TÖPRENGŐ
A gerontológia, geriátria jelentőségéről
dr. Iván László
 
 
 


LAM 2000;10 (5): 442-443. 

 
Az ezredfordulón az emberiség nagy problémája a népesség számának rohamos és az élettartam növekedése, egy soha nem látott technikai civilizáció ártalmaival és előnyeivel együtt.

Az öregedés kihívást jelent az egyénnek, hogy megküzdjön a korban előrehaladva szaporodó veszteségekkel. Ilyen a fogyatékossá váló érzékszervek, a testi erő csökkenése, az alkalmazkodási képesség mérséklődése. Veszteségek jelentkeznek az emberi kapcsolatokban is. (A munka, az aktív tevékenységek elvesztése, a barát- és társvesztés, a megszokott környezet elvesztése, és nem utolsósorban az anyagi biztonságvesztés.) Amennyiben az idős ember magára marad, az izolálódás megbetegítheti (depresszió, zavartság, kóros visszahúzódás vagy személyiségzavarok formájában); a folyamat nemegyszer öngyilkossággal végződik. Mindezek mellett számos problémát jelent, hogy a korosodó ember mind több panaszára egyre több gyógyszert kap, beavatkozásban részesül, és ezek között sokszor összeférhetetlenség, ártalmas együtthatás vagy késői, nem kívánt mellékhatás alakulhat ki, amely csak növeli problémáit.

Az életfolyamatokat genetikailag kódolt alapprogramok biztosítják. Az ember öregedésében azonban a szocializációs folyamatok, a mindenkori ártalmakkal szembeni védekező-elhárító "szoftverek" önfejlesztő rendszere meghatározó jelentőségű. Így értelmezhető az öregedés sokfélesége, és így kezelhető az a dilemma, hogy egyszerre fajspecifikus és egyszerre személyreszabott - azaz egyszerre genotipikus és ugyanakkor fenotipikus.

Az élet törvényszerűségeit kutató tudományok mindinkább szembesülnek az időbeni változások alapkérdéseivel, az emberi öregedés tudományos értelmezésével. A XX. század végére olyan bőséges ismeretanyag halmozódott föl, hogy kifejlődött és önállósodott az öregedés és öregség tudománya.

Az ismeretek szintéziséhez, értelmezéséhez és gyakorlati konvertálásához azonban ma már elengedhetetlenül szükséges a paradigmaváltás. Véleményem szerint a kulcsfogalom a humán geroökológiai holisztikus modell, amely rendszerszemléletű gondolkodás mellett személyreszabott praxist követel. Az ember öregedésének értelmezését és befolyásolását nem lehet lineárisan ábrázolni és mérni. A XX. század végére ily módon teljes legitimációt és kompetenciát nyert a gerontológia és geriátria, az öregedés alapfolyamatainak kutatásával, befolyásolásával, esély-kockázati szemléletével, megelőző, gyógyító és helyreállító orvoslásával és humán geroökológiai holisztikus rendszerszemléletével együtt.

Az ezredvég időshelyzetének jellemző megfogalmazását adta Gro Harlem Brundtland, a WHO főigazgatója: "A világ népességének elöregedése az egyik legnagyobb kihívás, ugyanakkor óriási lehetőség is. Ugyanis az idősek sok mindenben lehetnek valamennyiünk szolgálatára, segítségére."

Az emberiség népességszámban valóban rohamosan növekszik, ezen belül számszerűen több az idős tagja (a fejlett társadalmakban a népességen belül a 60 éves és idősebbek aránya 20-30% közé emelkedik). A 65 év felettiek és a 80 évesnél idősebbek száma és aránya ugyancsak növekszik; Steel s Maggi (WHO, 1993) szerint 2025-re a 65 éves és idősebbek száma a fejlődő világban eléri az 571 milliót; ez a szám kétszerese a fejlett nemzetek ilyen korú időseinek. Magyarországon egyrészt népességfogyást (3,5 ezrelék), másrészt az idősek arányának növekedését tapasztaljuk (a 60 éves és idősebbek aránya elérte a 20%-ot). Ez a tendencia fokozódik.

Míg Nyugat-Európában a születéskor várható élettartam átlagosan 77 év a férfiaknál és 82 év a nőknél, Magyarországon a férfiaknál 63-64 év, nőknél 73 év. A 60 éves vagy idősebb népességünk 50%-a szenved krónikus betegségben. Krónikus betegségeik közül 45% szív- és érrendszeri betegség, 16% ízületi megbetegedés. 30%-uk szenved valamilyen pszichiátriai betegségben, pszichés tünet 35%-uknál fordul elő. A 60 éven felüliek 25-30%-a a jövőjét reménytelennek tartja.

Az ár- és költségrobbanás miatt a nemzeti gazdaságok terhei olyan mértékben emelkednek, hogy restrikciós egészségügyi és szociálpolitikai intézkedésekre kerül sor. Pedig a fenti riasztó tények meggyőzően támasztják alá, hogy csak gazdasági-társadalmi összefogás révén javítható az idősek helyzete. Ahogyan az elmúlt 10-15 évben a gerontológusok figyelme mindinkább az "egészséges és sikeres" öregedés felé fordult, megállapították, hogy a közegészségügy, a megelőző idősorvoslás és a korrekt epidemiológiai elemzések megnövelik az életkilátásokat és javítják az életminőséget.

A világ számára ma a legfőbb mondanivalónk: minél hosszabban, minél aktívabban és minél önállóbban éljünk egyensúlyban önmagunkkal és környezetünkkel. Nyilvánvaló, hogy életünknek minden pillanatát a vágyaink, képességeink és lehetőségeink egymáshoz való viszonya is megszabja, ez személyiségünktől függően harmonikus vagy diszharmonikus, sikeres vagy sikertelen. Ha sikerül összhangba hoznunk ezeket, magunk is átérezhetjük majd Florida Scott-Maxwell 83 évesen Az életem mértéke című könyvében írt sorait: "Mi öregek tudjuk, hogy az öregség nemcsak fogyatékosság, nagyszabású és gazdag élmény is. Néha szinte meghaladja képességeinket, de olyasvalami, amire büszkék lehetünk. Ha hosszadalmas vereség is, ugyanakkor győzelem és sokatmondó az idő beavatottjai számára, ha nem is azoknak, kik nem jutottak idáig."