a gyermek elektív műtétre került, a szerzők a kamrai septumdefektust folttal zárták, a mitralis billentyű elülső vitorláját pedig öltésekkel rekonstruálták. A műtét után egy héttel a beteg elhagyta a kórházat.

Az egy évvel későbbi echokardiográfia a kamrai septumot épnek találta, a mitralis billentyű záródása pedig tökéletes volt.

Az áthatoló szívsérüléssel kórházba kerülő betegek jelentős részénél az állapot súlyossága miatt nincs lehetőség műtét előtt diagnosztikus vizsgálatok elvégzésére. Az azonnali műtéti beavatkozás célja a pericardialis tamponád megszüntetése és a további vérveszteség megakadályozása. Az életmentő műtétek túlélésének javulásával párhuzamosan egyre nagyobb számban derül fény különféle intracardialis sérülésekre (pitvari vagy kamrai septumsérülések, koszorúér-sérülések, billentyűk sérülései stb.). Sok esetben még a súlyos, szíven belüli sérülések sem kerülnek felismerésre a műtőbe szállítás előtt a sokkos állapot miatt. Éppen ezért elengedhetetlenül szükséges valamennyi szívsérülés miatt műtétre kerülő betegnél a mellkas zárása előtt transoesophagealis echokardiográfia elvégzése, valamint a kórházi elbocsátás előtt transthoracalis echokardiográfiás vizsgálat megismétlése.


A felszálló pályák szerepe a stressz által kiváltott noradrenalinfelszabadulásban a patkány hypothalamusának paraventricularis magvában. The role of ascending neuronal pathways in stress-induced release of noradrenaline in the hypothalamic paraventricular nucleus of rats
Palkovits Miklós
Semmelweis Egyetem, Anatómiai Intézet,
Neuromorfológiai Laboratórium,
1094 Budapest, Tűzoltó u. 58.
J Neuroendocrinol 1999;11(7):529-39.

A szerzők patkányoknál vizsgálták a központi katecholaminerg pályákon át a hypothalamus paraventricularis magjába (PVN) szállított, fájdalom okozta ingerek útját. Fájdalomstresszként a 4%-os formalin subcutan injekcióját használták. A PVN-ben és az agytörzs katecholaminerg idegsejtjeinek stressz által kiváltott ingerületét Fos immunhisztokémiai módszerrel mutatták ki. A stressz hatására az idegsejtekből noradrenalin szabadult fel a PVN extracellularis terébe, amit in vivo mikrodialízis-módszerrel mértek. Egyetlen formalininjekció már 30 perc alatt négy-hatszorosára emelte az ACTH és a kortikoszteron koncentrációját a plazmában, miközben erős Fos-aktivitás jelent meg a lumbalis gerincvelő külső zónáinak idegsejtjeiben, a formalininjekcióval megegyező oldalon. Az agytörzs katecholaminerg sejtcsoportjaiban, a PVN és a thalamus középvonali magvainak idegsejtjeiben azonban a formalin által kiváltott Fos-immunpozitivitást kétoldalinak találták. A jobb hátsó lábba adott formalin azonnali, jelentős (négy-ötszörös) noradrenalinszint-emelkedést okozott mind a jobb, mind a bal paraventricularis magban. A nyúltvelő-gerincvelő határán végzett féloldali átvágás nem okozott változást a PVN-ben felszabaduló noradrenalin mennyiségében, függetlenül attól, hogy melyik oldalon alkalmazták a formalininjekciót vagy a műtéti átmetszést. Ez a megfigyelés egyértelműen igazolja, hogy a fájdalomingerület a gerincvelőből két oldalon száll fel a nyúltvelőbe és az előagyba. Ha a féloldali átmetszést a nyúltvelőben végezték (az A1-A2 katecholaminerg sejtcsoport és a locus coeruleus között), a formalin okozta noradrenalinfelszabadulás nem szűnt meg, de markánsan csökkent az azonos oldali PVN-ben, függetlenül attól, hogy melyik oldalba adták a formalininjekciót. A féloldali átmetszéssel ellentétes oldalon a PVN-ben egyaránt erős noradrenalinfelszabadulás következett be, bármely oldalba is adták a formalininjekciót. A kísérletek eredményei azt mutatják, hogy a formalin okozta fájdalomingerület a gerincvelő hátsó szarvából kiinduló érzőpályákban két oldalon haladva érik el a nyúltvelő noradrenalintartalmú idegsejtjeit, ahonnan már átkereszteződés nélkül jutnak el a PVN-be. Az a megfigyelés, hogy a formalininjekció hatására (ha kismértékben is, de) noradrenalin szabadult fel a műtött oldali PVN-ben is, arra utal, hogy a nyúltvelőből felszálló noradrenergpályákon kívül más noradrenerg (locus coeruleus eredetű) és nem noradrenergpályák szerepét is figyelembe kell venni a fájdalom okozta stresszválasz létrejöttében.


C1q-autoantitestek HIV-fertőzésben: korreláció az emelkedett szintű 60 kDa-os hősokkfehérje elleni antitestekkel. C1q autoantibodies in HIV infection: correlation to elevated levels of autoantibodies against 60-kDa heat shock proteins
Prohászka Zoltán, Daha MR, Süsal C, Daniel V, Szlávik J, Bánhegyi D, Nagy K, Várkonyi V, Horváth A, Ujhelyi E, Tóth FD, Uray K, Hudecz F, Füst G.
Semmelweis Egyetem, ÁOK, III. Sz. Belgyógyászati Klinika
1125 Budapest, Kútvölgyi út 4.
Clin Immunol 1999;90:247-55.

Az 1-es komplementkomponens q alegységével reagáló (C1q-) antitestek jelenléte ismert szisztémás autoimmun megbetegedésekben. A szerzők vizsgálatukban ELISA-módszerrel meghatározták a C1q-val reagáló antitestek mennyiségét 132 HIV-fertőzött és 140 HIV-szeronegatív személy savójában. A savók egy részében meghatározták továbbá a 60 kDa-os hősokkfehérjékkel (hsp60), a mycobacterialis hsp65-tel reagáló IgG típusú antitestek, az IgA és IgG típusú anti-Fab és anti-F(ab')2 antitestek mennyiségét és a komplement mediálta antitestfüggő HIV-fertőzés felerősödés/neutralizáció mértékét is.

A HIV-fertőzött személyek savójában a kontrollhoz viszonyítva emelkedett mennyiségben találtak anti-C1q-antitesteket (p=0,0138). A HIV-fertőzötteknél a C1q-antitest szintje 17/132 savóban (13%) lépte át a normális értéket (a kontrollsavókban mért szintek 95-ös percentilisét), míg ezt az értéket a kontrolloknál 7/140-nek (5%) találták (p=0,031). A HIV-fertőzötteket 65 hónapon át követték, ezalatt a C1q-antitest-szintjük szignifikánsan csökkent. A C1q-antitest szintje szignifikáns korrelációt mutatott az anti-hsp60, az anti-hsp65-antitestek szintjével, nem találtak azonban korrelációt az anti-Fab- és anti-F(ab')2-antitestek mennyiségével. Kecskében termeltetett anti-humán-C1q-antitestek felismerték a szilárd fázishoz kötött hsp60-at és hsp65-öt. A szerzők meghatározták a hsp65 molekula feltételezhető epitóphelyeit, ezeknek a régióknak megfelelően átfedő peptidsorozatokat szintetizáltak polietiléntűk hegyén; sikerült kimutatniuk, hogy az anti-C1q-antitestek a hsp65 három epitóprégiójához kötődnek. Az anti-C1q-antitestek és a komplement mediálta, antitestfüggő HIV-fertőzés felerősödés/neutralizáció mértéke között fordított korrelációt találtak, a sok C1q-antitestet tartalmazó szérumokban a HIV-neutralizáció gyakoribb volt, míg az alacsony C1q-antitest-szintű szérumok in vitro inkább felerősítették a HIV-fertőzést.


Simvastatinkezelés méhcsípéssel kapcsolatosan kialakuló nephrosisszindrómában. Simvastatin therapy in nephrosis syndrome developed by sting of bee
Révai Tamás, Harmos Géza
Szent János Kórház, Belgyógyászat-Nefrológia Ambulancia
1125 Budapest, Diós árok u. 1/C
J R Soc Med 1999;92:23-4.

A legtöbb krónikus vesebetegséghez kapcsolódó lipidanyagcsere-eltérés egyben a cardiovascularis megbetegedések rizikótényezőjét is jelenti, ezért fontos a kezelésük. A koenzim A-HMG-CoA-reduktáz-inhibitorokat már sikeresen alkalmazzák nephrosisszindrómában az összkoleszterin- és az LDL-koleszterin-szint csökkentésére. A szerzők munkájukban 16 éves nőbetegük esetét ismertetik, akinél méhcsípést követően alakult ki nephrosisszindróma. Az ambulanciára a beteget generalizált, főleg az alsó végtagokat érintő ödéma és hányinger miatt utalták be. A klinikai kép és a laborleletek nephrosisszindrómára utaltak; a súlyos fokú proteinuria miatt elvégzett percutan vesebiopszia minimal change nephropathiát igazolt. A vesét érintő eltéréseket a beteg által panaszolt és az anamnézisben szereplő súlyos méhcsípéssel hozták kapcsolatba. A kezdetben lökés formájában (három napon át egy gramm), majd pedig fenntartó adagban alkalmazott metilprednizolon mellett állapota nem mutatott javulást, ezért először cyclophosphamid-, majd (nyolc hétig) chlorambucilterápa vált szükségessé. A kísérő hypertonia kezelésére enalapril és furosemid adását kezdték el. A diagnózis felállítását követően kezdetben diétát, majd ennek sikertelensége miatt simvastatint alkalmaztak (20 mg/nap); a beállított terápia hatására még a nephrosisszindróma remisszióba kerülése előtt sikerült lényegesen csökkenteni az extrém emelkedett szérumlipidszinteket, amelyek a remisszió idejére már normalizálódtak.


A hypovolaemiás sokk által kiváltott gyomornyálkahártya-károsodások vizsgálata patkánynál. Experimental study of hypovolaemic shock-induced gastric mucosal lesions in the rat
Zöllei István
Szegedi Orvostudományi Egyetem, Sebészeti Klinika
6720 Szeged, Pécsi u. 4.
Ann Acad Med Singapore 1999;28(1):85-9.

A tanulmányban a szerző azt vizsgálta, hogy az oxigén-szabadgyökök szerepet játszanak-e patkánynál a haemorrhagiás sokk és reperfúziós állapotban létrejövő gyomornyálkahártya-károsodások kialakulásában. A kísérlet során használt állatokat hét csoportba osztották. A nyálkahártya-károsodások kivédésére különböző dózisban H2-receptor-blokkoló ranitidin-, xantinoxidáz-bénító allopurinol- és szuperoxid-dizmutáz-előkezelést alkalmaztak. Mérték a gyomornyálkahártya károsodott területét, a szövettani eltérések súlyosságát, hisztokémiai módszerrel az endogén-peroxidáz aktivitását. Evans-kék festéket használtak a gyomornyálkahártya membránjainak fokozott áteresztésének a kimutatására. Az allopurinol és a szuperoxid-dizmutáz, valamint a legnagyobb dózisú ranitidin-előkezelés szignifikáns védőhatást mutatott a haemorrhagiás sokk okozta gyomornyálkahártya-károsodásokkal szemben, valamint kedvezően befolyásolta a fokozott peroxidációt és membránpermeabilitást.