HISTORIA MEDICA
Orvosi és egészségügyi felvilágosító irodalom a 18. századi Magyarországon
Kapronczay Katalin
 
 
 


dr. Kapronczay Katalin, Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, 1023 Budapest, Török u. 12.

LAM 2000;10 (5): 458-462. 


"Megvilágosodott a' Nemzet, ha ki-ki a' Nemzetbenn tud annyit, a' mennyire hivataljához, állapotjához képest szüksége van. Más tehát a' Megvilágosodás a' Földmivelőre más a' Mesteremberre, más a' Tudósra nézve...
A' könyvek olvasása is igen hasznos eszköz a' megvilágosodásra... Az is kérdés, milyen határok közzé van szorítva valamelly' Országban a' Gondolkodás, Irás, Nyomtatásbéli szabadság?"

(Ercsei Dániel: Statistica.
Debreczen, Csáthy, 1814. 92-93. p.)
 

A 18. század igen sokirányú fejlődést eredményezett az ország kulturális, tudományos életében, valamint az általános jóléti kérdéseket érintő területeken egyaránt. Az új eszmék most is kissé késve érkeztek el hozzánk, a külföldön iskolázott értelmiség - természettudósok, orvosok, bölcsészek - által. Mindenki a maga szakterületén igyekezett az ország elmaradottságán enyhíteni, a tudást terjeszteni. Általános elvként vallották a külhoni szellemi áramlatokat követve, hogy mindennek alapja a tudás, amelyből az ország valamennyi polgárának joga van részesülni. Hasonlóképpen mindenkinek alapvető emberi joga, hogy megfelelő körülmények között, egészséges életmódot folytasson. A felvilágosodás legismertebb egyéniségeinek - bár rendkívül rokonszenves, mindamellett naivul idealista - elképzelése volt az optimális társadalmi modellről is. "...az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány, és ez mentől közönségesebb a lakosok között, az ország annál boldogabb..." - vallotta a Bécsben szerzett tudása birtokában Bessenyei György. Hitte és vallotta, hogy az ember hasznos ismeretek elsajátítása segítségével, evilági elrendeltetése biztos tudatában elégedetten élhet.

Mindebből következett, hogy a felvilágosodás századában rendkívül fontos szerepet kapott a nevelés, oktatás, minden szinten, minden területen. A 18. század az önálló magyar tudományos élet kibontakozásának is ideje. Már Mária Terézia uralkodása idején is fontos egészségügyi vonatkozású törvények születtek. Az 1770-ben kibocsátott Generale Normativum in Re Sanitatis összefoglaló cím alatt ismertté vált rendelkezés az államilag szervezett egészségvédelem jogi alapja volt, amely az ország közegészségügyi intézményi rendszerét keltette életre. Rendkívüli fontossága volt a Nagyszombaton felállított önálló magyar orvosi karnak is, ahol nem csupán az orvosok hazai képzése vált lehetővé, de megvalósult a sebészek, bábák megfelelő színvonalú oktatása és ellenőrzött keretek közötti vizsgáztatása is.

A felvilágosult abszolutista állammodell egyik sarkalatos pontja és alappillére a jó munkabírású, egészséges polgár, aki ily módon mindenben segítőtársává válik az uralkodónak. Ebben az elgondolásban arányban állt egymással az uralkodó kötelező gondoskodása a polgárok szellemi és testi jólétéről és az alattvalók uralkodóval-állammal szembeni viszontkötelezettségei.

Bizton állíthatjuk, hogy az egészségügy, az orvostudomány volt az a terület, ahol a felvilágosult abszolutisztikus állammodell megvalósítására törekvő uralkodók elgondolásai szerencsésen találkoztak az egyéni boldogulásukért, jobb életkörülményeikért küzdő polgárok szándékaival.

A 18. századi Magyarországon erőteljes fejlődésnek indult a könyvkultúra. A kiadványoknak csak egy része volt a barokk nyomdatechnika vívmányát, a rézmetszetet illusztrációként, díszítőelemként felhasználó, művészi gonddal előállított latin és német nyevű tudományos könyv. Örvendetesen emelkedett a magyar nyelven kiadott munkák száma, hiszen hasonlóan a nyugat-európai felvilágosodáshoz, nálunk is hangsúlyozott helyet kapott az anyanyelvi kultúra, az anyanyelvi irodalom. Ezek egy egészen új célt szolgáltak, a pórnép, a falusi szegények és a kevéssé iskolázott városi lakosság hasznos ismeretekkel való ellátását. A szerény külsővel, egyszerű tipográfiával, következésképpen olcsón előállított könyvecskék révén kívánták bizonyítani, hogy a tudomány a társadalom egészét hivatott szolgálni, ennek érdekében a könyvnek a mindennapok elemévé kell válni.

Az egészségnevelés sokirányú munkájában különböző iskolázottságúak vettek részt. Egyfelől fontos volt a falusi értelmiség - tanítók, papok - felvilágosítótevékenysége, hiszen a hétköznapok gondjait elsődlegesen velük osztotta meg a lakosság. Emellett rendkívüli felelősség hárult az egyre növekedő létszámú orvosokra, valamint a kirurgusokra és bábákra is. Ennek megfelelően csoportosítható a megjelent irodalom is, hiszen nekik is jól használható segédeszközökre kellett támaszkodniuk. A népszerű egészségnevelésben korábban egyeduralkodó kalendárium mellett - azt kissé háttérbe szorítva - ezért kapott kiemelkedő feladatot az oktató-nevelő irodalom különféle válfaja. Ezeket kezdetben idegen nyelvről fordították le, majd hamarosan megjelentek az eredeti, magyar nyelvű könyvek is.
 

Bábakönyvek

A 18. században a szülések levezetése szinte kizárólagosan a bábák feladata volt, csupán végveszélyben kérték a tanultabb kirurgus, illetve az orvos segítségét. Nem ok nélkül volt igen magas a szülési mortalitás, illetve a szakszerűtlen közreműködéssel világra jött csecsemők korai elhalálozásának aránya. A tudatlanság mindkét részről általános volt, a kuruzslók, angyalcsinálók csakúgy vétkesek voltak, mint az asszonyok, akik rosszul értelmezett szeméremből csak a megszokott - babonás és hiányos szakmai tudással vajákoló - bábát engedték a szüléseknél segédkezni.

Ezt az állapotot fogalmazta meg rendkívüli beleérzéssel és tisztánlátással Weszprémi Istvánnak írott levelében Gerard van Swieten, a sokszor idézett mondatban: "Könnyebb Herkules kezéből a husángot kiragadni, mint asszonyainkat az előítéletekből."

Weszprémi István doktor, aki a hírneves angol szülész, William Smellie mellett szerezte szülészeti ismereteit és erről diplomát is kapott, hasonló problémákkal találkozott munkája során. "Fájlalható dolog, hogy a' Bába Mesterségnek vastag tudatlansága miatt olly sok ezer Lelkeknek kell elveszni..." - fogalmazta meg. Pontosan felismerte a bábaképzés szükségességét, annak sarkalatos elemeit. "...sem Doktor, sem Chirurgus, sem Bába senki nem lehet, amíg az említett Mesterséget a' Bába Doktor Professzornak vezérlése alatt fundámentumosan meg-nem tanullya és reális manuális operátiókat tévén arról Tanubizonyság Levelet nem vészen" - jelentette ki Weszprémi A' Kisded gyermekeknek nevelésekről való rövid oktatás című (Kolozsvár, Páldi, 1760) könyvének bevezetőjében. Az első magyar nyelvű bábakönyvet is Weszprémi István fordította le, amely 1766-ban jelent meg Debrecenben Bába mesterségre tanító Könyv címmel. A magyar nyelvű közreadásra Gerard van Swieten ösztönözte, aki a szerző,  Johann Nepomuk Crantz hozzájárulását is megnyerte a kiadványhoz. Az eredetileg illusztráció nélküli művet Lorenz Heister és Hendrich von Deventer munkáiban szereplő ábrákkal egészítette ki Weszprémi. A bábakönyvkiadásnak híre - sőt annak egy példánya is - van Swieten közvetítésével eljutott a császárnőhöz, aki elismeréseképpen díszes kitüntetést adományozott Weszpréminek.

Ez tekinthető tehát az első magyarországi bábatankönyvnek. Szükségességét és sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rövid időn belül ismertté vált és közkézen forgott a tiszántúli bábák körében.

Domby Sámuel, Borsod megye főorvosa 1772-ben írta meg bábatankönyvét, kérdés-felelet formában tárva fel a szükséges tudnivalókat. A könyv kiadására nem csupán saját szomorú tapasztalatai ösztönözték, hanem az a Mária Terézia által kiadott rendelet is, amely a bábák vizsgáztatásával kapcsolatban látott napvilágot, kimondva, hogy a tudatlannak minősített bábát el kell tiltani a gyakorlattól. "...Azt akarja a' mi Kegyelmes Asszonyunk... hogy tanultabbak legyenek ennekutánna a' Bábák, tudjanak a' Szülésnek keserves  fájdalmai közt fetrendő szegény Aszszonyi állaton segíteni, ... tudják mind az Anyának, mind a gyermeknek életét a' rettenetes veszedelemben, mesterséges erő által meg-tartani."  Remélte, hogy "...a' mi Bábáinknak együgyüségekhez és tehetségekhez alkalmaztatott..." könyvvel segítséget tud nyújtani. Vallotta, hogy a bábahivatás olyan viselkedést és etikát kíván meg, amelyeknek a mesterség gyakorlójának egész életét át kell hatniuk, ezért az alapvető normákat az oktatásban is tudatosítani kell (Domby Sámuel: Bába mesterség... Posony, Landerer, 1772).

Szeli Károly 1777-ben adta közre Magyar bábamesterség címmel Johann Steidele munkájának fordítását. Rendkívül alapos mű, a női test anatómiáját, majd a normális és rendellenes terhesség jellemzőit ismerteti, leírja az egészséges szülés menetét és a rendellenes szülések válfajait, az alkalmazott eljárásokkal egyetemben. Az elméleten túlmenően nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati ismeretekre is, ilyen irányú tanácsait a rendkívül szép kivitelű és szemléletes ábrákkal teszi érthetőbbé. Így indokolja a gyakorlati oktatás szükségességét: "...Az Orvosi, Borbélyi, és Bábáskodásra tanító Tudományok nem olly elmére és gondolkodásra fondáltatott Tudományok (scientia speculativa), mellyeket tsak olvasás által lehetne meg-tanulni; ezek tselekedettel meg-mutatandó Mesterségek, mellyeknek tzélját tsak hoszszas Praksis által érhetjük el." A bevezetőben rövid szószedetet tesz közzé, a leggyakrabban használatos anatómiai kifejezések magyar neveivel ismerteti meg az olvasót, mert "...a Magyar nyelvnek is vagyon annyi jussa, mit más nyelvek tulajdonítanak magoknak..." - jelenti ki öntudattal. (Szeli Károly: Magyar Bábamesterség. Irattatott német nyelven Steidele János által, mellyet a Felső Hatalmasságnak parantsolatjára ... magyar nyelven ki-adott - Béts, Schultz, 1777.)

Mocsi Károly: A bába mesterségnek eleji című könyve (Pest, Trattner, 1785) szintén fordítás. A szerzőt ugyan nem nevezte meg, csupán annyit közölt, hogy az eredeti kiadvány az, "...a mellyikből a Német Bábák exámenre készülnek."
 

Gyermeknevelés, gyermekápolás, gyermekgyógyászat

"Az emberi nemnek számos nyavalyái nagyobb részin a' rossz neveltetésből eredetüket veszik..." - állapította meg találóan Csapó József. Az addig meglehetősen elhanyagoltnak mondható gyermekápolási-gyermekgyógyászati irodalom is több jelentős kiadvánnyal gazdagodott a 18. században. Első gyöngyszeme Weszprémi István: A' kisded gyermekek nevelésekről való rövid oktatás címmel Kolozsvárott jelent meg 1760-ban. Nem kizárólag orvosi felvilágosító mű, lényegesen több annál, hiszen általános pedagógiai tanácsokat is tartalmaz. Locke és Rousseau neveléselméleti hatása erősen befolyásolta a szerzőt munkája megírásában.

"Közönségesen tsak a' kedvező Anyákra és tudatlan Dajkákra bizatott ez ideig e dolog, azok pedig a' Tsetsemő Kisdedekkel okosabban bánni nem tudnak, hanem a' mint Nagy Annyoknak régi meg rögzött helytelen rosz szokásokból tanulták... ritka az, a' ki értelmes Orvos Doktornak tanátsával kívánna élni máskor, hanem midőn megbetegednek, holott arra kellene vigyázni kiváltképpen, hogy meg-ne betegednének és a Nyavalyáktól eleve oltalmaztatnának, innét vagyon, hogy többen halnak ki az Emberek közzül öt Esztendőn alól, mint kik Életeknek ötödik Esztendejét elérték volna..." - tárta fel a szomorú valóságot a könyv bevezetőjében Weszprémi. A megelőzés egyik fontos elemeként kiemelte a himlőoltást, amelynek alkalmazásával angliai útján ismerkedett meg és tudjuk, hogy londoni orvosi munkája során számos gyermeket oltott be. Az egészséges életmódra való nevelést is már ifjan kell elkezdeni, éppen ezt elősegítendő, a tudnivalókat "... írásban adnám által, mint kellesék a' Szüléknek és Dajkáknak... a Kisdedek Nevelésére nézve vigyázni."

Csapó József egy évtizeddel később a Kisgyermekek isputálja című gyermekgyógyászati könyvében szintén a "természet helyes reguláit" említi követendő példaként. Fontos szempont volt, hogy ne elérhetetlen, a falusi szegények által megfizethetetlen medicinákat javasoljon, hanem "... olly féle orvosságokkal 's azok eránt tanátsról lenni kívántam lenni, melly szerint, kivált falvakban ... a szegény Emberek az ő nyomorgó kis-gyermekeiknek könnyen fel-található és el-készíthető hasznos házi orvosságokkal is segítségül lehessenek" - írta a könyv bevezetőjében Csapó.

A század végén Domby Sámuel a svéd király háziorvosának, Rosensteini Nils Rosennek a gyermekgyógyászatát adta ki, magyar nyelvre átültetve. A fordító előszavában így ajánlja a művet. "... a' gyermekek nyavalyáiról, kik magok betegségeit nem tudják ... meg-panaszolni, következésképpen a' mellyeket leg-nehezebb meg-esmérni és meg-orvosolni ... melly ... emberek, ezt a' Könyvet magok hasznokra fordíthatják... de az értelmes Orvosok és Borbélyok is szép meg-tartásra való le-írásokat és nevezetes tapasztalásokat találhatnak benne..." (Rosensteini Rosen, Nils: Orvosi tanítás a gyermekek nyavalyáiknak megesmérésekről és orvoslásokról... Ford: Domby Sámuel. Pest, Landerer, 1794 - Elől-járó beszéd.) A betegségleírások és terápiák között sok figyelmet szentel a könyv a himlő különböző fajtáinak és természetesen a himlőoltásnak is.
 

Dietétika - egészséges életmód

A 18. század második felében az anyanyelvű orvosi felvilágosító irodalom jelentős hányada a dietétikai irodalom, vagyis az egészséges életmódot, az egészség megtartását biztosító életvitel szabályait egyszerű nyelvezettel közzétevő kiadvány. Ezek jelentős része szintén nem eredeti magyar munka, hanem külhoni szerző sikeres művének fordítása, "hazánk állapottyához alkalmaztatva", egyéb adalékokkal "megjobbítva". Nevezetes fordítás Simon-André Tissot könyvének fordítása Marikovszki Mártontól (A' néphez való tudósítás Miképpen kellyen a' maga egésségére vigyázni. Nagy Károly, Pap, 1772), valamint Christian Wilhelm Hufeland az élet meghosszabbításának módjait bemutató könyvének Kováts Mihály által készített kiadása, amely "... a' nehezebb helyeken megvilágosított alkalmatosság szerént a' Magyar Hazára szabatott, néhol pedig meg bővíttetett." A munka kiadásának szükségességét és hasznát több indokkal támasztja alá az előszóban Kováts Mihály: "...ebben új tudomány jött a világra, t.i. a' macrobiotica, v. az Élet meg hoszszabbitásának mestersége ... szükséges könyv ez minden ... embernek... az Oskolákra tartozó könyv ez mert kivált az ifjakat tette magának tárgyul az író ... senki még úgy el nem találta azt a'... módot ... hogy kell írni egy Orvosnak a' Közönséghez..." (Az emberi élet meg-hoszszabításának mestersége. Iratott Christóf Wilh. Hufeland ... által. Ford.: Kováts Mihály által. Pest, Trattner, 1798.)

Pápai-Páriz Ferenc ekkor már klasszikusnak számító Pax Corporisa példaként szolgált önálló egészségtani munkák megírásához. Weszprémi István: Az egésségnek fenntartására és a' hoszszú életnek megnyerésére tartozó szükséges Régulák című munkácskája két kiadást is megért. (Kolozsvár, 1760 és Pozsony, 1799.) Mátyus István hatkötetes Ó és Uj Diaetetikája (Pozsony, Landerer, 1787) méltó folytatása Pápai-Páriz művének. Ez azonban terjedelménél és tudományos igényű megfogalmazásánál fogva inkább a szakemberekhez, mint a köznéphez szólt. Csapó József: Orvosló könyvetské-je (Pozsony-Pest, Landerer, 1791) is ezt a műfajt gazdagította. Kiss József, Széchényi Ferenc nagycenki uradalmi orvosa tankönyvnek szánta katekézisét, "... minden nem orvosnak de kiváltképpen a' köz-népnek és az Oskolába járó gyermekeknek..." (Egésséget tárgyazó katechizmus, vagy-is Kérdésekbe és Feleletekbe foglalt oktatás ... Sopron, Szász, 1796.)

Természetesen közkézen forogtak kevéssé színvonalas kiadványok is, amelyeknek - bár a nép körében rendkívüli népszerűségre tettek szert - tudományos értékük vitatható volt. Juhász Máté: Házi különös orvosságok (Kolozsvár, Jézus Társaság, 1768) és Nediliczi Váli Mihály: Házi orvos szótárotska (H.ny.n., 1797.) munkáit Weszprémi István híres biobibliográfiájában (Succincta medicorum Hungariae et Transilvaniae biographia) erős kritikával illette. Érdekességként említhetjük meg, hogy az egyébként latin nyelvű könyvben ezeket a részeket magyarul közölte Weszprémi.

A meglehetősen vegyes tartalmú (mezőgazdaság, háztartás, hétköznapi ügyek intézése) Szükségben segítő könyv egészségügyi részeiről is ez mondható el. Kömlei János német nyelvről fordította Beck Rudolf művét. Jelentősége csupán a magyar nyelvűségben kereshető, ami annál különösebb hangsúlyt nyert, mivel a kiadó sem magyar származású volt, Stáhel József "Bétsi és pesti Könyv-áros" személyében. Könnyed stílusban, tanulságos széphistóriák segítségével igazítja el az olvasót a mindennapi életben. A könyvet miniatűr, szép mívű képecskék teszik vonzóbbá.
 

Kézikönyvek kirurgusoknak

A kirurgusképzésre is - hasonlóan a bábaképzéshez - különös figyelmet fordítottak. Egyrészt a borbélysebészek tényleges sebészi munkájának színvonalát kívánták emelni, a különféle külső sérülések, illetve külső megnyilvánulásokkal előforduló betegségek sebészi ellátását kellett az oktatás segítségével korszerűbb alapokra helyezni. Ezenkívül megjelentek olyan kiadványok is, amelyek a belső szervek betegségeinek szakszerű gyógyításában igazították el a borbélysebészeket.

Miskoltzy Ferenc sebész doktor, Győr város rendes orvosa Erhard Norr német nyelven megjelent munkáját fordította le magyarra, hogy a hazai sebészeket népszerű formában megírt könyvvel segítse. (Manuale chirurgicum, avagy chirurgiai utitárs... Győr, 1742.) A szerző ajánlása szerint "chirurgiát tanuló ifjaknak 's nem Medicusoknak kedvekért, kivált-képpen pedig, Hazám fiainak tanítására botsátatott légyen ki ezen Könyv... A mi időnkben ezen Mesterség más Országoknak határjaiban virágzó állapottal tündöklik, de hogy valóban meg-valljam, édes Magyar Hazánk az ő Haza-fiai közzül ritkán tapasztalt még ollyaténokat, kik az Chirurgiai mesterségben írások által mutatták volna magokat..." A kötet eligazítást nyújt a csonttörések, ficamok, különféle eredetű sebek gyógyításáról, a sebészeti műszerekről és orvosságokról, sőt a gyógyszeralapanyagok neveinek latin-magyar szószedetét is közölte. Szerencsére az asztrológiai fejezet igen rövid, szűkszavú. Mintegy ötven évvel Rácz Sámuel nagy jelentőségű sebésztankönyve előtt adta ki nagy sikerű manuálisát.

Milesz József a tábori és falusi borbélyok számára fordította le Anton Störck munkáját. (Bécs, Trattner, 1778.) Az író szándéka szerint "...ezen könyvnek hasznát vehetik az ollyan Borbélyok... kik az előtt élő tanítást is hallgattak, most pedig elméjüket olvasása által segíthetik ...olly Borbélyoknak írtam, kik már a' magok mesterségét jól tudják: azért is a' nyavalyáknak külső orvoslásáról semmit nem írtam..." Különféle belső betegségről szól az oktatás; a hideglelések fajtáiról, a belső szervek gyulladásairól, "májbéli vizi betegségről, szívdobogásokról, fulasztó hurutról, keresztül való hártya gyuladásról" (mellhártya), "az étel utálásáról" stb.

Rátz Sámuel: Orvosi oktatás - mellyet a' leg-gyakrabb és leg-közönségesebb belső nyavalyáknak jeleiről és orvosságairól címmel adott ki először 1776-ban, majd röviddel azután 1778-ban is kinyomtatták Pozsonyban és Kassán, a Landerer-nyomdában. Ennek bevezetőjében rendkívül szemléletesen festi le a hazai állapotokat, ami könyve megírására késztette.

"Tapasztalt dolog, hogy a' Mezei Nép többire tsak Borbélyokra bizattatik. Doktorok mindenütt nem lehetnek. Azis nyilván való dolog, hogy a' Borbély belső nyavalyához semmit sem tud, és még-is minden-féle betegséget orvosol. A' tudatlan ember-is bátrabban folyamodik Borbélyhoz, mint-sem Doktorhoz; mert fél a' Doktornak adandó fizetéstől. Ebben az állapotban egyebet segíteni nem lehet, hanem tsak azt, hogy a' Borbélyok ... annyi orvosi tudományra tanittassanak, a' mennyivel a' köznépnek a' leg-gyakrabban és leg-közönségesebb történetekben használhatnak... Próbált orvosi régulákat szedtem öszve, mellyekkel ugyan a' Borbély annyira nem mehet, mint a' Doktor, de még-is, ha elég okos, szerentsésen orvosolhat."
 

Pestisirodalom

A 18. században még mindig időről időre szedték áldozataikat a legkülönfélébb fertőző, járványos betegségek, többek között a legfélelmetesebb, tömegeket pusztító pestis. Érthető módon igen gazdag a korabeli, pestissel foglalkozó szakirodalom. Az orvosokat a megelőzés módjának kidolgozása foglalkoztatta. A himlőoltás külhonban már régóta ismert volt, és széles körben alkalmazták. Hazai orvosaink külföldi tanulmányútjaik során sajátították el a technikáját és hazatérve igyekeztek azt elfogadtatni és a lakosságot is meggyőzni annak előnyeiről.

Egyes vélemények szerint a himlőoltás sikeressége adta az ötletet Weszprémi Istvánnak, hogy a pestis megelőzését lehetővé tevő pestisoltás kidolgozásával foglalkozzon. Londoni tartózkodása idején, 1755-ben írta meg jelentős művét - amely szakirodalmi tevékenységének első, fontos állomása volt - Tentamen de inoculanda peste címmel. Az orvostörténeti szakirodalom értékelése szerint a Tentamen...-ben leírtak alapján Weszprémi az antitoxikus terápia és az immunológiai gondolkodás egyik korai előfutárának tekinthető.

A városok szigorú rendszabályokat léptettek életbe a járványok - így a pestis - terjedésének megakadályozása érdekében. A Habsburg Monarchia a keleti határait igyekezett minél hathatósabban védeni a Török és Orosz Birodalom felől folyamatosan érkező veszéllyel szemben. A következő lépésként ellenőrző vonalat létesítettek az országhatárokon.

A járványok megfékezésének másik útja a lakosság felvilágosítása, hasznos tanácsokkal való ellátása volt. A felvilágosító kiadványok éppen ezért magyar nyelven, közérthető megfogalmazással jelentek meg, hogy minél többek számára hozzáférhetőek legyenek.

Gömöry Dávid hosszú címmel kinyomtatott könyvében (A pestisről való orvosi tanácslás, a melyben miképpen ki-ki okos értelmének és az orvosi tudomány fundamentumának útmutatása szerint, magának, mind az egészséges testnek megoltalmazásában, mind pedig az dögletes nyavalyában önnön maga orvosa lehet - Győr, 1739) hasznos öngyógyító tanácsokat fogalmaz meg. Gömöry munkája túlmutat az átlagos pestisirodalmon, ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a fertőző betegségekre fogékonyabb az, aki egészségtelen életmódot folytat, egészségtelen körülmények között él. Munkájának csaknem felét az általános életmódbeli rendszabályoknak szentelte, 58 pontban ismertette az egészségügyi problémákat a dietétika hagyományos csoportosítása szerint (levegő, táplálkozás, testmozgás, pihenés stb.).

Madai Dávid Sámuel könyvében szintén a megelőzés és a gyógyítás hétköznapi módjaival kívánta az egyszerű olvasót megismertetni. Apósának, Chr. Sigmund Richternek az írását fordította le németből, némi kiegészítésekkel bővítve. (Szükséges oktatás, miképen kiki e mostani behatolt döghalálban és elragadó betegségekben Isten kegyelme által magát őrizheti és orvosolhatja, némely hihető relatiókkal egyetemben mely jeles hathatóssági voltának légyen e traktácskában dicsért orvosságoknak - Halle, 1739.)

Perliczy János Dániel szintén fordítást tett közzé Budán, 1740-ben. Moller Károly Ottó munkáját fordította le, teljes címe Consilium medicum, Az az orvosi oktatás, miképpen kellessék e' mostani pestisses és egyéb mérges nyavalyáknak bérohanássokban... őrizésképpen az embernek magárul gondot viselni... Ugyanebben a kötetben jelent meg a Medicina pauperum, Az az a szegények számára való házi orvosságoknak ... alkalmasztatása és a Testi békességre vezérlő útitárs, az az ... házi és úti patikátskának ... rövid leírása című munka is. Ezek színvonala magasan felette állt Juhász Máté és Nedilici Váli Mihály korábban már említett orvosságos könyvének. Ezek az írások megfelelnek azoknak a kívánalmaknak, amelyeket Domby Sámuel fogalmazott meg a jó orvos és a jó terápia ismérveiről: "Az orvosságokat, mellyeknek ... keveseknek, oltsóknak, könnyen megszerezhetőknek kell lenni, tulajdon neveikkel nevezik... Nevetik a hoszszú Recipéket. Értelmesen beszéllenek a' betegekkel, nem siketitvén meg az ő füleiket értelem nélkül való görög 's deák nevekkel és magyarázatokkal. Oly világosan írnak az ő munkáikban, hogy a' köz ember mind magán segíthet azoknak olvasásokban, mind kedves Baráttyát ... az halálnak torkából kiragadhatja..." (Orvosi tanítás... Pest, 1794. - bevezető)

Az orvostudomány tehát, mint társadalmilag fontos diszciplína vívta ki helyét a 18. században. A könyv értékét ekkor már azzal az erkölcsi haszonnal is mérték, amellyel az olvasót gyarapította. A tudományok anyanyelven való művelése természetesen többirányú jelentőséggel bírt. Ekkor indult meg a magyar szaknyelv alakulásának első komolyabb hulláma is. A felvilágosító, ismeretterjesztő irodalom - mint új műfaj - megjelenése, a szakmai nyelvújító törekvések a század végére az egészség megőrzésének és a gyógyításnak váltak eszközévé.