Magy Immunol/Hun Immunol 2004;3(4):44-7.

HORUS

Az immunológia kezdetei Magyarországon – 5. rész


Részlet dr. Karasszon Dénes és dr. Csaba Béla: Az Immunológia magyar mesterei című könyvéből (1992)

 

 

A magyar allergológia kialakulása

Az allergia (Pirquet, 1903), anaphylaxia (Richet 1902), Arthus-fenomén (1903), Th. Smith-jelenség (1904) megismerése magyarázattal szolgált az allergiás diagnosztikai próbák, valamint a szérumbetegség, majd több más hasonló alapokon fejlődő kórkép kialakulására.

Az allergiás diagnosztikai próbák sorát a tuberkulinreakció nyitja meg. A magyar királyi Állami Bakteriológiai Intézetben Preisz Hugó – röviddel Koch Róbert tuberkulinvizsgálatainak nyilvánosságra hozatala után – a hazai tuberkulin, majd ezzel csaknem egy időben, a mallein felfedezéséről Szentpétervárról érkező hírek alapján a hazai mallein termelését kezdte meg és Hutyra Ferenccel az Állatorvosi Főiskola professzorával együtt jelentős érdemeket szerzett a szarvasmarha-tuberculosis és a lovak malleusa elleni küzdelemben. Tapasztalataikról már 1905-ben a Budapesten megrendezett VIII. Nemzetközi Állatorvos Kongresszuson beszámoltak. A következő évben már Detre ismertette azokat az eredményeket, amelyeket ő az ember humán, illetve bovin eredetű tuberculosisának elkülönítésére kidolgozott úgynevezett differenciáló cutan próbájával elért. E vizsgálatait 1908-ban a Washingtonban megrendezett tuberculosiskongresszuson is bemutatta.

A Hutyra, Preisz és Detre nevéhez fűződő jelentős gyakorlati eredmények mellett elméleti allergológiai szempontból emelkednek ki azok a vizsgálatok, amelyeket Schick Béla (1877–1967), az „allergia” úttörője, a róla elnevezett Schick-próba kidolgozója ért el ez új tudományág megalapítása terén (1. ábra).

Tekintettel arra, hogy a hazai orvostörténelmi szakirodalomban Schick Béláról csak nagyon szűkszavú közléseket olvashatunk, szükségesnek tartjuk életét, működését ezúttal kissé bővebben ismertetni.

1. ábra. Schick Béla (1877–1967)

Backhausz Richárd

Schick Béla Balatonbogláron született 1877. július 16-án. Alsóbb iskoláit még Magyarországon, orvosi tanulmányait azonban már Grazban végezte, majd Bécsbe ment az ottani pediátriai klinikára (1902). Pirquet-vel közös kutatásuk (Pirquet mindössze három évvel volt idősebb Schicknél) Pirquet azon megfigyelésével kezdődött, hogy a tuberkulin skarifikált bőrbe dörzsölésére a gyermekek különböző fokú gyulladásos bőrreakciót mutatnak. Pirquet – akkor még mint ifjú tanársegéd – megállapította, hogy a bőrreakció mértéke az oltott gyermek szervezetének ellenálló képességétől függ. Schick az akkor egyik legelterjedtebb és legsúlyosabb gyermekbetegség, a diphtheria iránti fogékonyság felismerésére dolgozott ki bőrreakciót, amely „Schick-próba” néven vonult be a gyakorlatba. Lehetővé tette a diphtheriával szembeni antitoxikus immunitás vizsgálatát azon az alapon, hogy a bőrbe oltott toxin csak fogékony egyének esetében okoz pozitív bőrreakciót, fertőzésen már átesett immunisakon nem, in vivo lezajló toxin-antitoxin közömbösítés következményeként. Mivel azonban a fogékonysági próbákhoz baktériumkivonattól mentes tisztított toxin nem állt rendelkezésére, e vizsgálatai során vonta le azt a következtetést, hogy a fertőzött szervezet másképpen, azaz „allergiásan” reagál a homológ baktériumkivonat befecskendezésére, mint az adott fertőzéstől mentes szervezet.

Schick 1907-ben érte el a tanársegédi rangot, majd Pirquet professzori kineveztetése után a magántanári habilitációt (1912). Közben sok ezer gyermeken próbálta ki eljárását, amelyet más fertőző, illetve kiütéssel járó betegségek tanulmányozására is kiterjesztett. Ezek után nehéz eldönteni, hogy az allergia tanának kifejlesztésében Pirquet-nek vagy Schicknek nagyobb-e az érdeme? Ezt még a kortársak sem tudták biztosan, innen a bécsi szójáték: „Pirquet arbeitet mit vielem Schick”. Maga Schick visszaemlékezéseiben a következőképpen meséli el a történetet:

„The first observation was made by Pirquet on December 21, 1902, in a patient named Egon H. The child, suffering from scarlat fever, had received 100 cc Moser scarlat fever serum on October 13, 1902. After an incubation time of seven days, serum sickness started and lasted several weeks. Fifty days after the first infection the child was reinjected with 2 cc of diphtheria serum because a diphtheria case was discovered on the ward. Fifteen minutes after the injection the child vomited and developed edema of the lips which rapidly spread over the face. A few hours later a general urticaria eruption appeared. The observation that this second injection was followed immediately by a serum reaction constituted the strating point of Pirquet’s study of serum sickness, in which I collaborated and which led finally to the coining of a new term – allergy”.

Az elmondottakból annyit megállapíthatunk, hogy közös észlelésük volt az első „allergiás” eset, és az általuk közösen megteremtett új tudománynak, az allergiának alapjait is közösen fektették le Die Serumkrankheit című, Bécsben, 1905-ben kiadott könyvükben.

Schick Béla hamarosan az Amerikai Egyesült Államokba költözött át (1923), ahol gyermekgyógyász professzorként aratott hatalmas sikereket. Magyarságát s annak külső jeleként Béla nevét haláláig megtartotta, New Yorkban halt meg 1967-ben.

Sokat foglalkozott a szérumbetegségek kérdéseivel Detre is; lovon észlelte szérumbetegség előfordulását Kovárzik (1909); értékes kísérleti megfigyeléseket tett az anaphylaxia centrális és perifériás befolyásolhatóságára atropinnal és adrenalinnal Galambos (1902); a szérumexanthemára vonatkozó kísérletes észleléseit és tapasztalatait foglalta össze Bókay (1911); az autoallergiára vonatkozó kutatásainak eredményeiről számolt be Sellei (1910). Mindezek közül a Liebermann- és a Török-iskola allergológiai kutatásai érdemelnek külön figyelmet.

Liebermann és iskolája, akik közül allergológiai szempontból főként Fenyvessy (1873–1954) és Freund (1893–1960) tevékenysége emelkedik ki, különösen az anaphylaxia kérdéseivel foglalkozott behatóan. Passzív anaphylaxiát hoztak létre tengerimalacon, s megállapították, hogy az ennek következtében kialakuló intravitális májautolízis előidézéséért a májsejtekhez kötött s a reinjekció hatására szabaddá váló litikus hatású „méreganyag” felelős. Ugyancsak sokat foglalkoztak az idiosyncrasia, a sokk, a celluláris vagy szöveti immunitás kérdéseivel, mindezeket egységesen az immunitás fogalomkörébe sorolva.

Az eredményes kutatásokat megszakította az I. világháború, majd az utána következő nehéz idők, amelyek következtében Liebermann érdeklődését a kötelességtudás a közegészségügy időszerű kérdéseinek feltárása és megoldása felé fordította. Fenyvessy Pécsett foglalta el a közegészségtani tanszéket, Freund pedig az Amerikai Egyesült Államokba költözött (1923), ahol továbbra is immunológusként dolgozva, nevét világhírűvé tette a róla elnevezett adjuváns kidolgozásával (1942), a Freund-adjuváns ugyanis kitűnő segítőszer az immunkészültség fokozására. Két változata ismeretes: a komplett Freund-adjuváns elölt tuberculosisbaktériumokat, valamint paraffinolaj, víz és detergens emulzió keverékét tartalmazza, az inkomplett változat csupán paraffinolaj és víz emulziójából áll. Az antigén immunogenitását segítő hatás lényege az újabb vizsgálatok szerint a macrophagok és a T-lymphocyták tevékenységének élénkítése. Az immunológiai laboratóriumokban világszerte nap mint nap használt Freund-adjuváns névadójáról ma már itthon is kevesen tudják, hogy magyar származású volt.

Liebermann-nak az immunitás fogalomkörébe vont allergia, anaphylaxia, idiosyncrasia felfogásával szemben a Török-iskola ellentétes álláspontot foglalt el és allergiás diathesist feltételezve a különféle anyagok hosszú soráról állapítottak meg urticariogen hatást. Török és Hári még jóval a hisztaminkutatások ideje előtt egész sor különféle anyag urticariogen hatását bizonyította, sőt az így előidézett urticaria szövetnedveit Pasteur-kapillárisban felfogva kísérleti állatokon sorozatosan passzálni is tudta. Kísérleteik ily módon a hisztaminliberátorok felismerése előzményének is tekinthetők.

A Török-iskola kimagasló képviselője, Rajka Ödön hazánkban a dermatológiai allergia megalapítója (2. ábra). Immunológiai alapképzettségének megszerzése után a mikrobialis allergia kutatására, egyes ekzemák és dyshidrosisok patogenezisének tanulmányozására fordította figyelmét. Elsőként mutatott rá egyes mycosisokban a kísérő exanthemák allergiás eredetére.

2. ábra. Rajka Ödön (1890–1971)

Backhausz Richárd

Rajka munkatársával, Lehnerrel közösen vizsgálta különféle tápszerek, gyógyszerek és vegyszerek bőrgyulladást okozó hatását. „Vascularis sensibilisatiónak” nevezték a korai típusú reakciót és „vasculo-epithelialis sensibilisatiónak” a késői típust. A bőrpróbák egész sorát dolgozták ki, kísérletes allergiakutatásaik során a mesterséges szenzibilizáció és deszenzibilizáció létrehozására elsőként alkalmazták a de-potmódszert. Rámutattak az allergiás és normergiás bőr viselkedése közötti különbségekre; haemoclasiás krízisvizsgálatokat végeztek és tanulmányozták a fizikai urticariák (mechanikai, hideg-, meleg-, fényurticaria) tulajdonságait; hideg- és fényurticariákban elsőként mutatták ki a passzív átvitel lehetőségét. Rajka – több kézikönyv és monográfia közreadása után – Allergie und allergische Erkrankungen című, 1700 oldal terjedelmű kétkötetes kézikönyv szerkesztőjeként foglalta össze az allergia hazai kutatásainak eredményeit (1959), majd az immunológia és allergológia újabb eredményeit (1974–1975) négy kötetben angol nyelven.

Az allergiára vonatkozó ismeretekre építve indította meg asthmakutatásait Hajós Károly (1891–1976), aki a Korányi-klinikán dolgozva az ember asthma bronchialéja és a tengerimalac anaphylaxiás sokkja közötti hasonlatosságra figyelt fel (1923) és kezdte meg az asthma bronchiale etiopatogenezisének megfejtését célzó kutatásait és vált nemzetközileg elismert allergiakutatóvá. Fontos megállapítása a fertőző, bakteriális eredetű szenzibilizálás jelentőségének felismerése az asthmás roham kiváltásában. Számos közleményben foglalkozott az allergén kimutatásának módszereivel: a tuberculoticus betegek allergénérzékenységével, az allergének előállításának lehetőségeivel, az allergének természetével, tulajdonságaik megismerésével, az allergia kimutatását szolgáló bőrpróbákkal, a belső szekréció és az anaphylaxia összefüggéseinek tanulmányozásával. A hazai szakirodalomban elsőként mutatott rá az allergiás megbetegedések és a vegetatív idegrendszeri működészavarok közötti összefüggések jelentőségére. Vizsgálatait a Rajkával közösen megírt Asthma, Ekzema és rokon kórképek az Allergia tanának tükrében (Budapest, 1944) című, 650 oldalas monográfiában foglalta öszsze. Munkássága elismeréséül a Magyar Allergológiai Társaság örökös elnökévé választották.

Ide kívánkozik, hogy az allergiáról és az allergiás eredetű megbetegedésekről magyar nyelven az első összefoglaló monográfiát – Aujeszky bakteriológiai tan- és kézikönyvei (1912, 1924) után – Bien Zoltán írta, aki Leydenben a neves holland allergiakutató Storm van Leeuven munkatársaként vett rész az asthma etiológiájára irányuló kutatásokban. Bien könyve 1929-ben jelent meg.

Említettük Tomcsik anaphylaxiakísérleteit [2004; 3(2):34. oldal)]; figyelemreméltó megállapításokat tett a gyógyszerek kiváltotta allergiás reakciók megis- merése terén Jancsó (1903–1966), aki a kapszaicin szenzoros receptorokra kifejtett deszenzitizáló hatását felfedezve új utat nyitott a neurogén inflammatio tanulmányozásában. Kimutatta a kapszaicin hypothalamicus termoregulációra kifejtett hatását, majd a deszenzitizáció szerepét e reakció kioltásában. Számos – a gyógyszerek és az allergia összefüggéseivel kapcsolatos – megfigyelés fűződik Issekutz, továbbá Vámossy, valamint Hasskó nevéhez; az USA-ban dolgozó magyar kutató, Óváry nevéhez fűződik a Passiv Cutan Anaphylaxia felfedezése; ugyancsak külföldön, Svédországban vált híressé és lett a nemzetközi allergológiai kutatások vezető személyisége Kallós (1902–1988), akinek pályája Korányi klinikájáról indult. Innen Doerr mellé került, majd az 1930-as években Svédországban telepedett le és ott működött haláláig. Fő kutatási területe az asthma, allergia, anaphylaxia és a hisztamin összefüggéseinek tisztázására irányult. Szenzitizált tengerimalacon vizsgálta az antigénaeroszol és a hisztaminaeroszol hatását, majd humán kísérletben kimutatta, hogy a hisztaminaeroszol indukálta bronchospasmus klinikailag megkülönböztethetetlen az akut asthmaticus attaktól. Utóbb a „pseudo-allergiás” reakciókkal foglalkozott. Nevét – jelentős tudományos eredményein kívül – különösen az általa alapított (1950) International Archives of Allergy and Applied Immunology című folyóirat tette ismertté, amelynek haláláig főszerkesztője volt; működését számos cím és kitüntetés adományozásával honorálták.

Közben a hazai allergológiai kutatások központja Debrecen lett, ahol Fornet Béla (3. ábra) belgyógyászati klinikáján különösen az alimentáris allergia, illetve az allergiás eredetű emésztőszervi megbetegedések tanulmányozása állt az érdeklődés homlokterében. Foglalkoztak ezenkívül az asthma bronchiale etiopatogenezisével, valamint az allergiás eredetű bántalmak diagnosztikájának és terápiájának újabb és újabb módszerek bevezetése általi tökéletesítésével. Fornet munkatársai közül kiemeljük Filipp nevét, aki 1956 után Németországban folytatta allergiakutatásait: itt adta ki munkatársaival közösen írt Allergiologie című kétkötetes munkáját (1980) és itt működött 1986-ban bekövetkezett haláláig. Fornet részint Paul Benővel közösen kiadott Allergia (1938), részint Kesztyűs Loránddal írt Allergia (1961) című könyvében foglalta össze kutatásainak eredményeit.

3. ábra. Fornet Béla (1890–1966)

Backhausz Richárd

Kesztyűs Loránd (4. ábra), hazánkban az immunológia önálló tudománnyá fejlesztője, Went professzor tanítványaként, majd munkatársaként az antihormonokkal foglalkozva érte el első sikereit. A tiroxint, az adrenalint és a hisztamint fehérjéhez kapcsolták, s az így immunizált, illetve immunsavóval kezelt állatok válaszreakcióját vizsgálták. E kísérletek eredményeként született meg a hisztamin-azobenzol-azoprotein, amelyet „Antallerg” néven az allergiás megbetegedések ellen ajánlottak. Nem sokkal később (1941) az úgynevezett sárga légzőferment antigén tulajdonságait vizsgálta, ezek voltak a legelső kísérletek enzimellenes antitestek előállítására. Alapvető kísérleteket végzett izomfehérjék: az aktin és a miozin antigenitásának tanulmányozására; német nyelven írt monográfiában foglalta össze az idegrendszer és az immunitás viszonyára vonatkozó megállapításait. E könyvében (Immunitaet und Nervensystem, 1967) megállapítja, hogy – a „pavlovi nervizmus” tanításaival ellentétben – sem a központi, sem a perifériás idegrendszer működése nincs befolyással az Arthus-, vagy a Schwartzmann-fenomén, az anaphylaxiás sokk, továbbá a sejtekhez kötött úgynevezett sessilis antitestek kialakulására, illetve megjelenésére.

4. ábra. Kesztyűs Lóránd (1915–1979)

Backhausz Richárd

Munkatársaival (Szilágyi, Csaba) immunfilogenetikai szempontok alapján vizsgálta a hypothermia hatását a homoiotherm gerincesek immunválaszának lefolyására, illetve a poikilotherm gerincesek adaptív immunitására: in vivo létrehozott antigén-antitest reakciókban tanulmányozta a sokkmediátorok (hisztamin, 5TH, bradikinin, SRS-A) felszabadulását, szöveti metabolizmusát és az immunglobulinok szubfragmentumainak (Fab, Fc) biológiai hatását. Ennek kapcsán hazánkban munkatársaival (Csaba, Kávai) Kesztyűs foglalkozott elsőként az immunsejtek receptorainak felderítésével (1960). Széles körű oktató-, kutató- és szakirodalmi tevékenységén kívül tudományszervezőként is vezetőszerepet vállalt a magyar immunológia önálló tudománnyá válásában.