SCIENTA MEDICA HUNGARICA
Magyar szerzők külföldi szakfolyóiratokban publikált közleményeinek kivonatai
 
 
 


LAM 2000;10 (4): 350-353. 

Kapcsolatok a P2-purinoceptorok és a kapszaicinérzékeny afferens idegek között a bélben és más szövetekben. Connections between P2 purinoceptors and capsaicin-sensitive afferents in the intestine and other tissues
Barthó Lóránd, ifj. Lénárd László, Lázár Zsófia, Carlo Alberto Maggi
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
7643 Pécs, Szigeti út 12.
Eur J Pharmacol 1999;375:203-10.

A kapszaicinérzékeny neuronok az érzőrostok legjelentősebb populációját képezik, és szerepet játszanak a kémiai, a hő- és a mechanikai ingerekkel kiváltott fájdalomban. Az ATP (intracelluláris szerepe mellett) az idegsejtekből felszabadulva és úgynevezett purinoceptorokon hatva ingerületátvivő szerepet is játszik. Számos purinoceptor-típust és -altípust ismerünk; a fő típusok egyike a P2-purinoceptor.

A két rendszer viszonya elvileg kétoldalú lehet: az érzőideg-végződéseken elhelyezkedő P2-purinoceptorok izgathatják az érzőidegeket, másrészt a kapszaicinérzékeny szenzoros idegsejtekből ATP szabadulhat fel, amely szerepet játszhat a fájdalomérzés, illetve a nociceptio folyamatában és/vagy az érzőidegek izgatásával kiváltott "helyi efferens" válaszokban (a kapszaicinérzékeny neuronok ugyanis a periférián is biológiailag aktív anyagokat szabadítanak fel, amelyek részt vesznek a Lewis-féle "hármas válasz" és számos más helyi reakció létrejöttében).

Számos adat bizonyítja, hogy az ATP izgatja az érzőneuronokat a P2X3- és más purinoceptor-altípusok közvetítésével, de még hiányos annak bizonyítása, hogy az érzőidegekből felszabaduló ATP részt vesz a nociceptio, illete a "lokális efferens" válaszok közvetítésében.

A szerzők kísérleteikben azzal a lehetőséggel foglalkoznak, hogy a vékonybélben a P2-purinoceptorok izgatása kapszaicinérzékeny neuronok közvetítésével okozna kontrakciót, továbbá azzal, hogy a kapszaicin okozta kolinerg összehúzódásban az érzőneuronokból felszabaduló ATP részt vehet. Tengerimalac-ileumon a P2-purinoceptor-izgató a-, b-metilén-ATP kolinerg kontrakciót okoz, amelyet azonban a kapszaicinérzékeny idegek funkcionális károsítása (kapszaicin-tachyphylaxia révén) nem befolyásol. Az alfa-, béta-metilén-ATP tehát izgatja a plexus myentericus kolinerg idegeit, de nem kapszaicinérzékeny neuronok közvetítésével. A kapszaicin okozta kolinerg kontrakciót a P2-purinoceptor-antagonista suramin gátolja, de csak akkor, ha a tachykinin- (NK1- és NK3-) receptorok is gátoltak. Ez azt mutatja, hogy a tachykininek mellett ATP-szerű anyag is részt vesz a kapszaicin izgató hatásában. Az ATP származhat érzőneuronokból (bár erre direkt bizonyíték nincs), és P2-purinoceptorokon keresztül izgatja a plexus myentericus kolinerg idegeit. Ez fölveti annak a lehetőségét, hogy az ATP a központi idegrendszeri nociceptív ingerületátvitelben is szerepet játszhat.


A jejunumba juttatott tesztétel hatása a humán pancreas szekréciójára. Effect of a liquid meal given as a bolus into the jejunum on human pancreatic secretion
Czakó László, Hajnal Ferenc, Németh József, Takács Tamás, Lonovics János
Szent-Györgyi Albert OTE, I. Sz. Belgyógyászati Klinika
6720 Szeged, Pf. 469.
Pancreas 1999;18(2):197-202.

A pancreas étel stimulálta szekréciójának létrejöttében döntő az úgynevezett intestinalis fázis. Ugyanakkor a jejunalis táplálást egyre szélesebb körben alkalmazzák a klinikumban a gyulladásos pancreasbetegségek kezelésére, amikor a pancreas nyugalomba helyezése lenne az ideális. A szerzők vizsgálatuk során a gyomorba, illetve a jejunumba juttatott komplex (Lundh-) tesztételnek a pancreas szekréciójára gyakorolt hatását hasonlították össze. Nyolc egészséges, önkéntes férfit (31-48 év, átlagéletkor: 43 év) vontak be a vizsgálatba. A pancreas szekréciójának méréséhez a duodenumnedvet egy többlumenű szondán keresztül aspirálták. A nyugalmi periódust követően a tesztételt a gyomorba, illetve a felső jejunumba juttatták. A tesztétel gastricus adása után az aspirált duodenumnedvet a jejunumba infundálták vissza. Párhuzamosan vizsgálták az atropinnak (0,5 mikrogramm/ttkg/óra) a pancreas szekréciójára kifejtett hatását. A pancreas szekrétumában mérték az amiláz-, a lipáz- és a tripszintermelés mértékét. Megmérték a kolecisztokinin (CCK) és a gasztrin plazmaszintjét a vizsgálat alatt bioesszével, illetve radioimmunoesszével.

A tripszin-, az amiláz- és a lipázszekréció a tesztétel gastricus és jejunalis bejuttatása során szignifikánsan növekedett. Azonban a jejunalisan adott tesztétel szignifikánsan kisebb mértékű kiválasztást eredményezett mindhárom enzim esetében, mint a tesztétel gyomorba juttatása. A szérumgasztrinszint szignifikánsan emelkedett a gastricus, de nem változott a jejunalis adagolás során. A tesztétel adását követő CCK-felszabadulás maximumát gastricus adagoláskor a 40. percben, jejunalis adagolás esetén pedig a 60. percben mérték. A CCK-felszabadulás mértéke a jejunalis stimulálás során szignifikánsan kisebb volt, mint a gastricus adagolásnál. A tesztétel által kiváltott enzimszekréció mértékét az atropininfúzió szignifikánsan csökkentette, akár a gyomorba, akár a jejunumba adták a tesztételt.

A szerzők szerint a jejunumba adott tesztétel stimulálja a pancreas enzimszekrécióját, de ez szignifikánsan kisebb mértékű, mint a gastricus adagolás során. A jejunalisan adott tesztétel által kiváltott szekréciófokozódásban kolinerg és peptiderg szabályozás is szerepet játszik. A kiesett gasztrin- és a későbbi, kisebb mértékű CCK-felszabadulás tehető felelőssé a jejunalis adagolás során észlelt kisebb mérvű enzimszekrécióért.


Plazmalipidek, foszfolipid zsírsavak és a glükózháztartás alapvető jellemzői intrauterin sorvadt újszülöttként és koraszülöttként született gyermekekben 10 éves életkorban. Plasma lipids, phospholipid fatty acids and indices of glycaemia in 10-year-old children born as small-for-gestational age or preterm infants
Decsi Tamás, Erhardt Éva, Márkus Anita, Burus István, Molnár Dénes
Pécsi Tudományegyetem, Gyermekgyógyászati Klinika
7623 Pécs, József A. u. 7.
Acta Paediatr 1999;88:500-4.

Epidemiológiai vizsgálatokban kimutatták, hogy az alacsony születési súly a cardiovascularis megbetegedések felnőttkori kialakulásának fokozott kockázatát hordozza magában. Nem tisztázott ugyanakkor, hogy vajon csupán az intrauterin alultápláltság következtében kialakuló alacsony születési súly, avagy a koraszülöttséggel járó alacsony születési súly is cardiovascularis kockázati tényezőnek tekintendő-e. Az érrendszeri betegségek fontos rizikófaktorai a lipidmetabolizmus és a szénhidrát-anyagcsere eltérései.

A szerzők olyan 10 éves gyermekeket vizsgáltak, akik vagy méhen belül sorvadt újszülöttként (n=16, terhességi kor: 37,9±1,2 hét, születési súly: 2112±267 g, átlag 36 SD), vagy koraszülöttként (n=16, terhességi kor: 34,6±1,3 hét, születési súly 2125±235 g) születtek. A vérplazma koleszterin-, triglicerid-, lipoproteinkoleszterin-, apolipoprotein A1- és B-koncentrációját, valamint a plazmafoszfolipidek zsírsavösszetételét hasonlították össze. Összevetették továbbá a vércukor- és a plazmainzulin-koncentrációkat, valamint az ezekből az értékekből számítható úgynevezett homeosztázis-modell inzulinrezisztencia-index értékeit.

Sem a plazma összkoleszterin- (4,32±0,57 szemben 4,60±0,52), sem az alacsony denzitású lipoproteinkoleszterin- (2,54±0,51 szemben 2,65±0,51), sem pedig a magas denzitású lipoproteinkoleszterin- (1,61±0,25 szemben 1,76±0,18) koncentrációk nem különböztek szignifikánsan a két csoport között (mmol/l, méhen belül sorvadt újszülött szemben koraszülött, p>0,05). Nem volt különbség a plazmafoszfolipidek zsírsavösszetételében sem. Nem különböztek a plazmaglükóz- és plazmainzulin-koncentrációk, valamint az inzulinrezisztencia-index értékei sem.

Ennek a vizsgálatnak az eredményei azt mutatják, hogy a méhen belül sorvadt újszülöttként vagy koraszülöttként született alacsony születési súlyú újszülötteket 10 éves életkorban összehasonlítva, nem igazolható klinikailag jelentős, 1 SD értéket elérő különbség a két csoport között a lipidmetabolizmus és a szénhidrát-anyagcsere alapvető jellemzőinek alakulásában. Ennél kisebb, ám epidemiológiailag esetleg mégis jelentős különbségek kimutatásához nagyobb számú alacsony születési súlyú újszülött utánvizsgálata szükséges.


Egy szervesfoszfát-peszticid, a diklorvosz elektrofiziológiai jellemzői. Electrophysiological biomarkers of an organophosphorous pesticide, dichlorvos
Dési Illés, Nagymajtényi László
Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, Népegészségtani Intézet
6720 Szeged, Dóm tér 10.
Toxicol Lett 1999;107:55-64.

A szerzők a mezőgazdaságban alkalmazott szervesfoszfát-származék, a diklorvosz (DDVP) nevű peszticid alacsony szintű, krónikus adagolása és az elektrofiziológiai jellemzőkben fellépett eltérések közötti kapcsolatot vizsgálták három kísérletsorozatban. Az első sorozatban hím Wistar patkányokat per os kezeltek gyomorszondán át, naponta 0,98, 1,96, illetve 3,92 mg/ttkg DDVP-vel, négy, nyolc vagy 12 hétig. Mindegyik időtartam végén elektrofiziológiai méréseket és agyi kolinészterázmeghatározást végeztek. A második sorozatban három egymást követő generáció hím és nőstény patkányait kezelték ugyanezekkel az adagokkal. A vizsgált paramétereket a 12 hetes hím állatokon mérték. A harmadik kísérletsorozatban a DDVP-t különböző fejlődési állapotú patkányoknak adagolták: terhesség során; terhesség + szoptatás alatt; terhesség + szoptatás alatt + elválasztás után. Az elektrofiziológiai jellemzőket ugyancsak a 12 hetes hím utódokon regisztrálták. A mért elektrofiziológiai jellemzők: elektrokortikogram, szenzoros kérgi kiváltott potenciálok, mindkét esetben az agykéregre helyezett elektródok segítségével; egy perifériás idegen a vezetési sebesség és a refrakter időtartam meghatározása. Az eredmények szerint az alacsony dózisú DDVP-kezelés adag-, időtartam-, generáció- és fejlődésiállapot-függő, jórészt szignifikáns elváltozásokat okozott valamennyi vizsgált elektrofiziológiai jellemző vonatkozásában. A vizsgált funkcionális idegrendszeri változók az expozíció érzékeny jelzőinek bizonyultak, mivel még a kisebb dózisok hatására is eltérést mutattak. Az agy kolinészterázaktivitása viszont érdemlegesen csak a legnagyobb adag DDVP-vel kezelt állatok esetében gátlódott.


Szisztémás sclerosisban szenvedő beteg krónikus vashiányos anaemiájának hátterében észlelt görögdinnyegyomor esete. Watermelon-stomach as a cause of chronic iron deficiency anemia in a patient with systemic sclerosis
Fábián György, Tóvári Eszter, Baranyay Ferenc, Czirják László
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, II. Sz. Belgyógyászati Klinika és Nefrológiai Centrum
7624 Pécs, Pacsirta u. 1.
J Eur Acad Dermatol Venereol 1999;1:161-4.

A szisztémás sclerosis egyik jellemző tünete a microangiopathia; a bőrön gyakran megjelenő teleangiectasiák időnként a nyálkahártyákat is érintik, ezekből vérzés is származhat. A görögdinnyegyomor (watermelon-stomach) egy ritkán észlelt sajátos érmalformatio, amely a görögdinnyén látható párhuzamos csíkokhoz hasonlatos vöröses, kissé a lumenbe domborodó, szemmel láthatóan kanyargós kisereket tartalmazó csíkokként mutatkozik a gyomor antrumában. Szövettanilag a lamina propriában tágult, vérrel feszesen kitöltött, sokszor thrombust is tartalmazó kapillárisok, fibromuscularis hyperplasia és tágult submucosus venák jellemzik. Az esetek több mint felében krónikus gastrointestinalis vérzés észlelhető. A szerzők közleményükben egy 75 éves, limitált cutan szisztémás sclerosisban szenvedő nőbeteg kórtörténetét ismertetik, akinek krónikus, microcytás, vashiányos anaemiája hátterében görögdinnyegyomrot találtak. Az elváltozás pontos kóreredete nem ismert, rendszerint valamilyen más betegséggel kapcsolatban kerül felismerésre, ezek jelentős hányadában autoimmun betegségek szerepelnek, ezen belül is jelentős a scleroderma csoportba tartozó kórképek hányada. Szisztémás sclerosisban a görögdinnyegyomor a betegséget jellemző teleangiectasiák gastrointestinalis manifesztációja lehet, de kialakulása kapcsolatba hozható a betegséghez társuló motilitászavarral is. Az alapbetegség bármely szakaszában jelentkezhet; mind a limitált cutan kórformákban, mind pedig súlyos diffúz sclerodermában felléphet. Számos más betegséggel is társulhat, így sicca-szindrómával, autoimmun hypothyreosissal, anaemia perniciosával, autoimmun hepatitissel, primer biliaris cirrhosissal is, de előfordul májcirrhosis, veseelégtelenség, pangásos keringési elégtelenség, diabetes mellitus, malignomák mellett is. A vérzés spektruma az enyhe, okkult vérzéstől az életet veszélyeztető akut vérzésig terjedhet. A szerzők betege esetében manifeszt vérzés nem jelentkezett, szupportív kezeléssel (vaspótlással) az anaemiát rendezni tudták. Az elváltozás kezelésére alkalmazott módszerek között súlyosabb vérzés esetén az irodalomban az endoszkópos vérzéscsillapító módszerek a legelterjedtebbek (Nd-YAG lézer, argon-plazmakoaguláció, elektrokoaguláció), de beszámoltak hatásos gyógyszeres kezelési lehetőségekről is (ösztrogén-progeszteron, tranexamsav, szteroidhormonok adagolása). A fenti módokon nem befolyásolható esetekben sebészi beavatkozás (antrectomia) válhat szükségessé.


NADPH-diaforáz-pozitív neuronok és pályák kecskebéka (Rana esculenta) agyában. NADPH-diaphorase-positive neurons and pathways in the brain of the frog Rana esculenta
Lázár Gyula, Pál Endre
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Humán Anatómiai Intézet
7643 Pécs, Szigeti út 12.
Anat Embryol 1999;199:185-98.

NADPH-diaforáz-pozitív struktúrák az alábbi agyterületeken fordulnak elő. Telencephalon: bulbus olfactorius, a pallium valamennyi alegysége, a diagonális köteg magja, a septum medialis magja és a striatum. A legerősebb reakciót a szaglóideg glomerularis végződései adták. A járulékos szaglógumó neurophilje ugyancsak intenzíven festődött, és a pozitív enzimreakciót adó terület a pallium ventrolateralis részén keresztül a diencephalon elejéig húzódott. Az idegrostok kevésbé festődtek a pallium medialéban és a septum medialis felében.

A diencephalonban a NADPH-diaforáz-festődés az agyrész középső területén volt a legkifejezettebb. A festett neuronokat enzimpozitív vékony rostok és idegvégződések szövedékébe ágyazva a nucleus lateralis és nucleus centralis thalamiban figyelték meg. Gyengén festett neuronok még a következő magokban fordultak elő: nucleus anterior thalami, nucleus Bellonci, corpus geniculatum thalamicum, nucleus suprachiasmaticus.

A mesencephalonban intenzíven festődtek sejtek a nucleus profundus mesecephali, valamint a nucleus anterodorsalis és anteroventralis festetlen sejtjei között. A legtöbb és legerősebben festett neuront a nucleus posterodorsalisban látták. Gyengébben festődtek a sejtek a tectum opticumban és a torus semicircularisban. Vastag, erősen festett idegrostok foglalták el a tegmentum lateralis részét és a tectum 7. rétegét. Vékony rostok laza hálózata foglalta el valamennyi tegmentalis mag periventricularis részét.

A rhombencephalonban a reticularis magok és az alsó raphemag festődött a legerősebben, de gyengébben festett sejtek a nucleus tractus solitariiban és a hátsó kötegi magvakban is előfordultak. Erősen festődtek a tractus spinalis nervi trigemini, tractus solitarius és reticulospinalis pályák rostjai.



Az oxigénkezelés nem okoz latens kromoszómakárosodást éretlen koraszülöttekben. No latent chromosome damage in oxygen-exposed premature neonates
Méhes Károly, Bajnóczky Katalin, Adamovich Károly, Khezri Seddiq, Kosztolányi György
MTA-PTE Klinikai Genetikai Munkacsoport, PTE Gyermekklinika
7623 Pécs, József Attila út 7.
J Hum Genet 1999;44:40-2.

Gépi lélegeztetésre szoruló, 1500 grammnál kisebb súlyú újszülöttek közül hat legalább 10 napig, további hat 3-9 napig kapott folyamatosan minimum 70 volumenszázalékos oxigént. Az 1., a 8. és a 16. napon vett vérből készült kezeletlen és Bleomycinnel kezelt lymphocytatenyészeteikben a kromoszómák strukturális rendellenességeinek, testvér kromatid kicserélődéseinek és korai centroméra szétválásainak a száma a kiindulási értékhez képest nem emelkedett, és nem különbözött az oxigénterápiában nem részesült, hasonló súlyú kontrollokétól. Az eredmények arra utalnak, hogy a viszonylag súlyos és hosszú ideig ható oxigénexpozíció az igen éretlen koraszülöttekben általában nem okoz in vivo kromoszómakárosodást.


Az emberi vörösvértest ATP-tartalma és integritása közötti kapcsolat. ATP and integrity of human red blood cells
Nagy Sándor, Paál Mária, Kőszegi Tamás, Ludány Andrea, Kellermayer Miklós
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, I. Sz. Belgyógyászati Klinika
7624 Pécs, Ifjúság u. 13.
Physiol Chem Phys Med NMR 1998;30(2):141-8.

Az adenozin-trifoszfát (ATP) és az ATP-metabolizmus döntő szerepe a keringő vörösvértestek funkcionális és szerkezeti integritásának fenntartásában ma már aligha lehet kérdéses. Így van ez akkor is, ha közvetlen in vivo adatok még alig állnak rendelkezésre.

A közvetlen megfigyelések hiányára egyszerű a magyarázat: a 120 napos életidejű keringő vörösvértest-populáció sohasem homogén, mindig idősebb és fiatalabb, különböző ATP-tartalmú és -metabolizmusú sejtek keveréke. Az egyetlen közvetlen bizonyíték a keringő humán vörösvértestek ATP-tartalma és funkcionális integritása közötti összefüggésre olyan betegekből származik, akiket glükózzal és fehérjehidrolizátummal parenterálisan tápláltak, így akaratlanul hypophosphataemiát, és ennek következtében a vörösvértestek ATP-deplécióját idézték elő (irodalmi adat).

Az in vitro vizsgálatok esetében a helyzet más. Ekkor is igaz, hogy a humán vérminták idősebb és fiatalabb populációk keverékéből állnak, de mivel az in vitro inkubáció alatt a sejtek kor szerinti eloszlása nem változhat meg, az ATP-tartalommal párhuzamosan mért paraméterek újabb betekintést adhatnak még fel nem derített összefüggésekbe, vagy bizonyítékokkal szolgálhatnak az ATP szerepére a vörösvértestek szerkezeti és funkcionális integritásának fenntartásában. A vérbankok fejlődésével párhuzamosan végzett kutatások az utóbbi évtizedekben minden kétséget kizáróan bebizonyították az ATP és az ATP-metabolizmus kulcsszerepét a tárolt humán vörösvértestek funkcionális és szerkezeti integritásának fenntartásában (irodalmi adatok).

A rendelkezésre álló számos adat ellenére nem tisztázott, hogy a vörösvértestek életfolyamatainak fenntartásához (például a nátrium és a kálium egyenlőtlen ionmegoszlás-mechanizmusához) minimálisan mennyi ATP-re van szükség, illetve hogyan viselkednek a sejtek a kritikus minimális ATP-tartalom közelében.

A szerzők a kérdés megválaszolására a következő modellt használták: ugyanazon teljes, alvadásgátolt vérmintából a vér egyik részét 4 °C-on, másik részét 37 °C-on tárolták, és folyamatosan nyomon követték az ATP-metabolizmust és a vörösvértestek életfolyamataira jellemző paramétereket. 110 órán át mérték a vörösvértestek ATP-tartalmát, hemoglobin-kiáramlását, víztartalmát és átlagos sejttérfogatát (MCV), valamint a vérben a glükózt, a pH-t és a K/Na megoszlást a vörösvértestek és plazma között.

4 °C-on a vizsgált időtartam alatt valamennyi vizsgált paraméter gyakorlatilag változatlan maradt. 37 °C-on a teljes ATP- és glükóztartalom párhuzamosan csökkent. Az MCV és a víztartalom átmeneti növekedés után csökkent. Amint az ATP-tartalom a kiindulási szint 10%-a alá esett (48 óránál), a vörösvértestekből a káliumkiáramlás erősen megnövekedett. A hemoglobin-kiáramlás az erythrocytákból csak 96 órás inkubálás után indult. A szerzők azt tapasztalták, hogy 37 °C-on a különféle paraméterek koncentrációváltozásának sebességmaximuma jelentősen eltérő időtartományba esett. A glükózkoncentráció-csökkenés sebességmaximumát 12-24 óra között, az ATP-ét 24-36 óra között, a káliumét és a nátriumét 48-60 óra között, a hemoglobinét 96 óra után észlelték. Adataik alátámasztják, hogy az ATP-vesztés, vagyis az energiahiány a vörösvértestek teljes makromolekuláris szerkezetére hat, nemcsak egyes részekre (mint például a Na-K-ATPáz). Ez azt jelentheti, hogy az energizált citoplazma-szerkezet, mint egész, felelős az egyenlőtlen ionmegoszlás fenntartásáért és az élő sejtek (beleértve a kísérleteikben használt vörösvértesteket is) integritásának fenntartásáért.


Centrálisan beadott natriureticus peptidek hipertermiás hatása patkányban. Hyperthermic effect of centrally administered natriuretic peptides in the rat
Pataki Imre, Jászberényi Miklós, Telegdy Gyula
Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, Gyógyszerésztudományi Centrum
6720 Szeged, Eötvös u. 6.
Peptides 1999;20(2):193-7.

A szerzők az atrialis natriureticus peptid (ANP-28), a "brain" natriureticus peptid (BNP-32) és a C típusú natriureticus peptid (CNP-22) testhőmérsékletre gyakorolt hatását vizsgálták felnőtt, hím Wistar patkányokon. 400 és 1000 ng dózisban intracerebro-ventricularisan bejuttatva mindhárom neuropeptid dózisfüggő colonhőmérséklet-emelkedést okozott 30 és 60 perccel az injekció beadása után. Az ANP-28 már 40 ng dózisban is hipertermiát okozott a 60. percben. Noraminofenazon (ciklooxigenáz-inhibitor) intramuscularis injekciója kivédte a natriureticus peptidek által okozott hipertermiát. A szerzők eredményei az mutatják, hogy a natriureticus peptidek központi idegrendszeri hőszabályozási folyamatokban vehetnek részt, és hipertermiás hatásuk ciklooxigenáz termékek útján mediálódhat.


A magas mitózisindex rossz prognózishoz társul gastrointestinalis autonóm idegrendszeri tumorokban. High mitotic index associated with poor prognosis in gastrointestinal autonomic nerve tumour
Tornóczky Tamás, Kálmán Endre, Hegedűs Géza, Horváth Örs Péter, Sápi Zoltán, Antal László, Jáksó Pál, Pajor László
Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Patológiai Intézet
7643 Pécs, Szent János Kórház, Patológiai és Citopatológiai Osztály
Histopathology 1999;35(2):121-8.

A szerzők három gastrointestinalis autonóm idegrendszeri tumort (GANT) vizsgáltak az immunhisztokémia és az elektronmikroszkópia módszerével, valamint a flow cytometria segítségével. Két tumor a vékonybélben, a harmadik pedig a gyomorban alakult ki. Az immunhisztokémia, illetve az ultrastrukturális jellegzetességek leírása mellett a tanulmányban összehasonlították az ismert prognosztikus faktorokat (ploiditás, S-fázis-frakció, mitózis és Mib-1-index) a betegek túlélésével.

A daganatok immunfenotípusa a következőképpen alakult: 3/3 eset vimentin- és NSE-, 2/3 eset synaptophysin- és PGP 9,5-, 1/3 eset S-100-pozitív. Ultrastrukturálisan az összes eset "dense core" granulumokat, egy pedig úgynevezett "skenoid rostokat" tartalmazott. A flow cytometria minden esetben diploid DNS-tartalmat igazolt, azonban szignifikáns különbségeket észleltek az egyes tumorok proliferatív aktivitásában.

A gastrointestinalis stromalis tumorokkal kapcsolatban általában publikált adatok ellenére, a vizsgált esetekben sem a Mib-1-index, sem a ploiditás, sem pedig a daganat mérete nem segített a klinikai progresszió megítélésében. Mindemellett azonban a magas proliferatív aktivitás (57 mitosis/HPF) és az emelkedett S-fázis-frakció (24%) az előrehaladott, metasztatikus és rekurrens esettel társult. A három eset alapján a magas mitotikus aktivitás tűnik az agresszív klinikai viselkedést mutató legmegbízhatóbb prediktív faktornak.


Nem vérzéses jellegű mellékhatások az Implanon fogamzásgátló pálcika viselése során. Az integrated analysis of nonmenstrual adverse events with Implanon
Urbancsek János
Semmelweis Tudományegyetem, ÁOK, I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
1088 Budapest, Baross u. 27.
Contraception 1998;58:(Suppl6):109S-115S.

A cikk az etonogestreltartalmú Implanon fogamzásgátló pálcika alkalmazása során észlelt, nem vérzéses jellegű mellékhatások, vérnyomás- és súlyváltozások jelentkezésének elemzésével, valamint az Implanon és a hat pálcikából álló levonorgestreltartalmú Norplant készítmény fenti szempontok szerinti összehasonlításával foglalkozik. Általánosságban, az Implanon-t viselő nők 47%-ánál jelentkezett a gyógyszerrel kapcsolatos mellékhatás, míg ez az arány a két készítmény összehasonlító tanulmányaiban az Implanon-t viselők körében kissé alacsonyabbnak bizonyult, mint a Norplant-t viselőknél. Az összes Implanon-tanulmányban szereplő 1716 nő közül 12 esetben (0,7%) jelentkezett olyan súlyos mellékhatás, amelyet a készítmény viselésével hoztak kapcsolatba. Az összehasonlító vizsgálatok során a 689 Implanon-t viselő nő közül háromnál (0,4%), míg a 689 Norplant-t viselő közül egynél (0,1%) jelentkezett hasonló mellékhatás. A gyógyszerrel kapcsolatos mellékhatásként leggyakrabban acne, mellfeszülés, fejfájás, valamint súlygyarapodás jelentkezett; a készítmény viselésének befejezéséhez vezető leggyakoribb mellékhatásnak a súlygyarapodás és az acne bizonyult. Az összehasonlító tanulmányokban az acne kialakulása vagy fokozódása mind az Implanon-t (18,5%), mind pedig a Norplant-t (22,3%) viselők esetében gyakori mellékhatásnak bizonyult, de az egyes tanulmányokban számos esetben előfordult, hogy az implantátum viselése során az acne javulást mutatott. A tanulmányokban részt vevő nők testsúlya fokozatosan emelkedett, ez azonban csak részben hozható összefüggésbe a készítmény viselésével, részben az életkor előrehaladásával kapcsolatos.